Kisalföld, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-26 / 254. szám
1948. október 28. kedd. Művelt falu — szocialista falu A műveltség nagy kincs, aki művítette fól én le az életét, nem ismét a mely örömöket, mely könvebbségeket nélkülözött egész életért át. Bizonyos műveltség kell ahhoz, hogy az ember a lehető leghelyesebb életmódot folytassa, politikailag helyesen orientálódjék, elgondolásai jók legyenek, a azok legcélravezetőbb megoldását megtalálja. Óriási fehadiliként áll előttünk a mezőgazdám g «spöiö iwí«, ásttfatottáj#, a bii»nyo», hogy ebben sokkal előbbre HlfWwBWH*, ha a felvak kultúr vabságát jobban emelnénk. Bármiféle műveltséggel persze nem tehetnénk ezt, csakis a szocialista emberre jellemző műveltség az, amely az új társadalom egyéneit a kettő magasságba emeli Több szocialista kultúrát adni a falunak ! — ez napjaink egyik fő teendője, ha itt mindjárt hadakoznunk kell mindennemű félreértés ellem nem arról van szó, hogy a falut tömjük telis-telt olyan tanításokkal, színművekkel, amelyek végső kicsengése a szövetkezet, másodszor és harmadszor, sőt századszor is az, hogy egy-egy kulturális rendezvény, vagy teszem azt számtani előadás eredményességét azzal mérjük le, hogy másnap hányan léptek be a termelőszövetkezetbe. Az ilyesmi egyszerűen badarság Csak arról van szó, hogy minden tekintetben, és minden lehető úton fejtesszük a falu általános műveltségét, beleértve a politikai műveltséget is, mert az a szóéig Lushvus bányában hat. Ezüstkalászos tanfolyamon vesz részt a falusi gazda? Nagyon jó. Kórusba szervezik a fiatalságot, s népdalokat tanítanak velük? Ez is jó- Előadásokat tartanak a Szputnyikról? Kitűnő. Szép film-, vagy színpadi előadásokat tartanak? Megtanítják jobban számolni a lakosságot? Mind-mind jó dolog. Mi kell ahhoz, hogy falun is teljesen diadalmaskodjék az új rend? Nem Utolsósorban a műveltség, a szocialista műveltség széleskörű terjesztése. A művelt paraszt — természetesen az, aki politikailag is művelt — egyáltalán nem hajlik az egyéni gazdálkodóéra, megveti a maradiságot. Egy ember például a különböző szaklapokból sokat olvasott a III Szputnyikról, s — hihetetlenség ide, hihetetlenség oda — egyszercsak arról kezdett beszélni: illatok magamban, amikor este a Szputnyik fordulását lesem, másnap pedig azt idtom, hogy vannak emberek, akik gyalog kutyagolnak az eke után.» Ismerünk embereket, akik politikai propaganda előadásokon megtanulják, hogyan követik egymást a különböző társadalmi rendszerek, s megbizonyosodnak róla, hogy most csak a szocializmus következhet, s odaásnak a biztos (!) jövő mellé. Sokszor megtörtént az is, hogy egyéni gazdák az agrotechnika vívmányait tanulták, s közben rájöttek: nincs párja a nagyüzemi gazdálkodásnak. A kultúra, a műveltség jelentősége világos, ha egy-egy előadás nem is hat azonnal Sajnos, mi.Még keveset áldozunk glain műveltségéért. félreértée ne essék: egyik tokédátlmában sem áldoznak ennyit megközelítően sem, mint mi Hol épül annyi tökök, kutyaház, mozi, s egyéb kultúráiig létesítmény mint nálunk? Nyugaton sehol. Mégsem teszünk eleget, Lenin elvtárs 1933-ban írt naplójegyzeteiben »világtörténelmi kulturális feladatnak” nevezte a falu műveltségének emelését, s nagyon hangbúltyozta, hogy nem mellet, ez végbe ösztönösen, tervszerűtlenül. Nos, nálunk is az az egyik legnagyobb hiba, hogy ebben a nagy kulturális tevékenységben sok az ösztönösség, a temzetűtlenség. Ma például még a legtöbb községeben nem tudják, hogyan gondoskodjanak a falusi lakosság téli műveléséről, értve alatta elsősorban a színjátszást és a mezőgazdasági szakoktatást. Egyszer véget kellene vetni annak, hogy a falu tervszerű műveléséért csak valamely megbízott pedagógus és általában az elemi iskola a felelős. Sokkal nagyobb feladat ez, minthogy egy-két pedagógus elvégezhetné. Véleményünk szerint évről-évre meg kellene teremteni minden falu művelődésügyi programját, amelynek végrehajtásáért elsősorban a helyi államigazgatási szerv, a tanács végrehajtó bizottsága felelős. Teméezetesen vannak egyéb nehézségek is. Köztudomású, hogy a falvakban különböző városi kultúrgárdák, színházak is szerepelnek. Ezek egy része még ata is kimondottan burzsoákeli lírát ölt a lakosságba. A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődésügyi irányelvei nem csoda, hogy kifogásolták az egyes, napjainkban is játszott színművek mondanivalóját. Azt sem kell eltitkolnunk, hogy még ez évben is Budapestről kapták megyénk falvai a legtöbb ósdi, ízléstelen, művészietlen, a szocializmus eszméihez még csak nem is hasonuló színdarabok bemutatását. A Pestről küldött plakátokon alig olvashattunk mást: »Dunaparti randevú, Bolondok grófja, Lia bárónő. Ezeket és a hasonló előadásokat járva, azt hihette volna az ember, hogy még nta is a bárók és a grófok világát éljük, ezek az előadások azért is károsak, mert rossz példát adnak a helybeli színjátszóknak. Némely faluban meg is mondták: »Miért ellenzik, hogy a Vén bakancsost játszok, hisz a Bolondok grófja sem különb, azt 'pedig Pestrőlhozlak.*' A szazad tanács elnöke és titkára nagyon helyesen jár el: kíméletlenül elutasítja a pesti művészeket is, ha nem megfelelő darabbal akarnak szerepelni. A városnak kellene nálunk is sokkal több és sokkal jobb kulturális rendezvényt adni a falu számára. Nem elsősorban a hivatásos városi művészekre gondolunk. Lenin 1923-ban azt is ajánlotta , a gyári és üzemi munkásokból (a pártszervezetek, a szakszervezetek és egyéb szervezetek keretein belül) egész sor olyan szervezetet kell alakítani, melyek azt a célt tűzik ki, hogy a falut kulturális fejlődésében támogatják.» »Az ilyen dolgokra, mint ezek a falujárások, nem szabad sajnálni a pénzt, amit tetten-nyomon haszontalanul pazarolunk el" Lenin elvtárs itt arra céloz, hogy sok pénz elmegy magára a hivatalos kultúrát, műveltséget terjesztő apparátusra, amelynél szerinte a munkásság szervezett falujárása, a munkáakultúra ilyetén terjesztése sokkal fontosabb. Nálunk egyes gyárak nagyon dicséretesen működnek közre a falu kulturális nevelésében, de amit az összes gyár ad, nagyon kevés, kiváltképpen ha figyelembe vessszük, hogy a falujárás a munkásparaszt szövetség fontos eleme. Az apparátusra költött pénzt sokalva, Lettin egyáltalán nem a kultúrát, műveltséget terjesztő tisztviselők, különösen nem a pedagógusok fizetésére utalt, hanem a bürokratikus központok felesleges kiadásaira. A pedagógusokról Lenin elvtárs ezeket a megszívlelendő szavakat mondotta: "A néptanítót olyan magasra kell emelnünk, amilyen magasan a burzsoá társadalomban sohsem állt. E cél elérése érdekében rendszeresen és kitartóan kell dolgoznunk a tanító szellemi színvonalának emelésén, magas hivatásához való sokoldalú előkészítésén, és főleg, főleg és főleg anyagi helyzetének emelésén.« Nem véletlen, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány a pedagógusok fizetésének újabb emelését határozta el. Az sem, hogy — mint a művelődési irányelvek is kifejtik — sokkal odaadóbb, sokkal inkább a szocializmus irányába mutató tevékenységet vár tőlük; nem egyszerűen lojalitást, hanem szocialista tetteket. Egészen bizonyos, hogy a jelenlegi anyagi eszközök, káderek, s elsősorban a munkások (!) felhasználásával a Párt művelődési irányelveit követve, sokkal szélesebb körű és minden tekintetben alaposabb kultúrát, műveltséget tudnak biztosítani a falu számára, ha a dolog jelentőségét világosabban látjuk. Ma, amikor szinte minden faluban mozi, kultúrház, többtantermes iskola van, a feladataink pedig nagyok, nem lehetünk elégedettek nem éppen csekély eredményeinkkel sem. Pozsgau Zoltán GYÜMÖLCSFAOLTVÁNYOK, DÍSZFÁK, DÍSZCSERJÉK ÉVELŐ VIRÁGOK, FENYŐK ELADÁÁSÁT A ALSÓTEKERESI ÁLLAMGAZDASÁG MEGKEZDTE faiskolai lerakatában, Győr, Kaptalan domb 15. 13YI rsssss=53sesss33aBS3MS93U3vS0S9948%3sas«Maaa4B>aiauMMs«s»£0ea&aaaa6**Me»aMs»*«**1 KISALFÖLD Megtennék a PVC takaró segítségével készített siló etetését a Kegyelmi Állami Gazdaságtan A Győr-Sopron Vas megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága területén először a Hegyeshalmi Május 1. Állami Gazdaságban készítették PVC műanyagtakaró felhasználásával a silótakarmányt. Külföldön már évek óta használatos a felaprított silónak műanyagtakaróval való befedése. Szakembereinknek megoszlott a véleményük, amikor az ősz folyamán a Május 1. Állami Gazdaságban kísérletképpen elsőnek alkalmazták ezt az új eljárást. Most, amikor már javában etetik az állatokkal a jó minőségű silót, beigazolódott, hogy a PVC takaró felhasználásával meg lehet gyorsítani és olcsóbbá tenni a nagytömegű silókészítést. Hegyeshalomban a silót a szokásos módon felaprították, a föld felett készítették el a kazalt és lánctalpas traktorral tipratták. A levegő kiszorítása után az egész »kazal« hőmérséklete 2 -3 nap alatt elérte a kivan 45 C fok hőmérsékletet. Állandó ellenőrzésse, kazalhőmérővel figyelik a hőmérséklet alakulását. Egy hónap alatt — a tökéletes levegőkiszorítás következtében — a hőmérséklet lesüllyedt 17 C fokra, és így már hosszú ideig is eltartható. Az állatok jóízűen fogyasztják az így készített takarmányt. Van azonban más előnye is. A régebben szokásos földtakaró helyett csupán 1 százalék földtömeget kell megmozgatni a műanyagtakaró széleinek leföldelésére. A ponyvát kötelekkel szorítják le. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára beküldött silóminta semmi eltérést nem mutat minőségben az eddig szokásos silótól. Az ősz folyamán öt silóban mintegy 300 vagon silótakarmányt készítettek PVC takaróval. Most már nem okoz gondot a gazdaságban, ha jövőre a vártnál több silótakarmányt akarnak eltenni télire. Egy lövés — négy találat Már húznak a vadlibák. Az éjszakák hidegek. Reggelenként átláthatatlan vastag ködtakaró jelzi, hogy itt az ősz. Még ugyan van egy kis ereje a napsugárnak, de csak akkor, ha a szél más tájakon jár A határban a sárguló fű felett csak nagyritkán venni észre egy-egy bágyadtan köpdöső bogarat, lepkefajtát. A legtöbb már mozdulatlan szárnnyal hever... Elmúlt a nyár. Az ősz csak erre várt. Erre várt a vadászember is. Arra, hogy erdővágásokban és nyiladék kereszteződésénél, vízpartok mellett elállva sokszínű fák alatt, deres hajnalokon vadlibázni mehessen a bűvöletes színharmóniájú természetbe, Németh László is egy a sokszáz győri vadász közül, aki alig várta az őszi vadászat megindulását. Az elmúlt héten hűvös hajnalban elindult a győr-pinnyédi erdőbe vadászni. Piros és sárga leveleket pergetett a szél. Világosodott, amikor a Kis- Duna partján cserkészve, az újfalui Hajnal-szigethez ért. A víz tükrén gágogó vadliba csapatot pillantott meg. Szeméhez kapta kétcsövű puskáját és célzott. A 20—25 liba csapatból egy lövésre ottmaradt négy liba. Meg volt a vadászöröm: egy célzásra négy találat! Sajnos a víz sodra csak két vetési vadludat hozott a partra, kettőt pedig elvitt. Azokat majd valahol kifogják a halászok. Németh László kövér zsákmánnyal, négy és félkilós vadludakkal tért haza a hajnali cserkészéiből. A háziasszony örömére. — Aznap kitűnő tejfelespaprikás vádlód volt az ebéd Némethéknék „Visszamentem a falumba — jól lettem!"4 s.Aki legény, leány, inkább a város felé kacsingat. Azt mondják, hogy könnyebb és több a kereset is ott, mint falun.“ —■ A nyáron így panaszkodtak a tanácsnál dolgozók és tsz-tagok Nagybaráton, Ménfőcsanakon. Hasonló gond van még megyénk néhány községében. De azért ma már egyre több községben ilyeneket is hallani: „Ez a fiú is a városon kezdett el dolgozni, de meggonusolta és hazajött az anyja gazdaságába", vagy olyat is hallani, hogy „ott hagyta a gyári munkát és idehaza a tsz-be lépett.'' Peresztegen, Magyar Simlén, Héderváron, Kabacsanakon, és szét sorolhatnánk tovább megyénk községeit, ahol rájöttek már a fiatalok, hogy a mezőgazdaságban is megtalálhatják számításukat, nem minden az aszfaltos városi utcák fényes kirakata, sok szépsége van a falusi életnek is. Falun is érték a munkáskéz! Ezekről a problémákról beszéltem a napokban Pető Lászlóval, a rábacsanaki Kossuth TSZ fiatal tagjával. Pető László 25 éves, nőtlen, lávS-ben letöltötte tényleges katonaidejét mint híradós, aztán leszerelt. Akkor sok út állott előtte ... választhatta volttá a győri Kisalföldi Gépgyárat is, hiszen azelőtt Győrött dolgozott, és ott is lakott asszony nővérénél. Szépen keresett a gyárban, nem volt semmi baj vele. Leszerelése után tehát nyitott kapu állott előtte. — Könnyen fordíthattam volna életemen a leszerelés után és választhattam volna véglegesen a városi munkát, az ottani életet. Szüleim nem tartóztatták. „Menj hát a városba, ha úgy látod jobbnak“ — mondotta édesapám. De én úgy határoztam, hogy a föld meg az állatok mellett maradok. Megtalálom a megélhetésre valót itt Rábacsanakon is. Itt a falun is két út volt előttem, egyénileg-e, vagy a jól fejlődő Kossuth TSZ-ben kezdjem-e a paraszti munkát? A tsz már nem volt ismeretlen előttem, hiszen barátaim vannak benne, és tudtam, hogy szépen jövedelmez nekik a közös gazdálkodás. Én is belépteti tehát a Kossuth TSZ be, édesapámmal együtt. Amikor már egy évet eltöltöttem a termelőszövetkezetben, szívesen meséltem a még egyénileg gazdálkodóknak, hogy egy év alatt 475 munkaegységem lett. Egy munkaegység értéke iS,38 forint volt. Azt is elmondhatom, hogy nem bántam meg a belépésemet, hiszen a tsz-ben tavaly is, meg az idén is keresek havonta 1500—1500 forintot. Persze, átszámítom a kapott természetbenit is forint értékre. A „háztáji“ is jövedelmez. Az egy tehén, két növendék, négy süldő és két hízó sertés csak nekünk ad hasznot. Az aprójószágokat nem is említem... Megelégedett vagyok, mert megtaláltam számításomat. — Tudom, hogy a munka mellé a falusi fiataloknak mulatság, mozi és jó előadás is kell. Úgy, mint a melegtől tikkadt határnak az eső. A falusi fiatalt csábítják a városi vigalmak. Itt falun nincseneka szinelőadások, nagy labdarúgómérkőzések. Győrött, Sopronban és más városban ez természetes dolog. Egy másik említenivaló: a 8 órás munkaidőt sem tudjuk betartani, ami városon megvan. Legalábbis ezt nyáron nem engedi a falusi munka. Ellenben ezekkel a hátrányokkal szemben igaz az, hogy én nem a gyárüzem, vagy a bánya levegőjét szívom, hanem állandóan friss, tiszta levegőt szívhatok. Élvezem a határszépséget, a napfényt. Nincs bajom a gyomrommal, jó étvágyat csinál az egészséges, szabad levegőn való munka, összefoglalva: megszerettem a tsz-t, igen nagyot kellene ígérni azért, hogy itthagynám ... Jó a kollektíva is, Komlóti Jenő, Szigeti Béla, Kanizsa Gyula, mindegyik fiatal, velem együtt fogatosok, Jól megértjük egymást. Aztán, ami azt illeti, szórakozni is tudunk, mert van hozzá pénzünk. Szeptemberben a farári Felszabadulás TSZ vendége voltam. Két napig mulattunk ott a búcsúban. Nem felejtem el soha, olyan jól éreztem magam. — Aztán meg arról is beszéljünk, hogy az ember fia nincsen fából, olykor olykor a szív is megszólal, sőt egyre sűrűbben. („A Rákóczi utcában udvarol a Laci a Tilduskámk" — uralkodott édesen a tsz egyik, nőtagja.) Tudja, ez már nálunk nem is anynyira szórakozás, mint inkább evezés a révbe. — Igen, értem, asszony lesz a lányból, és Pető Lászlóból is házastárs. Talán nem is bánna már az édesanyja, hogy egy kis menyecske segítője legyen, hogy szaverődjék a család a Petőfi utca 4-ben — csíptem meg a városi etetűek „felmondott'' fiatal tsztegetést. — Erről ne többet, mert ez szigorúan magánügy. Ebben az igazság az, hogy ki mint vet, úgy arat. Nemde? — állította le a „rejtett vagányokra“ tért beszélgetést Pető László. Igazat kellett hagynom neki. Pető Lászlónak úgy is, mint a falusi munkát szerető ifjú tsz-tagnak, úgy is, mint ifjú déli legénynek helyén van az esze és a szíve. Okos elhatározása azt példázza, hogy a falusi fiatalság város felé tekingetése méginkább csökkenő lesz akkor, ha gyorsan erősödnek a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és a falu ifjúsági szervezete, a KISZ, amelyek mind a keresetben, mind a sport és a kultúra minden ágában biztosítják majd a legmegfelelőbb körülményeket falun. Sadies Eieznes