Kisalföld, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-26 / 72. szám
970. március 26., csütörtök Kellenek-e oszlopszentek ? Művészetkedvelő fiatalok klubja alakult a győri Rába Művelődési Központban. A klub első vendége kedden este Cserhalmi Imre újságíró■olt, a múlt héten bemutatott Volt egyszer egy borbély című tv-játék írója. A film hőse Fitos Béla, egy kisváros csetlő-botló borbélya, aki véletlenül olyan adatok birtokába jut, amelyek a Tanácsköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésre utalnak, és ez a félénk, gátlásos kisember a szemünk előtt válik a forradalom hősévé. De mióban hőse Fitos Béla, hiszen annyira más, mint amilyenekhez eddig szoktunk nagy történelmi eseményeket ábrázoló filmekben, drámákban, regényekben? E körül forgott kedden este a húszegynéhány fiatal vitája. Lehet-e egy ilyen, majdnem jelentéktelen ember drámai hős, lehet-e igazán befolyása a történelmi események menetére? Pozitív hős-e Fitos Béla, és egyáltalán: milyennek képzeljük ma a pozitív hőst? Okos, szenvedélyes vitában tisztázódott: az úgynevezett kisember is lehet igazi hős, hiszen nem a megjelenése, viselkedése teszi azzá, hanem, hogy pozitív ügyet képvisel, és ha kell, élete árán is megküzd érte. Egyértelműen megfogalmazták a fiatalok azt is, hogy a mai olvasó és néző igényeit nem elégíti ki az olyan hős, aki szinte nem is ember, hanem oszlopon álló szent. Tovább gyűrűzött a vita, amikor hangot kapott az a vélemény, mely szerint szükség van az oszlopszentekre is, hiszen a történelemben jelentős szerepük van a nagy embereknek, az ifjúság eszményképeket, példaképeket keres bennük. A példakép azonban nem lehet olyan, aki elvesztette emberi vonásait, hangzott a válasz. Oszlop-szentek a valóságban sohasem voltak, csak emberek, akikről azt hittük, szenteknek kell ábrázolnunk őket, hogy eszméik terjedjenek. Pedig a közönség mindig és ma is olyan hőst lát szívesen fémen, színpadon, képernyőn, aki közel áll hozzá, vagyis erényeivel, hibáival együtt tudja elfogadni azért, mert igaz ügyért harcol. Három színpad, négy bemutató Lezajlott Sopronban is a megyei irodalmi színpadi fesztivál területi bemutatója. A városból három együttes lépett pódiumra négy produkcióval. Elsőként a Soproni Egyetemi Színpad eladásában, Juhász Ferenc Vers négy hangra, jajgatásra, átoktalanul című költeményének dramatizált változatát láthattuk. Az, előadást kitűnő kórusmunka és a szövegnek, mozgásnak ritkán látott szerencsés összhangja jellemezte. (Rendező: Palaczky József.) A Pataki István Ifjúsági Ház Irodalmi Színpada előbb P. Horváth László Sajnálatos eset című egyfelvonásosát mutatta be. Az előadás csupán a darab szövegének megértése által hatott, mert a két szereplő elég közepes, színtelen játéka nem tudta magával ragadni a nézőket. Nagy vállalkozása volt másodikként Samuel Beckett Utolsó tekercs című monodrámájának színre vitele. A rendezés érezhetően arra törekedett, hogy a drámában rejlő nagy értelmi és érzelmi hatásokat kiaknázza, a játék lassú, vontatott tempója miatt azonban kevés tudott érvényesülni ezekből a hatásokból. A főszereplő Turcsi Imre teljesítménye azonban így is értékes. (Mindkét darabnak ő a rendezője is.) Végül a Vasas Színjátszó Együttes adta elő Csehov Jubileum című egyfelvonásosát nagy komédiázó kedvvel, helyenként modoros vígjátéki stílusban, de mindvégig szórakoztatóan. (gi) Nem egy brigád volt A Kapuvár és Vidéke ÁFÉSZ szakszervezeti bizottsága kért fel bennünket az 1970. február 28-i számunkban róluk megjelent közlemény helyesbítésére. A vitnyédi általános iskolának ajándékozott televíziót ugyanis nem kizárólag az egyik szocialista brigádjuk, hanem a szövetkezet mintegy 400 dolgozója adományozta. KISALFÖLD Tanulnak a pedagógusok A pedagógus-továbbképzés sajátos témáját indította el a múlt év őszén a Győri Tanítóképző intézet. „Nyílt napok” címmel gyakorlati foglalkozásokkal, bemutató tanításokkal egybekötött előadássorozatot hirdetett Veszprém, Fejér és Győr-Sopron megye általános iskolai nevelői és szakfelügyelői számára. Az előadások témáit aszerint állítják össze, hogy a helyi és országos pedagógus-továbbképző kabinetek milyen ötleteket kínálnak. Márciusi nyílt napjukon, a múlt hét végén az alsótagozatos tanulók differenciált foglalkoztatásáról volt szó. Ez,r harmadik osztályos nyelvtanóra példáján láthatta az összegyűlt kétszáz pedagógus, hogy milyen lehetőségei vannak egy közösségen belül a különböző szellemi képességű tanulók oktatásának. Az egyéni szintre szabott foglalkoztatási forma mellett a csoport feladatmegoldás mikéntjére is mutatott példát az órát vezető pedagógus. A bemutató tanítást követő előadáson külön kiemelték a differenciált foglalkoztatás nagy szerepét a munkás- és paraszt származású tanulók segítésénél. A következő nyílt nap április második hetében szintén izgalmas pedagógiai kérdést boncolgat. A Győri Tanítóképző gyakorló iskolájában két éve bevezetett Varga Tamás-féle matematikai oktatás tapasztalatait értékelik. Nagy szerepe lesz ennek a vitának abban, hogy az elvont matematikai fogalmak helyett a valóságos tér- és számviszonyokat ismertető dialektikai eljárás mily mértékben terjed el a dunántúli általános iskolákban. 10. A Balaton és a Dráva mentén Hitler a januári kudarc után nem mondott le arról, hogy visszafoglalja Budapestet és szétzúzza a 3. Ukrán Front védelmét a Dunántúlon. Utasítására a 6. SS páncélos hadsereget az ardenneki arcvonalról a Dunántúlra irányították. Guderian vezérkari főnök ellenvetéseit Hitler a magyar olaj nélkülözhetetlenségére hivatkozva hárította el. „Ha ön nem kap üzemanyagot — mondotta neki —, harckocsijai nem tudnak mozogni és a repülők nem szállhatnak fel. Ezt önnek is be kell látnia. Az én tábornokaimnak azonban fogalmuk sincs a hadigazdálkodásról.” A 6. SS páncélos hadseregnek a 6. hadsereggel együtt a Velencei-tó és a Balaton között délkeleti irányba kellett támadnia: egyidejűleg a 2. páncélos hadseregnek Nagybajomnál kelet, az „E” hadseregnek pedig a Dráva déli partjáról, Delni Miholjac térségéből észak felé kellett csapást mérnie. E három találkozóirányú csapással tervezte a német hadvezetés szétzúzni a 3. Ukrán Front csapatait, s maradványaikat visszavetni a Duna mögé. A támadó csoportosításba 431 000 katona és tiszt, 5630 löveg és aknavető, 807 harckocsi és rohamlöveg, valamint 850 repülőgép tartozott. Budapest felszabadítása után a 2. és 3. Ukrán Front csapatai a főhadiszállás február 17-i utasítására megkezdték a bécsi támadó hadművelet előkészítését. Ezen a napon Komarno körzetéből 400 német páncélos váratlan támadása érte a 2. Ukrán Frontnak a garami hídfőben védő 7. gárdahadseregét. Foglyok vallomásából kiderült, hogy a támadást a 6. SS páncélos hadsereg I. páncélos hadteste indította. A szovjet főhadiszállás kezdetben kétkedett az adat valódiságában, mert Marsall amerikai vezérkari főnöktől olyan értesítést kapott, amely szerint a németek ezt a hadsereget Bécs és Moravska— Ostrava körzetébe csoportosították át, hogy csapást mérjenek vele Lodz irányába. Az események azonban bebizonyították: Marsall tábornok információja téves. Ezután a főhadiszállás utasította a 3. Ukrán Front parancsnokát: készüljön fel szívós védelemre és véreztesse el a támadó német csapatokat, majd legkésőbb március 16-án menjen át ellentámadásba! A 3. Ukrán Front állományába 407 000 katona és tiszt, 6890 löveg és aknavető, 407 harckocsi és rohamlöveg, valamint 965 repülőgép tartozott. 1945. március 6-án reggel három irányból megkezdődött a német támadás. Tíz napon át hallatlan hevességgel tombolt a küzdelem, amely egyúttal a szovjet hadsereg utolsó védelmi hadművelete volt a Nagy Honvédő Háborúban. A főcsapás irányában védő szovjet csapatok rettenthetetlen bátorsággal álltak helyt a német páncélosok szüntelen rohamaival szemben. Egy-egy kiemelkedő hőstett híre futótűzként terjedt el az arcvonalban, s a példa követésére lelkesítette a katonákat. Két testvér, Csernáh Andrej és Vaszilij géppuskások állását egy csoport hitlerista rohamozta, harckocsi fedezete mögött. A géppuskások sűrűn pásztázták a gyalogságot, és nagy pusztítást végeztek soraikban. Ám, a páncélos vészes gyorsasággal közeledett. Félő volt, hogy hernyótalpaival egyszerűen eltiporja a géppuskafészket. A két testvér azonban nem ijedt meg. Lehúzódtak az árokba, bevárták míg a kolosszus elhaladt fölöttük, amikor pedig megfordult, hogy földbe tiporja őket, kézigránátjaikkal felrobbantották. Rendkívül véres harcok és nagy veszteség árán az ellenség március 15-én estig a Sió- és a Sárvíz-csatorna között kijutott Simontornyáig, a Velencei-tó felé támadó csoport pedig elérte Gárdonyt. Ott azonban megtorpant, a szívós ellenállás anynyira felőrölte erejét, hogy kénytelen volt átmenni védelembe. Tippelskirch, volt német tábornok szerint, a kudarc Hitlernek „a csontja velejéig hatott. Az ott bevetett SS- hadosztályok részei, köztük saját testőrsége, akinek hűségére ő sziklaszilárdan épített, nem állta meg a helyét. A testőrség is a végén volt az erejének és a hitének. Határtalan haragjában megparancsolta, hogy fosszák meg a testőröket a nevétviselő karszalagoktól.” Nem járt eredménnyel a Dráva déli partjáról és Nagybajom térségéből indított német támadás sem. A Dráván átkelt németek két kis hídfőt létesítettek ugyan, de a sikert nem tudták kifejleszteni. Az 1. bolgár hadsereg csapatai, egy szovjet hadtesttel megerősítve március 22-éig szétzúzták az átkelt ellenséget. E harcokban együttműködtek a 16. jugoszláv hadosztállyal, melynek vajdasági magyarokból szervezett XV. Petőfi Sándor Rohamdandára Bolman—Torjanci—Beremend—Luc térségében küzdött a fasiszták ellen. Nagybajomnál szovjet és bolgár egységek verték viszsza a német rohamokat. Hősi helytállásuk elvéreztette a támadókat, s az áttörés ezen a szakaszon sem sikerült. A szovjet, bolgár és jugoszláv katonák a balatoni védelmi hadműveletben meghibásították Hilernek a háború elhúzására irányuló terveit. Harcaik során nem csupán állásaikat védték a rátörő ellenséggel szemben, hanem önfeláldozásuk biztosította, hogy az ország felszabadított területein megszületett népi demokratikus államrendben megkezdődjék a dolgozó nép honfoglalása. Van valami jelképes abban a véletlen egybeesésben, hogy amikor a 3. Ukrán Front erői a Dunántúlon megállították a német előretörést, majd támadást indítottak hazánk felszabadításának befejezéséért, azokban a napokban eldőlt a magyar parasztság ezeréves pere. Megszületett a földreformtörvény, s a föld azé lett, aki azt műveli. Következik: IRÁNY BÉCE! A 3. Ukrán Front védelmi hadművelete 195 016-15 CÍMZETES GYALOGOS Dör község görbe főutcáján úgy áll a járda és az úttest közötti szakaszon az önkéntes tűzoltók szertárja, mintha kitessékelték volna a házsorból. A hatalmas ajtót lakat és vaspánt fogja. Hogy belül mi van, arra a gyerekek nagyon kíváncsiak. Mindig ünnepnap számukra, ha a község önkéntes tűzoltói gyakorlatoznak. Olyankor kihozzák a fecskendőt, felőlük az egyenruhát, és locsolják a kiszemelt bódét, pedig nem is lángol. Ilyenkor jól szórakoznak a gyerekek és könyörögnek: — Ne eresszenek minden vizet a házra jusson egy kicsi nekünk is! Csakhogy a tűzoltóknak aligha van idejük a mókára. ,A gyakorlatot, amit megrendeznek, éppen olyan komolysággal veszik, mintha valódi tűz lenne. — Csak ezt az ajtót ne kelljen kinyitni soha! A vörös kakast csak a forró vízzel teli fazékban kedveljük — mondja egy anyóka, amikor elmey a szertár előtt, aztán a többire már nem is ügyel. Pedig az önkéntes tűzoltók ott ügyködnek. Rendezik, tisztogatják a fecskendőt, nehogy akkor mondjon csütörtököt, amikor éppen szükség van rá. — Nem akarom elkiabálni — magyarázza egy vékony, magas ember —, de évekkel ezelőtt, 1965-ben volt szükség rá utoljára. Kigyulladt egy cseréptetős istálló. Füst, korom, pernye volt mindenütt. Megfeszített erővel dolgoztak az önkéntes tűzoltók, de megérte. Az istálló mellett lévő zsúpfedeles házat sikerült megmenteni. A szakértők később keresték a tűz okát. Nem sikerült megnyugtatóan kideríteni, de feltehetően a gyermekek gyufával játszottak az istállóban. Egy férfi közeledik. Régi ismerősként üdvözli a buzgolkodókat. Megnézi a fecskendőt. Úgy látszik, rendben találja. — A legközelebbi előadásról még beszélgetünk, Kálmán — mondja a magas, vékony embernek, aztán elsiet. — Jó, majd mindjárt bemegyek hozzád — kiáltja utána Csuti Kálmán, aztán megsúgja: — Ő a községi önkéntes tűzoltók elnöke, különben a községi tanács elnöke, így szokás ez. A falu gazdája legyen az önkéntes tűzoltóknak is gazdája. Termetzky Antal. Lelkiismeretes, szorgalmas ember. Évente többször tart nekünk politikai előadásokat. Jól megértjük egymást. A községfejlesztési alapból kapunk pénzt egyenruhára és a felszerelés karbantartására. — Honnan ez a jól tájékozottság? — Kicsi a mi falunk. Tud itt mindenki mindéről. Én különben vasutas vagyok, minden vonalon címzetes gyalogos. Amikor a vasúton vagyok, a raktárban cipekedek, amikor meg itthon, akko az önkéntes tűzoltókkal. — Huncut ember — mondják a többiek —, bölcsen elallgatja, hogy ő a felelős mindenért, mert hogy ő az önkéntes tűzoltók parancsnoka. — Huncutnak nevez majd engem rövidesen a tanács elnöke is, mert megdorgálom a szabálytalanságért. Így is történt, csuti Kálmán, a parancsnok fél órával később a tanácsházán fújta a tűzrendészeti előírásokat: — A fűtési idény veszélyes! Gyúlékony anyagot a fűtőberendezés közelében nem szabad tartani. A füstvezető csövet, ha az egy méter húsz centit meghaladja, alá kell támasztani, nem úgy mint a tanácsházán. Tetszik látni,egalább egy méter hatvan centi a cső, és nincs támaszték! Csuti Kálmánt kitűnő humoráról ismerik a községben, munkájában viszont nem ismer tréfát. A tűzrendészet utasításokat mindenkivel egyformán megtartatja, még a tanács elnökével is, mondván: — A tanácsházán sokan megfordulnak, mit szólnak, ha így látják? Igaza van. A területfelelősök rendszeresen járják a házakat, benéznek minden helyiségbe, és ha rendellenesség van, szóvá teszik. Az önkéntes tűzoltók hiszik és vallják: legfontosabb a megelőzés! Mert ha tűz keletkezik, bármilyen kicsi is, bizony kárral jár. A vörös kakast jobb elhessegetni még mielőtt bármelyik házra rászáll. Ésl Dóriekt el is hessegetik. Lelkiismeretes, jó munkájuk eredménye, hogy csaknem öt év óta nem volt tűzeset. A napi fárasztó munka után sem restellnek tanulni, gyakorlatozni, a segítőtársat, a gépet karbantartani. Huszonegyen vannak a testület tagjai, és nyolcvanéves büszke múltra tekintenek vissza. (ESA) .3