Kis Ujság, 1949. július (3. évfolyam, 150-176. szám)
1949-07-10 / 158. szám
„Most megéreztük, hogy egy a világ” Mosolygó kínaiak és mosolygó diósgyőri munkások baráti kézfogása Az a tíz-tizenkétezer kilométer, ami Pekingit és a többi kínai várost elválasztja Budapesttől, relatíve sokkal kisebb távolság, mint a Budapest—Miskolc közötti útszakasz. Azt a bizonyos tizenkétezer kilométert ugyanis végig lehet utazni gyorsjáratú repülőgépen — mint ahogy Liu-Ning-Y és társai tették —, ezt a budapesti miskolci utat azonban egy törekvő, de kissé vénecske autóbuszon kell végigszaladni — mint ahogy ezt ugyancsak Liu-Ning-Y és társai teszik ezekben az órákban. Liu-Ning-Y, a kínai Szakszervezeti Tanács főtitkára, vezetője annak a kínai szakszervezeti küldöttségnek, amely több mint egy hete Magyarországon tartózkodik. Liu-Ning-Y nem először van Magyarországon, de újra és újra csodálattal és elismeréssel adózik mindannak, amit lát és tapasztal. Fáradhatatlanul járja napok óta a küldöttség tagjaival a magyar vidéket, üzemekbe, gyárakba látogat el, hogy hazatérve beszámoljon arról a hősies munkáról, amellyel a magyar nép eltüntette a háború nyomait és új országát építi a jövendő útjai mentén. Négyen vagyunk európaiak ebben az autóbuszban, tizenkét kínai között. Robognánk, ha robogásnak lehetne nevezni a vánszorgást, Miskolc-Diósgyőr felé, ahol a kínai küldöttség tagjai megszemlélik majd a híres vasgyárat, a hengerelőt, a Martinkemencét, részt vesznek egy brigádgyűlésen és baráti összejövetel keretében ismerkednek meg az élmunkásokkal. Egy vén kocsi és egy régi mosoly A látogatás lebonyolításának előírt időpontja azonban még messze van, mert egyelőre csak Aszódot hagyta el a kocsi. Úgy viselkedik, mintha nem is lenne szándékában továbbmenni, de a doflerünk szakszerű gondossága megszünteti a motor agonizálását. Mi tagadás, kicsit öreg, kicsit lomha ez a masina, de a bölcs kínai mosoly az autóbuszt és utasait egyként átsegíti a zökkenőkön... A kínai mosolygás más, mint az európai. Nemhiába szentelt a filozófusok sora közül Bergson is annyi időt a nevetés lélektanának tanulmányozására, valóban megérdemli, hogy a testi és pszichikai kapcsolatok máig is megoldatlan rejtélyeként szemlélgessük. A kocsiban ülő tizenkét kínai mindig mosolyog. Ferdevágású szemük szüntelen derűt sugároz, örültek, hogy elindult az autóbusz, örültek, hogy megy az autóbusz és örültek, hogy megállt az autóbusz. Mosolygott mindegyik, ha rájuk nézett az ember és mosolyogtak akkor is, ha ők néztek valamelyikünkre, közülünk, európaiak közül. — Jaj de kedves, hogy mindig mosolyognak! — mondja az aszódi vendégfogadóban a kocsmárosné. — Igen? Mi mindig mosolygunk? — kérdi a velünk utazó szép, Anna May- Wongszerű kínai nő, amikor elmondják neki, hogy milyen sikert arat a mosolya. — Nem is tudtam ... Persze, nem is tudhatja. A kínaiak arcberendezése olyan, hogy szájuk legkisebb mozdulata is már a mosoly jellegét kölcsönzi a vonásoknak. Ha az európai nevet, akkor szájával együtt szétnyílik a fogsora és „gyomrába lehet látni“. A kínainak csak az ajkai nyílnak szét, fogsora zárt marad. — Maguk, európaiak, nem tudnak nevetni — mondja „Anna May- Wong“. — Bocsássanak meg, olyan furcsa az arcberendezésük... Minden ötödik ember — kínai Egy távoli világ elevenedik meg beszélgetés közben Budapest és Miskolc között az országúton. Olyan távoli világ ez, amelynek területe nem sokkal kisebb, mint Európáé, lakosainak 400 milliós száma pedig az egész emberiség egyötödét adja. Ebből a 400 millióból ül most itt az autóbuszon 12 kínai. Ez a tény számszerűség szempontjából akkor kap hangsúlyt, ha meggondoljuk, hogy az előbbi adat alapján a világon minden ötödik ember kínai. A pillanatnyi számtan azért szükséges, hogy aláhúzza a legutóbbi kínai események óriási politikai eseményét, másrészt pedig, hogy a kötelező udvariasságnak is eleget tegyen, hiszen köztudomású a kínaiak nagy tiisztelete a matematika iránt — ősi keletű ez a számtantisztelet — mondja a delegáció egyik tagja, és mindjárt emlékeztet is King-Hszi kínai császár egyik rendeletére, amelyet abból az alkalomból adott ki, hogy Kínába európai misszionáriusok érkeztek. „Ami a nyugati tanítást illeti, az csak tévtan, minthogy azonban papjai a mennyiségtanban szerfölött járatosak, ezért a kormány szolgálatába fogadta őket, amit kérlek szépen benneteket, vegyétek tudomásul“ — szólt a rendelet. Ez a rendelet egyben megmutatja a kínai nép végtelen békeszeretetét is. A japánok például azért örültek a miszszionáriusok megérkezésének, mert megtanították őket az akkori tűzfegyverek használatára. Találóan írja Bertrand Russel angol tudós, hogy a japánok sokra becsülték az európaiak technikáját, de kevésre a gondolataikat. Megemlítjük, hogy a kínaiakról általában azt tartják, hogy töprengő emberek. Mosolygás a válasz. — Mi sokat gondolkodunk, sokat elmélkedünk. Az elmélkedés a jövőbe visz és a múltban időzik a gondolat, ha emlékezik. Emlékeznünk nemigen kell, mert a múltat magunk mögött hagytuk. Új Kína épül a kizsákmányolt nép régi földjén, új Kína, új kínaiakkal, — mondja a delegáció egyik tagja. A múlttal szakítottak, de bizonyos gesztusok, amelyek egy nép kultúrájával együtt keletkezetek, nem vesznek el nyomtalanul. Mikor az A parton csődület támadt, néhány perc múlva a parthoz verődő ladikból kiemelnek egy merev, mozdulatlan testet és végigfektetik a part homokján. — Görcsöt kapott a szerencsétlen ... — mondja valaki, aztán egymás után mesélik el a körülállók a vízbefull ember szerencsétlenségének egyes mozzanatait. Nemsokára előkerül az orvos, aki ránéz a mozdulatlan testre, és a következőt mondja: A „kék halott" — Hiábha itt már mesterséges légzés, ez „kék halott“. Az orvosi gyakorlat kétféle vízbefultat különböztet meg: az úgynevezett „fehér halottat“, és a „kék halottat“. Ez a kétféle típus abból a különös jelenségből adódik, hogy nem minden embernél következik be a szívverés elállása a vízalámerülés pillanatában. Az emberi szervezet kétféleképpen reagál az elmerülés tragikus perceiben. Az első reakciónál a szív csaknem az elmerülés pillanatában már megáll és így nem juttat már vért a test különböző részeibe- Ennek eredményeként a vízbemerült test fehér marad, innen ered a „fehér halott“ elnevezés. Másképpen reagál az úgynevezett „kék halott“ szervezete a vízbemerülésre. Amikor a test a görcs után a víz alá merül, a víz eldugja a légjáratokat, a tüdőt, megszűnik a lélegzés ... a szív azonban nem szűnik meg dobogni. Néhány perccel a vízalámerülés után még mindig vér, vért küld a test legtávolabbi részeibe is. Csakhogy ez a vér már nem egészséges piros színű, hanem az úgynevezett kék vér, amely már nem tudott megtisztulni az eldugaszolt tüdőben a légzés szünetelése miatt. A kék vízbefullat nagyon ritkán sikerül megmenteni. Ennek oka az, hogy — mint ismeretes — a légzés megszűnése után bekövetkező oxigénhiány elsősorban az idegrendszert, az idegsejteket támadja meg. Tíz percig tudnak ellenállni az idegsejtek az oxigénhiánynak, aztán bekövetkezik a végleges halál, a szervezet rohamléptekkel ugrik át végzetének küszöbén. Alszik-e a mormota? Az úgynevezett fehér halottaknál azonban egészen más a helyzet. Egy olyan különös jelenséggel állunk szemben a fehér halottak megvizsgálása során, amelyet kataplexiának egyik delegációs tag felvette a felöltőjét, akkor két kezét a felöltő kabátujjába dugta, mint a régi mandarinok. És mosolygott. Mosolygott akkor is, amikor az üdvözlőbeszéd során Diósgyőrött Mao-Ce-Tung nevét említette a magyar szónok. A kínaiaknak nincs olyan éles „cé“ és „csé“ betűjük a beszédben, mint a magyaroknak és így aztán a Mao-Ce-Tung szó úgy hatott a fülükben, mintha egy jól megtermett magyar szó lenne. Az ő kiejtésükben vezérük neve helyesírás szerint szinte leírhatatlanul lágy hangzású. „Egyek vagyunk" Mikor Diósgyőrött leszálltunk az autóbuszról és megropogtattuk összegémberedett tagjainkat, akkor az angolul-németül és franciául is kitűnően tudó kínai tolmács határtalan örömének adott kifejezést, mindnyájun nevében. A határtalan örömnek ezekben a perceiben történt meg az a különös eset, hogy nem mosolygott. De újra széles mosolyra derült az arca, amikor lefordították az üdvözlő beszéd szavait. — Most végre megéreztük, hogy egy a világ — mondotta beszéde során a kínai delegációt üdvözlő üzemi vezető. — Most végre tudjuk, hogy nincs többé semmi, ami elválaszthatná egymástól a világ dolgozóit, nem távolság többé a tizenkétezer kilométer és nem választ el többé eltérő törekvés. Egyek vagyunk a békeakaratban, egyek vagyunk a munkában és egyek vagyunk a meggyőződésben, hogy egy napon majd mindnyájunk közös, békés otthona lesz a föld legelrejlettebb zuga is ... így hangzott a beszéd és ennek tapsoltak lelkesen a távoli világból ideérkezett kínaiak és a diósgyőri magyar munkások. Most egyformán mosolyogtak, egyazon derű buggyant fel ugyanegy forrásból, amely valahol a Hoangho és a Tisza partjai között eredt ... (m.) nevezünk és amely az élettan egyik legrejtelmesebb titkának látszik. Ahhoz, hogy nagyjában megérthessük mi a kataplexia, ki kell mennünk a szabadba úgy késő ősz táján, amikor már dór lepi az utakat, kopaszak a fák és a természet a téli álomra készül. Alig több mint fél méter hosszú, szürkés állat fekszik előttünk egy odúban. Mormota a neve és róla nevezték el azokat, akiknek megszakíthatatlan álmaik vannak. A mormota rászolgál erre a névadásra, mert a tél közeledtével elalszik és csak az első meleg tavaszi napok beköszöntével ébred fel. De vájjon alszik-e valóban? Az alvás biológiailag azt jelenti, hogy az egész szervezet normálisan működik, a légzés alig gyengébb, mint éber állapotban, a szívműködés is normális, a test hőmérséklete sem alacsonyabb, mint akkor, amikor ébren vagyunk. Hamu a parázson Ez az alvó mormota azonban különös magatartást tanúsít. Lélegzetvétele szinte a semmivel egyenlő, szervezete tehát alig kap oxigént. (Mit szólnak ehhez az idegsejtek?) A szív alig ver és a test hőmérséklete sokkal alacsonyabb, mint éber állapotban. A tornyosuló kérdésekre adandó válasz megértéséhez szükséges megemlítenünk, hogy az élet lényegében nem más, mint égési folyamat. És most már érthetővé válik előttünk, hogy a mormota azért nem lélegzik, hogy minél kevesebb oxigénnel táplálja „belső égését“. Nem tesz tehát egyebet, mint „hamut szór a szervezet parazsára”, hogy az lassabban égjen. Saját zsírtartalékából él, azt emészti fel és a minimumra csökkenti lélegzését, hogy a 4—5 téli hónap alatt átvészelhesse ezt a mozdulatlanságot. A mormota téli mozdulatlansága tehát kevesebb mint a halál, és több mint az álom. Nemcsak a mormota tulajdonsága a téli álomba való elmerülés; a medvék, de a legtöbb állat is képes arra, hogy téli álomra hajtsa a fejét, akkor, ha nem talál elegendő élelmet. A biológia törvényszerűségeinek kutatási eredményei adják meg erre a különös jelenségre a választ. A környezet átformáló hatása a létért való küzdelem különböző technikai formái az élő szervezet működését átalakítják, megváltoztatják. És ha most a különböző állatfajok álomképességeinek forrásától kiindulva megállunk az embernél, akkor azonnal készen állunk arra a megállapításra, hogy az ember ilyen téli álomra teljességgel képtelen. És a fakírok? Akaratukat a végletekig uralmuk alá tudják hajtani, nemcsak szellemi életüket, hanem fizikai életüket is akaratukkal kormányozzák és így rendkívüli Irataimat nyernek fizikumuk felett. Az „átlagos“ indiai fakír a normális 70-es pulzust le tudja szorítani 20—25-re, vagy fel tudja emelni 150—160-ra percenként. Szemben a halállal Amit a fakírok akaratuk hihetetlen átnevelése útján érnek el, azt az emberi szervezet reflexként alkalmazza, védekezésül a halál, az elmúlás ellen. És itt érkeztünk el — mint ahogy dr. H. Duston megállapítja egyik tudományos folyóiratunkban — a vízbefultak rendkívül érdekes problémájához. Nyilvánvaló, hogy az úgynevezett fehér halottnál a szív afféle „téli álomba“ merevíti a szervezetet, beállt a kataplexia. Ez gyakorlatilag nem egyéb, mint egy végletekig lelassított élet, az életfunkciók rendkívüli lassú sorozata, amelynek keretében a szív gyakorlatilag leáll, a szervezet semmi oxigént nem fogyaszt, és várja azt a pillanatot, amikor oxigénhez jutva újra megkezdheti működését. A szervezet tehát automatikusan védekezik a halál ellen. Ennél a pontnál elérkeztünk a mai orvostudománynak egyik fantasztikusnak látszó, de csodálatos eredményeket elérő munkájához, a halottfeltámasztás kérdéséhez. Duston leírja, hogy manapság három módszert alkalmaznak a halottnak látszó test feltámasztásához: a szívbe történő befecskendezést, a testből kivett szív közvetlen masszírozását, és a szovjet orvosok által kidolgozott módszert, a verőerekbe adott befecskendezést. Mindhárom módszernek csodálatos eredményei vannak. A megállt szív dobogni kezd Rendkívül érdekes a szovjet orvosok által kidolgozott halottfeltámasztási módszer. Már Brown-Legnard kimutatta, hogy egy hóhér által lefejezett ember agya a kivégzés után 25 —30 percig még működőképes a vértáplálás útján. Ezt a tapasztalati lényt fejlesztették tovább a szovjet tudósok, amikor annak az embernek, akinek a szíve megállt, a vérkeringéssel ellentétes irányban vért fecskendeztek az ütőereibe. Ez a vér a normális vérnél nagyobb oxigénmennyiséget, jóval több szőlőcukrot és jelentős mennyiségű adrenalint tartalmaz. A vér az ellentétes keringés folytán csak azokba az erekbe tud behatolni, amelyek a főütőérből elágaznak és a szív izomfalát táplálják, vagyis a szív összehúzódását és kitágulását, a szívdobogást indítják el. Rövid idő múlva a szív kielégítően működni kezd, ekkor megszüntetik a rendellenes vérátömlesztést és megindítják a normális keringést. Egyik statisztika szerint 52 olyan sebesült közül, akinél már beállt a halál a szívdobogás megszűnése következtében, 34 életre tért, feltámadt. Később halt meg közülük három tüdőgyulladásban. Az eredmények tehát csodálatraméltók és a jelek szerint az orvostudomány nincs messze attól, hogy végzetek munkája közben torkon ragadja és ne engedje győzedelmeskedni a halált. (maron) Árai kevesebb, mint a halál és több, mint az álom A mormota „szerepe" a feltámadásban Dimitrov tanítása Az egész világ munkássága és minden szabadságszerető ember gyászolja Georgi Dimitrovot, a bolgár nép nagy vezérét, akinek egész élete példaképe a nemzetközi proletariátusnak, minden szabadságát féltő népnek és így az egész dolgozó magyar népnek is. Dimitrov, a nagy Sztálin egyik legjobb tanítványa, eredményekben gazdag élete során mindenkor meglátta azt a helyes utat, amelyen a világ dolgozóinak haladniuk kell, ha fel akarják számolni a kizsákmányolást, biztosítani kívánják jogaikat és szabadságukat. Dimitrov, aki már 1935-ben elsőnek fújta meg a harci riadót a fasizmus világromboló erői ellen, olyan politikai végrendeletet hagyott, amelyet mélyen a szívébe kell vésnie minden dolgozónak, minden szabadságszerető népnek. A múlt év decemberében a Bolgár Munkás (Kommunista) Párt kongresszusán elmondott beszédéből idézzük a következőket: „Azemberiség életében két tény jellemzi a jelenkort: az első tény — a kapitalista rendszer általános válsága és bomlása; a második a Szovjetúnió szocialista társadalmának fejlődése és felvirágzása. A Szovjetunió nemzetközi tekintélye és hatalma mérhetetlenül megnőtt, mert hősi harcában nem csupán megvédelmezte szabadságát és függetlenségét, de egyben felszabadította az európai népeket a rabság alól. A Szovjetunió a nemzetközi politika döntő tényezőjévé vált. A béke és népek biztonságának szilárd támasza, a haladás és az igazi demokrácia felé vivő fejlődésük biztosítéka. Az egész világ imperialista egységfrontjának élén álló Szovjetúnió ledönthetetlen akadálya annak, hogy a nemzetközi reakció megvalósítsa a népek új világháborúba sodrására irányuló sötét terveit.“ Az örökigazságú szavak után Dimitrov azonnal le is vonta a következtetést: ,„A Szovjetúnió iránti viszony ma vízválasztó a demokrácia és a reakció tábora között a nemzetközi porondon. Ez különíti el a háborús uszítókat és a tartós demokratikus béke bajnokait Valóban, a Szovjetunió iránti viszony határozza ma meg azt, hogy valaki a demokrácia, vagy a reakció táborába, a háborús uszítók, vagy a demokratikus világbéke megvédelmezőinek táborába tartozik-e. Ez a próbakő csalhatatlan: aki szembefordul a Szovjetúnióval, az az imperialistákat, a háború előkészítőit szolgálja, bármiben hazugságokkal igyekszik is leplezni ezt a szándékát. Ugyanilyen igazság van Dimitrov ama szavaiban, amelyek szerint „elmúlt már az az idő, amikor a népek vak és tehetetlen eszközei voltak az uralkodó töltés-klikkeknek. Mindkét félteke békeszerető népei egyre határozottabban mozgósítják erőiket a béke, a demokrácia és a világkultúra védelmében, egyre világosabban rajzolódik ki az imperialistaellenes világfront, amelynek élén a nagy Szovjetúnió áll, s amelynek erői szünet nélkül gyarapodnak.“ Azóta az események, a világbékekongresszusok, a kínai népfelszabadító háború döntő sikerei, a külügyminiszterek párisi értekezletén kibontakozó hatalmas szovjet diplomáciai siker, mind igazolják Dimitrov megállapításait és hittel hisszük a bolgár nép nagy vezetőjének azt a tanítását is, amely szerint a törhetetlen erejű népi tömegek „meg tudják bénítani a támadó szellemű imperializmus harcias mesterkedéseit és ily módon biztosítva lesz a tartós béke az egész világon“. Korunk egyik legnagyobb szabadságharcosának végrendeletszerű szavai ezek, amelyeket nem felesleges újra és újra emlékezetünkbe idézni. Ezek a szavak még jobban megérttetik velünk, hogy melyik az a helyes út, amelyet a demokratikus népeknek köztük a magyar dolgozó népnek követnie kell, szabadsága, függetlensége, a béke és a boldog jövő érdekében. A magyar dolgozó nép azt az utat választotta, amelyet Dimitrov mutatott meg és hálás Dimitrovnak, hogy ezt az utat hosszú, évtizedes harcai során egyengette nemcsak saját nemzete, hanem minden szabadságszerető nép számára. Vasárnap, 1949 július 10 Munka felajánlással készülnek a paraszt fiatalok a Világifjúsági Találkozóra A vidék fiataljai lelkesen készülnek a budapesti Világifjúsági Találkozó méltó megünneplésére. Az ifjúsági szervezetek gyűléseken tárgyalják meg a találkozóval kapcsolatos kérdéseket, és a legtöbb üzemi szervezet munkafelajánlással járul hozzá a siker biztosításához. Nagyszeged parasztfiataljai lelkesen készülnek az ifjúsági ünnepségekre s a baranyai parasztifjúság az aratás, cséplés és betakarítás munkájában versenyez a találkozó sikeréért. Sok községben borjút nevelnek, libákat tömnek s az ebből befolyó összeget a gyarmati fiataloknak juttatják. Az ország fiatalsága minél jobb termeléssel igyekszik kiérdemelni azt a nagy megtiszteltetést, hogy ezt a rendkívül nagy jelentőségű nemzetközi eseményt éppen a magyar fővárosban rendezik meg. A parasztfiatalok egymás után alakítják meg arató-, cséplő-, begyűjtő- és gyomirtóbrigádjaikat. Mezőcsokonya község EPOSZ-szervezetének fiataljai segítettek begyűjteni a termést és most készülnek az aratásra. Természetesen a többi szervezetek sem akarnak lemaradni a versenyben. A nagykanizsai járás egyik EPOSZ- szervezete például terménybegyűjtési versenyre hívta ki a járás szervezeteit és közben készül a találkozón való szereplésre. Népi táncokat mutatnak majd be. (5)