Kis Ujság, 1920. szeptember (33. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-19 / 222. szám
•Csonka Magyarország — nemjjff! Egész Napország — meipirág!« ] hi lipétjjinkeztükk a nagy fölki áltashoz , a naphoz, amelyen Kossuth Lajos született. Ma, a tekintélyek alkonyán, amikor divat volt nagy embereket ledönteni piedesztáljaikról, amikor mögöttünk egy rettenetes korszak, amely arra épült, hogy szétrombolta hagyományainkat, sárba tiporta azokat a tanításokat, amiket nagyjaink hagytak reánk kincses örökül, ma van csak igazán szükségünk az olyan emlékoszlopokra, mint a Kossuth Lajosé. Olyan emlékoszlopokra, amelyek dacolnak idővel, viharral, szennyes indulatok, kalandos kísérletek minden áradatával. Valóban : az a kincses örökség, amelyet nekünk, magyaroknak Kossuth neve és szelleme jelent, nem olyan veretű, amelynek nemességét bárminő forradalmi választóvíz kikezdhetné. Ellenkezőleg, Valahányszor ez az ország válságok elé kerül, mindannyiszor megjelenik a viharos láthatár szélén Kossuth nevének szivárványa, szellemének tiszta és tündökletes északi fénye, amelyek elébünk tükrözik azt a világot, azt az államrendszert, amit számunkra meg akart teremteni. Ezért van az, hogy Kossuth Lajos és az a fogalomkör, amely hozzá fűződik, mindig alfája és ómegája marad a magyar vágyakozásoknak. Program, amely örökké időszerű, amelynek beváltása a nemzeti eszmények teljességét jelenti, amelyért tehát küzdeni kellett a múltban, kell a jelenben s fog kelleni a jövőben. Kossuth az örökprogram, amely oly dús, hogy nem merülhet ki soha, oly százados érvényű, hogy minden kor minden kérdését magában foglalja és oly tökéletes, hogy nem hiányzik belőle semmi. Jól esik ezt megállapítani ma. Mintegy belső elégtételéül szolgál a Kossuth-kultusz vakbuzgóinak, akik közé szerény magunk is sorakozik, hogy ime itt van a nemzet szellemi kincstárának az az érctartaléka, amelynek sem mennyiségéből, sem értékéből egy szemernyi el nem veszhet. Isten, a mindent előre tudó, mindent előrelátó Gondviselés testesült meg Kossuthban, amikor az első magyar évezred határán megjelöltette vele azt az utat, amely biztosan és egyenesen vezet bennünket végig a második melepiummal /A cspkék mindent megadóztatnak, / — Az ablakokat, a fákat, a háziállatokat, — / A „Kis Ujság“ tudósítójától. /A csitroek kitünően gazdálkodel vidéken. Nagyon igyekeznek magukat megkedveltetni a tótsággal és a magyarsággal. Bölcs politikájuk olyan, hogy ezzel csak gyűlöletet aratnak s a legnagyobb elkeseredést keltik. De csak hadd csinálják a bölcsek! Nincsen olyan hosszú, aminek vége nem volna. A levegőn kívül mindent megadóztatnak, még a gyümölcsfákat is. A házak ablakaira hat korona, a gyümölcsfákra egyenkint egy-két-három-négy korona adót vetettek. Ilyen gyönyörű állapot még sohasem volt az országban, hogy így nyúzzák a lakosságot. A cipő után harminc koronát, a szövet után méterenkint tizenöt koronát, az állatokért (ló, tehén, ökör) egy két háromszáz koronát, kecskéért tizenöt korona adót kell fizetniök. De ne higyye ám senki, hogy ezzel teljesen kimerítették adózási politikájukat. Óh, a vitágért sem! Ott vannak még a baromfiak is! Minden baromfiért egy-két korona adót sóznak a szegény, agyonsanyargatott lakosság nyakába, így aztán pompás, eldorádós életet biztosítanak a Felvidéken. Ehhez járul az is, hogy fejenkint egy kiló lisztet kapnak havonta, persze ebből csak úgy tudnának valahogy megélni, ha madárgyomruk volna. Miel pedig az élelmiszereket az egész Felvidéken rekvirálják, Léván és környékén elkövették azt a bolondságot, hogy a termésfölösleget elégedték, hogy a csehek kezébe ne essék. A lakosság nagyon el van keseredve a cseh hatóságok ellen. A katonák félnek is rettentő módon a puccstól vagy a váratlan megrohanástól. Annyira szepegnek, hogy a tisztek összes fehérneműiket be-pakolva tartják, hogy ha futni kell, az ott ne kelljen zsákmányul hagyni. A fehérneműhasználatért egykét hatost fizetnek naponta, csakhogy a másukét kímélhessék. X X X X XX X X X X XXXXXXXXXXX xxxxxxxxxxx X X X X X X X XX X X xxxxxxxxxxx XXX XX X X X X X X xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx X X X X X Ha ünnep van és a lakosság a templomba megy, a cseh katonák körülállják a templomot és istenkáromló dalokat kornyikálnak, hogy az ájtatoskodókat megzavarják. A hivatalnokok mind a cseh nép aljából kerülnek ki, akiknek sem tudásuk, sem műveltségük nincs és úgy is bánnak a néppel, mint a szeméttel. Mikor a magyarság és a tótság verejtékezve dolgozik, ezek a léhütők pipázva nézik, hogy mint verejtékezik a felvidéki nép. Legszomorúbb a helyzetük a nyugdíjasoknak, akiktől hűségesküt követelnek. Csak a békebeli nyugdíjukat fizetik az özvegyasszonyoknak is, egy fülérrel sem többet. Egy nyugdíjas úrinő, mikor az adóhivatalba ment a nyugdijáért, egy cseh katona ráorditott: — Te kutya magyar! Az önérzetes úrasszony sértődve kiáltott rá : — Mit szólna, ha én meg kutya csehnek mondanám! — Tegye le a hűségesküt ! — Nem teszem, mert én magyar vagyok s az is leszek halálomig! — felelte az urasszony. — Én magyarnak születtem és az is maradok! Ilyen kedélyes állapotok vannak a Felvidéken. X X X X X X X XXXXXXXX XX X xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxxxxxxxx