Kis Ujság, 1934. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-03 / 1. szám

i­t­ a­árnak nem is volt revolvere, isme­rősei legalább nem tudnak róla. Le­het az is, hogy az asszony mészá­roskéssel végezte ki alvó férjét: nyakába döfte a kést, úgy, ahogy a vágóhídon szokás, megtalált holttestrészek nyakbő­rén találtak is egy szúrási nyomot: lehet, hogy ez a gyilkos szúrás nyo­ma. Az ügyészségen és a vizsgálóbíró előtt szóba kerül majd még, hogyan halt meg Bognár István és az orvos­szakértők is véleményt mondanak arról: agyonlőtték, vagy agyonszúr­­ták-e a hentesmestert. A nyomozás szempontjából ez igen fontos, hiszen Bognárné sorsa attól függ, hogyan mérlegeli a cselek­ményét: önvédelemnek, erős felin­dulásnak, vagy pedig előre megfon­tolt szándékkal elkövetett gyilkosság­nak, amiért kötél jár. Közben pedig a befagyott zajló Dunában tovább keresik Bognár­ Ist­ván levágott fejét és két kezét... Agyon akarta verni Bognárné! az alagi nép úgy volt, hogy újév reggelén, indít­ják útnak Bognárnét Budapestre, ezt azonban azért változtatták meg, mert már a hajnali órákban olyan tömeg verődött össze a csendőrjárőr épülete előtt és a hangulat olyan elkeseredett volt az asszonnyal szemben, hogy a gyomverésétől tartottak. Vasárnap délben, amikor a helyszínről hozták vissza, csak a legnagyobb nehéz­séggel és a legerélyesebb fellépéssel tudta megakadályozni a csend­őrség, hogy a felháborodott lakosság ítéletet ne mondjon fölötte. Vasárnap nyolc óra tájban fáradtság­ról panaszkodott, lefeküdt és az éjszaka jó részét átaludta. Hajnalban három órakor azonban felébredt. A Pestre szállítás időpontját a csendőrség a leg­nagyobb titokban tartotta ugyan, mégis többen megtudták és órák hosszat ott ácsorogtak az épület előtt. Amikor az autó kiröhögött a laktanya udvaráról, hangos szitkok, fenyegetések hang­zottak el az emberek ajkáról. Újév napján szokatlan tömeg verődött össze a pestvidéki törvényszék Gyors­kocsi­ utcai ajtaja előtt. Már éjszaka el­terjedt a híre, hogy Bognár­ Istvánnét, a férjgyilkos alagi asszonyt átszállítják a pestvidéki törvényszék fogházába. Ami­kor a csendőrség nagy kamaszinű autója déltájban megérkezett, hangos botrány tört ki. A járókelők hevesen szidalmazták a gyilkos asszonyt és két embert elő is állítottak a rendőrök a kern­­eti kapitnyságra csendhiban­lás miatt. Bognárnét két egyenruhás és két pol­gári ruhás csendőr kísérte a gépkocsin. Azonnal a fogházgondnokhoz vezettek, aki fölvette a gyilkos asszony személyi adatait, majd intézkedett, hogy­ a női vizsgálati foglyok második emeleti cel­lájában helyezzék el. Bognárné mind­addig ott marad, amíg a vádirat el nem készül, ezután kerül majd csak le a női fogházba. Bognárnét kedden reggel lekísérték az első emeletre az ügyészségre. Amikor a fogház rácsos ajtaján két szuronyos fog­házőr között kilépett, a folyosó közönsége újból szidal­mazni kezdte. A gyilkos asszony hajadonfőtt, volt, ugyanabban a bundában, amelyben el­fogták. Hogy a szidalmak elől mene­küljön, lehajtott fejjel gyors léptekkel sietett előre a folyosón, két kezét föl­emelte, hogy eltakarja arcát, ekkor le­hetett észrevenni, hogy kezei egymás­hoz vannak bilincselve. A pestvidéki törvényszék elnöke a vizs­gálattal Köves Aurél vizsgálóbírót bízta meg. Bognárnét a fogházőrök azonnal a vizsgálóbíró elé vezették, aki meg­kezdte kihallgatását. A vli tudja már, hogy gyilkolt az anyja Az emberek minden részvéte Bog­­nárék tizennégy esztendős Pista fia felé fordul. Több jólelkű ottani gaz­dálkodó felajánlotta, hogy magához veszi és felneveli az értelmes, jó­módom fiút, aki szegényke nem te­het semmiről. Vasárnap délig még nem tudta, hogy anyját milyen ször­nyű bűn terheli. Most már min­denről tud. Két csendőr kivitte Hor­thy Miklós-úti házukba. Felnyitották a lepecsételt lakást és a gyermeket végig vitték a szobákon. Azért volt szükség erre, hogy tankönyveit, fü­zeteit, valamint azt a pénzt, amit anyja tandíjra szánt neki, elhozzák. Az okos fiú különösnek találta, hogy miért van lepecsételve a lakás, miért van édesanyja a csendőrörsön és tu­lajdonképpen hol van az édesapja. Az is feltűnt neki, hogy idáig nem álltak meg az emberek, ha meglátták, nem mutogattak ujjal rá és nem suttogták összedugva fejüket. A kérdések egész tömegével ostro­molta meg a csendőröket. A csend­őrök nem akarták Bognár Pistával közölni a szomorú valóságot, nem akartak bánatot okozni a serdülő gyermeknek. Ő azonban nem nyu­godott bele a dologba. — Ha édesanyám nem követett el valami nagy dolgot, miért nem engedik haza? — kérdezte. — Miért nem vagyok odahaza apával a la­kásban? Miért kérdeztek tőlem olyan sokfélét a csendőrbácsik? Ezekre a kérdésekre kitérő vá­laszt adnak. A ház előtt több szom­széd áll, a fiú azoktól szeretné meg­kérdezni, hogy tulajdonképpen mi is történt. Nem engedik megállni. Az emberek azonban nem ilyen kí­méletesek. Sokan hangosan beszélnek a gyilkosságról, szidják Bognárnét és a f­iú most már mindent tud. Az elejtett szavakból borzalmas való­ságra ébred. Egyik embernél azt ve­szi ki elejtett szavaiból, hogy az ő édesanyja gyilkosság miatt­­van a csendőrségekn, a másiktól, hogy ap­ja nincs már az élők sorában, hall feldarabolt testrészekről is és eze­ket mind összeegyeztetve, most már izgatottan, szinte követelőzve kéri hogy mondják meg a valóságot. Ösz­­szetett kézzel könnybe lábadt sze­mekkel beszél: — Hát tényleg anyám gyilkolt? Édesapám­ nem él már? Kérem, beszéljenek, mondjanak el min­dent! Olyan drámai erővel hatnak ezek a szavak és a fiú viselkedése, amint a nagy kék szemeit kimeresztve, min­den testrészében remegve beszél, a legöregebb csendőröket is meghatja. Ők azonban még most sem beszél­hetnek, szigorú parancsuk van rá, amit be kell tartani. Benn a lakás­ban is sok minden feltűnik az értel­mes fiúcskának. Látja, hogy háló­szobájukban több helyen le van va­karva a fal és fel van szaggatva a padló. Ezekről a helyekről vérnyo­­mokat vittek a vegyvizsgálóintézetbe. Minden iránt érdeklődik, amikor ap­ja fényképét megpillantja az éjjeli­szekrényen, elérzékenyül. Sírni kezd. — Szegény apuka! Hát tényleg nem élsz már? Visszatérve a csendőrlaktanyába, az egyik csendőr liszttől akarja meg­tudni a történteket. Amikor kíméle­tesen, egészen más beállításban köz­tili vele a valóságot, a fiú elkomolyo­dik és hangjából, magatartásából ki­­érzik, hogy lelkében nagy változáson ment át. Eddigi legszentebb érzései közül tagadott meg egyet, kivetette szívéből gyilkos anyjának szerete­­tét. Ezt abból következtetik, hogy az eddig anyja sorsáért aggódó fiú most már határozottan jelenti ki, hogy ha igaz az, amit az emberek beszélnek akkor történjék anyjával bármi, ő m­ár többé nem szereti, apja halálá­ért bűnhődnie kell. Azután kijelenti, hogy ő szorgalma­­san tanul tovább, árva gyermeknek i S­A­i tekinti magát, neki már se apja, se anyja nincs. Szorgalmas, törekvő tagja akar lenni a társadalomnak és egy kivánsága van, hogy elke­rüljön Alagról, örökre elszakadni on­nan, ahol ez a borzalmas esemény lejátszódott. Bognár István kivánsága teljese­dett is. Az árvaszék további intézke­déséig Dunakeszire vitték, ahol nagy­apja házánál helyezték el. A meg­gyilkolt hentesmester öreg szülei a legnagyobb szeretettel fogadták a kis­fiút és igyekszenek elfelejtetni vele a történteket. Pista nagyon szomorú, egész nap tankönyveit bújta és azo­kat a leckéket tanulgatta,­­amelyeket a karácsonyi szünidőre adtak fel ta­nárai. Különben is jó tanuló, a Bu­­lyovszky­ utcai reáliskola negyedik osztályában szeretik a tanárok. Bajnab­é az Ittasságra készült Kedden a nyomozó hatóságok fontos bizonyítékokat­ találtak arra, hogy Bognárné előre készült férje meg­gyilkolására és holttestének szörnyű eltüntetésére. Az egyik házasságközvetítő irodát er­ről értesítette az asszony, hogy férje jó­módú hentesmester volt, de elváltak és a férfi külföldre vándorolt. Délben felkísérték a gyilkos asszonyt a vizsgálóbíróhoz. Kezében fehér zseb­kendőt tart és homlokához szorítja. In­gatag léptekkel, nagyon lassan halad vé­gig a folyosón. Haja világosbarna, arca szinte viaszsárga, vonásai feldúltak. Na­gyon jelentéktelen, hétköznapi arc, szürke, kifejezéstelen szemek. Lábai kar­csúk, alakja kissé telt A fogházőr megáll vele a vizsgálóbíró ajtaja előtt. Bognárné görcsösen szorítja a zsebkendőt a homlokára. Kinyílik az ajtó, az asszony pillanatig tétován áll a küszöbön, aztán a fégházőr megérinti, így ad jelt neki, hogy lépjen be a szobába. A vizsgálóbíró közli vele, hogy a hatósági orvos meg fogja vizs­gálni, hogy valóban látszanak-e rajta sérülések, fojtogatások nyomai. Az orvosszakértő azt állapította meg, hogy Bognárné nyakán semmiféle nyoma sincs a fojtogatásnak, megállapította, hogy gyomrán, hasán sincsenek semmi­féle sérülések, halott az asszony állan­dóan azt hangoztatja, hogy őt férje fojtogatta, hasbarúgta. Az orvos Bog­nárné balmellén talált csak karcolási nyomot és azt is megállapította, hogy három foga elől ki van törve. A karcolásról az az orvosszakértő véle­ménye, hogy azt Bognárné saját maga is okozhatta. Fogai pedig már régebben kitöredezhettek. Az egész vizsgálatról az orvosszakértő azt a­ véleményt szűrte le, hogy olyan vad, véres verekedés, amiről Bognárné beszél, semmi esetre sem történhetett közte és megölt férje között. Lehetséges, sőt egészen valószínűnek­ látszik, hogy a Bognár-házaspár között a gyilkosság napján semmiféle vereke­dés nem volt. Késsel ölte meg alvó férjét A csendőrök kedden újra megvizsgál­ták Bognárék lakásában azt a szobát, amelyben a gyilkosság történt. Az ágy belső részén 25 centiméter hosszú vér­­csíkva akadtak. A szoba mennyezetén ugyancsak vérfoltok vannak. A bestiális kegyetlenséggel meggyilkolt Bognár vére még a mennyezetet is pirosra festette és az ágyat is be­vére­zte-A csendőröket ez megerősítette ab­ban a feltevésben, hogy Bognárnénak a dulakodásról szóló vallomása egy­szerű mese. Önvédelemről szó sincs. Nem igaz az sem, hogy a hentesmes­ternek egyáltalán pisztolya volt, hogy lőfegyvert tartott a házában. Az is­merősök közül senki sem tud erről. Bog­­nárné azt állítja, hogy a levágott fejjel együtt a lőfegyvert a Dunába vetette. Van ezenkívül egy másik fontos adat, amely az előre megfontolt szándékot és azt igazolja, hogy késsel követte el a gyilkosságot. Mint ismeretes, Újpesten a szerencsétlen végű hentesmester két fel­sőkarját és nyak-, valamint mellrészeit találták meg. Ezeket a holttestdarabokat az orvosszakértők még előzőleg megvizs­gálták és még a tettes elfogatása előtt megállapították, hogy a nyakon hatalmas, mély szúrástól eredő­ seb van, amely halálos volt. Most már nyilvánvaló, hogy ezek sze­rint Bognár Istvánná férjét álmában, késsel ölte meg. Tervszerűen készült a gyilkosságra, amelyre családi és anyagi természetű okai voltak. Bognárné előadása a pisz­tolyra vonatkozóan már csak azért sem fogadható el, mert a gyilkosság lefolyá­sát úgy adja elő, hogy férje pisztolyt rántott és azt rászegezte, ő erre a férfi kezéből kicsavarta a fegyvert és fejbe­lőtte. A meggyilkolt hentesmester erős testalkatú és foglalkozásából kifolyóan nagyerejű ember volt. Ezt egyébként a megtalált felsőkarok­­ról is már az első orvosszakértők megál­lapították; nem lehet elhinni tehát, hogy a jóval gyengébb asszony férjének a kezéből a fegyvert ki tudta volna csa­varni. Különben is, Bognárné utóbb már vadászfegyverről beszélt. A csendőrség a hiányzó holttestrészek után még mindig nagy eréllyel folytatja a nyomozást. Az összes dunamenti őr­ségek utasítást kaptak a figyelésre, mert nincs kizárva, hogy valahol Bognár Ist­ván fejét parthoz sodorja a víz. tisztek már az első pillanatban meg­döbbenve állapították meg, hogy Bognár Istvánt­ valami különös elszántsággal és a bűnügyi krónikában ritkán fellel­­thető állatias kegyellenséggel, asszorny létére nagy erővel végezte el szörnyű munkáját Tudni kell ugyanis, hogy egy ember­nek iá feldarabolásához meglehetősen nagy erő szükséges. Már most bizonyos az is, hogy a sze­rencsétlen végű hentesmester, amidőn már holtan feküdt, felesége a holttestet a szomszédos szobába cipelte át és hoz­záfogott a feldaraboláshoz, a holttest egyszerre több helyen is vérezni kezdett. Valóságos vérfürdőben, hentesbárd­­dal, hatalmas, élesre köszörült disz­­nóörökössel végezte a közel négy óráin keresztül tartó feldarabolást. Azután a gyilkos asszony a legnagyobb lelki nyugalommal megmosakodott, fel­­sorolta a szobát, a falakról lekaparta a ráfröccsent vérnyomokat, kimosta az ágyneműt, sőt a szétdarabolt részeket vértelenítette, vagyis egy edényben ki­öblítette. Ezután fogott hozzá a cso­magoláshoz és a holttest részeinek el­szállításához. Az elvetemült lelkű nő két dologban reménykedett: az egyik az volt, hogy a lakásban nem tudnak a bűntényre vo­natkozóan nyomokat találni, a másik pedig az volt, hogy férjének levágott fejét nem lehet föllelni és ebben az esetben a fejnélküli holttest részekről senki sem fog majd tudni bizonyosat mon­dani. De mint minden bűnöző, még a leg­óvatosabb és a legkörültekintőbb is, egy hibát valahol elkövet. Bognárné számí­tásába is hiba csúszott bele. A legfon­tosabb árulója a lakásban felejtett férfi­ing volt, amelyben a gombok benne voltak. Tulajdonképpen ez volt az első pont, amelyre a gyilkos nő nem tudott kielégítő választ adni. Hegy órán át tartott a feldarab­olás Igazolja a gyilkosság tervszerűségét, hogy a gyilkos asszony tettének végre­hajtása után hihetetlen kegyetlenséggel igyekezett a feldarabolt holttest részeit eltüntetni. A különböző véres bűn­ügyekben nyomozó és edzett csendőr­ 1934 január 3 Férfinsk­­éte Mátéval védekezik Bognárné a vizsprékib­á­nil Kedden délután négy órakor vezette fel a fogházőr ismét Bognár Istvánnét Köves Aurél dr. vizsgálóbíró elé. A ho­mályos másodemelt folyosón lassú lép­tekkel, szinte támolyogva haladt a gyil­kos asszony. Alig bírt elvánszorogni a vizsgá­lóbíró ajtajáig, ahol már várt rá ügyvédje Weisz Károly dr., továbbá a nővére, Bitter Istvánná és unokahuga, Pécsi Sándorné, akik Felsőgödről jöttek hogy beszélgetésre engedélyt kérjenek A vizsgálóbíró megtagadta a két asszony kérését, így csak a folyosón láthatták egymást.

Next