Kisalföld, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-27 / 73. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA, 80 fillér AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1970. MÁRCIUS 27., PÉNTEK * XXVI. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM A szabadság köszöntése Elevenen él az 1945-ös tavasz emléke az idősebb elvtársakban, munkásokban, parasztokban, értelmiségiekben. Szívfacsaró volt az akkori tengernyi gyász, az ezer és ezer lakóház és gyár üszkös-kormos romja. A jövő ígérete mégis reménységet, erőt adott az új élethez, az alkotáshoz. A fasiszta elnyomás, a terror és végül a szörnyű második világháború a magyar történelem legsötétebb korszaka. Ám a sötétben is voltak, akik a kiutat jelezték. A kommunisták vezetésével az üzemi munkások legjobbjai, a jobb sorsra áhítozó parasztság, a néppel együttérző értelmiségiek sohasem mondottak le a szabad, független, a szocializmus felé haladó Magyarország megvalósításáról. A szabadságban való rendíthetetlen hitbe és reménységbe mindig beletartozott a proletár testvériség. A nép hite és reménye valóra is vált. A Szovjetunió dicső harcosai 1944 őszén megkezdték hazánk felszabadítását. Battonyától megyénk székhelyéig 188 történelmi nap telt el. A több mint féléves magyarországi, felszabadító harcokban egymillió ukrán, üzbég, örmény, orosz, tatár és más nemzetiségű szovjet katona küzdött drága hazánk függetlenségének visszaadásáért. A fasiszta fenevadakkal vívott harcokban százezernél is többen tüntették ki magukat. Tízezren ontották vérüket, hogy a magyar földből kiemelkedő sírtáblájuk örökké emlékeztető legyen. A huszonöt éves fasiszta szörnyűség után ismét elmúlt egy negyedszázad. A második, világháború befejezése a sötétség végét és a napjainkban befejeződő 25 esztendő az új kor diadalát jelzi. Az új társadalom kialakításának első huszonöt esztendejében megmutatkozott, hogy a szabadság és a szocializmus együttesen kibontakoztatja a munkások, parasztok és értelmiségiek alkotóképességét. A rommá vált ipari üzemeket nem egszerűen helyreállították, hanem a régiek helyén és azok mellett újakat, korszerűeket teremtett a munkás akarat. A nincstelen agrárproletár nemcsak a földet vette ési jusson a birtokába, hanem megragadta azt a nagyszerű lehetőséget is, hogy korszerű gazdálkodással felzárkózzék a fejlődő, öntudatos ipari munkássághoz. Az értelmiség legszebb hivatása, hogy a tudományok a városi és a falusi lakosság felemelését szolgálják, a magyar történelemben ugyancsak most először valósulhatott meg. Az új kor lehetőségeivel, ha nem is mindig egyforma sikerrel, de igyekeztünk élni tisztességgel és becsülettel. A negyedszázados tapasztalatokból, a sikerekből és a kudarcokból is igyekeztünk tanulni. A legértékesebb tanulság, hogy a magyar nép ügyét az szolgálja a legodaadóbban, aki korunk tudományának, a marxizmus-leninizmusnak nemcsak a betűit, hanem alkalmazási lehetőségeit is elsajátítja és gyakorolja. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány is azért tudja betölteni történelmi hivatását, mert szerényen, egyszerűen, tudományosan alkalmazza Marxnak, Engelsnek korszakot formáló, az emberiség ügyét szolgáló tudományát. A nagyszerű tudomány és a Szovjetunió dicső harcosainak kiontott vére egyaránt arra tanít, hogy mindenütt, Győr-Sopron megyében is mindig, minden körülmények között tartsuk tiszteletben azt, ami az emberiségben a legnagyobb érték: a proletár internacionalizmust. A városi és falusi sikerek azért következhetett be, mert az internacionalizmus erejét érezve és tőle biztatva a nemzeti sajátosságokat ugyancsak felemelő tudatossággal igyekeztünk felismerni és a szocializmus építésében alkalmazni. Az ipar, a mezőgazdaság és a tudomány sikereinél is magasztosabb, hogy a szocialista rend a legnagyobb értékké az embert tette. A mai magyar ember, köztük megyénk polgárai is új benső tartalmat formáltak. A mi megyénk üzemi munkásai, mezőgazdasági és értelmiségi dolgozói szorgalommal, akaraterővel, a különböző tudományok megismerésével szélesebb látókört szereztek, mind többen váltak képessé a véleményalakításra, és arra, hogy beleszóljanak saját sorsuk alakulásába. Ez így van rendjén, hiszen hazánkban munkás néphatalom van. És ha az új generációra tekintünk, akkor mutatkozik igazán, mennyire nagyszerűen és sikeresen formálja, neveli az embert a legfejlettebb rend, a szocializmus. Amikor felszabadulásunk negyedszázados évfordulóját köszöntjük, hálánk elsősorban azoké, akik huszonöt esztendővel ezelőtt elsőnek fogtak hozzá a szabad haza szépítéséhez. Közülük sokan a jubileumi ünnepséget már nem érhették meg Az ő emlékük megőrzése is arra kötelez, hogy a negyedszázad minden tapasztalatával erőnket és tudásunkat megsokszorozva építsük, gazdagítsuk szocialista hazánkat. A jövő, a szocialista társadalom építői akkor cselekszenek Marx és Lenin szellemében, ha a jólétért erősítik az ipart, mezőgazdaságot, kultúrát, tudományt. Ez nagyszerű, felemelő munka. A következő negyedszázadban is érdemes érte lelkesedéssel, lankadatlan szorgalommal munkálkodni. Győr-Sopron megye jubileumi felszabadulási ünnepsége előestéjén a városok és a falvak dolgozóinak, az idősebb generációnak és az ifjúságnak egyaránt erőt, egészséget és munkával megérdemelt sikert kíván A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT GYŐR-SOPRON MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA, A MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA. A tavaszodó Vitnyéd A megújuló határban a tavasz jelei. A faluban az ünnepi készülődés látható. Vitnyéden az elmúlt évben ültetett gömbakácok még lombtalanok a házak ablakai alatt, de további fásításra készül a község lakossága. A főútvonal mellett 400 nyárfát ültetnek. A község belterületein sok a kavicsgödör. Apró tavakat fakasztott a talajvíz, öt kis tó partjaira nyárfákat telepítenek, s így csendes, árnyas liget lesz a kiaknázott talajon. Már elkezdték a bekötő utak tavaszi felújítását is. A községfejlesztési alap 50 000 forintjából a vitnyédi lakosok 20 000 forint társadalmi munkát vállaltak. A Felszabadulás utca déli oldalán 900 négyzetméter járdát építenek a községfejlesztési alap 60 000 forintjából. Itt 10 000 forint társadalmi munkát ad a község. Az elmúlt héten, március 18-án megkezdték a tanácsháza felújítását 50 000 forintért. Szépül a község, készül az ünnepekre, de a falu vezetőit elgondolkoztatja az az autókaraván, mely reggelenként indul a községből, viszi a fiatalokat, asszonyokat munkába: Kapuvárra, a Soproni Erdőgazdaságba és a házgyári építkezéshez. Akik itthon maradnak, kubikolnak, vagy a vízügyi vállalatnál dolgoznak. A helyi termelőszövetkezetben kevés a dolgozó. Átlagos életkoruk 60 év. Az elmúlt évben külső segítséget kellett kérni a takarmány betakarításához. Az idős emberek nehezen bírják a munkát, a gépi erő kevés. Vitnyéd fiataljai pedig a korszerű üzemek felé húzódnak. A legfiatalabbak közül is akad gond. Az általános iskolában több mint 200 tanuló van. Tizenhárom nevelő tanít. A szülők kérték a napközi otthon felállítását, mivel gyermekeiket nem tudják ellátni, mert az anyák legtöbbje távol dolgozik. Korán elmennek, későn, fáradtan érnek haza a szülők. A nevelők közül csak hat lakik Vitnyéden. A többi bejáró, Fertődről, Fertőszentmiklósról és Agyagosszergényről. — Nagy örömünkre — mondja Rózsa Mihály vb-elnök — vásárolhattunk az idén egy pedagóguslakást, a Vasút utca 17-ben. Negyvenezer forintba kerül az épület felújítása és olyan pedagógusokat várunk, akik vállalják az állandó letelepedést.. Állandó pedagógus törzsgárda kialakulása a község, kulturális fejlődését előbbre vinné. Amint a tanítás befejeződik, az iskola felújítása is megkezdődik. K. K. Köszöintjük erfurti vendégeinket A Magyar Szocialista Munkáspárt Győr-Sopron megyei Bizottságának meghívására tegnap este Győrbe érkezett a Német Szocialista Egységpárt Erfurt megyei Bizottságának küldöttsége, hogy részt vegyen megyénk felszabadulási ünnepségén. A küldöttséget Gerhard Schinkel, a NSZEP Erfurt megyei Bizottságának titkára vezeti tagjai Rudi Leu, a tervezési bizottság elnöke és Willy Krüger, a pártbizottság munkatársa. A testvéri Erfurt megye pártküldöttségét Nagy Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt Győr-Sopron megyei Bizottságának titkára és Lombos Ferenc, a megyei párt-vb tagja, a Győr- Sopron megyei Tanács vbelnöke fogadta. A küldöttség ma délelőtt az MSZMP megyei Bizottságán baráti beszélgetésen találkozik a végrehajtó bizottság tagjaival, majd a Vagongyárba és a Lajta-Hansági Állami Gazdaságba látogat. Vendégeink az érkezés után (balról jobbra): Rudi Leu, Lombos Ferenc Gerhard Schinkel, Nagy Gyula és Willy Krüger. Kitüntetések, dicséretek Tegnap délután 2 órakor Sopronban az MSZMP városi bizottságán bensőséges ünnepségen köszöntötték hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából a kitüntetett munkásőröket. „A haza szolgálatáért’’ érdemérem arany fokozatát kapta: Kiss József, a városi zászlóalj anyagi csoportjának vezetője, az Elzett Fémlemezipari Művek soproni gyáregységének párttitkára. „A haza szolgálatáért” érdemérem bronz fokozatát kapta Gyolcs István, századparancsnok, a Soproni Szálloda és Vendéglátó Vállalat igazgatója. Ötéves munkásőr emlékjelvényt kapott.: Weiszbek Rezsőné országgyűlési képviselő, a LATEX igazgatója. A Munkásőrség országos parancsnoka dicséretével három munkásőrt tüntettek ki: Kenesi Feren■cet, Pócza Mihályt és Szegedi Sándort. Hurrá! Itt a staféta! Pompás, vidám ünnepség színhelye lesz Gönyü Győr város felszabadulásának 25. évfordulóján, március 28-án A díszbe öltözött úttörőküldöttek ott fogadják majd a múlt év szeptember 23-án Battonyáról indított úttörő hálastafétát. Azóta bejárta az országot. Azon az útvonalon haladt, amelyen a szovjet csapatok érkeztek hazánk felszabadítására. Útját vidámság és harci játékok kísérték. Úttörőcsapattól úttörőcsapatig ment, s amíg egyegy városban, vagy községben időzött, a kisdobosok és az úttörők, énekkel, szavalattal, tánccal ünnepeltek Szalagot kötöttek a stafétabotra, hogy hírt vigyen róluk a városokba, falvakba. A hálastaféta megyénkbe érkezését üdvözlik majd Gönyün szombaton déli 12 órakor az úttörők. Az ünnepségen részt vesznek a magyar katonák, a munkásőrök és a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok páncélos küldöttei. Győr jelképes felszabadítóit először a szabadhegyi általános iskola Zrínyi Ilona úttörőcsapatának tagjai köszöntik. Délután fél 5-kor egy szovjet tiszttől veszik át a stafétát. Az ünnepség után az úttörők a Mező Imre megyei úttörőházba viszik. Ott a városi úttörőcsapatok küldöttei szalagot kötnek a stafétabotra. Az évfordulók kiállítása Jubileumi kiállítás nyílt Győrött a Rába Művelődési Központ előcsarnokában tegnap délután 4 órakor. Megnyitó beszédet Molnár Lajosné, a városi pártbizottság titkára mondott. A győri oktatási intézmények vezetői, pedagógusok, óvónők és diákok, száznál több érdeklődő jelent meg. A felszabadulási harcok eseményei és a felszabadulás utáni fejlődés követhető nyomon a kiállítás első részében. Tömegmozgósító plakátok, újságok, felhívások a magyar néphez. Bemutatja hazánk felszabadulás után épült új lakótelepeit, szociális intézményeit. A második képsorozatban Lenin életét láthatjuk gyermekkorától munkásságáig. A fényképek munka közben és olyan eseményeknél mutatják be, amikor munkásokkal tárgyal, irányítja őket forradalmi események hevében. Más képeken az látható, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban részt vett magyar elvtársakkal beszélget Elsőség a Célgépgyárban Első helyezést értek el a győri célgépgyári fiatalok a Szerszámgépipari Művekhez tartozó 8 gyár KISZ-szervezeteinek múlt évi versenyében. A győri fiatalok tettek legtöbbet a termelési feladatok eredményes megvalósításáért, és a politikai tevékenységük is példásnak bizonyult. A Szerszámgépipari Művek vezérigazgatója hatezer forinttal jutalmazta a győri Célgépgyár fiataljainak kimagasló eredményeit. A jutalmazottak a pénzt közös kirándulásra kívánják fordítani. Győriek országos sikere Négy hónapig tartó vetélkedősorozat zárult tegnapelőtt Budapesten, a Hazai Fésüsfonógyár művelődési házában. Szerdán tartották a Textilipari Dolgozók Szakszervezete által a brigádok részére szervezett jubileumi vetélkedő országos döntőjét. A döntőn nyolc szocialista brigád vett részt. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat győri gyárából az előkészítőben dolgozó, Fekete Lajos vezette négytagú szocialista brigád a második helyezést érte el a csütörtöki vetélkedőn. Fekete Lajosék a decemberi gyári és a március elején megrendezett vállalati elődöntőkön az elsők lettek. Húszévesek találkozója A napokban ünnepelte 20 éves fennállását a Győr-Sopron megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat. Ebből az alkalomból ünnepi találkozóra jöttek össze a vállalatnak azok a dolgozói, akik húsz év óta megszakítás nélkül dolgoznak. Árpási István igazgató köszöntötte a megjelenteket. Méltatta a 20 év eredményeit és felvázolta a jövő kötelezettségeit. Majd a húsz éve hűségesen dolgozó 57 kereskedőnek értékes karórát adott át: a vállalat megbecsülésének bizonyítékát. Csatornázás Győr Város Tanácsa sok pénzt áldoz arra, hogy az új városrészek közművesítése tökéletes legyen. Ezért a Bacsó Béla úton a napokban újabb csatornaépítés kezdődött. Korszerű, nagy átmérőjű csöveket fektetnek le. Ez a munka már Dél-Nádorváros nyugati részén létesülő új városrész közmű-esítésének első része. TŰZIJÁTÉK Minden eddiginél nagyobb szabású, káprázatos tűzijátékot rendeznek Győrött, április 4-én, hazánk felszabadulásának 25 évfordulóján. A rakétákat a város különböző pontjairól lövik fel. A tűzijáték központja azonban a győri vár és a Duna—Rába torkolata lesz. Bengáli tűz, tűzeső és görögtűz szórakoztatja, a győrieket. A tűzijáték előkészületei már megkezdődtek.