Kertészeti lapok 1886
1886. Január / 1. szám
Olvasóinkhoz, a k öVTidon lapunkat az egyesület tisztelt tagjainak s ügybarátainak bemutatni van szerencsénk, az »Országos magyar kertészeti egyesület« nevében tartozunk kijelenteni, hogy közlönyünk a kertészet összes ágait fogja szolgálni. Ha egyesületünk alapszabályai ily folyóirat kiadását nem is mondanák ki világosan, a kertészetnek kifejlődése maga követeli. Mezőgazdaságunk ifjabb gyermekeinek egyike , a kertészet, az anya gondviselete alatt felserdült s önálló térhez jutva, oly tevékenységet fejt ki, mely külön hirdető nélkül nem lehet el. Eddig a mezőgazdasági általános lapok s a napi sajtónak ilynemű rovatai ápolták a kertészet különböző ágainak érdekeit s kielégítésükre oly dicséretes sikerrel működtek közre, hogy ebbeli érdemüket nemcsak a haza, hanem a külföld is hódolattal ismerte el. Ezentúl lapunk is melléjük sorakozik s föladatunk az, hogy az általok jól elkészített földet azintenzív munkálkodást vezérszava értelmében a kertészet saját czéljaira minél nagyobb eredménynyel kihasználjuk. A kertészet némely ágainak már évek óta vannak ugyan saját szaklapjai, p. a gyümölcs-, a szőllő- s a főzelékkertészetnek. A megfelelő folyóiratok működése az érdekelt szakkörök méltatását és pártolását vívta ki magának. Lapunk, mint általános kertészeti szakközlöny, ezen irányban is tevékeny lesz, amivel a laptársak érdekeit is elő fogja mozdítani. A kertészetnek azonban több iránya van, amelyek mindegyike hazánkban már akkora tért foglal el, hogy közvetítőre van szükségök. Ilyen mindenek előtt a művészet rangjára fölemelkedő virágkertészet. Van-e valaki, aki országos jelentőségében kételkednék ? — Hogy a tájkertészet, mely az aesthetika eszközeivel a hygiena magas czéljainak előmozdítására törekszik, ma fényűzés tárgyának már nem tekinthető, köztudomású. — Milyen fontos a valamennyieket szolgáló mag- és kereskedelmi kertészet ! Ezen ágaknak érdekeit külön-külön folyóiratokkal is lehetne szolgálni. De a ki hazánkat ismeri, tudja, hogy kertjei csak elvétve kizárólagos tartalmúak, hogy a leg- *többje a kertészet összes ágait egyesíti. De még ha nem is volna így, a kertészet ágai egymáson áthatolnak s valamennyiüknek vannak közös érdekei is. Egyesületünk alapszabályainak azon pontját, mely ily összefoglaló szaklap kiadását határozza el, az általános szükséglet teremtette. Sőt mi több, országos egyesületünk alakításának leghatalmasabb rugója azon gondolat volt, hogy ily folyóirat támadjon. Midőn tehát az egyesület megtisztelő bizalma előtt meghajolva, a lap szerkesztését, melyhez komoly szándékom s szerény tudományomon kivül semmivel sem járulhatok, átveszem, azon meggyőződésben élek, hogy azok, kiknek állandó érdekei a lap kiadását sürgették, tapasztalataikat, nézeteiket s kívánságaikat a »Kertészeti Lapokban«, saját lapjukban, fogják közzétenni. Közreműködésüknek s érdeklődésüknek már a munka kezdetén is annyi zálogát tapasztaltuk, hogy a jövőbe bizalommal tekinthetünk. De hogy lapunkat e tekintetben biztosítsuk, országos tekintélyekhez s a szak tapasztalt egyéb művelőihez bátorkodtunk támogat