Kis Újság, 2000. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

2000-06-30 / 26. szám

Kis Újság MAGYARORSZÁG Rágalmazhat-e a Népszabadság? Balogh Gyula országgyűlési képviselő sajtóközleménye Negyedik tárgyalásához érkezik az a sajtó helyreigazítási per, amelyet a Népszabadság című országos napilap ellen indítot­tam. Okot erre a lap 2000. már­cius 29-i számában személye­met gyalázatos rágalmakkal illető cikk megjelenése adott, amelynek a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt mind­máig nem bizonyított - célzott szándékkal a választási kam­pányra időzített - valótlanságait a laptársak zöme és a televízió­­állomások kész tényként közlik mind a mai napig, tudatosan megtévesztve és teljes mérték­ben félrevezetve a közvéle­ményt. A Népszabadság az elemi emberi tisztességen, továbbá a sajtóetikán túl lábbal tiporja a Legfelsőbb Bíróság azon köte­lező erejű állásfoglalását is, amelynek értelmében a sajtó büntetőperről annak folyamán beszámolhat, ám polgári perről nem. Bár tartózkodom attól, hogy én is ebbe a hibába essek, egyvalamiről szükségesnek érzem tájékoztatni a nyilvános­ságot. Ma már egyértelmű, hogy a hitelességében már csak a fen­tiek miatt is megkérdőjelezhető lap nevüket vállalni sem merő szerkesztői budapesti irodájuk­ban ülve írták meg a valótlan­ságokon alapuló rágalmazó cik­ket, egy állítólag januárban Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megyében történt eseményről. A hajánál fogva előrángatott érvelést hal­lomások alapján egy olyan tanú vallomására alapozzák, aki a jelzett időpontban az általa el­fogyasztott - több embernek elég - alkohol mennyisége miatt saját bevallása szerint sem volt képes mérlegelni tetteit. Mivel pedig ma már nyilvánvalóan politikai felbujtásra úgy gon­dolta, hogy legjobb védekezés a támadás, saját tetteinek követ­kezményeit a Független Kisgaz­dapárt megyéjében is köztiszte­letben álló politikusára kívánja áthárítani. A Népszabadság - ahelyett hogy élne a nyilvánosság hite­les tájékoztatásának lehetőségé­vel - többszörösen és súlyosan visszaél az írott sajtó adta hely­zeti előnyével egyszersmind hatalmával, hiszen nemhogy a cikk megjelenése napján nem adott lehetőséget a véleményem közlésére, de a mai napig nem hajlandó a perről szóló - egyen­ként újabb sajtópereket megérő - tudósításaiban helyt adni az én véleményemnek. Közállapotainkat illetően sokat mondó tény az, hogy ma Magyarországon úgy rágalmaz­hatja és gyalázhatja a nagy nyil­vánosság előtt egy országos napilap az Országgyűlés egyik képviselőjét, hogy annak még a védekezés lehetőségét sem biz­tosítja! A Népszabadság számára a jelek szerint mit sem ér a civili­zált sajtóvilágban magától értetődőnek tartott „hallgattas­sák meg a másik fél­­ elve”, tudósításaikat minduntalan arra használják fel, hogy rendre megismételhessék a mai napig nem bizonyított rágalmakat. Eljárásával a Népszabadság hiteles és pártatlan tájékoztatási szerepét megtagadva elvtelen politikaalakítóvá süllyedt, a múltjával elválaszthatatlanul összeforrott sötét politikai dik­tatúra eszközeit idézve. Felelősségem teljes tudatában a per kimenetelétől függetlenül - amelynek ítélethirdetését tiszta lelkiismerettel várom - ezúton kijelentem, hogy kezde­ményezni fogom az Országgyű­lésben a sajtótörvény mielőbbi radikális szigorítását. Ezt kíván­ja a demokratikus magyar köz­élet tisztasága, ezt kívánja a pol­gári hagyományaira méltán büszke magyar sajtó becsülete! Mivel a Pesti Központi Kerü­leti Bíróság június 22-én kelt első fokú ítéletében Balogh Gyulának, a Népszava napilap ellen indított sajtó helyreigazí­tási perében igazat adott, az első fokú ítéletet következő szá­munkban közöljük. Parlamenti sarok Még egyszer a politikai becsületről Nem tagadom: a nyilvánosság előtt szereplő embernek a leg­nagyobb elismerés, ha megszó­lalásaira barátai is kedvezően rea­gálnak, s még nagyobb akkor, ha az elismerés azok részéről érke­zik, akikre maga is felnéz, út­mutatóként, elődeiként tiszteli. Kissé pironkodva és dicsekedve, be kell vallanom: velem tulajdon­képpen ez történt. A kedves olvasó talán még emlékszik né­hány héttel ezelőtti jegyzetemre, melyben politikusi becsületről szólva példaként állítottam a mai magyar közélet elé a Független Kisgazdapárt politikusait, mert valóban: Nagy Ferenctől, Kovács Bélától Torgyán Józsefig van mit, van kitől tanulni politikai becsü­letet. A felsorolásból nem marad­hatott ki a kisgazdák örökös tisz­teletbeli elnöke, Vörös Vince sem, akitől az elismerő levelet kaptam, melyet ezúton is köszö­nök, abban a reményben, hogy az Isten még sokáig megadja, hogy Vince bátyám ugyanilyen frisses­séggel kövesse a mai politika for­dulatait, miként most, s tanácsai is hasznunkra válhassanak. Soraimmal most ugyan az elődöknek kívánok emléket állí­tani, de egy mai politikus, aki bár vonzódik a múlt, a nagy elődök eszményeihez, de soha sem mondhat le arról, hogy a mához intézve szavait a jövőhöz is szól­jon. A minap ugyanis fiatal kis­gazdák között jártam, akiknek már mindaz is történelem­, ami jó tíz évvel ezelőtt történt. Ők már nemcsak a háború utáni leszorí­­tottság és elnémítás, az 1956-os újraindítás keserű kudarcaira, de az újraindulás szorongó pillana­taira sem emlékezhetnek, ami a mai kisgazdapárti derékhad szá­mára alapélmény, miként szá­momra is Vargha Béla megszó­lalása tíz esztendővel ezelőtt a parlament elnöki pulpitusáról. Sokszor elmondtam már, s bizo­nyára még sokan fognak hivat­kozni rá: szerencsés párt va­gyunk, az egyetlen a mai politikai palettán, amely tiszta múlttal és tiszta jelennel rendelkezik, de ez különös felelősség is, mert vala­mit megőrizni sokszor nagyobb erőfeszítés, mint ugyanazt elérni, de az érték a jövőre nézve mégis százszorosan kamatozik. A fiata­lok között voltak ugyan néhá­­nyan, akik arra hajlottak volna, hogy most már nézzünk csak előre, hiszen ami volt, megtör­tént, minden azon múlik, ami jön. Én értem ezeket a gazdákat, gyors előrehaladást szeretnének, s Magyarország, ha csak a szá­mokat tekintjük, valóban a re­ménybeli gyors gyarapodás útját járja. A számok mögött ugyan kissé lemaradozik az emberek gyarapodása is, sőt: néha a keve­sek gyarapodásában még jobban hátrányosnak hat a többség in­kább csak lassú előrejutást sejtető egyhelyben topogása. A jövő azonban valóban biztató, s nem kétséges: évszázadok óta most fordul elő, hogy a „hozz reánk víg esztendőt”­­ fohászkodása termőre fordul az ország sorsá­ban. Nekünk azonban nem lehet mindegy az, sem­­miként. Az emberek személyes boldogulása mögött azt is kell látni, milyen az az irány, amit követünk. Nem feledhetjük például, hogy a hu­szadik századi diktatúrák több­sége az emberek boldogításának igényével fogalmazta meg és haj­totta végre szörnyűségeit. A ma­gyar vidéken például a téesz- Magyarország, sőt, azt megelőző kolhoz-Magyarország is boldogí­tani akart. Ezzel az igénnyel ver­ték ki a maguk csalhatatlansá­gába vetett hittel, az embereket földjeikről, vették el mindenüket, szántották össze határaikat, ha akarták, ha nem. Természetesen ma nincs a tár­sadalomátalakítás semmilyen kényszer alatt, s bizonyos vagyok abban is, hogy nem érhetne el sikert az, aki ilyen igénnyel lépne fel, ha ismét a maguk akarata ellenére szeretné boldogítani a magyar gazdákat. Ma az előrelá­tás, a gyorsan alkalmazkodó gaz­dasági tevékenység a kiemelten fontos, s ebben valóban igazuk van a fiatal gazdáknak. A sokféle értékből azonban csak úgy lehet választani, ha az ember felismeri a valódit. A valódi azonban min­dig értékkövető, benne esik egybe a három dimenzió: a múlt, a jelen és a jövő. Mi történelmi párt vagyunk, s az idők tapaszta­lataiból tanultuk meg ezt a lec­két. A földből élők jól tudják: amit az ember elültet, annak gyö­kerének kell lennie, mert e nél­kül nincs élete. De a gyökér sem mindig elég. Kell hozzá élettér, környezet is. Próbáltak itt már gyapotot vetni az Alföldön, narancsot ültetni a lankás hegy­oldalakba, s nem mentek vele semmire. Valószínűleg nem jár­nánk másként akkor sem, ha mondjuk teljesen át akarnánk raj­zolni a mai magyar mezőgazda­ság termékstruktúráját, ha mond­juk az európai csatlakozás érde­kében az agrárágazat átalakítását olyan feltételekhez kötnénk, ami teljesíthetetlen. Szerencsére nincs ez napirenden, de nem tagadhatjuk: a mai magyar köz­élettől még nem állnak távol azok a szereplők, akik könnyű szívvel megtennék ezt. Ebben látom én a politikusi becsület legfőbb értelmét, a szolgálni akarás tisz­taságában. Bánk Attila 3 Korszerű halgazdálkodás (folytatás az 1. oldalról) A 75 halastóból álló 27 hektár vízfelületű ivadéknevelő gazda­ság hamar kinőtte halastavait, és folyamatos fejlesztéseken ment keresztül. A TEHAG Kft. mind­végig megőrizte hármas funkci­óját, azaz a termelést, oktatást és fejlesztést. A termelés terü­letén teljes vertikumú halgazda­sággá vált, ma is a halak min­den korosztályát előállítja. A kft. a megszokott haszonhalakat tenyészti, kivéve a pisztrángot és az angolnát. 1995 óta fajta­minősítést is végeznek, sőt ön­álló génbankot is fenntartanak. Az ügyvezetés tavaly év elején hároméves fejlesztési tervet készített. Idén tavaszra elkészült a halkeltető teljes rekonstrukci­ója. A jövő évben pedig átadják a korszerű halfeldolgozó üze­met is. Még a következő esz­tendőben a halastavakat is tel­jesen felújítják. Szabadi Béla az ünnepségen felhívta a figyelmet arra, hogy eleget kell tenni az Európai Unió elvárásainak az élelmiszer-feldolgozás tekinte­­­tében is, ennek megfelelő lesz megépülő halfeldolgozó üzem. A politikai államtitkár miniszteri okleveleket adott át a halgazdaság kiemelkedően teljesítő dolgozóinak, majd leleplezte a halkeltető teljes rekonstrukcióját tanúsító em­léktáblát. Szabadi Béla ezután megtekintette a halkeltetőt, megismerkedett a halszaporítás Százhalombattán alkalmazott technológiájával, ezután el­helyezte az állami tulajdonú és az FVM kezelésében lévő kft. hamarosan felépülő korszerű halfeldolgozó üzemének alap­kövét. (feke) Bővülő agrárkapcsolatok Állategészségügyi megállapodás Uruguayjal Magyarország 1870-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot Uruguayjal. A 130 éves múltra visszatekintő kapcsolatok újabb állomása a június 28-án kelt ma­gyar-uruguayi kormányközi Ál­lategészségügyi Megállapodás. A fontos mezőgazdasági szer­ződést H. D. M. Lawlor, az Uru­guayi Keleti Köztársaság buda­pesti nagykövete és Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter írta alá. A latin-amerikai államfők nagy hangsúlyt helyeznek a ke­reskedelemre, de ugyanakkor fájlalják, hogy a fejlett országok által alkalmazott adó nehezíti a mezőgazdasági termékeik ex­portját -jegyezte meg a nagy­­­követ, a megállapodást követő sajtótájékoztatón. H. D. M. Lawlor elmondta, hogy Uru­guay nem a tömegtermelés országa. Minőségi árukat kínál Magyarországnak is. Főként juh-, szarvasmarhahúst, tenyé­szállatokat, szaporítóanyagot és embriókat, a csordák és nyájak genetikai állományának javítá­sára. Uruguay a II. világháború óta exportál állatokat és állatte­nyésztési technológiát. Torgyán József jelentősnek nevezte a megállapodást. Mint mondotta utat nyit a két ország gazdasági kapcsolatai előtt, elősegíti a sza­bad kereskedelem fejlődését. Egyetértett azzal a nagykövet által kifejtett gondolattal, mely szerint vidéki ember és családja első osztályú állampolgár kell hogy Magyarországon és Uru­­guayban is, majd hozzátette: a kistelepüléseken élő népesség nem csupán termelő, hanem egyben nemzetmegtartó erő is. Magyarország rövidesen EU- tag lesz. A most létrehozott vegyes vállalatok olyan hely­zetbe hozzák hazánkat, mintha máris az unió tagjai között volna - értékelte a megállapodást az agrártárca vezetője. K. E. Kitüntették Nemeskürtyt Magyarország szuverenitásának visszanyerése emléknapjáról el­nevezett díjat alapított a Nem­zeti Konzervatív Fórum. Ebben az elismerésben az részesülhet, aki munkásságával, cselekede­teivel, kimagasló szolgálatot tett hazánk szellemi vagy katonai függetlenségéért. A Velekei József Lajos által készített kisplasztikát elsőként Nemeskürty István vette át a Gödöllői királyi kastély díszter­mében, június 22-én. A Tanár úr tiszteletére rendezett ünnep­ségen elsőként Varga Miklós lépett a mikrofonhoz, és a Haza­térés című dalt énekelte el. A Nemzeti Konzervatív Fórum elnökének néhány szavas kö­szöntője után Madarászi Lász­ló gödöllői tanár méltatta Ne­meskürty tiszteletre méltó élet­pályáját és tudományos mun­kásságát, a pályát, amelyen a katolikus tudós református püs­pök által neveztetett „Istentől tanított” tanárnak. Nemeskürty István hosszan tartó taps közben vette át a díjat, és válaszbeszé­dében elmondta, hogy élete hát­ralévő részében is úgy szolgálja a hazát, mint azt annak idején ludovikás tisztként esküvel fogadta. Az ünnepséget a Géczi Erika és Tóth Renáta által előadott, Kell még egy szó című dal zárta. Szitányi Vajon mi köze lehet Eörsi István költőnek Bokor Imre nyugal­mazott mérnökezredeshez? Látszólag semmi, valójában igen sok. Eörsit annak idején versírásra ihlette a magyar nép nagy barátjának, Sztálinnak halála - Eörsi verse viszont néhány gunyoros megjegyzésre késztette Bokor Imrét Kik, és hogyan és miért nyovasztották ki Sztálint? című könyvében: „ Mindent megadott Sztálinnak, ami a szíve csücskében és a lelke mélyében volt! Zuhatag­­ként ömlött belőle a mértékte­len dicséret és marhaság egy­velege, olyan töménységben, amelytől még Sztálin is hány­ingert vagy hascsikarást kapott volna, ha a négyek gondosko­dása következtében felgyógyul­ván a kezébe jutott volna koszo­rús költőnk versikéje Szempont Nagyobb hitelesség kedvéért Bokor Imre teljes egészében könyvébe iktatja az illusztris versezetet, néhány darab zseb­kendőt ajánlva hozzá. Eörsi szá­mára érthetően kínos az eset, hiszen gyászénekének kellemet­len emlékét már jó mélyre nyomhatta személyes tudatta­lanjába, ahonnan most előpisz­kálta azt az indiszkrét történész. Önmaga mentségére egész olda­lat meghaladó terjedelmű, no­­vellisztikus elemekkel színezett írást bocsát­hat közzé az És június 9-i számában. Mint írja: „tegyük fel, hogy valami varázs­lat segítségével kiradírozhatom ezt a szörnyűséget fejlődésem történetéből... 1953-ban meg­írtam és most, 2000-ben meg kell állapítanom, hogy ez is én voltam egykor”. Kétségkívül rokonszenves mondatok... Ám mielőtt elérzékenyülnénk, fi­gyeljünk a folytatásra is: „Saj­nos? Boldogabb lennék, ha nem írtam volna ilyen verses formájú dokumentumokat, de ezek lelki következményei nélkül talán gyérebb örömmel gondolnék vissza az útra, amelyet bejár­tam ”. Tehát a bejárt út szempont­jából, utólag megítélve mégis­csak érdemes volt megírnia a dokumentumokká eufémizált gyászkölteményt! Hogy Eörsi minek nézi a jámbor olvasót, legyen az ő magánügye. Egy azonban bizonyos, hogy vala­mire nem gondolt: minél job­ban piszkálják a trágyadombot, annál büdösebb lesz. Zászlós

Next