Kis Ujság, 1948. június (2. évfolyam, 123-147. szám)

1948-06-01 / 123. szám

A­z iskolák államosítása nem érinti az egyházak valláserkölcsi nevelését Gyöngyösi János Debrecenben beszámolt a Kisgazda Párt egyházi tárgyalásairól A Független Kisgazda Párt hajdú­­megyei választmányának ülésén va­sárnap délelőtt Gyöngyösi János, a Független Kisgazda Párt főtitkára beszélt. — Mindazok az eredmények — mondotta —, amelyeket eddig elér­tünk, a békés, nyugodt légkör ered­ményei. A magyar kormány legfőbb törekvése mindig a béke megóvása volt. Van azonban egy kérdés, amely alkalmas lehet arra, hogy azt a bé­két, rendet és nyugalmat, amely az újjáépítést lehetővé tette, megza­varja­ az egyház és az állam viszo­nyának kérdése. Amikor mi, a Füg­getlen Kisgazda Párt vezető politikusai eljártunk a katolikus egyház vezetői­nél, a püspököknél, legvégül pedig Mindszenty prímásnál, akkor ben­nünket a béke megóvása és fenntartása vezetett anélkül, hogy bármelyik egyháznak vallásgyakorlási jo­gaiba be akartunk volna avat­kozni. "Arra figyelmeztettük jóakaratúlag a katolikus püspököket, hogy a demo­kratikus fejlődés már eljutott odáig, ahol nem odázható el tovább ennek a kérdésnek a rendezése és mindenek­­előtt a nevelés ügyének a demokratikus állam kezébe való átvétele. Azt, hogy ebből a kérdésből ilyen erős mérték­ben politikai kérdés lett, azon múlott, hogy az egyháznak egyik-másik kép­viselője a demokráciával és a demo­kratikus fejlődéssel szemben idegen­kedéssel vagy egyenesen ellenségesen visltetik. Nyilvánvaló, hogy a neve­lést és nem a vallásoktatást a demo­kratikus állam nem hagyhatja olyan kézben, amely a demokatikus állam­­, renddel szemben foglal állást vagy legalább is nem akar állást foglalni a demokratikus fejlődés tekintetében. Erről van itt lényegében szó. Mi azt akartuk a katolikus püspöki kartól, hogy még a tárgyalások előtt szögezze le a katolikus egyház azt az álláspontját, hogy a de­mokráciát, a köztársasági állam­formát, a földreformot és az államosítást elismeri, mert ezzel megkönnyítené a maga helyzetét, ezeken a tárgyalásokon és ezzel a politikai bizalmatlanság is enyhülne vagy megszűnne.­­ A tárgyalások már befejeződ­tek és eredményre vezettek a refor­mátus egyházzal, az evangélikus egyházzal pedig most vannak folya­matban. A Független Kisgazda Párt vezetősége pozitíven az iskolák álla­mosítása mellett foglal állást. Ez lo­gikus és érthető, mert ha egyszer állást foglaltunk a demokratikus fej­lődés mellett, akkor ebből követke­zik, hogy állást kell foglalnunk en­nek a demokratikus irányzatnak a nevelés terén való biztosítása mellett is. Az iskolák államosítása, a demo­kratikus nevelés biztosítása a népi demokrácia létérdeke és egyáltalá­ban nem érinti és nem is szabad, hogy érintse az egyházak vallás­erkölcsi nevelését. Befejezésül a Függetlenségi Front újjászervezéséről szólt a főtitkár és hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést is a béke és nyugatom fenntartása szempontjából kell megítélni. A Függetlenségi Frontban való részvétel nem jelenti a pártkere­tek megszűnését nem jelenti azt, hogy a Független Kisgazda Párt nincs többé, de azt jelenti, hogy egységes tömegszervezet­­ben, egységes propagandával tudunk fellépni. Ebből az összefogásból a népi demokráciára csak áldás és ha­szon származhatik. A választmány tagjai nagy lelke­sedéssel hallgatták a főtitkár beszá­molóját. Megmozdult a magyar társadalom az iskolák államosítása érdekében Az állam és az egyházak közötti tárgyalások szempontjából az evan­gélikus egyház részéről fontos meg­nyilatkozás volt Reök Iván ország­gyűlési képviselő beszéde, abból az alkalomból, hogy a rákospalotai evangélikus egyházközség beiktatta világi felügyelői tisztségébe. Reök Iván hangoztatta, hogy a magyar demokrácia az emberibb, ke­­resztyénibb élet érdekében végez munkát. A keresztyénség békét hir­det és ha a világon békéről beszél­­nek, örömmel áll a békeszerzők mellé. — A keresztyénségnek — mondta Reök Iván —­ vannak szociális pa­rancsai: kenyeret kell adni az éhe­zőknek, miunkát a dolgozni akarók­nak. Ha az állam, a társadalom ilyen szociális irányban halad, akkor teljes erővel oda kell állni ennek a munkának az élére, mert Krisz­tust szolgáljuk vele. A református egyház részéről Kiss Roland államtitkár nyilatkozott a rá­dióban. — A demokratikus államrend, — mondta — a legkedvezőbb politikai életforma, mellyel a demokratikus szervezetű református egyház együtt­működhet. Az iskola fenntartása té­rért az egyházaknak történelmi érde­meik vannak. A fejlődés során azonban már odáig jutottunk, hogy ezt a feladatot célszerűbben és töké­letesebben tudja betölteni az állam. Az egyházak emellett olyan anyagi terhektől fognak megszabadulni, amelyeket már úgy sem tudtak volna viselni. Az ország közvéleményének állás­­foglalása az iskolák államosítása mellett tovább tart. Százszámra érkeznek a minisz­terelnökhöz és a kultuszminisz­terhez táviratok és levelük, amelyekben a magyar dolgozó tár­sadalom valamennyi rétege az egy­házi iskolák mielőbbi államosítását követelik. Egy MÁV-tiszt és egy kovácsmester nyerte a Totó-főnyereményt A Totónak most volt a kettős tip­­szelvény premierje, amely fokozot­tabb érdeklődést váltalt ki. 246.800 szelvény érkezett a Postatakarék­pénztárhoz. 12-es telitalálatot ket­ten értek el. Az egyik Makrai Béla MÁV-tiszt Ózd., a másik Mokos Já­nos kovácsmester Magyarbánhegyes. Fejenként 61.700 forintot nyertek. 11-es találatot 41-en értek el, sze­mélyenként 2900 forint a nyere­ményük. 10 találatot 417 szelvényen találtak. Egyenként 290 forint a nye­remény. A 12 találatos Toto-szelvény és az eredmények a következők: Újpest— Csepel x (1:1), Haladás—Vasas 1 (3:1), Szeged—MTK 2 (0:1), Vasas ETO—Kispest 2 (0:4), SzAC— Sal ETC x (1:1), DVSC—EMTK 1 (2:1), Kaposvári MTE—Dorog 2 (2:4), Nyíregyházi MADISz—Pereces x (0-0), Magyar Textil—Goldberger 1 (2:0), Gan­z—ErSq 1 (2:1), Szegedi MTE—Drasche 2 (0:1), BMTE—Ma­gyar Acél 1 (4:1) A labdarúgó-bajnokság állása: 1. Ferencváros 60 p., 2. Csepel 46 p„, 3. Vasas 43 pont. Vesztesi pontok sze­rint a Ferencváros és a Csepel egyen­lő. 4. Kispest 42 p., 5. Újpest 41 p., 6. MTK 38 p„ 7. Haladás 33 p., 8. MATEOSz 30 p„ 9.­Sz.40 21 p. 10. ETO 22 p„ 11. SalBTC 22 p„ 12. Szeged 21 p„ 13. Elektromos 21 p., 14. EMTK 19 p., 15. DVSC 19 p., 16. Szolnok 18 pont, 17. MOGÜRT. hogy a Dinnyés-kormány hivatalba lépett s ez az egy év a nagy átalaku­lások "belső törvényei folytán való­ban olyan zsúfolt,­­ olyan tömegét hordozza a történelem nyersanyagá­nak, hogy méltán nevezte el Rákosi Mátyás „a fordulat évének“. A for­dulat éve volt elsősorban abban a te­­kintetben, hogy kitisztult a politikai látóhatár s a magyarság széles töme­gei előtt láthatóvá vált az út, amin haladnunk kell a jövőben, ha el akarjuk kerülni a szakadékokat. A Dinnyés-kormány hivatalbalépése vég­leges felszámolását jelentette egy olyan helyzetnek, amely tele volt kétértelműségekkel s amelynek kacs­­karingós politikai útvesztőiben búvó­helyet talált a reakció mindenféle ár­nyalata. A Dinnyés-kormánynak és személyében Dinnyés Lajos­nak, a radikális kisgazdapárti poli­tika régi, szilárd harcosának vitatha­tatlan nagy eredményei között első helyen áll, hogy széttörte a belső el­lenállás frontját, erélyes kézzel tiszta helyzetet teremtett a koalíción belül s megindítóba a tisztulási folyamatot, amely a magyar demokrácia megszi­lárdulásához, gazdasági és­­politikai megerősödéséhez és nemzetközi sú­lyának megnövekedéséhez vezetett. A választások során nyíltan fel­színre kerültek azok az erők, amelyek eddig lappangva a demokrácia párt­jainak soraiban bomlasztották a de­mokráciát. A konkoly elvált a búzá­tól s ma már senki előtt sem vitás, hogy erre a cezúrára szükség volt, minden további tisztulásnak ez volt az alapja, mert láthatóvá váltak a demokrácia és reakció tényleges po­litikai határai. Ez tette lehetővé a le­számolást a pfeifferista zavartkeltők­­kel és ez tette lehetővé, hogy szoro­sabbá kovácsolód­jék a demokrácia őszinte híveinek harci és munkakö­zössége. Ez lett az alapja a kormány gyors és határozott fellépésének a gazdasági vonalon szervezkedő reak­cióval szemben is. A kétértelműség, az ingadozás, a huntapolitika szelle­me után a magyar demokratikus po­litikában nyílt és világos állásfogla­lással sikerült bizalmat keltenünk ü­gyünk iráni hatalmas szomszédunk, a Szovjetúnió kormányában és meg­nyertük a dunavölgyi népek barátsá­gát is. De még a nyugati hatalmak előtt is megnőtt a becsületünk, mert mindenkinek tudomást kellett vennie arról, hogy Magyarország többé nem olcsó prédája semmiféle nagyhatal­mi aknamunkának. Az úgynevezett túlsó oldalon is kezdenek ráébredni arra, hogy a magyar nép a demokrá­cia megszilárdításával örökre lerázta magáról a gyarmati sorsot és a népi demokráciák megingathatatlan béke­­frontjának egyik erős oszlopa lett. Ez a Dinnyés-kormány egyévi munkájá­nak legfényesebb eredménye.­ ­ EGY ÉVE. XII. PIUS PÁPA rádióbeszédet intézett a magyar néphez XII. Pius pápa a budapesti eucha­risztikus világkongresszus tizedik jubileuma alkalmából rádióbeszédet intézett Magyarországhoz, amelynek bevezető részében szeretettel emléke­zik meg Magyarországon töltött ün­nepi napjairól, amikor mint XI. Pius pápa bíboros legátusa a világ­­kongresszust vezette. A pápa ezután azokról a csapások­ról emlékezett meg, amelyek Magyar­­országot a háború alatt érték s han­goztatta, hogy azt a­ magyar népet, amely a századok viszontagságai kö­zött annyi csapást szenvedd­, most sem sodorta el a szörnyű hullámve­rés. — Ez az életerő, a csapások tőrei­+Hifii+ a legmodernebb módszerekkel készülő LÚDTALPBETÉT félcipőben. SZANDÁLBAN viselhető. MARI, OTt, Székesfőváros stb., utalványokra is. 1. sz. méretvéteti prospektus hijtalan. MAUTNER fiS PARTOS V., Báthory-utca tizenöt. Telefon: 129 -611I. Vidékre is mes elviselése és a reménnyel teli bizakodás abból fakad — hangoz­tatta a Szoptatva —, hogy Istenbin bíza, telketek szentélyében a Szent­lélek tüzét ápoljátok, az Evangélium szelleme és parancsai halnak át berb­­­ereket. A pápa a természetfölöli dolgok tiszteletére­ , Szent István keresztény hagyományainak megbecsülésére, ál­­hatatos hitre és jó cselekedetekre in­tette hallgatóságát, majd áldását küldte a magyar főpapoknak, a pa­poknak és a népnek. XII. Pius rádióbeszédét latin nyel­ven mondotta el, bevezető és befe­jezi mondatait azonban magyarul. Utolsó mondata így hangzott: „Éljen Mára országa." Kedd, 1948 június ! Írta: KAMARÁS ZOLTÁN 152. Amit már nem lehetett felolvasni... Már a múltkori eset, amikor Cimmer Gyurinak sikerült befura­kodnia a bástyautcai pincelakásba és amikor mint póruljárt kém meg­sebesült, már ez az eset is elég lett volna, hogy a lakatosműhely bér­lője, Tiller Ágoston, beszüntesse a további összejöveteleket. Bizonyossá vált, hogy a rendőrség a nyomuk­ban van és ha még nem is tudott határozott bizonyítékot szerezni el­lenük, mindenesetre el lehetnek ké­szülve újabb hasonló látogatásra. Tillerné tett is néhány ilyen ter­mészetű célzást, de­­férje leintette: —­ Asszony, ne légy gyáva és ne légy kishitű!... — De... — Nem érted a dolgot, asszony!... Tessék tudomásul venni: ha valamit el akarunk érni, kockáztatni is kell valamit!... Vagy azt gondolod, hogy mint a mesében, a sült galamb egye­nesen a szánkba repül?!... — De mégis ... nagyon veszedel­mes — ellenkezett az asszony, de most már erőtlenebből. A lakatosmester határozott han­gon mondta: — Tudod, hogy milyen nagy dol­gokról van szól ... Milyen csodála­tos nagy dolgokról, amiket kellően elő kell készíteni!... Ilyenkor aztán nem szabad törődni azzal, hogy sza­badságunkat, esetleg az életünket is kockáztatni kell... Nem szabad ki­csinyes dolgokon tépelődni és mérle­gelni az esetleges veszélyeket, mert akkor semmit nem sikerül elérni... Azlau emeltebb hangon hozzátette: — Mert ha sikerül, amit el aka­runk érni, akkor az egész népet sza­badítjuk fel évszázados rabságából! Az egész magyar népet!__ — Te tudod, hogy mit kell csele­kednünk — mondta most már en­gedelmesen az asszony. Különös férfiú volt ez a Tiller Ágoston. Azoknak a jövevényeknek leszár­mazottja volt, akik évszázadokkal ezelőtt vándoroltak Magyarországba és akik, ha régi nevüket nem is vál­toztatták meg, érzésben és gondol­kozásban igaz magyarokká váltak. Ráadásul, bár személy szerint és mint jómódú mesterember, különö­sebb oka nem volt er­re, mégis egyet­értett és együtt érzett azokkal, akik munkában és gondokban meggyö­törve, teljes szabadságukat ki akar­ták vívni, hogy emberi életet élhes­senek. Ennek a fölemelő érzésnek végső következtetéseit is levonta. Nem csak száján és szavaiban éltek ezek az igazságok, hanem küzdeni is hajlandó volt értü­k és áldozatok vállalására is késznek mutatkozott. Pillanatig sem habozott, sőt úgyszól­ván magától ajánlotta fel helyiségét ilyen megbeszélések céljaira, amikor Edelényi nála eziránt puhatolódzott. Most pedig szégyenteljes megfutamo­­dásnak és hitvány gyávaságnak érezte volna, ha visszavonja korábbi ajánlatát, csupán azért, mert egy kémnek egyszer sikerült belopakodni közéjük. — Elővigyázatosabbak leszünk és akkor ez nem ismétlődhetik meg !—, nyugtatta meg feleségét. Ezen az estén, megbeszélésük ér­telmében, valamennyien pontosan összejöttek. Elsőnek Edelényiék érkeztek és Tillerékkel beszélgettek, amíg a töb­biek is megjönnek. • — Kedves Tiller mester —mondta a mérnök —, arra kérem, hogy m­a fokozottabban ügyeljen, nem köte­­ledik-e valami rossz szándékú em­ber... A múltkori eset után el lehe­tünk rá készülve... — Bízza csak rám a mérnök úr mmmnwmmnjeti iitii—iiibmi«« — szólt öntudatosan a lakatosmes­ter. — Tudom, hogy magában meg-, bízhatunk . .. Jobb a túlzott óvatos­ság, mint az esetleges könnyelműség, ami valamennyiünket veszélybe so­dorhat ... — Egész idő alatt kint fogok strá­­zsálni a bejáratajtó előtt — mondta Tiller. — Ilyen áldozatot nem fogadha­tunk el — tiltakozott kedvesen Ede­­lényiné. — Sőt, még ennél is jobb lesz, ha fel és alá járkálok az utcán, a be­­járatajtó előtt... — Ez lesz a leghelyesebb — mondta a mérnök. Aztán a feleségéhez fordult: — Te pedig, Éva, légy készen arra, hogy minden pillanatban bele­kezdhess valami érdekes, de egészen semleges tárgyú előadásba . .. Tu­dod, hogy mire gondolok... Sőt úgy kell csinálnod, hogy ha megzavar­nak, úgy tűnjék fel a dolog, mintha már javában tartana az előadás... — Gondolod, hogy­ szükség lesz erre? — Kérdezte komolyan Éva. Edelényiné vállat vont: — Mindenre készen kell lennünk! — Legjobb lesz talán, ha Pak­s híres középületeiről tartok előadást. — Nesti — mosolygott Edelényiné. — Ez gyanús lehet, mert ők is tud­ják, hogy Pak­sban forradalom volt. Beszélj inkább a hazautazásunkról. Hogy milyen szép tájakat láttunk! Milyen erdőket és hegy­óriásokat!... Éva mosolygott: — Ahogy akarod, Zoltán ... Megérkeztek Táncsicsék. Az író is magával hozta feleségét. Mert így kevésbbé feltűnő ez a lá­togatás és ha rosszindulatú személy vetődik közéjük, azt mondhatják, hogy egyszerű társas összejövetelről van szó, ami ellen még a szigorú rendőrségnek sem lehet kifogása. — Mindig rend a legpontosabb — kedveskedett Edelényi. — Mert én megtanultam. — vála­szolt Táncsics —, hogy barátaimat nem illik megvárakoztatni. Különö­sen nem olyan esetben, amikor min­den eltékozolt perc kimondhatatlan károkat okozhat . .. Ekkor már Sőtérék is lejöttek a lépcsőn, utánuk pedig Petőfiék. Annak, hogy ha nem is késtek el, de mégis a költő és neje érkeztek utolsónak, meg is volt az oka és magyarázata. Elvégre Júliának meg­felelően fel kellett öltöznie, hiszen ,,összeesküvők“ társaságában jelenik meg. A megfelelő, már tudniillik ilyen alkalomra megfelelő ruha ki­választása is súlyos fejtörést okozot, mert francia regényolvasmányaiban erre vonatkozóan pontos utasítást nem talált. A nagy francia forrada­lom valamelyik híres nőalakjának ruháját­­pedig mégsem ölthet le ma­gára, bár nagyon gusztusa szerint való lett volna. Ezt a súlyos kérdést azonban valahogy mégis megoldotta, de aztán jött az ennél súlyosabb kérdés: milyen kokárdát tűzzön fel? Nemzetiszínű, vagy piros kokárdát? Végül mégis a piros-fehér-zöld mel­lett döntött. De a pirosat is magá­val hozta, mert elhatározta, hogy itt a pincelakásban, az „összeesküvés“ színhelyén leveszi a nemzeti színt és a piros kokárdát tűzi a helyébe. A kölcsönös üdvözlések és általá­nos kérdések után Tiller kiment az utcára, hogy úgy cselekedjék, ahogy Edelényivel megbeszélte. Ezek nyolcan körülülték az asz­talt, de maguk mellé hívták kilence­diknek a lakatosmester feleségét is. Korelnöknek és a megbeszélés veze­tőjéül Táncsicsot választották meg, aki rögtön a tárgyra tért: — Az idő gyorsan repül és nekünk is sürgősen cselekednünk kell! Ha nem akarunk végleg lemaradni a népek szabadságharcában . . Mai megbeszélésünk legfontosabb tárgya tehát az, hogy hol és mikor kezdjük el az erőteljes cselekvést . .. — Ügy van! — helyeseltek a fér­­­fiak. — Akinek van ilyen terve, adja elő — folytatta Táncsics­ — Én a magam részéről azt gondolom a leg­sürgősebb teendőnek, hogy az egész városi munkásságot közös gyűlésre­ hívjuk össze, amelyen kifejtjük előt­tük, hogy milyen kötelességeket ró reájuk és milyen áldozatokat köve­tel meg tőlük, a magyar népnek most már haladéktalanul kivívandó szabadságai — Ezt a gyűlést pedig egy-két na­pon belül meg kell tartanunk! — szólt közbe a külső.­­— Egyidejűleg azonban meg kell fogalmazni egy kiáltványt is — foly­tatta Táncsics —, artu­l azonnal ki­­nyomatunk és szétoszlunk a nép­gyűlésen megjelenők között. — A munkások értesítését én ma­gamra vállalom! — jelentkezett Sőtér. De megszólalt, mosolyogva Ede­lényiné is: — A kiáltványt pedig már nem kell megfogalmazni, mert­­ én már megírtam, számítva arra, hogy szük­ség lesz reá . . Megírtam és elhoz­tam magammal... Aztán szerényen megkérdezte: — Felolvassam? A többiek lelkesen éltették ezt a grófi palotában született fiatal asz­­szonyt, aki annyira ízig-vérig forra­dalmár volt, hogy amíg társai csak beszéltek és óhajtásaikat fejezték ki, ő már serényen dolgozott és annak eredménye a kezében lévő kiáltvány. — Ez az asszony lefőzött mind­nyájunkat — ismerte be Táncsics, de öröm csillogott a szemében. Júlia, aki közben már a nemzeti­színű kokárdát pirossal cserélte fel, meg nem állhatta, hogy legalább annyit meg ne jegyezzen: — Nem csodál... Hiszen Éva részt vett már a párisi forradalom­ban is . .. — Halljuk a kiáltványt! — sür­­gették a férfiak. Edelényiné éppen fel akarta ol­vasni, amikor a lépcsőkön leszaladt Tiller és magából kikelve, lélek­­szakadva jelentette: — Elárultak!. .. Rajtunk ütöttek!... Legalább tizenketten vannak!... Ha jól láttam, nemzetőrök!... Évának még volt annyi ideje, hogy száz darabra tépje a kiáltványt és széjjelszórja. (Folytatjuk) (3)

Next