Kisalföld, 1972. április (17. évfolyam, 79-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
2 HETI VILÁGHÍRADÓ HÉTFŐ: Fock Jenő vezetésével magyar kormányküldöttség érkezett Moszkvába. — A protestánsok általános sztrájkot rendeztek Észak-Írországban. — Megkezdődött Angela Davis pere. KEDD: Helsinkiben folytatódtak a SALT-tárgyalások. — Genfben a szocialista országok a vegyi fegyverek betiltását javasolták. SZERDA: Megkezdődött a nyugat-berlini lakosok húsvéti látogatása az NDK-ban. — Megalakult Piotr Jaroszewicz elnökletével az új lengyel kormány. CSÜTÖRTÖK: A török rendőrség agyonlőtte az emberrablókat, meghaltak a túszok is. — Elmaradt a párizsi Vietnam-konferencia ülése. PÉNTEK: Megnyílt a Finn KP kongresszusa. — Szudánba érkezett az afrikai körúton levő Nicolae Ceausescu. SZOMBAT: Az indiai külügyminiszter Afganisztánban tárgyal. — Észak-Írország angol helyőrségeit újabb ezreddel erősítették meg. Így látta a hetet kommentátorunk, Pálfy József: Több mint fél évszázada volt már egyszer „véres húsvét” a smaragd-szigetnek mondott Írország földjén: ír hazafiak kiomló vére festette akkor pirosra azt a zöld pázsitot, amelyhez foghatót másutt sehol senki sem láthat. Félő, hogy az idei ünnep is csak békétlenséget hoz az ír sziget északkeleti csücskének. Pedig protestánsok és katolikusok látszólag egymásra licitálnak vallási buzgalomban. Nemzeti érzésekben és ellenérzésekben is ... Mindez pedig eltorzítja, megmásítja az osztályharc frontvonalát: sajnos, ír munkás és angol munkás is egymás ellen fordul, a kizsákmányolok régi politikája, az „oszd meg és uralkodj” ma is érvényes Ulsterban. A héten valami történt Észak-Írországban, a londoni kormány végre cselekvésre határozta el magát. Ha nem is arra, amit az ír katolikus kisebbség követel: a politikai jogfosztottság teljes felszámolására, a gazdasági és szociális helyzet megjavítására, s nem utolsósorban az internáltak szabadon bocsátására. Heath konzervatív kormánya most teljesen magára vállalta a felelősséget és az északír probléma megoldásának gondját, amikor megszüntette Észak-Írország több mint 50 esztendeje fennálló önkormányzatát. A londoni kormány irányítja átmenetileg Ulster ügyeit, amelyeket így most kivett a belfasti protestáns angol kormány kezéből. A héten ez az észak-írországi angol lakosság tüntetett és sztrájkolt a leghevesebben a londoni döntés miatt. Az IRA, az ír köztársasági hadsereg egyelőre lábhoz tett fegyverrel várja a fejleményeket... A világban másutt is példázták tragikus események azt az igazságot, hogy az erőszak erőszakot szül. A legdrámaibb fordulat a mostanában annyifelé divatossá lett emberrablási históriák közül a törökországiban következett be. Egy NATO-támaszpont radarállomásáról három külföldi szakembert, két angolt és egy kanadait, elraboltak a „török népi felszabadítási hadsereg” elnevezésű csoport tagjai. A hatóságok elutasították az emberrablóknak azt a követelését, hogy cserébe engedjék szabadon a siralomházban ülő három szélsőbaloldali fiatalembert, akit nemrég ítélt halálra a hadbíróság. A rendőrség néhány nap alatt nyomára jutott az emberrablóknak. Körülvette a házat, ahol foglyaikat tartották. Tűzharc alakult ki, amelyben a csoport tíz tagja életét vesztette. A két angolnak és a kanadainak is már csak a holttestét találták meg a rendőrök. A „török népi felszabadítási hadsereg” hangzatos elnevezése mögött szélsőbaloldali fiatalok húzódnak meg, akik szívük szerint a török katonai diktatúra ellen akarnak harcolni, de akik valójában éppen a legsötétebb török reakció malmára hajtják a vizet. A szélsőségek találkoznak így... Az egyéni terrort semmire sem jó eszköze csak még kegyetlenebb elnyomást szül: a katonai diktatúra fokozásának igényét alapozza meg az álforradalmár, balos fellépés. A török reakciós körök eközben még inkább Washington felé fordulnak, megnyitják a török kikötőket az amerikai hadihajók előtt, és Phantom-repülőgépeket várnak az USA-tól. Mindez tíz-egynéhány nappal azelőtt, hogy Ankarába várják egyhetes hivatalos látogatásra Podgornijt, a Szovjetunió államfőjét. A szovjet —török jószomszédi viszony helyreállítása rendkívül fontos lenne egész Európa szempontjából, ugyanakkor pedig kihatna a Földközi-tenger keleti medencéjének katonai és politikai helyzetére is. Nyilván ezt akarják megakadályozni az enyhülés ellenségei, akik Törökországon belül minden eszközt megragadnak, talán még azt is, hogy szélsőbaloldali mezt öltsenek, és a tényleges népi elégedetlenséget lovagolják meg. Argentínában — Törökországtól vagy 15 000 kilométerre — majdnem hasonló receptet alkalmaznak. Ott is van „népi forradalmi hadsereg”, amelynek tagjai a nép sorsának jobbrafordulását az emberrablástól várják, ők a FIAT-művek cordobai gyárigazgatójára tették rá a kezüket. Követelésük: egymillió iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii ii mii mi mi mii mi dollár, amiért tanszereket, gyermekholmikat vásárolnának a szegény gyerekek közötti szétosztásra, továbbá 50 politikai fogoly szabadon bocsátása. Az argentin kormány az utóbbi követelés teljesítését megtagadta. A FIAT-gyár a kulisszák mögött hosszan tárgyalt, közben az ERP (ez a három betű a „népi forradalmi hadsereg” nevének rövidítése) napról napra elhalasztja a kivégzést. Az eset arra mindenesetre jó volt, hogy Buenos Airesben azoknak a tábornokoknak, tengernagyoknak a helyzetét erősítse meg, akik „a rend és a törvény” jelszavával népellenes politikát akarnak folytatni. Nem véletlen, hogy a hadsereg főparancsnoka az a Lopez Aufranc tábornok lett, aki a III. hadtest parancsnokaként éppen Cordobában verte le a munkások, a többi közt a FIAT-gyáriak őszi nagy sztrájkját, valóságos forradalmi megmozdulásait. A balos, trockista, anarchista és egyéb terrorakciók, az elszigetelt erőszakos cselekedetek éppen az ellenkező hatást érhetik el, amit végrehajtóik vártak. Igaz viszont, hogy az eredmény nemegyszer talán éppen az, amit a kitervelők akartak... Franciaországban a közelmúltban a Renault-gyár személyzeti vezetőjének elrablása mutatott hasonlóságot a törökországi vagy az argentínai esetekkel. A francia kommunisták fegyelmezettsége kudarcra kárhoztatta a szélsőbaloldali provokációs szándékokat. Az öntudatos munkások előtt nyilvánvaló volt, hogy csak a baloldal megosztása lehetett a célja az anarchista-maoista csoportoknak a Renault-gyár körül keltett politikai viharral. Mert a gyár munkásai ezt visszautasították, s mert az egésznek nagyobb lett a füstje, mint a lángja, a szélsőbal Párizsban egyszerre elcsendesült. Helyette az uralkodó osztályok a régi módszert vették ismét elő, hogy fenntartsák a baloldal megosztottságát. Szembefordították — méghozzá a népszavazásnak tulajdonképp jelentéktelen kérdésében — a szocialistákat a kommunistákkal. Most már véglegessé vált, hogy csak a Francia Kommunista Párt az, amely április 23-án a „nem”mel való szavazást sürgeti, a szocialisták azt mondják, elég, ha valaki nem szavaz. Ugyanez a szélsőséges, balos csoportok taktikája is. Objektíve tehát újra a reakciót segítik, így lesz biztos többsége a francia uralkodó osztályok által kért népszavazási „igen”nek. 1 db Csepel 350-es TEHERGÉPKOCSI, műszakilag újonnan vizsgáztatva, ELADÓ: Csepel 350-es tehergépkocsialkatrészek ELADÓK. Cím: Termelőszövetkezet, Dunaszeg. Zgyerka Pál fölnéz a magasba. A hegy csupasz gerince csontfehér, mögötte hallgatnak az erdők. Aztán kétszeri nekirugaszkodással megfordul, és elnéz a tárna felé. Nehézkes óvatossággal tapossa a latyakos havat, mintha itt minden lépés kockázattal járna. — Ez volt a „senki földje” — mondja csendesen, és elindulunk a sárisápi Malom utcán. Zgyerka Pál hóna alá most a sétabot fogantyúja szorul a géppisztoly agya helyett, és azért lép olyan kínos óvatossággal, mert utoljára huszonhét esztendővel ezelőtt járt a saját lábán, akkor is valahol errefelé a sárisápi utcákon, két frontvonal között, a „senki földjén". Nem is lépett akkor már, hanem kúszott. Az arcát, mellét szorosan a talajhoz tapasztotta, s a térdével, könyökével nyomta magát előre a német golyószórófészek irányába. Huszonhárom éves volt, és fiatal házas. Mielőtt az akna felrobbant alatta, magába szívta a szétmar tevegőt! hangolt föld tavaszi illatát. A pilisi erdőkben akkor már előmerészkedtek a hóvirágok, de a virágszedők, a sárisápi lányok még a föld alatt kucorogtak ... Amikor Zgyerka Pál kilép az utcaajtón, egyenesen a hegytetőre lát. Ha odafönn köd van, a szeme előtt sok ezer prémsapka szürkéiik, mint huszonhét évvel ezelőtt egy reggelen, amikor megkönynyebbült sóhajként szállt a hírerdőn, hegyen, hegy alatt: „Itt vannak!” Alkonyodik. A táj csontos, szénporos arcán kisimulnak a ráncok. A hegyek feszes derékkal állnak, a falu felett, s a korai szürkület elmossa a magasba nyúló vasak vonalait. A hegyek alatt emberek dolgoznak. Sok sok méternyi mélyen — talán éppen az utunk alatt — tenyerek feszülnek a szerszámokra, csákány roppantja a követ, lapátok csosszannak szénkupacon, gépek dübörögnek, s a mélybe süllyesztett üres csillék szénnel rakottan indulnak vissza, hogy fényt és meleget vigyenek a föld feletti világnak. Kemény munka, kemény emberek ... Kevés beszédűek, őseik nemcsak a munkát szokták meg itt, hanem a halált is. Együtt járt velük sichtre (műszakra), ott lebegett folyton a fejük felett a bányában egy-egy megroppant gerenda vagy omlani készülő kőtömeg alakjában, feljött velük az urnából, belekóstolt a levesükbe megízlelte a hitelbe kapott törkölyálinkát, s fagyos tekintettel mered’ újuk a könyökvédős hivatalnok szemüvege mögül, amikor a bérén álltak sorba a kis ablaknál. A bányászok egymást sem dédelgették. A korán megrokkant apa tíz-tizenkét éves gyerekét leparancsolta a tárnába, mert ennie kellett a családnak. A bányász tenyere ritkán lágyult simogatásra. Sűrűbben lendült ütésre a karjuk, mint ölelésre. De amikor a hatalom kemény acélszuronyokkal meredt rájuk, a kemény vállak öszszesimultak, a karok egymásba fonódtak: Sárisáp ellenállt. Zengő János ökle kezdetben kértek. Majd követeltek, s eljött a harag, a büntetés napja is. A századforduló táján egy sztrájk alkalmával még efféle szavak is előfordultak az igazgatósághoz küldött levelükben: „könyörögve”, „méltóztassék”, stb. Azaz: a tulajdonosok értsék meg, hogy a bányászok követelése igazságos, legyenek emberségesek, vizsgálják meg munkásaik életkörülményeit, és váltsák le a zsarnokoskodó felügyelőket A tőke válaszolni „méltóztatott” elbocsátásokkal. Odalent a fojtó légben fogukat összeszorítva görnyedtek a vájárok, csillések, s nemegyszer követ küldtek fel szén helyett. Az aszszonyok pedig újabb hitelért könyörögtek a fűszeresnél. Közben nőtt keményedett a szakszervezet, és a húszas évek végén már a kommunisták irányították a sárisápi sztrájkolókat. Zgyerka János, a későbbi partizánvezér akkoriban már többet volt börtönben, mint szabadlábon, s ha itthon tartózkodott, hetente egyszer jelentkeznie kellett a dorogi csendőrségen. A karok, vállak egyre erősebben szorultak egymáshoz... Aztán 1944. március 19-én a jegyzői irodában ököllel vágott az asztalra Zengő János. Le volt tartóztatva, mint a többi sárisápi kommunista. — Maga miért állt közéjük, ki szervezte be? — kérdezte tőle az őrsparancsnok. Zengő János szálfa termete még magasabbra nyúlt a kakastollasok között. • — Ez itt, ni! — döngette a mellkasát (a tüdeje már rossz volt akkor), és olyat csapott az íróasztalra az őrsparancsnok orra előtt, hogy a csendőrök meghökkenésükben még a pofonról is megfeledkeztek. Ezt az asztaldöngetést hamarosan a fegyverek ropogása követte. A kommunisták, Zgyerka János vezetésével szeptember közepétől már a pilisi erdőkben tanyáztak, és ahol tudtak, ártottak a fasisztáknak. A sárisápi nép segítette a partizánokat — mondja Zgyerka Pál, aki mostanában „írásra adta a fejét”. A Erdőn, hegyen, Háború. * KISALFÖLD 1972. április 2., vasárnap Szovjet és magyar vezetők táviratváltása a felszabadulás évfordulója alkalmából KÁDÁR JÁNOS elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, LOSONCZI PÁL elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, FOCK JENŐ elvtársnak, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének, BUDAPEST Kedves Elvtársak! Nemzeti ünnepük — Magyarország felszabadulásának 27. évfordulója — alkalmából a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége, a Szovjetunió Minisztertanácsa, az egész szovjet nép és a magunk nevében szívből jövő üdvözletünket és legjobb kívánságainkat küldjük Önöknek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak és a testvéri magyar népnek. Huszonhét év választ el bennünket attól a jelentőségteljes naptól, amikor Magyarország véglegesen felszabadult a fasizmus igája alól, s a magyar népnek lehetősége nyílott arra, hogy a független demokratikus fejlődés, az új élet megteremtése útjára lépjen. A magyar dolgozók forradalmi élcsapatuk — a Magyar Szocialista Munkáspárt — vezetésével történelmileg rövid idő alatt alapvető társadalmigazdasági átalakításokat hajtottak végre, befejezték a szocializmus alanyainak lerakását, és ma a szocialista társadalom teljes felépítésének az MSZMP X. kongresszusa által megjelölt feladatai megvalósításán dolgoznak. Mély megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a magyar kommunisták elvi, marxista-leninista álláspontot foglalnak el korunk legfontosabb problémáival, a szocialista közösség és a kommunista világmozgalom egységének és összeforrottságának megszilárdításával kapcsolatban. A Magyar Szocialista Munkáspártnk és a magyar kormánynak a Varsói Szerződés szervezetének megerősítését, a KGST-tagországok szocialista gazdasági integrációjának fejlesztését, az európai biztonság és a világbéke megszilárdítását célzó fáradhatatlan erőfeszítései mind jobban növelik a Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélyét. A szovjet emberek nagyra értékelik a szovjet és a magyar népnek a nézetek teljes azonosságán, a szocialista internacionalizmus szilárd elvein alapuló barátságát. A jövőben is mindent megtesznek testvéri kapcsolataink továbbfejlesztése és tökéletesítése érdekében. Kedves Barátaink! Dicső nemzeti, ünnepükön új munkagyőzelmeket kívánunk Önöknek és az egész magyar népnek, kívánjuk a szocialista Magyarország további felvirágzását. Erősödjék és fejlődjék a Szovjetunió és Magyarország népeinek örök barátsága és együttműködése! L. BREZSNYEV, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, N. PODGORNIJ, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, A. KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, L. I. BREZSNYEV elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, N. V. PODGORNIJ elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, A. N. KOSZIGIN elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, MOSZKVA Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és az egész magyar nép nevében szívből köszönjük a hazánk felszabadulásának 27. évfordulója alkalmából hozzánk intézett jókívánságaikat. Nemzeti ünnepünkön forró üdvözletünket küldjük Önöknek és a testvéri szovjet népnek. 1945. április 4-én Magyarország a szovjet hadsereg győzelmes .".arcainak eredményeként szabadult fel a hitleri fasiszták és hazai cinkosaik uralma alól. Ezzel lehetővé vált a nép hatalmának megteremtése, a független szocialista Magyarország építése. Az elmúlt negyedszázad alatt a Szovjetunió”? a testvéri szocialista államokkal — a proletár nemzetköziség alapján — szoros együttműködésben raktuk le a szocializmus alapjait, s dolgozunk ma — az MSZMP X. kongresszusának határozatait megvalósítva — a szocializmus les felépítésén. További fejlődésünk szilárd biztosítéka pártjaink és országaink barátsága és együttműködése. A jövőben is közös feladatunknak tekintjük a szocialista országok egységének és összeforrottságának erősítését, barátságunk és együttműködésünk elmélyítését és sokoldalú fejlesztését az élet minden területén. Megtisztelő kötelességünknek tartjuk, hogy szocialista hazánk építésével, aktív külpolitikánkkal méltóképpen járuljunk hozzá a világbéke megszilárdításához, a biztonság megerősítéséhez, a szocializmus és a haladás ügyének győzelméhez. Nemzeti ünnepünkön a tisztelet, az őszinte megbecsülés és a testvéri barátság érzésével üdvözöljük a szovjet népet, amely az SZKP XXIV. kongresszusának határozatait sikeresen valósítja meg, s új kiemelkedő eredményeket ér el a kommunizmus építésének minden területén. További nagy sikereket kívánunk a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének, a Szovjetunió kormányának és testvéri népeinek az előttük álló nagy feladatok sikeres teljesítésében, a béke, a haladás és a szocializmus érdekeiért folyó küzdelemben. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányának elnöke. Az évforduló alkalmából Andrej Gromiko szovjet és Péter János magyar külügyminiszter, Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és Czinege Lajos vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere táviratban fejezte ki egymásnak jókívánságait. (MTI)