Kisalföld, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-01 / 77. szám
1971. április 1., csütörtök Százharníncely vizsgálat A népi ellenőrzés munkájáról A Győr-Sopron megyei Népi Ellenőrzési Bizottság jó munkát végzett tavaly. Gombás Gyula elnökhelyettes elmondta, hogy 1970-ben 1745 népi ellenőr 131 vizsgálatot tartott megyénkben, összesen 759 intézménynél, üzemnél, vállalatnál tekintettek be az ügyvitelbe, vizsgálták meg a társadalmi tulajdon védelmét szolgáló intézkedéseket. A közérdekű bejelentések száma 125 volt, és legnagyobb részben a társadalmi tulajdon védelmét semmibe vevő egyének ellen szólt. Egyéb, magánjellegű panasz 122 érkezett tavaly a NEB-hez. A bejelentések közül 143 volt jogos. Elkészült a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság idei I. félévi programja is: 8 vizsgálatot tervez, közte 4 országos jellegűt. Az év eddig eltelt részében már befejezték a népi ellenőrök a darabáru-fuvarozás közútra tereléséről, a vasúti kocsik kirakásáról, a tanácsi pénzmaradványok felhasználásáról szóló vizsgálatot. Az idén eddig beérkezett 9 közérdekű és 4 egyéni panasz. Nagy részük vizsgálatát már le is zárták. Elmondotta az elnökhelyettes, hogy a közérdekű bejelentések legnagyobb részben a társadalmi tulajdont sértő, súlyosabb visszaéléseket lepleznek le. Tapéta műanyagból A GRABOPLAST Győri Műbőrgyár már évekkel ezelőtt megpróbálkozott a tapéták gyártásával. A műbőrgyár terméke elnyerte a fogyasztók tetszését, és az üzem tovább kísérletezett, hogy még jobb cikkekkel jelenjen meg a piacon. Most a győri gyár papír- és textilalapanyagú műanyag tapétával jelent meg. A Magyar Szabványügyi Hivatal mellett működő fogyasztók tanácsa április 5—15-e között Budapesten kiállításon mutatja be a többi között a győri tapétákat. KISAFotó Ifjúságvédelmi tervek Hétfőn tartotta ülését a KISZ Győr városi Bizottsága mellett működő tíztagú ifjúságvédelmi bizottság. A fiatalok a tavaszi munkatervüket állították össze. Két fontos tennivalója lesz az ifjúságvédelmi bizottság tagjainak. A tavasszal egy alkalommal esti őrjáratot tartanak három csoportban Győr szórakozóhelyein. A másik feladatuk nagyobb és több munkát is kíván: a város üzemeiben felmérik a tizennyolc éven aluli fiatalok között a vándormadarak, utógondozásra javasoltak és az ifjúságvédelem segítségére szoruló fiatalok számát. Győr üzemeit három csoportban látogatják majd végig a városi ifjúságvédelmi bizottság tagjai, munkájukhoz az üzemek párt-, KISZ-szervezeteinek, valamint személyzeti és munkaügyi osztályainak vezetőitől kérnek segítséget. Az üzemek ifjúságvédelemre szoruló fiatal dolgozóiról még áprilisban elkészítik a beszámolót a városi bizottság tagjai. A jó munka Tegnap délelőtt a Magyar Vagon- és Gépgyár KISZ-szervezete személyzeti és oktatási főosztálya kedves ünnepségen látta vendégül azokat a szakmunkás-tanulókat, akik részt vettek „A szakma kiváló tanulója” országos verseny döntőjén. Németh József, az MVG közúti jármű-tanműhely vezetője elismeréssel szólt a fiatalok kiváló helytállásáról, és kiosztotta a KISZ-szervezet ajándékait. Felvételünk azt a pillanatot örökítette meg, amikor Németh József az értékes ajándékokat átadja az ifjú szakmunkásoknak. (Sieber S. felv.) Sopronban is gyarapítják az ország tudományos tekintélyét Intézet lett a kutatólaboratórium Tavaly ünnepelte a Magyar Tudományos Akadémia soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatólaboratóriuma fennállásának 15. évfordulóját, és tavaly ősszel köszöntötték a tudományág szellemi nagyját, dr. Tárczy-Hornoch Antal professzort, Állami- és Kossuth-díjas akadémikust 70. születésnapja alkalmából barátai, tudóstársai. Az Elnöki Tanács a Munkaérdemrend arany okozatával tisztelte meg, a Bolgár Népköztársaság a legmagasabb tudományos kitüntetést juttatta el a neves soproni tudósítók. Az Akadémia a sok külföldi egyetem díszdoktori címével kitüntetett profeszszor méltó ünneplésére könyvet jelentetett meg. Egypéldányos, jókívánságokat tartalmazó díszkötetekkel köszöntötték , születésnapján a világ sok országából. Most másféle megtiszteltetés érte dr. Tárczy-Hornoch Antalt. A vezetése alatt álló laboratóriumot a Magyar Tudományos Akadémia intézeti rangra emelte. Ez nagy kitüntetés és szól a soproni geodéziai és geofizikai alkotó közösség munkájának és még inkább a professzor tudományos erőfeszítéseinek az elismerése. — A személyemnek szóló elismeréssel elhalmoztak, örültem nekik, erőt adtak törekvéseimhez. Az intézeti előléptetés valamennyiünk munkájának elismerése, akik e honban tudományágunk művelésén fáradozunk. Évtizedek óta arra törekszem tudóstársaimmal együtt, hogy a geodéziában és a geofizikai tudományágban közösen érjünk el olyan eredményeket, amelyekre felfigyelnek. Nem egyéni és soproni babérok elérésére törekedtünk, hazánk dicsőségére fáradoztunk. Ezért nem csupán a soproni közösségnek, még kevésbé a személyemnek szól a mostani elismerés. Dr. Tárczy-Hornoch Antal intézeti dolgozószobájában tornyosodnak a levelek. — Most elárulom munkamódszerem, titkát — mondja. — Ebben a fotelban vannak a frissen érkezett levelek, és amikor megválaszolom őket, átkerülnek ezekbe a fotelekbe. A tudományos világban egymásra vagyunk utalva, ma mi kapunk nagyon fontos adatokat, s holnap a segítségünkkel boldogulnak Japánban, vagy Kanadában. Kölcsönösen tiszteletben kell tartanunk egymás érdekeit. Ezért nem sikkadhat el egyetlen egy közlés, egyetlen segítségkérő levél, üdvözlet sem. A világhírű geodéta, az oroszul, németül, angolul, franciául, lengyelül és csehül beszélő és író tudós a rá jellemző lebilincselő szellemi frisseséggel szól az intézetté szerveződött soproni kutatóközösség munkájáról. A hazai geofizika alapjait hajdan, világhírű tudósunk, Eötvös Loránd rakta le. A felszabadulás után az ő nyomdokain indultak el az 1947-ben szerveződött soproni geodéziai és geofizikai munkaközösség tagjai. A geofizikai tudományág művelői a szocialista hazát szolgáló Magyar Tudományos Akadémia támogatásával kezdtek munkához. Az intézményt 1955-ben kutatólaboratóriummá fejlesztették. Ez alatt az idő alatt érték el a soproni geofizikusok és geodéták, hogy munkájuk eredményét világszerte emlegetik. A legelvontabbnak látszó alaptudománynak is nagy haszna lehet — mondja a soproni intézet igazgatója. — A mi tudományágunkban elért sikereink, nem hiúságból mondom ezt, növelték az ország tudományos tekintélyét, fokozták a magyar műszerek iránti bizalmat külföldön. — A jövőben még inkább arra kell törekedni, hogy rászolgáljunk államunk támogatására és megháláljuk az intézeti rangot. Most a soproni kutatócsoport a Budapesten működő földrengésvizsgáló obszervatóriummal bővül. Számtalan probléma megoldása vár még ránk, hiszen ha egy gondunkat megoldottuk, öt újjal találjuk szemben magunkat. És méginkább így lesz ez valamennyi tudományágban: az ember minél több ismeretlent old meg, annál több, még nem ismert gonddal találja szemben magát.r. j. Kik kapják a kongresszusi zászlót? Készülnek a javaslatok a vállalati kitüntetésekre A párt Központi Bizottsága 6 kongresszusi zászlót és 16 oklevelet alapított a kongresszusi versenyben legjobb eredményeket elért vállalatok részére. A magas kitüntetéseket a május 1-ét megelőző napokban adják át. Valamennyi vállalat, amelyet kongresszusizászlóval vagy kongresszusi oklevéllel tüntetnek ki, egyben a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége vörös vándorzászlaját és a vele járó pénzjutalmat is megkapja. A kongresszusi zászlóval vagy oklevéllel kitüntetett 22 vállalaton kívül még további 29, tehát összesen 51 állami és tanácsi vállalat kapja meg az MTA SZOT-zászlót, ezenkívül 260 helyen adják át a minisztériumok és a szakmai szakszervezetek képviselői a „kiváló vállalat” és a „kiváló intézet” kitüntetést, ami ugyancsak pénzjutalommal jár. Az illetékes szervek megkezdték a kitüntetésekkel kapcsolatos javaslatok kidolgozását. A Minisztertanács és a SZOT Elnökségének a szakmai minisztérium és szakszervezet terjeszt elő javaslatot a vörös vándorzászló odaítélésére, a „kiváló vállalat” és a „kiváló intézet” kitüntetésről a minisztérium és a szakmai szakszervezet elnöksége dönt. (MTI) A Győr üzemei, vállalatai és szövetkezetei túlteljesítették a harmadik ötéves terv fejlesztési előirányzatát. Évente 6—6,5 százalékos termelésnövekedést értek el, főként a termelékenység növelésével. Győrött az ipari üzemekben 1970 végén 50 000 ember dolgozott. A megtermelt javak értéke abban az éven 15 milliárd forint volt. A megye legnagyobb üzeme A város és egyben a megye legnagyobb üzeme, a Magyar Vagon- és Gépgyár az elmúlt öt évben érte el termelési eredményének eddigi legmagasabb szintjét és a legtöbb beruházása és fejlesztése is a harmadik ötéves terv idején valósult meg. Értékesítőből a bevétele 1965-ben 2766 millió, 1970-ben 4268 millió forint volt. A jövőben fejlődik a futóműgyártás, és új acélöntőde létesül. A következő tervidőszak végére a Vagongyár 8104 millió forint, értékesítésből származó bevételt tervez. A textilüzemek is fejlődtek. Nőtt a termelékenységük és új beruházásokkal gazdagodtak. A tervidőszakban készült el a többi között a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat házgyára, amely az idén már 4200 lakást készít. Javítás, szolgáltatás A harmadik ötéves terv egyik fő célkitűzése volt a lakosság részére folytatott javítási szolgálat fejlesztése. Győrött a javításokat két minisztériumi, két tanácsi vállalat, 13 ksz és csaknem 1000 kisiparos látta el. A GELKA ez év első negyedévében végre új helyiségbe költözik. Így a rádió- és a televízió-készülékek javításán túl a háztartási gépek javítását is elvállalja. Az AFIT 15-ös számú vállalata Gyárvárosban 2500 négyzetméteres új szervizállomást létesített. A tanácsi vállalatok közül a Patyolat új gépek vásárlásával korszerűsítette szolgáltatásait. (Évekkel ezelőtt gyakran bíráltuk a Patyolat munkáját. Ma közmegelégedésre gyorsan és szépen dolgozik . A Gépipari és Finommechanikai Vállalat megkezdte új telepének építését a Cirkelidűlőben. Az első nagy műhelycsarnokot már át is adták rendeltetésének. A kisipari szövetkezetek A javító szolgáltatásban igen nagy szerepük van a kisipari szövetkezeteknek. A győri 13 szövetkezet árbevétele 1970-ben több mint 210 millió forint volt. A tervek teljesítésén 2400 ember dolgozott. Elegáns berendezésekkel csinosították szolgáltató üzleteiket a cipészek, a fényképészek, a fodrászok, a háziiparosok és a Győri Divat Ruházati Szövetkezet. Az építőipari, a műanyagfeldolgozó, a Győri Divat, az üvegfeldolgozó és villamostechnikai szövetkezetek új telephelyet és szociális létesítményeket építettek. Elkezdte új telephelyének építését, és a következő öt év alatt fejezi be az asztalos, a cipész, a Kisalföldi Autójavító és a lakatos szövetkezet. A városi tanács lehetővé tette azt, hogy a javítási szolgáltatásokat végző szövetkezetek a kereskedelmi vállalatokkal együtt úgynevezett szolgáltatóházakat létesítsenek. Ilyen lesz az adyvárosi egység, ahol a Finommechanikai és a Patyolat Vállalat, valamint a Cipész Ksz kapott helyet. A magánkisipar Győrött — a csatolt községekkel együtt — 1970 végére megnövekedett a magán-kisiparosok száma. Iparjogosítványa 1966-ban 746, 1970-ben már 955 személynek volt. A létszám főként 1969-től emelkedett ugrásszerűen, mert a rendelkezések szerint — a lakossági szolgáltatások jobb ellátására — üzemben vagy vállalatnál munkaviszonyban levők és nyugdíjasok is kaptak iparigazolványt, illetve működési engedélyt. Ez nagyon célszerű és okos elhatározás volt, hiszen a lakosság számára végzett javítások, szolgáltatások még ma sem kifogástalanok minden iparágban. Mégis feltétlenül ide kívánkozik egy megjegyzés a társadalmi tulajdon és a becsületes kisiparosok megvédéséért: a IV. ötéves terv ■idején az eddiginél legyen körültekintőbb az ellenőrzés! Idejében kell megakadályozni az esetleges visszaéléseket, néhányról nemrég adtunk hírt lapunkban. A Győr városi Tanács ipari szakigazgatási szerve az egyre fokozódó javító-szolgáltató igények jobb kielégítésére ezentúl is szorgalmazza az iparigazolványok és működési engedélyek kiadását. (Sindulár) Győr ötéves fejlődése f Az ipar és az iparosok Kevés a munkás a konzervgyárban A Gyümölcs- és Főzelekkonzervgyár mosonmagyaróvári üzeme 1969-ben 32 millió forint értékű munkát végzett, tavaly 25 százalékkal többet, 40 millió forint értékű paradicsomot dolgoztak fel, s hozzá még uborkát tartósítottak, gyümölcsbefőtteket hoztak forgalomba. Az üzemben most 288-an dolgoznak, és úgy tervezik, hogy a feldolgozási idényben 400 munkásnál ad majd kenyeret a gyáregység. Igazán jól fizető és nehéznek se mondható munkát ajánl, és ma már a mosonmagyaróvári konzervüzem egész évben leköti ugyan munkával dolgozóit, mégis kevés a jelentkező. Akár 100 új dolgozónak tudnának most is elfoglaltságot adni az új gyáregységben. Az üzemben az idén a borsó feldolgozásával kezdik a tartósítási idényt, mintegy 80 vagon terményt várnak. Paradicsomból 1500 vagon feldolgozását tervezte a gyáregység. Az üzem idei terve 50 millió forint értékű paradicsom, uborka tartósítása. A borsó megérkezéséig almát és körtét raknak üvegbe, hagymát és fűszerpaprikát szárítanak a konzervüzemi asszonyok és lányok. Hírek a nőbizottságról A Hazafias Népfront győri járási elnökségének pedagógiai és családvédelmi munkabizottsága értekezletet tart ma délelőtt 9 órai kezdettel Győrött, a Hazafias Népfront megyei bizottságának tanácstermében. Az értekezletre meghívja a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet helyőrség nőtanácsának vezetőit és a Szlovák Nőszövetség dunaszerdahelyi bizottságának küldötteit. A megbeszélések tárgyalnak majd a Magyar Úttörőszövetség 25 éves fennállásának méltó megünnepléséről, a gyermeknapi előkészületekről, az úttörőavatásokról, a korrepetálásokról, a tanulószobák tapasztalatairól és a túlkoros osztályok gondjairól. Délután két órakor kötetlen beszélgetés kezdődik a nőmozgalmi feladatokról. ★ A népfront megyei nőbizottsága ugyancsak ma délután négy órakor — a Centrum Áruház és az Élelmiszer- és Vegyiáru -nagykereskedelmi Vállalat közreműködésével — kozmetikai tanácsadást és divatbemutatót rendez Győrött, az MSZMP belvárosi alapszervezetének Lenin úti helyiségében. A belépők sorszámot kapnak. A műsor után a számokat kisorsolják és a szerencsések ajándékcsomagot nyerhetnek.