Kis Ujság, 1949. július (3. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-10 / 158. szám

„Most megéreztük, hogy egy a világ” Mosolygó kínaiak és mosolygó diósgyőri munkások baráti kézfogása Az a tíz-tizenkétezer kilométer, ami Pekingit és a többi kínai vá­rost elválasztja Budapesttől, relatíve sokkal kisebb távolság, mint a Buda­pest—Miskolc közötti útszakasz. Azt a bizonyos tizenkétezer kilométert ugyanis végig lehet utazni gyors­­járatú repülőgépen — mint ahogy Liu-Ning-Y és társai tették —, ezt a budapesti miskolci utat azonban egy törekvő, de kissé vénecske autóbu­szon kell végigszaladni — mint ahogy ezt ugyancsak Liu-Ning-Y és társai teszik ezekben az órákban. Liu-Ning-Y, a kínai Szakszervezeti Tanács főtitkára, vezetője annak a kínai szakszervezeti küldöttségnek, amely több mint egy hete Magyar­­országon tartózkodik. Liu-Ning-Y nem először van Magyarországon, de újra és újra csodálattal és elismeréssel adózik mindannak, amit lát és ta­pasztal. Fáradhatatlanul járja napok óta a küldöttség tagjaival a magyar vidéket, üzemekbe, gyárakba látogat el, hogy hazatérve beszámoljon arról a hősies munkáról, amellyel a ma­gyar nép eltüntette a háború nyo­mait és új országát építi a jövendő útjai mentén. Négyen vagyunk európaiak ebben az autóbuszban, tizenkét kínai között. Robognánk, ha robogásnak lehetne nevezni a vánszorgást, Miskolc-Diós­­győr felé, ahol a kínai küldöttség tagjai megszemlélik majd a híres vas­gyárat, a hengerelőt, a Martin­kemencét, részt vesznek egy brigád­gyűlésen és baráti összejövetel kere­tében ismerkednek meg az élmunká­sokkal. Egy vén kocsi és egy régi mosoly A látogatás lebonyolításának elő­írt időpontja azonban még messze van, mert egyelőre csak Aszódot hagyta el a kocsi. Úgy viselkedik, mintha nem is lenne szándékában továbbmenni, de a doflerünk szak­szerű gondossága megszünteti a mo­tor agonizálását. Mi tagadás, kicsit öreg, kicsit lomha ez a masina, de a bölcs kí­nai mosoly az autóbuszt és utasait egyként átsegíti a zökkenőkön... A kínai mosolygás más, mint az európai. Nemhiába szentelt a filozó­fusok sora közül Bergson is annyi időt a nevetés lélektanának tanulmá­nyozására, valóban megérdemli, hogy a testi és pszichikai kapcsolatok máig is megoldatlan rejtélyeként szemlél­­gessü­k. A kocsiban ülő tizenkét kínai mindig mosolyog. Ferdevágású sze­mük szüntelen derűt sugároz, örül­tek, hogy elindult az autóbusz, örül­tek, hogy megy az autóbusz és örül­tek, hogy megállt az autóbusz. Mo­solygott mindegyik, ha rájuk nézett az ember és mosolyogtak akkor is, ha ők néztek valamelyikünkre, közü­lünk, európaiak közül. — Jaj de kedves, hogy mindig mo­solyognak! — mondja az aszódi vendégfogadóban a kocsmárosné. — Igen? Mi mindig mosolygunk? — kérdi a velünk utazó szép, Anna May- Wongszerű kínai nő, amikor elmond­ják neki, hogy milyen sikert arat a mosolya. — Nem is tudtam ... Persze, nem is tudhatja. A kínaiak arcberendezése olyan, hogy szájuk legkisebb mozdulata is már a mosoly jellegét kölcsönzi a vonásoknak. Ha az európai nevet, akkor szájával együtt szétnyílik a fogsora és „gyom­rába lehet látni“. A kínainak csak az ajkai nyílnak szét, fogsora zárt ma­rad. — Maguk, európaiak, nem tudnak nevetni — mondja „Anna May- Wong“. — Bocsássanak meg, olyan furcsa az arcberendezésük... Minden ötödik ember — kínai Egy távoli világ elevenedik meg beszélgetés közben Budapest és Mis­kolc között az országúton. Olyan tá­voli világ ez, amelynek területe nem sokkal kisebb, mint Európáé, lakosai­nak 400 milliós száma pedig az egész emberiség egyötödét adja. Ebből a 400 millióból ül most itt az autóbu­szon 12 kínai. Ez a tény számszerűség szempontjából akkor kap hangsúlyt, ha meggondoljuk, hogy az előbbi adat alapján a világon minden ötödik ember kínai. A pillanatnyi számtan azért szük­séges, hogy aláhúzza a legutóbbi kí­nai események óriási politikai ese­ményét, másrészt pedig, hogy a kö­telező udvariasságnak is eleget te­­gyen, hiszen köztudomású a kínaiak nagy tiisztelete a matematika iránt — ősi keletű ez a számtantisztelet — mondja a delegáció egyik tagja, és mindjárt emlékeztet is King-Hszi kínai császár egyik rendeletére, amelyet abból az alkalomból adott ki, hogy Kínába európai misszionáriusok ér­keztek. „Ami a nyugati tanítást illeti, az csak tévtan, minthogy azon­ban papjai a mennyiségtanban szer­fölött járatosak, ezért a kormány szolgálatába fogadta őket, amit kér­lek szépen benneteket, vegyétek tu­domásul“ — szólt a rendelet. Ez a rendelet egyben megmu­tatja a kínai nép végtelen békeszeretetét is. A ja­pánok például azért örültek a misz­­szionáriusok megérkezésének, mert megtanították őket az akkori tűzfegy­verek használatára. Találóan írja Bertrand Russel angol tudós, hogy a japánok sokra becsü­lték az euró­paiak technikáját, de kevésre a gon­dolataikat. Megemlítjük, hogy a kínaiakról általában azt tartják, hogy töprengő emberek. Mosolygás a válasz. — Mi sokat gondolkodunk, sokat elmélkedünk. Az elmélkedés a jövő­be visz és a múltban időzik a gon­dolat, ha emlékezik. Emlékeznünk nemigen kell, mert a múltat magunk mögött hagytuk. Új Kína épül a ki­zsákmányolt nép régi földjén, új Kína, új kínaiakkal, — mondja a delegáció egyik tagja. A múlttal szakítottak, de bizonyos gesztusok, amelyek egy nép kultú­rájával­ együtt keletkezetek, nem vesznek el nyomtalanul. Mikor az A parton csődület támadt, néhány perc múlva a parthoz verődő ladik­ból kiemelnek egy merev, mozdulat­lan testet és végigfektetik a part ho­mokján. — Görcsöt kapott a szerencsét­len ... — mondja valaki, aztán egy­más után mesélik el a körülállók a vízbefull ember szerencsétlenségének egyes mozzanatait. Nemsokára előke­rül az orvos, aki ránéz a mozdulat­lan testre, és a következőt mondja: A „kék halott" — Hiábha itt már mesterséges lég­zés, ez „kék halott“. Az orvosi gyakorlat kétféle vízbe­­fultat különböztet meg: az úgyneve­­zett „fehér halottat“, és a „kék ha­lottat“. Ez a kétféle típus abból a kü­lönös jelenségből adódik, hogy nem minden embernél következik be a szívverés elállása a vízalámerülés pil­lanatában. Az emberi szervezet két­féleképpen reagál az elmerülés tra­gikus perceiben. Az első reakciónál a szív csaknem az elmerülés pillanatá­ban már megáll és így nem juttat már vért a test különböző részeibe- Ennek eredményeként a vízbemerü­lt test fehér marad, innen ered a „fe­hér halott“ elnevezés. Másképpen reagál az úgynevezett „kék halott“ szervezete a vízbemerü­lésre. Amikor a test a görcs után a víz alá merül, a víz eldugja a lég­­járatokat, a tüdőt, megszűnik a léleg­zés ... a szív azonban nem szűnik meg dobogni. Néhány perccel a víz­­alámerülés után még mindig vér, vért küld a test legtávolabbi részeibe is. Csakhogy ez a vér már nem egész­séges piros színű, hanem az­ úgyneve­zett kék vér, amely már nem tudott megtisztulni az eldugaszolt tüdőben a légzés szünetelése miatt. A kék vízbefullat nagyon ritkán sikerül megmenteni. Ennek oka az, hogy — mint ismeretes — a légzés megszűnése után bekövetkező oxigén­hiány elsősorban az idegrendszert, az idegsejteket támadja meg. Tíz percig tudnak ellenállni az idegsej­tek az oxigénhiánynak, aztán bekö­vetkezik a végleges halál, a szerve­zet rohamléptekkel ugrik át végzeté­nek küszöbén. Alszik-e a mormota? Az úgynevezett fehér halottaknál azonban egészen más a helyzet. Egy olyan különös jelenséggel állunk szemben a fehér halottak megvizsgá­lása során, amelyet kataplexiának egyik delegációs tag felvette a felöl­tőjét, akkor két kezét a felöltő ka­bátujjába dugta, mint a régi manda­rinok. És mosolygott. Mosolygott ak­kor is, amikor az üdvözlőbeszéd so­rán Diósgyőrött Mao-Ce-Tung nevét említette a magyar szónok. A kínai­aknak nincs olyan éles „cé“ és „csé“ betűjük a beszédben, mint a magya­roknak és így aztán a Mao-Ce-Tung szó úgy hatott a fülükben, mintha egy jól megtermett magyar szó lenne. Az ő kiejtésükben vezérük neve he­lyesírás szerint szinte leírhatatlanul lágy hangzású. „Egyek vagyunk" Mikor Diósgyőrött leszálltunk az autóbuszról és megropogtattuk össze­­gémberedett tagjainkat, akkor az angolul-németül és franciául is kitű­nően tudó kínai tolmács határtalan örömének adott kifejezést, mindnyá­jun­ nevében. A határtalan örömnek ezekben a perceiben történt meg az a különös eset, hogy nem mosolygott. De újra széles mosolyra derült az arca, amikor lefordították az üdvözlő beszéd szavait. — Most végre meg­­éreztük, hogy egy a világ — mon­dotta beszéde során a kínai delegá­ciót üdvözlő üzemi vezető. — Most végre tud­juk, hogy nincs többé semmi, ami elválaszthatná egymástól a vi­lág dolgozóit, nem távolság többé a tizenkétezer kilométer és nem vá­laszt el többé eltérő törekvés. Egyek vagyunk a békeakaratban, egyek va­gyunk a munkában és egyek vagyunk a meggyőződésben, hogy egy napon majd mindnyájunk közös, békés ott­hona lesz a föld legelrejlettebb zuga is ... így hangzott a beszéd és ennek tapsoltak lelkesen a távoli világból ideérkezett kínaiak és a diósgyőri magyar munkások. Most egyformán mosolyogtak, egyazon derű buggyant fel ugyanegy forrásból, amely valahol a Hoangho és a Tisza partjai között eredt ... (m.) nevezünk és amely az élettan egyik legrejtelmesebb titkának látszik. Ah­hoz, hogy nagyjában megérthessük mi a kataplexia, ki kell mennünk a szabadba úgy késő ősz táján, amikor már dór lepi az utakat, kopaszak a fák és a természet a téli álomra ké­szül. Alig több mint fél méter hosszú, szürkés állat fekszik előttünk egy odúban. Mormota a neve és róla ne­­vezték el azokat, akiknek megszakít­­hatatlan álmaik vannak. A mormota rászolgál erre a névadásra, mert a tél közeledtével elalszik és csak az első meleg tavaszi napok beköszönté­vel ébred fel. De vájjon alszik-e valóban? Az al­vás biológiailag azt jelenti, hogy az egész szervezet normálisan működik, a légzés alig gyengébb, mint éber ál­lapotban, a szívműködés is normális, a test hőmérséklete sem alacsonyabb, mint akkor, amikor ébren vagyunk. Hamu a parázson Ez az alvó mormota azonban kü­lönös magatartást tanúsít. Lélegzet­­vétele szinte a semmivel egyenlő, szer­vezete tehát alig kap oxigént. (Mit szólnak ehhez az idegsejtek?) A szív alig ver és a test hőmérséklete sok­kal alacsonyabb, mint éber állapot­ban. A tornyosuló kérdésekre adandó válasz megértéséhez szükséges meg­említenünk, hogy az élet lényegében nem más, mint égési folyamat. És most már érthetővé válik előttünk, hogy a mormota azért nem lélegzik, hogy minél kevesebb oxigénnel táp­lálja „belső égését“. Nem tesz tehát egyebet, mint „hamut szór a szerve­zet parazsára”, hogy az lassabban égjen. Saját zsírtartalékából él, azt emészti fel és a minimumra csök­kenti lélegzését, hogy a 4—5 téli hó­nap alatt átvészelhesse ezt a mozdu­latlanságot. A mormota téli mozdulatlansága tehát kevesebb mint a halál, és több mint az álom. Nemcsak a mormota tulajdonsága a téli álomba való elme­rülés; a medvék, de a legtöbb állat is képes arra, hogy téli álomra hajtsa a fejét, akkor, ha nem talál elegendő élelmet. A biológia törvényszerűségeinek kutatási eredményei adják meg erre a különös jelenségre a választ. A környezet átformáló hatása a létért való küzdelem különböző technikai formái az élő szervezet működését átalakítják, megváltoztatják. És ha most a különböző állatfajok álom­képességeinek forrásától kiindulva megállunk az embernél, akkor azon­nal készen állunk arra a megállapí­tásra, hogy az ember ilyen téli álomra teljességgel képtelen. És a fakírok? Akaratukat a végle­tekig uralmuk alá tudják hajtani, nemcsak szellemi életüket, hanem­ fi­zikai életüket is akaratukkal k­ormá­­nyozzák és így rendkívüli Irataim­at nyernek fizikumuk felett. Az „átla­gos“ indiai fakír a normális 70-es pulzust le tudja szorítani 20—25-re, vagy fel tudja emelni 150—160-ra percenként. Szemben a halállal Amit a fakírok akaratuk hihetetlen átnevelése útján érnek el, azt az em­beri szervezet reflexként alkalmazza, védekezésül a halál, az elmúlás el­len. És itt érkeztünk el — mint ahogy dr. H. Duston megállapítja egyik tudo­mányos folyóiratunkban — a vízbe­­fultak rendkívül érdekes problémá­jához. Nyilvánvaló, hogy az úgyne­vezett fehér halottnál a szív afféle „téli álomba“ merevíti a szervezetet, beállt a kataplexia. Ez gyakorlatilag nem egyéb, mint egy végletekig le­lassított élet, az életfunkciók rendkí­vüli lassú sorozata, amelynek kere­tében a szív gyakorlatilag leáll, a szervezet semmi oxigént nem fo­gyaszt, és várja azt a pillanatot, ami­kor oxigénhez jutva újra megkezdheti működését. A szervezet tehát auto­matikusan védekezik a halál ellen. Ennél a pontnál elérkeztünk a mai orvostudománynak egyik fantaszti­kusnak látszó, de csodálatos eredmé­nyeket elérő munkájához, a halott­feltámasztás kérdéséhez. Duston le­írja, hogy manapság három mód­szert alkalmaznak a halottnak látszó test feltámasztásához: a szívbe tör­ténő befecskendezést, a testből kivett szív közvetlen masszírozását, és a szovjet orvosok által kidolgozott módszert, a verőerekbe adott be­fecskendezést. Mindhárom módszer­nek csodálatos eredményei vannak. A megállt szív dobogni k­ezd Rendkívül érdekes a szovjet orvo­sok által kidolgozott halottfeltámasz­­tási módszer. Már Brown-Legnard ki­mutatta, hogy egy hóhér által lefeje­zett ember agya a kivégzés után 25 —30 percig még működőképes a vértáplálás útján. Ezt a tapasztalati lényt fejlesztették tovább a szovjet tudósok, amikor annak az embernek, akinek a szíve megállt, a vérkeringés­sel ellentétes irányban vért fecsken­deztek az ütőereibe. Ez a vér a nor­mális vérnél nagyobb oxigénmennyi­séget, jóval több szőlőcukrot és jelen­tős mennyiségű adrenalint tartalmaz. A vér az ellentétes keringés folytán csak azokba az erekbe tud behatolni, amelyek a főütőérből elágaznak és a szív izomfalát táplálják, vagyis a szív összehúzódását és kitágulását, a szív­dobogást indítják el. Rövid idő múlva a szív kielégítően működni kezd, ek­kor megszüntetik a rendellenes vér­átömlesztést és megindítják a nor­mális keringést. Egyik statisztika sze­rint 52 olyan sebesült közül, akinél már beállt a halál a szívdobogás meg­szűnése következtében, 34 életre tért, feltámadt. Később halt meg közülük három tüdőgyulladásban. Az eredmé­nyek tehát csodálatraméltók és a jelek szerint az orvostudomány nincs messze attól, hogy végzetek munkája közben torkon ragadja és ne engedje győzedelmeskedni a halált. (maron) Árai kevesebb, mint a halál és több, mint az álom A mormota „szerepe" a feltámadásban Dimitrov tanítása Az egész világ munkássága és min­den szabadságszerető ember gyá­szolja Georgi Dimitrovot, a bolgár nép nagy vezérét, akinek egész élete példaképe a nemzetközi proletariátus­nak, minden szabadságát féltő népnek és így az egész dolgozó magyar nép­nek is. Dimitrov, a nagy Sztálin egyik legjobb tanítványa, eredményekben gazdag élete során mindenkor meg­látta azt a helyes utat, amelyen a világ dolgozóinak haladniuk kell, ha fel akarják számolni a kizsákmányo­lást, biztosítani kívánják jogaikat és szabadságukat. Dimitrov, aki már 1935-ben első­nek fújta meg a harci riadót a fa­sizmus világromboló erői ellen, olyan politikai végrendeletet ha­gyott, amelyet mélyen a szívébe kell vésnie minden dolgozónak, minden szabadságszerető népnek. A múlt év decemberében a Bolgár Munkás (Kommunista) Párt kon­­­­gresszusán elmondott beszédéből­­ idézzük a következőket: „Az­­emberiség életében két tény jellemzi a jelenkort: az első tény — a kapitalista rendszer általános vál­sága és bomlása; a második a Szov­­jetúnió szocialista társadalmának fej­lődése és felvirágzása. A Szovjetunió nemzetközi tekintélye és hatalma mérhetetlenül megnőtt, mert hősi harcában nem csupán megvédel­mezte szabadságát és függetlenségét, de egyben felszabadította az európai népeket a rabság alól. A Szovjetunió a nemzetközi politika döntő tényező­jévé vált. A béke és népek biztonsá­gának szilárd támasza, a haladás és az igazi demokrácia felé vivő fejlő­désük biztosítéka. Az egész világ im­perialista egységfrontjának élén álló Szovjetúnió ledönthetetlen akadálya annak, hogy a nemzetközi reakció megvalósítsa a népek új világhábo­rúba sodrására irányuló sötét ter­veit.“ Az örökigazságú szavak után Di­mitrov azonnal le is vonta a követ­keztetést: ,„A Szovjetúnió iránti viszony ma vízválasztó a demokrácia és a reak­ció tábora között a nemzetközi po­rondon. Ez különíti el a háborús uszítókat és a tartós demokratikus béke bajnokait Valóban, a Szovjetunió iránti vi­szony határozza ma meg azt, hogy valaki a demokrácia, vagy a reak­ció táborába, a háborús uszítók, vagy a demokratikus világbéke meg­­védelmezőinek táborába tartozik-e. Ez a próbakő csalhatatlan: aki szembefordul a Szovjetúnióval, az az imperialistákat, a háború előkészítőit szolgálja, bármiben hazugságokkal igyekszik is leplezni ezt a szándékát. Ugyanilyen igazság van Dimitrov ama szavaiban, amelyek szerint „el­múlt már az az idő, amikor a népek vak és tehetetlen eszközei voltak az uralkodó töltés-klikkeknek. Mindkét félteke békeszerető népei egyre hatá­rozottabban mozgósítják erőiket a béke, a demokrácia és a világkultúra védelmében, egyre világosabban raj­zolódik ki az imperialistaellenes vi­­lágfront, amelynek élén a nagy Szov­jetúnió áll, s amelynek erői szünet nélkül gyarapodnak.“ Azóta az események, a világbéke­­kongresszusok, a kínai n­épfelszaba­­dító háború döntő sikerei, a külügy­miniszterek párisi értekezletén ki­bontakozó hatalmas szovjet diplo­máciai siker, mind igazolják Dimi­trov megállapításait és hittel hisszük a bolgár nép nagy vezetőjének azt a tanítását is, amely szerint a tör­hetetlen erejű népi tömegek „meg tudják bénítani a támadó szellemű imperializmus harcias mesterkedé­seit és ily módon biztosítva lesz a tartós béke az egész világon“. Korunk egyik legnagyobb szabad­ságharcosának végrendeletszerű sza­vai ezek, amelyeket nem felesleges újra és újra emlékezetünkbe idézni. Ezek a szavak még jobban megértte­­tik velünk, hogy melyik az a helyes út, amelyet a demokratikus népeknek köztük a magyar dolgozó népnek követnie kell, szabadsága, független­sége, a béke és a boldog jövő érde­kében. A magyar dolgozó nép azt az utat választotta, amelyet Dimi­trov mutatott meg és hálás Dimi­­trovnak, hogy ezt az utat hosszú, évtizedes harcai során egyengette nemcsak saját nemzete, hanem min­den szabadságszerető nép számára. Vasárnap, 1949 július 10 Munka felajánlással készülnek a paraszt fiatalok a Világifjúsági Találkozóra A vidék fiataljai lelkesen készülnek a budapesti Világifjúsági Találkozó méltó megünneplésére. Az ifjúsági szervezetek gyűléseken tárgyalják meg a találkozóval kapcsolatos kérdése­ket, és a legtöbb üzemi szervezet munkafelajánlással járul hozzá a si­ker biztosításához. Nagyszeged pa­­rasztfiataljai lelkesen készülnek az if­júsági ünnepségekre s a baranyai parasztifjúság az aratás, cséplés és betakarítás munkájában versenyez a találkozó sikeréért. Sok községben borjút nevelnek, libákat tömnek s az ebből befolyó összeget a gyarmati fiataloknak juttatják. Az ország fiatalsága minél jobb termeléssel igyekszik kiérdemelni azt a nagy megtiszteltetést, hogy ezt a rendkívül nagy jelentőségű nemzetközi eseményt éppen a magyar főváros­ban rendezik meg. A parasztfiatalok egymás után alakítják meg arató-, cséplő-, begyűjtő- és gyomirtó­­brigádjaikat. Mezőcsokonya község EPOSZ-szervezetének fiataljai segítet­tek begyűjteni a termést és most ké­szülnek az aratásra. Természetesen a többi szervezetek sem akarnak lemaradni a verseny­ben. A nagykanizsai járás egyik EPOSZ- szervezete például termény­­begyűjtési versenyre hívta ki a járás szervezeteit és közben készül a talál­kozón való szereplésre. Népi táncokat mutatnak majd be. (5)

Next