Kis Ujság, 1950. április (4. évfolyam, 77-100. szám)

1950-04-23 / 94. szám

ASSZONYOKNAK EGYRŐL A MÁSRÓL Édes Ilonám, egyáltalán nem haragszom rád azért, hogy most meg már a szomszédod gondja-bajával is engem terhelsz — mint írod. Hogy is haragudnék, ami­kor a szomszédod a leveled szerint nagyon helyes kis fiatalasszony és éppoly helyes a két kis gyereke, a hároméves kislány és a másfél éves kisfiú. Boldogan adok az asszonyká­nak tanácsot, hogyan öltöztesse mai modern a legpraktikusabban, leg­­csinos­abban és lehetőleg a leg­olcsóbban a két kisgyereket. A gyerekruha kérdése nagyon is fontos. A lényeg az, hogy ne kerüljön sokba, ne kell­jen belőle sok, ne piszkolódjék na­gyon és könnyű legyen a mamának azt tisztán tartani. Ezek a szempon­tok igen jól érvényesülnek ma a pesti gyerekek öltözködésében. Barátnőd gyermekeinek életkorában levő kis­fiúk, kislányok itt Pesten egyaránt bő kis pantallócskát hordanak, ez a hosszúnadrág amolyan kötényforma­­szabású, vagyis vállpántok tartják, akár egy női kötény­. Szövetből vagy lenvászonból készül, legjobb barna vagy szürke színben, ezek a színek legkevésbbé piszkolódnak. A hosszú nadrág játék közben jobban, megvédi a gyerek lábaszárát a portól, piszok­tól, mint a rövid. Meg aztán olyan mulatságosan csinosak benne az apró­ságok. Persze, a kislány komolyabb, ünnepélyesebb alkalomra hord­jon csak kis szoknyát. Ingecske helyett a mai gyerekek úgynevezett bébi­fonálból készült, japán szabású, hosszú ujjú, vagy melegebb időre már rövid ujjú kis pullóverfélét hordanak, ami lehet csíkos, vagy mintás, vagy élénk, friss egyszínű. Ezek a bébi­fonálból, akár otthon készült kis pulóverfélék leve­gősek, szellősek és az inggel szemben megvan az az előnyük, hogy gyorsan és könnyen moshatók és nem kell nasalni őket,­ meg szárít­ják és már fel is adhatjuk. És ne­m gyúródnék, mint az ingecskék. Ha hűvösebb van, a játszó gyerekre a nadrághoz, pulóver­hez ráadunk még egy kis kardigánt, amit köthetünk vagy köttethetünk nefripamutból vagy bármiféle bontott pamutból. Sétára, ünnepélyesebb alka­lomra fehér pikekabát a szép, jó bő szabással, pubigallérral, a kislányok­nál a pubigallér alatt még egy polle­­rinnel, a kisfiúké hátul dragonos lehet. Hozzá kis kötött zsákkésapka, lányok­nak kis kalapácstea, elragadó egy ilyen kis kölyök. Ezek után térjünk át saját ügy­etek­­­re. Ha sok bosszúságtól akarod meg­kímélni magadat, de még inkább sze­retetreméltó férjedet, akkor nyoma­tékosan felhívom figyelmedet, hogy nyitott káposztát, azzal szépen le­dörzsölöd, lehetőleg kétszer-három­­szor, de mindig újból friss káposztá­val, aztán nyitott ablak mellett vagy er­kélyen vagy udvaron, mert túl illatos, teljesen megszárítod, utána jól lesöp­­röd. Aztán a szőnyeget terpentines újságpapírok közt összegöngyölöd, a begöngyölt szőnyeget pakolópapírba becsomagolod és spárgával jól át­kötöd, ügyelve arra, hogy rés ne ma­radjon, mert a­mely ezen azonnal utat találna féltett szőnyegpólyád bensejébe. Örülök, hogy a múltkoriban, aján­lott ételeim ízlettek az uradnak is, neked is. Igyekszem mindig olcsó, általánosan nem ismert, vagy általá­nosságban nem úgy ismert ételrecep­teket­­küldeni, mert magamról tudom, milyen kedves öröm egy-egy új étel vagy egy régi étel új főzési módjá­nak a kipróbálása. Most megint egy egyszerű, de nagyon jó kis étel­ről írok és talán kedvetlenül, imm­el­­ámmal fogod olvasni, de ha egyszer megpróbálod és főzöl ilyet, nem bánod meg. Ez az étel a tüdő egy nagyon jóízű fajtája. Borjú- vagy sertéstüdőt a szívvel együtt sós víz­ijén puhára főzünk. A levéből elve­szünk és 8—10 deka rizst ebben a lében megfőzünk. Fél fej hagymát zsírban megdinsztelünk. Most a tüdőt ledaráljuk, hozzátesszük a megfőtt rizst és hagymát, jól összekeverjük és egy kizsírozott, tűzálló vagy ren­des lábasban sütőben egy kissé meg­sütjük, éppen csak hogy egy kicsit az égése átforrósodjon. Savanyúságot adunk hozzá. Remek könnyű étel, a tüdős hurkára hasonlít, csak sokkal könnyebb, nem győz az ember eleget enni belőle. S ilyenkor, tét múltán van egy külön kedvesség benne: vissza­­idézi a disznótoros ebédek vagy va­csorák emlékét — anélkül, hogy megterhelné az ember a gyomrát Valami jó kis tészta illenék utána, mondjuk például a gyümölcsöspiskóta Ez így készül: három egész tojást negyedkiló cukorral jól elkeverünk, hozzáadunk egy sütőport és 2 deci tejfölt, a deka apróra vágott vajat vagy margarint, és annyi lisztet, hogy olyan keménységű legyen, mint mondjuk a nokkedli tésztája. Kizsí­rozott, kitisztezett tepsibe tesszük és télen eltett kompóttal, gyüm­ölcsérés idejétől kezdve pedig bármilyen idény-gyümölccsel szórjuk be a tete­jét. Lassú tűznél sütjük. Ebben a tésztában a könnyűség az üdeséggel párosul. Olyan jó, tavasszias az egész. Plá, szívem, sietek, le ne késsen a postáról ez a levél. Csókol Panni nagymosás előtt rendkívül szigorú szemlét tarts a mosásba kerülő holmi felett, kétféle szempontból és pedig először: mi van a gombokkal? — másodszor: nem szakadt, nem rongyos-e valami? Minden gombot, amely úgy érzi, hogy ttrár befejezik az illető holmin, pél­dául azon az ingen vagy ágyneműn földi pályafutását és szemmelátható­­lag meg akar válni a helyétől, azon­nal tűvel, cérnával, gyors kezekkel kényszerítsd ott maradni a helyén, mert a mosás a legragyogóbb alkalom az ilyen szemérmetlenül megszökni készülő gomboknak arra, hogy szökési tervüket végrehajtsák és aztán nincs bőszítőbb, mint amikor munkájába siető férjed hajnalok hajnalán azt veszi észre, hogy a frissen, felvett in­gének a kezelőjét nem tudja begom­bolni, mert hiányzik a gomb, vagy hogy az alsónadrágját a gomb csak legfeljebb addig tudja tartani, míg ép­pen leér a lépcsőháziban a kapuig. Ugyanez áll a szakadásokra, festésekre is: még egészen kicsi talán a lesi és az ágyhuzaton, amikor mosásba kerül, de mosás után már egy barlang szá­jához hasonlít, mely csak arra vár, h­ogy majd alvásnál gyanútlan lába­dat elnyelje, mert úgy megnőtt köz­ben a jótékony meleg víztől, szappan­tól, dörzsöléstől, sikálástól. Orvosi szóval a betegségek terén preventív gyógymódnak nevezik ezt, megelőző gyógyításnak, amit e pár sorban fe­hérneműk ügyében neked ajánlottam. Szeretném felhívni figyelmedet, hogy nemsokára elkövetkezik az a nap, amikor a jó háziasszony fel­szedi és elrakja a szőnyegeket még pedig teszi ezt két okból: kí­mélni akarja őket, mert télen a sző­nyeg melegíti, barátságossá teszi a la­kást, nyáron azonban erre már nincs szükség, aztán meg nyáron a nyitott ablakok mellett jobban, lepi a szőnye­gét a por, sokszor kellene kiporolni és sokkal könnyebben beleesik a moly. Persze, csak a szebb, értéke­sebb szőnyegekre gondolok. Tehát a melegebb idő beálltával a szőnyeget jól kiporolod — vagy ha van, jól kiporszívózod —, •Itzfáp, vesz­et-' írdP«­ ------- ■— Kis Ujste Százezer példányban jelent meg a Szovjet Kultúra leg­újabb, negyedik száma. Az első szám­ból, amelyet a nagy Sztálin 70-ik születése napjára adtak ki, ötvenezer példányt nyomtak. A példányszám négy hónap alatt megnyégyszereződött. Ez annyit jelent, hogy a dolgozók, a magyar értelmiség, a faun egyre szomjasabb érdeklődéssel fordul a Szovjetunió felé. Ismerni akarja a klasszikus orosz és a szovjet irodal­mat — amelynek egyik legjobb köz­vetítője és népszerűsítője a Szovjet Kultúra —, ismerni akarja azokat az írókat, akik a legnagyobb megértés hangján fordultak a cári idők meg­alázott­ja­i felé s ismerni akarja az új szovjet írókat, akik a jövőt építik, a jövőbe vetik vigyázó szemüket s az ember új társadalmának legjobb ábrázolói. Azt jelenti ez a százezer példány, hogy a magyar dolgozó fe­szült kíváncsisággal fordul a Szovjet­unió nagy, természetátalakító tervei felé, amelyek eg­ész országrészek új arculatát rajzolják ki. Jelenti ez a példányszám azt, hogy a magyar képzőművészek, a magyar színészek, a magyar szobrászok szomjasan ke­resik, vizsgálják a szovjet képzőmű­vészet és színművészet forrásait, munkamódszerét, ábrázolási módját, tárgyválasztását, színeit. A Szovjet Kultúra eddig megjelent mind a négy száma szép, gazdag mű­­melléklettel tárgyalta a szovjet kép­zőművészet ügyét. A folyóirat hatal­mas példányszáma azt is mutatja hogy a fizikai dolgozók megértették: a tudás fegyver s hatalmukat csak úgy tarthatják meg, ha szüntelenül tanul­nak és tovább képezik magukat. A Szovjet Kultúra ugyanis keresetlen és közvetlen szavakkal tárja elénk a szovjet munka új módszereit; a Szovjet Kultúra minden olvasóval megérteti , mert egyszerű nyelven beszél — miért forradalmi példájd az ipar történetében a moszkvai eszter­gályosok új gyorsvágási módszere. E gazdag ismeretek terjesztését to­vább végzi a már százezer példány­ban megjelen­t új szám is. A negyedik szám valóban méltó már ahhoz a nagy ügyhöz, amelyet képvisel. Ün­nepi köntöse, gazdag tartalma, gon­dos szerkesztése méltóvá teszi ahhoz a nagy szellemi és anyagi kultúrához, amely a nagy Szovjetunióból többek közt e folyóirat hasábjain is áramlik felénk. Nagyon fontos, hogy a Szov­jet Kultúra a legfrissebb szovjet ese­ményeket tárgyalja s szerkesztése olyan friss, hogy új számában már részletes méltatásokat és ismertetése­ket olvashatunk a legújabban a Szov­jetunióban megjelent új regényekről, részletes tudósítást a nem­régeni Sztá­­lin-díjakról, a díjakkal kitüntetett művészekről s a művészek életművé­ről. A néhány nappal ezelőtt lezajlót­ Majak­ovsz­k­ij-évfo­rdul­óról már nem­csak magyar méltatást (Békés Ist­váné) olvasunk, hanem Tyihonovét, amely alig néhány napja jelenhetett meg a szovjet sajtóban. Geraszimov, a szovjet Művészeti Akadémia elnöke, a legnagyobb szovjet festő hosszú ta­nulmányban mondja­ el a szovjet mű­vészképzés munkáját. Száll­ikov cikke a szovjet emberek nagy természetát­­alakító munkájáról, közel hozza az olvasóhoz ezt a nagy kérdést s a cikkhez mellékelt ábra mindenki szá­mára érthetővé teszi a lenyűgöző ará­nyokat, amelyek közt a Targás-terv megvalósul. Szilágyi Gyula műegyete­mi tanár, a magyar és külföldi víz­gazdálkodási kérdések nagynevű tu­dósa az Oh—Arai—Kaspi víziót s vízil­épcső világméretű alkotását is­merteti. , Ezek csak kiragadott cikkek a Szov­jet Kultúra új számából. A negyedik, százezer példányban megjelent szám ismét két színes műmellékletet ad; az egyik Szerev műve s ez egy meleg hangulatú erdei tórészletet ábrázol. A másik Kotov műve, amely egy szovjet sztarhanovista villanyhegesztő munkás­­nőt mutat be. ­ Megszűnnek a tejhiány-rekla­­m­ációk. A kiskereskedők panaszára, a belkereskedelmi minisztérium el­rendelte, hogy a TEJÉRT a jövőben tejadagoló géppel mérje ki kannáiba a tejet. A múltban a háborús sérü­lések folytán a kannák nem voltak alkalmasak olyan mennyiségű tej, vagy tejtermék befogadására, mint amilyenre eredetileg készültek. A mi­nisztérium rendelkezése folytán, amennyiben a feladagoló gép a szük­ségelt mennyiséget a kannába nem tudná kimérni a kanna sérülései foly­tán, a kannát kivonják a forgalom­ból és vidéki telepek részére tejszín és egyéb tejtermék tárolására fog­ják felhasználni A datty szék UvÁMÁtyára reggel 8 órától este 10 óráig árusít QyÉiüÉs m­ájus Utol a MINŐSÉG ÁLLAMI ÁRUHÁZ RÁKÓCZI-ÚT 36 'R Budapesti Képeslapok: Farkasrét és vidéke I . —­ttl­­ túl a táj hirte-I A Gellérthegyen r­­en­délyesre vál­tozik. Ez a kapuja annak a dombvi­déknek, amely a budaörsi szőlőkig és a mohos, tavaszi fényben díszelgő diósdi barackosokig ér. Az idő egy hónappal szinte előbbre jár, májusi íze van a virágportól nehéz levegő­nek. A derűs, napfényes település még ma is őrzi egykori rendeltetését s a házak mögött majd’ mindenütt pincék kuporognak púpos gyepháttal, bár a szőlők javarészt már házhe­lyekké léptek elő az ingatlanok rang­listáján. A még termő szőlők köze­pén azonban zárva vannak a vasalt pinceajtók és taplósipkás öregembe­rek járnak a tőkék körül csattogó ol­lókkal, nemkülönben csattogó bőr­­papucsaikkal, amely viselet a vincel­léri tevékenységnek talán azóta előírt kelléke, mióta az első vesszőket el­­duggatták a szelíd hegyoldalakon. Ezen passzionátus hajlamú öregem­berek időnként ü­veghébérrel jelennek meg a pinceajtóban és a napvilágnak fordítván a ravasz borlopót, szakértő hunyorgással mustrálgatják­ a sillert és a muskotályt. Dong a fakalapács a tavaszi átfejtéshez előirányzott hor­dók oldalán és kedvderítő dallamos­sággal terjeszti az esemény hírét: — Tum-tum ... tu-tu-tum ...­­ . . . „­­ sem az a komor kert A Temető­­ Farkasréten, mint má­sutt. A bennszülött, akinek beszédén egy kis dunántúli beütés érzik, falu­sias bölcsességgel veszi tudomásul, hogy itt van. A nénikék ott horgol­ják és kötik azokat a soha véget nem érő harisnyákat és óriáskígyóra emlékeztető sálakat, amelyeket alka­lomadtán elajándékoznak a megille­­tődött családban. A család azután szépen és gondosan elrejti a maimmit méretű sk­imfliket, a nénikék ravaszdi pislogással tudomásul veszik és ren­dületlenül kötnek és horgolnak to­vább, miközben bizalmas barátságra lépnek a ketlemetes fekvésű sírkerttel.­­ Meredek IS,Si­s rajta különös kettős ereszkedik alá minden délután. Egy kis szürke csa­csi, amely olyan kicsire született, hogy a két fülével bátran betakarózhatna, ha megszokta volna a paplanviseletet. Hátán kétoldalas kosár, az egyikben kimustrált benzineskanna, a másikban egy vászonszütyő. A csacsi előtt, mint vezető és felügyeleti szerv, ritka­ szép, fekete farkaskutya baktat, szájában a csacsi kötőfékjével, nyakszíján kis bőrerszénnyel, amely pénzt és papír­ra vetett üzenetet tartalmaz. A kutya engedelmes útitársát a fűszeres boltja elé vezeti, aholis két határozott hangú vakkandással jelzi, hogy megérkezett. A fűszeres kijön, leveszi a kutya nyakáról a bugyellárist és pápa­szemén át tanulmányozza az üze­netet, amelyet Antal József nevezetű állandó vevője küldött. Antal József a második világháborúban, büntető­­században vesztette el mindkét lábát. Foglalkozására nézve cipész, aki fenn a hegyen gyakorol­ja a mester­ségét. A világgal való összekötteté­­sére szolgál a kutya és a csacsi. A benzineska imát mindenekelőtt meg­töltik friss vízzel, a szütyőbe pedig belekerül egy cipó, némi zöldség, a Közért hússzékből egy derék darab leveshús, az egész bele a házikosár másik nyílásába. A fekete juhász­kutya ismét szájába veszi a kötőfé­ket, a csacsi bölcs humorral meg­billenti óriási füleit, nehogy nevelet­lenség címén panasz­t emeljenek a gazdájánál és mennek vissza a hegyre. A vevők közt, akik szép em­beri türelemmel várakoztak, míg a négylábú m­enetoszlop megkapta a magáét, tudni vélik, hogy Antal Jó­zsef nem valami világtól elvonult komor remete, szó sincs róla. —­ Annyi annak a könyve — mondja egy bácsika —, mint egy tudósembernek, vagy még több. Egész nap csattogtatja a lábszijjat, este meg kiül a kis háza ajtajába és lám­pafénynél éjfélig is olvas. A szom­szédok sem kerülik el s ha levállik a vincellérpapucs sarka, hát Antal József nemcsak visszaszögeli akkurát módon, de okos, jó szóval is ellát­ja a klientúrát. A csacsin és a ku­tyán kívül szolgálatában áll egy pár örvösgalamb, egy fejőskecske, továb­bá egy szajkómadár, amellyel inger­­kedni szokás, mivel kolerikus ter­mészete van a madárnak és olyan­kor néhány jóízű emberi jelzőt szo­kott megereszteni a tréfacsináló ro­vására. Ebből is látni, hogy elégedett és derűs kedélyű emberek lakoznak a Farkasréten, de még to­vább is, ama budai végeken, ame­lyek büszkén vallják már magukat budapestinek, mióta kerületi státusba emelkedtek Nagybudapest megterem­tésével. Nem minden mosolygás nél­kül emlegetik ama tősgyökeres benn­szülött esetét, akinek gyümölcsös kertje és lakása már túlesett a régi gőgös ...székesfővárosi“ mesgyén s aki úgy adta tudtára a világnak nagy­budapesti polgárrá történt bekebele­zését, hogy kapujára szép kis név­­táblás szépkrisztell, amelyen a név­ alatt ez állt: Nagybudapesti lakos. Mert vannak itt sokan, ezen a nagy hullámos földdarabon elszórtan, akik munkájuk, megélhetésük és érzésük szerint pestinek számították magukat, ezzel szemben valamely elbújdosott községházára kellett elutazniok, ha kéményseprést igényeltek volna. A város, amely állandó terjeszkedésé­ben egykor idáig nyújtogatta utcáit és házsorait, azután ridegen magára hagyta lakosait, most gyors szerve­zéssel és figyelmes gondoskodással emeli magához a régi „zöld perifé­riát“. A békés nyúltenyésztők és ka­­kasnemesítők, borocskával pepecselő és gyümölcsfákat nemesítő dolgozó emberek már nem a hiú nagyváros árnyékos szék­én élnek, hanem a nagy közösség közepében, és meghitt világ ez a Farkasrét, ahol az em­berek alkalomadtán szívesen játsza­nak darákot, amely kártyajátékhoz köztudomásúlag kedély és türelem szükséges. Ez azonban inkább őszi és téli szórakozás, tavasszal egyéb izgal­mak esnek, mint például Kertész bácsi esete, aki névre és foglalkozásra is Kertész, ámbátor nem főfoglalko­zásként, mert Kertész bácsi tisztes nyugdíjat kap az Állam­vasutak­tól, ahol szép darab időt szolgált le, mint mozdonyvezető. Kertész bácsi arról nevezetes, hogy kertjében olyan fejes­káposztákat termel évek óta, hogy egy fejjel ide van egy szélestalpú kerti faliga. Mások is termelnek erre­felé káposztát, de mindeddig a nyo­mába sem léphettek Kertész bácsinak, mivel úgy őrizte a gigantikus káposz­ták titkát, mint a sír. Van azonban Kertész bácsinak egy fia, aki maga is mozdonyt vezényel az Államvasutak szolgálatában s aki addig-addig ma­­gyarázgatta a konzervatív hajlamú káposztarekordernek az embereknek egymáshoz és a termeléshez való új­ viszonyát, míg Kertész bácsi tinta­­ceruzával hirdetményeket­­szerkesztett és azokat sajátkezűleg helyezte el szembeötlő helyeken. A plakátok nyomán szépszámú érdeklődő gyüle­kezett össze a megadott helyen, ahol is magas színvonalú káposztaügyi kon­gresszus zajlott le. Kertész bácsi fel­fedte a titkot, sőt magot és palántá­kat és mellékelt a hasznos útmutatás­hoz és jelenleg egész utcasorok lesik a nemes versenyt. Kertes* bácsi bir­tokában marad-e a káposzta-hegemó­nia, vagy a megosztott tudás nyomán újabb rekordok születnek, mire eljön a káposztaszüret ideje? ~T ___ i helyét ezzel a kó-A ver­enges |­moig érdemes ver­seny szelleme foglalta el és azóta nem újság, hogy öt-hat ny­ilászból alakult szövetkezet minőségi és mennyiségi versenyre hívott egy másik szövetke­zetet, míg egy világotjárt forstenyésztő, aki egész kecskenyájat legeltet, olyan kecskefajta kitenyésztésére vállalko­zott, amely dús és finom szőrzetet nevel s abból teveszőr minőségű posz­tót lehet majd gyártani. A várusor­­méhészeket is elkapta a láz s azóta árgus szemekkel figyelik, hol és mi­kor, milyen fák, rétek borulnak virág­ba, hogy ott teremjenek a guruló kaptárakkal. Bizony ez már nem afféle maradi vidék, lazán a városhoz fércelve, nem „kisemberek“ sötétben, sárba­n fuldokló menedéke, mivel a régi világnak ezt a vállveregető finom­kodását is elsöpörte az idő. A farkasréti séta végén az Ördög­ormon esik a legjobb pihenő. Lágy­mányos ködös lapályán túl a csepeli kémények erdeje boltozza alá hatal­mas fü­st­ ívekkel a tavaszi eget. Lég­vonalban is jó messzire esik, mégis élesen rajzolódik ki minden körvo­nala. Ott dobog most Budapest szíve, nem a Váci­ utcán és itt, ezeken a zöld dombokon lélegzik a város tüdeje. Azért ilyen makkegészséges ... Higgadt Vasárnap, április Az „asztalon beton“ — ötletes újítás az útépítésnél A fővárosi útépítések és útjavítások során egyre nagyobb területen kell az aszfaltburkolat alá betonalapot fektetni, hogy az úttest erős é­s ellenn­­álló legyen. A mind nagyobb forga­lom és növekvő terhelés miatt a régi 15 centiméter vastag alapbeton helyett ma már 25 centiméter vastag alap­beton szükséges. Mivel az új alap­betonhoz szükséges kavicsanyag hely­színre való fuvarozása költséges volt, olyan betonkészítési eljárást dolgo­zott ki Cservenka Andor főmérnök és Paksi Elemér mérnök-technikus, a polgármesteri hivatal II. ügyosztályán, hogy ez új eljárás mellett jóval keve­sebb a fuvarozás. „Úsztatott betoné­nak nevezik ezt az újítást. A régi betondarabokat és egyéb kődarabokat 8—10 centiméter méretű darabokra törik s azokat egy már előre elkészí­tett friss, 10 centiméter vastag beton­rétegre helyezik. Az így elkészített alapot erősen locsolják, majd meg­felelően kevert betonmasszát teríte­nek rá, erősen döngölik, míg a 25 centiméter vastagságot ki nem adja.

Next