Kis Ujság, 1950. november (4. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-01 / 255. szám

6 Egymásután választják meg a ma­gyar békekongresszus kiküldötteit. A XII. kerületi dolgozók békegyűlésén Novák Ilonka úszóbajnoknőt, a ma­gyar világrekorder staféta tagját és Keleti Ágnes tornászbajnoki­ öt, főis­kolai világba­jnoknőt választották meg. A kispesti dolgozók az egyik béke­kiküldött személyében Bors­a József válogatott labdarúgóban egyeztek meg.­­ A magyar élsportolók mindenütt élénken vesznek részt a békemozga­­lomban. A magyar sportélet kedd esti nagygyűlésén összes élsportolóink, üzemi sportolók és MHK sportolók kiküldöttei vesznek részt. A békenagygyűlésnek a Váci­ utcai új városháza tanácsterme a színhelye. A gyűlésen kifejezésre juttatják, hogy a magyar sportolók minden er­ejükkel készek a béke ügyének megvédésére. Sportolóink tevékenyen kívánnak résztvenni a magyar békekongresszu­son: olyan futósp­alétát fognak indí­tani Budapest kerületeiből, amelynek célja a békekongresszus színhelye lesz és itt adják majd át a világ sportolói­hoz intézett kiáltványukat. Diósgyőrött a Diósgyőri Vasas-­ BDSE meccsen Harangozó lesz a bíró. A Szovjetunó atlétái 215:135 arányban győztek Csehszlovákia ellen Hétfőn fejezték be a kétnapos Szovjetunió—Csehszlovák­ia váloga­tott atlétaviadalt, amelyet nagy ér­deklődés mellett bonyolítottak le a t­rá­ni hadsereg-stadionban. A Szov­jetunió atlétái 215:135 arányban győztek. Szabó László szép sakk­győzelme­t .A magyar országos sakkba­jnok­ság döntőjében Szabó legyőzte Monosto­rit is, ezzel biztosította a bajnokság­ban az első helyet. Behozható lányt 15 ponttal vezet. Utána Benkő és Barcza következik.­ ­ Novák Ilonka úszóbajnoknő, Keleti Ágnes tornászbajnoknő és Bozsik József válogatott labdarúgó békekiküldöttek Tiltakoznak a franca sportolók Robert Mension, a Francia Munkás Sport Szövetség­ főt­it­kára cikket írt a L'­Humanitéba. Ebben foglalkozol­ azokkal a jelenségekkel, amelyekkel a kormány a francia sportot veszélyez­teti. Kiemeli az orvosi vizsgálat meg­állapítását, hogy az egyetemi hallga­tók 5 százaléka tuberkulózisban, 40 százalékban alaktani elváltozásban szenved, 15 százalék pedig teljesen al­kalmatlan a sportolásra. A kormány sorozatos intézkedések­­kel sújtja a sportot. A páriskörnyéki sportlétesítményekre szánt összeget újabb 8 millió frankkal csökkentették. A kerékpár külső és belső gumija 20 százalékkal emelkedett. A vidéki labdarúgó-bajnokságban előfordult legutóbb, hogy vasárnap 16 csapat nem tudott­ elutazni a mér­kőzés színhelyére, mert nem volt pénze utazási költségre. A kormány már előre jelezte, hogy szénhiány miatt több uszodát be fognak zárni. Mension felhívja a sportolókat a tiltakozásra. Franciaország minden részében felvonulnak a sportolók, hogy tiltakozzanak a kormány sport­ellenes intézkedései ellen. Honvéd-Vasas labdarú­óbajnok­i mérkőzés lesz szerddán Kispesten Kettős meccs a Dózsa-stadionban A válogatott labdarúgómérkőzés után az elmaradt bajnoki mérkőzése­ket szerdán bonyolítják le. A hét egyik eseménye a Honvéd-Vasas­­találkozó, amelyet a kispesti sport­telepen rendeznek. A Vasas fel­készült erre a találkozóra, míg a Hon­véd játékosai inkább pihentek, mert az elmúlt időkben rendkívül igénybe voltak véve. A döntő fontosságú mérkőzésen tisztázódhat a bajnoki elsőség kérdése is. A meccset Kristóf vezeti. A Dózsa-stadionban kettős mérkő­zést bonyolítanak le. Először a Dózsa játszik a Szombathelyi Lokomotívval, azután a Textiles a Dorogi Tornával. Az első meccset Kallós, a másodikat Sipos vezeti. A Sport­ utcában Schrambó bírás­kodása mellett az Előre a Csepeli Vasas találkozót bonyolítják, le. Az ÉDOSZ szerdán Tatabányán szerepel a Tatabányai Torna elleni meccsen. Bíró: Barna. Salgótarjánban Virág lesz a bíró a Salgótarjáni Torna—Győri Vasas mérkőzésen. Szegeden „rangadójellegű“ mérkő­zést vezet Dorogi az SZSZMTE és a Postás között. Szerdai galopp-program kezdete fél 11 órakor Figyelem! Az A- és C-jelzésű cd utóbusz-különjárat szerdán is­mét a régi rend szerint közleke­dik. A 29-es villamos-különjáratot csak esős időben járatják. I. Madár T. ennél jóval erősebb mezőnyben jól futott, itt megver­heti a még zöld, de remek mun­kák után induló Nárciszt. A papír­­esély Gladiátor. Az idősebbek kö­zül egyedül Roppantó szólhat a küzdelembe, de nyerő eséllyel. II. A sok rossz ló közül Csibész futja legbecsületesebben formáját. Zangen lovai, Kicsi és Ibolya, már nagyon esedékesek. Menőkedvében ezen a távon Anikó II-t nehéz megverni. Pöszike ennél sokkal jobb mezőnyben is győzött már. Vinárban még sok javulás van. Ill. A 3200 méteres távon a két legállóképesebb ló, Princesse Bous­­caut és Tombola II. küzdelme vár­ható. IV. B. Karolát vasárnap egész áron zavarta a lovas nélkül szá­guldó Turul s így is második tu­dott lenni, itt megverheti a nagy formában levő Nurmit. Csélcsap papról-napra javul. Bizakodó kis súllyal mindig jól fut Gombhoz a meglepetés lova. V. Sirene II. kedvező súlya miatt jöhet elsősorban figyelembe. Yeo­­ixianryban nagyon bízik istállója. Bombardon becsületesen futja for­máját. Hellas ilyen kedvező súly­viszonyok mellett még nem futott VI. Hujber mindkét lova, akár Analóg, akár Harmatos, megnyer­heti a versenyt. Baber II. ennél sokkal jobb társaságot is megvert már. Belladonna II. nyári formái­val itt lépésben nyerne, fájós lábainak jó lehet a puha pálya. No­ de már nagyon esedékes. Eszemadta állandóan finisben van. Cyklon II. közeli esély. VII. Kertész lovai, Bonus és Rá­adás III. legutóbb nagy bizalommal futottak, most kedvezőbb a hely­zetük. Számom utoljára csak az utolsó métereken kapott ki a kí­méletesen lovagolt Repkénytől, így mindkettő ismét küzdelemben lehet. Pasarét még gyengébb for­máival is esély. VIII. Rege itt némi klasszist kép­visel, kérdés, a mély pályán meg­birkózik-e hatvan kilójával? Furka futásról-futásra javul. Zangen lo­vai közül a rosszlábú Havertől vá­runk jó futást Futótűz most na­gyon jó, így a rövid távon is sikerrel szerepelhet. Kiskoma és Hamar közeli esély. IX. A két nagy formában levő hároméves Ráma és Echezeaux küzdelmébe Silvia és a már na­gyon esedékes La Riviere szólhat bele. Ha Caribou starthoz áll, ak­kor, a távot tekintve, feltétlenül számolni kell vele. Rokokó a meg­lepetés lova. .. A legutóbbi formák alapján Ernő a realitás, vereségét csak úgy tudjuk elképzelni, ha Bala­laika, vagy Lavande nyári form­á­­­ját futná. Sármánytól kis súlya miatt jó szereplést várunk. I. Kísérleti verseny. 1200 méter. 12 Szikrázó (Seress 2%) 46% ill. Handicap. 3299 méter, 1 Naiade (Indulása?) 69 2 Prine. Bouseaut (Apper.) 53*/* 3 Tombola II. (Bocskai) &2^/s 4 Előd (Kov. L. II.) 4 5 Royale Romance (Ind.?) 45% 6 Charmes (Indulása?) 44 Tip: TOMBOLA IT. — PRINCESSE BOUSCAUT — CHARMES ÍV. Vegyes Handicap. I. rész. 1100 méter. Royale Romance (Ind.?) Dudí T. (Kov. L. II. l'/a) Kisasszony (Keszthelyi) Tip: SIRÉNE VII. — HELLAS — YEOMANRY VI Vegyes handicap. II. 1100 méter. VIII. Vegyes handicap. III. rész. 1100 méter. Tip: REGE - FURKA HAMAR IX. Dorogi handicap. 1000 méter. IS Iga! 11 Gladiátor 15 Columbus Ifi Csaba II. 17 Baltás Tip: NÁRCISZ (Ha­jba 2%) (Kállai 2%) (Geszt. FIV) (Dávid 2%) (Kopr. 2%) MADÁR T. ROPPANTÓ rész. 1 Lesena II. (Esch T. 1%) 57 2 Alperes (Horv. K. I. 2%) 511 3 Liszka (Paksi 2­2) 55% 4 Mokka (P­élix) 53 5 Roppantó (Pfendler) 53 fi Zivatar (---------) 53 7 Sugár (Csömöri) 48 8 Madár T* (Bocskai) 47% 9 Saey (--------) 46% I. Nárcisz (Papp S. 1%) 46% ti Fecske B. (Horv. B.) 46% II. Vegyes 1 Kicsi 2 Nomád 3 Csibész 4 Vinár 5 Lottó 6 Anikó II. 7 Pöszike 8 Ibolya 0 Vilike 10 Vasvár Tip. ANIKÓ handicap. V. rész. 1100 méter. (Sztgyörgyi) 62*/? (Esch S. 2Vs) 61 (Horv. B. NI. 2%) 59 (Apper. 1%) 59 (Félix) 52 (Gelics) 48 (Bakos 3Vs) 48 (Dávid 2*/s) 41% (Seress 2%) 41*/? (Nagy S. 3%) 39 II. S­ZANGEN-idom.­­ CSIBÉSZ Mohamed (Bocskai) Csélcsap (Kiss) Nurmi (Gelics) Suomi (Indulása?) Bereghát (Indulása?) Gombház (Papp S. 1%) B. Karola (Nagy S. 3Vs) Bizakodó (Seress 2%) : B. KAROLA — NURMI — BIZAKODÓ 68 */? 63% KI 52 % 5Vlt 51 % 47*/* 47 47 45 39 V. Turkevei díj. 2000 méter. í Redeem, Star (Sztgyörgyi) 2 Bombardon 3 Hellas 4 Yeomanry 5 Lady Greens!. 6 Juszt is 7 Pazar II. 8 Mont Helie 9 Pontine cl’Or 10 Defiance 11 Siréne VII. 1 Repkény 2 Pasarét 3 Dinamit 4 Kaláris II. 5 Csellengő 6 Mirtusz 7 Bonus 8 Számum 9 Ráadás III. (Keszthelyi) (Gutai) (Szokolai) (------) (——) (Bocskai) (Pfend­ler) (Gelics) (Rózsa) (Indulása?) (------) (Keszthelyi) (Kiss) (Bocskai) (Seress) 66 Vs 58 56% 54 51*/t si% 51*/* 50 50 49% 47*/* 58*,2 52 5250"? 59% 50*/? 46 46 44% Tip: KERTÉSZ-idom. —PASARÉT — SZÁMUM 1 Rege 2 Buona Sera 3 Futótűz 4 Ingatag 5 Szemes 6 Hamar 7 Haver 8 Furka 9 Sybill 10 Kiskoma II. (Gelics) (Sztgv.) (Szokolai) (Keszthelyi) (Horv. B.) (Kov. L. NI. 1%) (Dávid 2Va) (Seress 2%) (Dejcző 3Vs) (Bakos 3V2) 60 57 */? 55 52 V2 56*/* 49 46 44 43% 42% 1 Ejnye (Rózsa) 61 1 Quelle Chance (Szakólai) 65 2 Aranysas (Krasny. 2%) fia% 2 Mária (Keszthelyi) 63% 3 Tour d'Ivoire (Ned. 3%) 58% 3 Caribou (Indulása?) fit 4 Belladonna II. (Csín. 2%) 58%­ 4 Silvia (Bocskai) 52% 5 Babér II. (Kov. L. II. 1%) 53% 5 Echezeaux (Indulása?) 59 6 Cyklon II. (Vrábel) 53 6 Ráma (Gelics) 50 7 Harmatos (Papp L. 1%) 59 7 La Riviere (Lovasa?) 45% 8 Enyelgő (Bocskai) 49% 8 Rokokó (Kopr.) 39 9 Pókos (Vali 3­ k) 47 Tip: RÁMA — ECHEZEAUX — 19 Analog (Kopr. 2/is) 4® hitvh 11 No de (Kállai 2%) 43% HITLH-idom. 12 Eszemadta 'Dávid 2%) 43% Tip. HLTJBER-idom. — BELLA- X. Vegyes handicap IV. rész. DONNA H. — NO­ DE im méter. 1 Violát. (Rózsa) «I VII. Kétévésők wzsettye. 2 Petarde (Félix) 59 129­ méter. 3 Balalajka (Csincs. 2‘/s) 59 4 Csepregi lány (Szokolai) 59 5 Lavande 6 Ági fia 7 Ernő S Gyöngyi 9 Borravaló 10 Cabaret II. 11 Kalács 12 Sármány (Gelics) (Krusny. 2%) (Sztgyörgyi) (Kov L. II. IVs) (Vali 3%) (Indulása?) (Indulása?) (Dávid 2*A.) 57 54 49 47*/* 47% 43*/-» 42 Tip: ERNŐ — BALALAJKA LAVANDE LODEN, BALLON villart és Hládast CS Szász esőkabát V., Teleki Pál-utca 3 RUHÁZAT | Férfira háért, fiél­kabátért óriási árakat ligetek. GUTTMA­NN. Kazár-utca 1. Ét 427—010. Hívásra lövök. tfQT FIGYELEM! ! MINDENT VESZJ ENDRÖDI 140—366 és 143—7311 HORRIBILIS árakat fizetek FÉRFIRUHÁKÉRT téfikabátért, bundáért saját üzletem részére FROST Kazár-utca 9 Tel.: 227-917 | SZŐNYIK | Mindenfajta szőnyegek vé­tele, eladása. Ungár, Rá­­kóczi-út negyvenkettő. Te­lefon: 224—343. |­A­DÁS-VÉTEL | Utolérhetetlen árat fizetek használt férfiruháért Csap Anker-köz 2. félemelet Telefon: 126—835. Szőlőoltványokat­ őszi szál­lításra fillérekért rendel­het Kiss Szőlőtelep.­­ Aba­sár 105. , | OKTATÁS | Évtizedes Révai gyors-gép­íróiskolában 6-tól nappali kezdőtanfolyamok. Hala­dók továbbképzése. Er­­zsébet-körút 40/42. I hmrszer. K­olo­r Zongora, gyönyörű hangú kettőezerhatszáz! Márkás zongorák, pianinók Lau­hei­ßer. Wirth, Rosier stb. feltűnő olcsón! Kamatmen­tes hitelre isi Rnkóczi-út ötven. zongorateremben. Rosendorfer, Ehrbar Stingl. Franzwirth, Fester. Hoffmannezerny zongorák, pianinók, olcsón. R­ad­vány­i­­nál, Rákóczi­ út 55. | BUNDA | Alkalmi bundák eladása! Szőrmét bundát veszek!! Telefon: 222—861 Szervere­szűcs Erzsébet-körút hu­­szonhat második . emelet | B U T O R | Sodronyásívbetét enóbátor összcsukóság, legolcsób­ban. Javítást vállal Pro­­hásatca. Zichy Jenő­ utca 46. Kombináltak, hálók, kony­hák olcsón. Székely bútor­üzlet. Bajcsy Zsilinszky negyvenhárom____________ üzleti polcokat pultokat galériát egészséges desz­kát gerendát veszek. Te­lefon: 335—535. Gy­ermek ágyak, gyermek­­székek, kon­yhaberendezé­­sek, jó min­őségűek. Javí­tást, átalakítást vállalok. Himmler asztalos. VI., Zichy Jenő-utca harminc­­kettő. (Nagymező-utca mel­let.) Sürgősen eladó kétszemé­lyes rekamié, szekrény, asztal, szék, összekötő sző­nyeg, biedermeier garni­túra. Esetleg elcserélem pianinóra. Puskin-utca 17. I. e. 1. Egaló rekamié a legújabb dupla ágy­nemű tartós kettőszemélyes ACZÉL­ UTCA HÁROM kárpitosnál (régi Vig­­szinház mellett.) Csillárt Voce! csillárüzem­­tői Részlet fa vitás, fel­üvegezés, alkalmi vételek Mária Terézia-tér effy AfrcáUk­dztisi áeaU­­­szó hétköznap 56 fillér­t szó vasárnap 1 forint Legkisebb hirdetés Hz szól Az első szó és a vastagon szedett szó duplán számit! HIRDETÉSEK FELVÉT­ELE: BUDAPEST, BAJCSY ZSILINSZKY ÉT 34. TEL.: 125-140 Hirdessen a Kis Újságban Kárpitostól egy- és két­személyes rekamiék, garni­túrák olcsón. Fizetési könnyítéssel ml Wesse­­lényi­ utca 21. Háló és kombinált szobák, garnitúrák, egyes darabok nagy választékban sürgő­sen eladók, fizetési ked­vezményei is. Rákóczi­ út 51., udvar. | KÜLÖNFÉLE­­ Krisztína­ körúti 114-es postahivatalban kedden, e hó 24-én elveszett egy pénztárkönyv és bor­könyv. Állásom és lakásom függ tőle, kérem a becsü­­letes megtalálót, juttassa vissza. Kiosz cipészszak­osztály. Wesselényi­ utca tizenhét. Két príma fejőstehén el­­adó. Csóka­ utcai, vasúti őrház. Kelenföld, kis Újság 4. évfolyam 255. szám Kiadja a Független Kisgazda Párt A kiadásért felel: KATONA JENŐ felelős Szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: . Budapest, VI., Eötvös­ utca 12 Telefon: 420~76­. Hirdetési osztály: Bajcsy-Zsilinszky­ út 34 Telefon: 125.540/ Csekkszámlaszám: 61.080 Az előfizetés ára havonként 12 forint Csekkszámlaszám: 61023. Nyomatott: Független­ nyomda. Bp­VT. Eötvös-utea 42. Felelős:­­Földi Vilmos kis Újság Szovjet tornászgyőzelem Stockholmban A szovjet-svéd tornászverseny a szovjet tornászok győzelmével ért véget. A Szovjetunió 228.35 pontot szerzett, a svédek 222.50 pontjával szemben. Hetenként kétszer edzést tart a birkózó válogatott keret A magyar birkózók válogatott ke­rete minden kedden és csütörtökön délután edzést tart a Nemzeti Sport­­csarnok edzőtermében Matura Mi­hály szövetségi kapitány vezetésével. A válogatott keret tagjai a követ­kezők: Lepkészlp: Szilágyi (Bp. Lók.), Méhész (Bp. Honvéd). Légsúly: Ben­­cze (Dózsa), Hódos (Debr. Lók.). Pe­helysúly: Sipos (Debr. Lók.), Hul­ai József (Kecskemét), Hoffmann (Ganz). Könnyűsúly: Gaál (Ceglédi VSK),Tarr (Bp. Lók.). Váltósúly: Szilvási (ÉDOSZ), Kassai (Cs. Vasas). Közép­súly: Németi (Debr. Lók.), Zaka (Bp. HSE), Bálla (Ceglédi VSK). Félnehézsúly: Kovács Gyula (Bp. Lók.), Növényi (Bp. Honvéd SE). Nehézsúly: Bóbis Gyula (Bp. Lók.), Soltész (Bp. Honvéd SE.). 1500 ifjú békestafétája a Békekongresszusra Budapesten fáklyás fel­vonulást rendeznek, vidéken váltókat indítanak a megyeszékhelyekre A DISZ-ifjúság is örömmel, lelke­sen készülődik a Magyar Békekon­gresszusra. Az ifjak nagy szorgalom­mal váltják valóra a sors-sok munka­­felajánlást, számos tanulmányi fel­ajánlás született már egyetemeinken és a középiskolákban is. Sokan aján­dékokat készítenek, melyeket a béke­­harcosoknak nyújtanak át a kon­gresszus alkalmával. A budapesti dolgozó és tanuló fia­talok nagyszabású, több mint ezer­­ötszáz fiatal közreműködésével béke­stafétát küldenek a Magyar Békekon­gresszusra. A staféták a DISZ-alap­­szervezetekből indulnak, a fiatalos le­veleit, táviratait, ajándékait, zászlóit viszik a kerületi DISZ-bizottságokhoz. A kerületekben mindenütt megkoszo­rúzzák a szovjet hősök emlékművel, majd a staféta továbbfut a Szabad­ság-térre. A budapesti fiatalok a magyar békekongresszus tiszteletére fáklyás felvonulást rendeznek. A magyar vidék fiataljai megyei stafétákat szerveznek. Ezek a stafé­ták a községekből, falvakból indul­nak a megyeszékhelyek felé, a megye­székhelyeken megkoszorúzzák a szov­jet hősök emlékművét és ünnepségek keretében átadják a megye ifjúsági kiküldötteinek a kongresszusnak szánt ajándékokat. Két rendkívüli Mű­LZI és százalékos livótájékoztató A Toto 45. fordulójában két rend-­­­kívüli tipet adunk, ezenkívül száza- l lékkal mutatjuk meg a jelenlegi papírformát. Tipjeink a következők: SZOMBATHELYI LOKOMOTÍV— TEXTILES x 2 1 x 2 30% 30% 40% GYŐRI VASAS—DÓZSA x 1 1 x 2 30% 40% 30% DOROGI TÁRNA—ELŐRE 1 1 1 x 2 40% 30% 30% CSEPELI VASAS­­DIÓSGYŐRI VASAS 1 1 1 x 2 40% 30% 30% BDSE— TATABÁNYAI TÁRNA 1 1 1 x 2 30% 40% 30% ÉDOSZ—SZEGEDI SZINTE 1 1 1 x 2 40% 30% 30% VASAS­SALGÓTARJÁNI TÁRNA 1 x 1 x 2 40% 30% 30% POSTÁS—HONVÉD 2 2 1 x 2 20% 30% 50% DEBRECENI LOKOMOTÍV— KERÁMIA 1 T 1 x 2 50% 30% 20% GYULAI SZSE— SZOLNOKI SZINTE x 1 1 x 2 40% 30% 30% CEGLÉDI VSK— SZEGEDI LOKOMOTIV 1 1 1 x2 30% 40% 30% GÁZGYÁR—ELEKTROMOS x x 1 x 2 30% 40% 30% PÓTMÉRKŐZÉSEK: CSILLAGHEGYI TEXTIL— SAJÓSZENTPÉTERI TÁRNA 1 1 1 x 2 50% 30% 20% NYÍREGYHÁZI ELEKTROMOS­­MISKOLCI ÉPÍTŐK 2 x 1 x 2 30% 30% 40% PÁPAI TEXTILES— PÉCSI LOKOMOTÍV 1 1­­ x 2 30% 40% 30% BÉKÉSCSABAI SZSE— CEGLÉDI SZSE 1 x 1 x 2 30% 40% 30% ptsi|| fl Szerda, november 1 A játékosok megtették a kötelességüket — mondja Titkos Pál A magyar B­ válogatott csapat hétfőn éjjel hazaérkezett a bécsi mér­kőzésről. A küzdelemről Titkos Pál a Magyar Labdarúgók Szövetsége fő­titkára a következőket mondotta: — A vereség ellenére elégedettek vagyunk, mert a játékosok megtették a kötelességüket, jól játszottak, a baj csak az volt, hogy csatársorunk nem tudta értékesíteni a kínálkozó gólhelyzeteket. Például 0:0 volt még az eredmény, amikor először Maros­vári, azután Tóth­ tiszta gólhelyzet­hez jutott. Pár méternyire fedezet­lenül álltak a kapu előtt és a labdát mégis a kapu mellé lőtték. Egészen máskép alakult volna az eredmény, ha ezeket a helyzeteket értékesítjük. Meg kell még jegyeznem, hogy a svájci futballbíró nem állt feladata magaslatán, kiengedte a mérkőzést a kezéből, a bécsiek keményen, rá­menősen, sokszor kíméletlenül ját­szottak. Néhány játékosunk meg is­­sérült.

Next