Kincses Kalendárium, 1954
Németh Géza: A tanács: minden hatalom a dolgozó népé!
A TANÁCS: minden hatalom a dolgozó népé! [1954 október 22-én lesz 4 esztendeje, Hogy dolgozó népünk megválasztotta államhatalmának helyi szerveit, a tanácsokat, de máris hosszú sora mutatkozik azoknak az eredményeknek, amelyeket a tanácsok — az Alkotmányban lefektetett feladataiknak megfelelően — elértek. Ezek az eredmények nem voltak könnyű, ölbehullott gyümölcsök: államhatalmunk helyi szervei kemény harcok, sok nehézség közepette végezték a reájuk háruló gazdasági, kulturális, társadalmi és igazgatási tevékenységet. Erőt adott ehhez a nagy munkához a párt, a szovjetek több évtizedes dicső példája és mindenekelőtt dolgozó népünk, amely hamar felismerte a tanácsrendszer hatalmas jelentőségét. A tanácsrendszerről Sztálin elvtárs a következőket írta: „az állam új típusa, amely nem a dolgozó tömegek kizsákmányolásának is elnyomásának feladataira van berendezve, hanem arra, hogy a dolgozó tömegeket minden elnyomás és kizsákmányolás alól teljesen felszabadítsa — a proletariátus diktatúrájának feladataira”. Dolgozó népünk látja, tapasztalja, hogy a tanácsok munkája merőben más, mint a régi közigazgatás volt. A Horthy-rendszer közigazgatásának vezetői, a jegyzők, a szolgabírák, főszolgabírók s a többiek, készséggel, talpnyaló módon szolgálták ki a földesurakat és általan a kizsákmányolókat; a kiéhezett, lerongyolódott, munkanélküli földmunkások egész tömegét kényszerítették lelkiismeretlen intézkedéseikkel a nagybirtok telhetetlen, kiszipolyozó karmai közé. És hiába volt az ökölbeszorított kéz, a megalázottságban villogó tekintet — a főszolgabírók kakastollas csendőreinek kegyetlen, ijesztő árnyéka ott őrködött mindenütt. Jakab Zsigmond, a pusztadobos tsz 63 éves dolgozója valamikor — hogy, hogynem — képviselőtestületi tag lett községében. Keserves emlékei vannak abból az időből... Olyan magafajta tag csak 1—2 volt a képviselőtestületben, s azok is olyanok, mint „szekérben az ötödik kerék.” Ott még csak ott üldögéltek a képviselőtestületi üléseken, de szólni, a dolgozók érdekében szólni, hiába is próbáltak volna. Ott csak a „90 holdasoknak”, meg a „70 holdasoknak” volt szavuk és legfőképpen Perényi „báró úrnak”, aki lényegében kezében tartotta az egész falut. Néha, igaz, felvetődött egy-egy hasznos javaslat, mint egyszer is, amikor a villany bevezetéséről tárgyalt a képviselőtestület. Csakhogy Perényi báró hamar készen volt a szentenciával : ,,A paraszt a mécsvilágnál is látja az ökröt megvakarni!” és a „lakkcsizmások’" minden további vita nélkül „áment”” bólogattak a szavaira. A képviselőtestületben Jakab Zsigmond torkára torlasztották a szót, de amióta a mátészalkai járási tanács tagja, már megtanulta: nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy hallassa hangját a nép államhatalmának helyi szervében, a tanácsban, hogy ezzel is elősegítse népének felemelkedését és a dolgozók hatalmának megszilárdítását. " A T VXACSTAGSÁc" a megbecsülés, a bizalom, pártunk és kormányunk segítő keze szólásra bírta Jakab Zsigmondot is. Ugyanúgy, mint azt a többi száz és százezer tanácstagot és aktívát — falun és városban egyaránt — akik a