Kisalföld, 1966. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-04 / 286. szám
1966. december 4., vasárnap KISALFÖLD A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának határozata A Magyar Szocialista Munkáspárt 1966. november 28. és december 3. között megtartott IX. kongresszusa felmérte az ország négyéves fejlődését, megvizsgálta, miben értünk célt, miben maradtunk el, elemezte párttagságunk, a dolgozó tömegek munkában, harcban szerzett tapasztalatait. A IX. kongresszus a helyzet reális felmérése alapján meghatározta a következő évek legfontosabb politikai, társadalmi, gazdasági és ideológiai feladatait. ■V kongresszus a Központi Bizottság beszámolóját jóváhagyta és megállapította: Aisszatekintve az elmúlt évekre, a kongresszus azt a fő következtetést vonta le, hogy a párt és az erA legutóbbi négy év alatt világméretekben növekedtek a szocializmus, a nemzeti függetlenség, a demokrácia és a béke erői. Az imperialisták — mindenekelőtt az Egyesült Államok — kétségbeesett erőfeszítéssel, fegyveres fellépésekben is megnyilvánuló növekvő agresszivitással igyekeznek feltartóztatni a szocializmus és a haladás erőinek történelmileg szükségszerű előrenyomulását. Ez kiélezte és bonyolultabbá tette a nemzetközi helyzetet. Korunk legfőbb forradalmi ereje a szocialista világrendszer. Minden forradalmi és haladó erő, a kommunista és munkáspártok a haladó és demokratikus mozgalmak, a nemzeti függetlenségükért harcoló nemzetek, az egész emberiség békéje számára elsőrendű érdek a szocialista világrendszer léte és erősödése. A szocialista országok ipari termelése eléri a világtermelés 38 százalékát. A Szovjetunió és a szocialista országok katonai ereje a világbéke fenntartásának, a szocialista országok védelmének, nemzeti függetlenségének biztos támasza. A szélesedő és formáiban is gazdagodó politikai, kulturális, gazdasági és katonai együttműködés fokozza a szocialista világrendszer erejét és befolyását. Az egyes szocialista országok között keletkezett átmeneti ellentmondások és nézeteltérések alapvetően nem változtatnak a nemzetközi erőviszonyok alakulásán, de nehezítik az imperializmus agreszsziójával szembeni egységes fellépést. A szocialista világ mind nagyobb befolyást gyakorol az emberi társadalom fejlődésére és a világesemények menetére. A szocialista országok nagy , történelmi feladata a béke ______ védelme. Ebben fontos szerepet játszik a Varsói Szerződés politikai ereje és katonai szervezete. Napjainkban az Amerikai Egyesült Államok irányításával több agresszív katonai szövetség és csoportosulás működik, közülük legfontosabb a NATO. Amíg az imperialisták támadó jellegű katonai tömbjei fennállnak, a Varsói Szerződés katonai szervezetének fenntartása és erősítése mellett vagyunk. A magyar néphadsereg szoros fegyverbarátságban és elvtársi szövetségben működik együtt a szovjet hadsereggel és más szocialista országok hadseregeivel, biztosítja hazánk védelmét, békés építő munkánkat. A szocialista országok közötti szélesedő gazdasági _____együttműködés alapja a szocialista nemzetköziség, a termelési viszonyok, a társadalmi célok és az alapvető gazdasági érdekek azonossága. A Magyar Szocialista Munkáspárt elvi álláspontja, hogy az egyes szocialista országok érdekeit összhangba lehet és kell hozni az egész szocialista világrendszer közös érdekeivel. A gazdasági együttműködés gyorsabb ütemű fejlesztése a kölcsönös előnyök és kölcsönös segítség elvei alapján, a KGST-ben folyó, illetve a két vagy több ország közötti együttműködés kiszélesítése és az ennek útjába álló nehézségek leküzdése az egész szocialista világközösségnek és valamennyi szocialista országnak külön-külön is érdeke.i Az utóbbi években új jelek mutatják, hogy tovább sú_____Ilyosbodik az imperialista világ általános válsága. A fejlett tőkés országokban hatalmas sztrájkok és politikai harcok bizonyítják, hogy Éleződik a tőkés világ legfőbb belső szag a Vil. kongresszuson megjelölt úton haladt, politikánk eredményesnek bizonyult. A Magyar Szocialista Munkáspárt politikai irányító tevékenysége, a kommunisták és párton kívüliek összefogása, a munkások, a parasztok és az értelmiségiek hazaszeretete, küzdelmes munkája, tudása és lelkesedés®, szorgalma és alkotó energiája nagy eredményeket hozott. A két kongresszus közötti időszakban tovább erősödött szocialista rendszerünk, államhatalmunk, a proletárdiktatúra állama. Az ország gazdasága gyarapodott, az emberek életviszonyai javultak. Dolgozó népünk eredményei, elvi engedmények nélküli, következetesen szocialista kül- és belpolitikánk ellentéte, a munka és a tőke közötti ellentét. A harcok béremelésekért, s mind gyakrabban átfogó gazdasági és politikai követelések teljesítéséért folynak. Hatalmas megmozdulásul zajlanak le a béke védelmében, az imperialisták háborús kalandjai ellen. A tőkés gazdaság egyenlőtlen fejlődése következtében kiéleződtés egyes kapitalista hatalmak ellentétei. Ennek egyik legfőbb jele a NATO válsága. Az európai tőkés államok a második világháború után különböző mértékben amerikai függőségbe kerültek. Az ötvenes években azonban ismét erőre kaptak, növekedett súlyuk a tőkés világgazdaságban. Ennek nyomán egyre inkább felszínre kerültek nemzeti függetlenségi törekvések az USA monopoltőkés befolyásával szemben. Az imperialisták a növekvő válságból agresszivitásuk fokozásával keresnek kiutat. Erőszakot alkalmaznak a világ különböző térségeiben feltörő forradalmi mozgalmakkal szemben, kalandor módon provokálják a szocialista országokat, felújítják fenyegetéseiket a szocialista Kuba ellen. A fokozódó agresszivitásnak legdurvább megnyilvánulása az amerikai kormány szennyes gyarmati háborúja Dél-Vietnamban. Az Amerikai Egyesült Államok a nemzetközi jogot megsértve sorozatos durva agressziót követ el a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Ez nemcsak Délkelet-Ázsia, hanem az egész világ békéjét veszélyezteti. Elsősorban a Szovjetunió és a szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság is, segítséget nyújtanak a hősiesen harcoló vietnami népnek. A segítség hatékonysága az összes szocialista országok közös összehangolt fellépésével növekedne. Ezért a szocialista országok akcióegységének létrehozására törekszünk. Európa békéjét és biztonságát fenyegeti a nyugat-németországi imperialisták politikája. A szocializmus és a béke erőinek fokozott éberségét követeli a sajátos kétoldalú katonai szövetség az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság vezető körei között. Az amerikai és német monopoltőke Nyugat-Németországot a Szovjetunió, a szocialista országok, Európa minden népe békéjét, biztonságát veszélyeztető támaszponttá építi ki. A bonni állam nem hajlandó számolni azzal a nyilvánvaló realitással, hogy létezik a szocializmust sikeresen építő, békeszerető Német Demokratikus Köztársaság. Az európai biztonság megköveteli Európa összes haladó erőinek összefogását, a nyugatnémet monopóliumok revanstörekvéseinek, atomfegyver-igényeinek viszszautasítását. A jelenlegi helyzetben az európai béke és biztonság megőrzése Európa minden népétől, minden békeszerető erőtől még nagyobb eltökéltséget és aktivitást kíván. A nemzeti felszabadító mozgalom feltartóztathatatlanul ______halad előre. A még meglevő gyarmatok népei elkeseredett harcot folytatnak jogaikért. Egyes felszabadult országok az igazi nemzeti függetlenség kivívásáért a társadalmi haladás, a nem kapitalista fejlődés útjára léptek. Társadalmi reformokat hajtanak végre, imperialistaellenes külpolitikát folytatnak. Az imperialisták nem tudják régi formájában visszaállítani az összeomlott gyarmati rendszert. Ezért az újonnan függetlenné vált országokat igyekeznek a kapitalista fejlődés útjára terelni és az ottani reakciós növelte hazánk tekintélyét a világban. A bonyolult nemzetközi viszonyok között pártunk érvényesítette a VIII. kongresszuson elfogadott irányvonalat, védte és fejlesztette a nép szocialista vívmányait, támogatta a szocializmus és a béke nemzetközi erőit, ebben a sokirányú harcban, alkotó munkában megerősödött, edzettebb és egységesebb lett pártunk is. A párt VIII. kongresszusa megállapította, hogy hazánkban leraktuk a szocializmus alapjait, és célul tűzte ki a szocialista társadalom teljes felépítését. Az azóta eltelt időszakban előre léptünk ennek megvalósításában. A legközelebbi négy esztendőben is a szocializmus teljes felépítése marad pártunk és népünk történelmi feladata, erőkkel összefonódva próbálják megvalósítani az új gyarmatosítást. Erőszakos beavatkozással, katonai pucscsokkal, diverzióval, a belső reakciós erőket támogatva igyekeznek a haladó kormányokat megdönteni, amint ezt Indonézia, Ghána, Dominika és más országok példája mutatja. A szocialista országok, közöttük a Magyar Népköztársaság, szolidárisak a függetlenné vált és az imperializmus ellen harcoló országokkal, megadnak nekik minden tőlük telhető erkölcsi, politikai, gazdasági segítséget, egészen a fegyveres harc támogatásáig. A szocialista országok és a fejlődő országok között új típusú kapcsolatok alakultak ki, amelyek a teljes szuverenitáson, az érPártunk VIII. kongresszusan.____1962-ben teljes joggal állapí_____totta meg, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a szocializmus alapjainak lerakása dolgozó népünk történelmi jelentőségű győzelme volt, amely kihatott egész politikai, társadalmi és gazdasági életünkre. Az elmúlt négy évben már a szocializmus teljes felépítésén dolgoztunk. A munka eredményeként szocialista vívmányaink megszilárdultak, politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális életünk tovább fejlődött. Az előttünk álló években feladatunk a szocializmus teljes felépítésének erőteljes folytatása. A beszámolási időszakban tovább nőtt a munkásosztály társadalmi és politikai befolyása, megkezdődött az egységes paraszti osztály kialakulása. Értelmiségünk magáévá tette és munkájával segítette a munkásosztály politikáját, a szocializmus építését. Erősödött a munkás-paraszt szövetség, amely népi államunknak, mind homogénebbé váló társadalmunknak, népünk kialakulóban levő szocialista nemzeti egységének legfőbb politikai alapja. Társadalmunk legnagyobb, , legszervezettebb és politikai_____ tag legöntudatosabb osztálya a munkásosztály. Társadalmi életünk minden fontos területén érvényesül a munkásosztály vezető szerepe. Ez abban nyilvánul meg, hogy a munkásosztály forradalmi, marxistaleninista pártja vezeti és irányítja egész társadalmi életünket, erősödik a munkásosztály hatalmát gyakori és megtestesítő állam, megvalósul a munkásosztály nagy forradalmi célja: épül a szocializmus. Állami és társadalmi életünkben a legfontosabb posztokat a munkásosztály képviselői töltik be. A munkásosztály nagy tömegei szereznek magasabb szakmai és politikai képzettséget. Elsajátítják a vezetéshez szükséges ismereteket, egyes tagjai meghódítják a tudomány és a kultúra magaslatait. A munkásosztály egyre nagyobb tömegei átérzik és vállalják a felelősséget az ország sorsáért: élenjárnak az építő munkában cselekvően részt vesznek a közéletben, példát mutatnak fegyelmezettségben, áldozatkészségben. A szocialista brigádmozgalom szép eredményei a munkásosztály fokozódó aktivitását, növekvő öntudatát bizonyítják. A munkásosztály fokozatosan a maga képére formálja a társadalom más rétegeit is. io A magyar faluban végbement III. fejlődés gyökeres fordulatot ______hozott a parasztság életében és szemléletében. A hatalmas társadalmi átalakulás előnyösen változtatta meg az egész falusi életformát. A szövetkezetek, a falusi társadalmi szervezetek éléredekek kölcsönös figyelembevételén és a baráti segítségen alapulnak. ^ A Magyar Népköztársaság 0. külpolitikája a magyar dol_____ gozó népet, a szocializmust, valamennyi nép békéjét és függetlenségét szolgálja. A Magyar Népköztársaság külpolitikája az elmúlt években aktívabb, kezdeményező és eredményes volt. Harcolunk az imperializmus agresszív erői ellen, a világháború megakadályozásáért. Nemzetközi kapcsolatainkban elsőrendű célunk az, hogy erősítsük a szocialista világrendszer országainak egységét és összeforrottságát, növeljük politikai, gazdasági és katonai súlyát. Szolidárisak vagyunk a tőkés országokban élő, harcoló osztálytestvéreinkkel, támogatjuk a kapitalista országok munkásosztályának a demokratikus jogokért, a békéért, a kizsákmányolás ellen, a szocializmusért vívott harcát. Segítjük a nemzeti felszabadító mozgalmakat; fejlesztjük az együttműködést és a szolidaritást Ázsia, Afrika és Latin-Amerika független országaival; törekszünk a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének megvalósítására. Az elmúlt években még szorosabbra fűztük kapcsolatainkat a szocialista világrendszer országaival. A párt- és kormányküldöttségek cseréje, a több szocialista országgal folytatott két- és többoldalú tanácskozás, új megállapodások és egyezmények megkötése elmélyítette a barátságot és szorosabbra fűzte az internacionalista együttműködést, több tízezer paraszti vezető került. A parasztság a maga soraiból ki tudta emelni vezetőit, akik egy-egy szocialista nagyüzem vagy község élén jól szolgálják a közös érdeket. A gépek, a vegyszerezés elterjedése a mezőgazdaságban, a közép- és felsőfokú iskolákban végzett agrárszakemberek, az ifjúság iskolázási lehetősége, a társadalombiztosítás kiterjesztése a falura, a villany, a korszerű házak tízezrei, a televízió és más változások közelítették a paraszti életet a munkásokéhoz, a városlakókéhoz. Megkezdődött a termelőszövetkezeti parasztság egységes szocialista osztállyá alakulása. A korábbi falusi társadalmi rétegeződés gazdasági alapjai megszűntek. A falu mai ellentmondásai között a régi osztályrétegeződés maradványai már nem játszanak elsőrendű szerepet, de léteznek nem osztálylelegűek: ilyenek a tagok és az alkalmazottak, a jobb és rosszabb természeti körülmények között dolgozó gazdaságok közötti jövedelemeltérések, a földtulajdon és a földhasználat elkülönülése a föld öröklése és a faluról elvándorlás következtében, a munkaerő egyenlőtlen megoszlása. A közelmúlt években erőteljesen nőtt a faluról városba áramlás. 1960 és 1963 között a városok lakossága 235 000-rel nőtt, a községeké viszont 124 009-rel csökkent. A csökkenés elsősorban a mezőgazdaság dolgozóinak elvándorlásából adódik. Az elvándorlás a fejlődés velejárója, elsősorban az ország iparosításának következménye. Ez az alapjában véve szükségszerű folyamat az indokoltnál nagyobb méreteket öltött és különböző nehézségeket okozott. Ebben szerepet játszik az is, hogy a városi életkörülmények általában jobbak a falusinál. Ez elsősorban a falusi fiatalokat a kívánatosnál jobban vonzza a városba. Arra törekszünk, hogy végső fokon megszűnjön a különbség a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság életszínvonala, szociális, kulturális ellátottsága között. A következő években jelentékeny lépéseket teszünk azért, hogy a parasztság életszínvonalát és ellátottságát tovább közelítsük a munkásosztályéhoz. Alapvető politikai és gazdasági érdekek fűződnek a földtulajdon olyan rendezéséhez, amely megvalósítja a nagyüzemi földhasználat és földtulajdon egységét, a szövetkezeti földtulajdont. Meg kell teremteni az elvi és törvényes lehetőségeit annak, hogy a termelőszövetkezetek használatában levő földek megfelelő megváltási ár ellenében termelőszövetkezeti tulajdonba kerülhessenek. A termelőszövetkezeti tulajdon hoszszabb folyamat eredménye lesz, ennek nélkülözhetetlen követelménye a termelőszövetkezetek és a földtulajdonos termelőszövetkezeti tagok közös elhatározása. Évről évre erősödnek és mind bensőségesebbé, barátibbá válnak a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kapcsolatai. Országaink és pártjaink teljesen egyetértenek mind a nemzetközi helyzet, mind a nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseinek megítélésében. Pártunk elvi álláspontja, hogy az internacionalizmusnak napjainkban is próbaköve a világ első és leghatalmasabb szocialista országához, a Szovjetunióhoz fűződő viszony. Több magas szintű kölcsönös látogatás, több új egyezmény és az országunk által nyújtott támogatás különböző formái javították és szorosabbra fűzték a Magyar Népköztársaság kapcsolatait a harmadik világ országaival. Valljuk, hogy korunkban a háború nem végzetszerűen el______ kerülhetetlen, ezért az imperialista agresszió ellenére és az ellen harcolva továbbra is időszerű történelmi feladatnak tartjuk a küzdelmet a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért. Meggyőződésünk, hogy a békés gazdasági versenyben legyőzzük a kapitalizmust. Célunk, hogy a békés egymás mellett élés ne egyszerűen háború nélküli állapot legyen. Hívei vagyunk a különböző rendszerű államok kölcsönösen előnyös gazdasági és tudományos együttműködésének, a népek barátságát szolgáló kulturális cserének és személyi forgalomnak. A békés egymás mellet élés feltételezi és megköveteli az agresszió elleni elszánt harcot a világ minden térségében. 11 Az MSZMP vm. kongres-ssszusa a szocialista nemzeti _____egység erősítését tűzte ki célul. Sikerrel járt a pártnak az a törekvése, hogy fokozódjék a társadalom aktivitása és a nemzet összes alkotó erőit mozgósítsa a szocialista építőmunka feladataira. A parasztemberek, az értelmiségi dolgozók, a kisiparosok és más dolgozó kisemberek — a munkásosztály szövetségesei — szorgalmas munkával vették ki részüket a szocializmus építéséből. A törvény előtti teljes állampolgári egyenlőség, a törvényesség szigorú megtartása, a párt türelmes és humánus politikája társadalmunk egységének erősödését, a szocializmus javát szolgálta. Bevált az a gyakorlat, hogy párttisztségeken kívül minden funkciót pártonkívüli is is betölthet, helyesnek bizonyult, hogy az emberek megítélésének alapvető mércéjévé a társadalom érdekében végzett munkát és a magatartást tettük, s az iskolai felvételeknél eltöröltük a származási megkülönböztetéseket. Megtalálta helyét a társadalomban, bekapcsolódott az építőmunkába a volt uralkodó osztályok sok tagja, és gyermekeik többsége. Szövetségi politikánk fő célja a jövőben is a nemzeti egység erősítése, gyakorlatban kipróbált elveink következetes érvényesítése és megvédése minden torzítástól. A társadalom valamennyi rétegének alapvető érdekei azonosak, s ezért a legfontosabb politikai kérdésekben, a szocializmus építésében, a béke védelmében széles nemzeti egység alakult ki. Ezen belül azonban objektív és szubjektív okokból egyes esetekben átmeneti, sőt bizonyos kérdésekben hosszab ideig tartó ellentétek léphetnek fel egyes társadalmi rétegek, csoportok, illetve a helyi és össznépi érdekek között. Az érdekellentétek és nézeteltérések vitákban is kifejeződnek. A párt gondosan tanulmányozza és politika kialakításában figyelembe veszi ezeket. A közgondolkodásra hat a szocializmus és a kapitalizmus, az imperializmus és az antiimperializmus közötti világméretekben folyó harc és a nemzetközi kommunista mozgalomban folyó vita is. 1 a A szocialista nemzeti egység 12» kiszélesedése tovább erősitet_____ re és szilárdította a szocialista államhatalmat. Hazánkban felszámoltuk a kapitalizmust, nincsenek a szocializmussal szemben álló osztályok, a szocialista állam fő funkciója a gazdasági és kulturális építőmunka szervezése és irányítása az egész dolgozó nép érdekében. Az osztályharc ma elsősorban a gazdasági építés feladatainak megoldásáért, az emberek tudatának fokozatos átalap Folytatás a 4. oldalon.) II. Belpolitikai és társadalmi viszonyaink