Kisalföld, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-23 / 146. szám
7 (Folytatás az 1. oldalról.) Végeredményben a költségvetést 191,6 milliárd forint bevétellel és 194,9 milliárd forint kiadással zártuk. Amint azt már az 1972. évi költségvetés beterjesztésekor jeleztem, az állami költségvetésnek a tervezettet meghaladó, kereken 3,3 milliárd forint hiánya keletkezett. Ennek oka az, hogy a vállalatoktól remélt és elvárt bevételeink egy része nem folyt be, beruházási költségeink és a társadalmi közös kiadásaink a költségvetés végrehajtása során emelkedtek. A Minisztertanács az idei népgazdasági terv és költségvetés elkészítésével párhuzamosan intézkedéseket dolgozott ki, amelyek hatásai fokozatosan érvényesülnek. A gazdasági-pénzügyi egyensúly javítása, valutánk szilárdsága érdekében ezek következetes végrehajtására és további határozott lépésekre van szükség. Ebben az esetben várhatjuk, hogy a folyó évi költségvetést a tervezett arányok szerint hajtjuk végre. Az 1973. évi népgazdasági terv és költségvetés öszszeállításakor szigorú követelménynek tekintjük, hogy a népgazdasági egyensúllyal párhuzamosan a költségvetés helyzete is javuljon. Tisztelt Képviselő Elvtársak! A továbbiakban néhány olyan témakört emelek ki, amelyek eredményeink szempontjából alapvetőek, vagy jövőbeni fejlődésünket határozzák meg. Ezek sorában az első, a legfontosabb az, hogyan sikerült valóra váltani gazdaságpolitikánknak azt az alapelvét, hogy a lakosság életszínvonala tartósan, kiegyensúlyozottan növekedjék, az életkörülmények javuljanak? Ez a követelmény 1971-ben is megvalósult. A lakosság jövedelme a tervezett mértékben emelkedett, az egy keresőre jutó reálbér mintegy 2,5—3 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem pedig 5—6 százalékkal nőtt. A Minisztertanács rendszeresen foglalkozik a kereseti arányok elemzésével és szabályozásával. Megvizsgáltuk például, hogy milyenek és hogy változnak az iparon belüli bérarányok? A tények azt mutatják, hogy 5000 munkásnál többet foglalkoztató nagyvállalatok munkásainak átlagjövedelme 5—10 százalékkal haladja meg az ennél kisebb vállalatokét. A munkások között is vannak az átlagosnál nagyobb keresetűek. Ez nagyrészt a jobb munkából, a nagyobb teljesítményből következett, de voltak aránytalanságok is, mert egyes melléküzemági, szövetkezeti, kisvállalati dolgozók és alkalmazottak jövedelemnövelési lehetősége kiemelkedően jó volt. Az állami szervek erre is figyelmet fordítottak. Szabályoztuk a termelőszövetkezeti alkalmazottak bérezését és munkaidejét, valamint a melléküzemági tevékenységet. Felhasználtuk a bérpolitika központi eszközeit, béremelési lehetőséget, preferenciákat nyújtottunk a szénbányászatban, a villamosenergia-, a textil- és az alumíniumiparban, a közlekedés és a lakossági szolgáltatás területén. A mezőgazdasági áruértékesítés növekedésével együtt érvényesült az a — már korábban is ható — irányzat, hogy a parasztság reáljövedelmének emelkedése a munkásokét valamelyest meghaladta. A 4. ötéves tervben egészében azonban valóra váltjuk az eredeti célt, hogy e két osztály jövedelmi helyzete azonos mértékben javuljon. A nem termelő ágazatokban több jelentős központi bérintézkedést hajtottunk végre. A lakosság számszerűen csekély, de társadalmi hatását tekintve, nem jelentéktelen részének jövedelmei magántevékenységből származnak. Az idén a korábbinál hatékonyabb adórendszert alkalmazunk, amely erőteljesebben mérsékli a magas jövedelmeket, különösen azokat, amelyek nincsenek arányban a végzett munka társadalmi értékével. A spekulatív módon szerzett jövedelmek korlátozását példázza az a pénzügyi előírás, hogy az ingatlanok beszerzési és eladási árának értékkülönbözete után progresszív adót kell fizetni. A pénzügyminiszter a továbbiakban az egészségügyi és oktatási lehetőségekről beszélt, majd a tanácsi gazdálkodást taglalta. Az elmúlt évben a tervezett 71 000 helyett 75 000 lakás épült. A negyedik ötéves terv nagy feladatai miatt javítani kell a lakásépítést és -gazdálkodást a központi és a tanácsi szerveknél és vállalatoknál egyaránt. Az állami költségvetés vállalja a hatósági árváltozások fedezetét, de ez nem nyújthat forrást minden költségnövekedésre. Éppen ezért, a tervben előírt mutatókat — épületszint, alapterület, felszereltség, szanálás — szigorúan be kell tartani, az eltérés veszélyeztetheti az előirányzott lakások megépítését. A tanácsi gazdálkodás 1971. évi tapasztalatai alapjában kedvezőek. Helyesebb arány alakult ki a központi és tanácsi pénzalapok között Gondokat okozott azonban, hogy a városi, községi tanácsok jelentős részénél a vállalatoktól és szövetkezetektől származó bevételek a vártnál nagyobb mértékben tértek el az előirányzatoktól, ez szükségessé teszi a megyén belüli elosztás rendszerének tökéletesítését és rugalmasan működő tartalékrendszernek az alkalmazását. — Tisztelt Képviselő Elvtársak ! — A gazdasági elemzéseknek mindig egyik kulcskérdése, hogyan ítélhetjük meg a vizsgált időszak fejlesztési, beruházási tevékenységét? 1971-ben a beruházások csaknem kétszer olyan gyorsan növekedtek, mint a nemzeti jövedelem termelése. A beruházási kifizetés 100 milliárd forint volt, a tervezettnél 11 milliárd forinttal több. A beruházás területén még nem enyhült a feszültség és a befejezetlen beruházások állománya az év végén az esztendő beruházási értékének 80 százaléka. Öszszesen 43 nagyberuházásnak kellett volna tavaly elkészülnie. Ezek közül harmincat átadtak, de tizenhétnél bizonyos befejező munkálatok még hátra vannak. Ebben benne vannak a korábbi évekről áthúzódó beruházásaink is. A többinél csak részleges üzembe helyezés történt. Ezek a beruházások a tervezettnél átlagosan több mint két évvel később valósultak meg. A gazdasági bizottság legutóbbi ülésén megállapította, hogy néhány építőipari vállalaton kívül a Magyar Hajó- és Darugyár, a Vertesz, a Láng Gépgyár, a Ganz-MÁVAG többször késedelmesen teljesítette a nagyberuházásokkal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit, berendezések, műszerek vagy automatikák szállítását és szerelését. A helyzetet már év közben részletesen elemeztük és a népgazdaság idei tervében azt a célt határoztuk el, hogy a szocialista szektor beruházásai a tavalyi szintet csak kismértékben haladhatják meg. Ezt oly módon kívántuk elérni, hogy módosítottuk a vállalati jövedelemszabályozás rendszerét, a nyereségből kisebb a beruházásokra felhasználható rész. Január elseje óta a vállalatok, egyes esetekben a tanácsok, a beruházás megkezdése előtt kötelesek tartalékot képezni azzal a céllal, hogy legyen pénzük a felmerülő többletköltségekre és ezt a pénzt ne költhessék újabb beruházások megkezdésére. Emellett kénytelenek voltunk átmenetileg egyes nem termelő beruházások — irodaházak, üdülők — építését szigorúan korlátozni. Az állami beruházások körében felülvizsgáltuk a fejlesztési célokat. A folyó esztendő öt hónapjának tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy az idei beruházási színvonal a tervnek megfelelően alakulhat, ha mind a központi szervek, mind a vállalatok megértik és végrehajtják a hatályos intézkedéseket. Ebben az esetben számíthat új beruházásaink termelésére a népgazdaság, jövedelmeire pedig a vállalatok és az államháztartás. Tisztelt Elvtársak! Napjainkban a munkamegosztás, a szakosítás mindinkább nemzetközi méreteket ölt, következésképp külgazdasági kapcsolataink alakulása fejlődésünk nélkülözhetetlen alkotóeleme. Nemzetközi gazdasági kapcsolataink legfőbb kifejezési formája a külkereskedelmi forgalom alakulása. 1971- ről szólva, annak megítélése különösen bonyolult. A kivitelre és a behozatalra hatott a tőkés világpiac dekonjunktúrája, az 1970-es kedvezőtlen mezőgazdasági év miatt elmaradt export. Éreztette hatását a tőkés világ pénzügyi válsága. 1971 utolsó hónapjaiban csökkent a külkereskedelem egyensúlyhiánya, és ez az irányzat 1972-ben is folytatódik. Korántsem fordulatként, csak biztató eredményként értékeljük azt is, hogy az idén öt hónap alatt a behozatal a múlt év azonos időszakához képest csaknem 6 százalékkal csökkent, míg a kivitel 26 százalékkal magasabb. A népgazdaság fejlesztése, a munkamegosztás előnyeinek kihasználása szempontjából meghatározó számunkra együttműködésünk a KGST-országokkal, ezen belül is legfontosabb partnerünkkel, a Szovjetunióval. Faluvégi Lajos beszédét így fejezte be: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban két, de egymással szoros összefüggésben álló kérdéssel kívánok foglalkozni. A kereseti arányok alakulásának problémáival és ennek kihatásaival, illetve az anyagmozgatás kérdésével. A rendelkezésre álló iparági és népgazdasági számok alapján megállapíthatjuk, hogy a bérek és keresetek arányai az elmúlt évekhez hasonlóan általában kedvezően változtak. Nem ilyen egyértelmű a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogyan alakult a differenciáltság a szakképzettség, a munka nehézsége, a szokásostól eltérő munkakörülmények szerint. A központi és egyes vállalati intézkedések ellenére sem látszik kielégítőnek a közvetlen termelésirányítók (üzemtechnikus, művezető, segédművezető) keresete a szakmunkásokéhoz viszonyítva. Fel kell figyelni, hogy a munkaerőhiány ott a legnagyobb, ahol 3 műszakban dolgoznak, a munkakörülmények az átlagosnál nehezebbek és a foglalkoztatottak nagy hányada nő. A létszámhiány a könynyűiparban mintegy 15 000, a gépiparban 10—11 000-re tehető. A létszámhiányból eredő termelés kiesésére csak néhány jellemző számot említenék. A viszonylag magas kapacitáskihasználással dolgozó textiliparban mintegy 6—10 százalék, gépiparban 10 százalék. Cement- és mésztermelésnél 30 százalék. A vegyiparban ennek forintban kifejezett értéke meghaladja az 1 milliárd forintot. A keresetek nem helyes aránya, s kisebb részben az általános munkaerőhelyzet következtében találkozunk olyan, sajnos nem egyedi esetekkel, hogy a szakmunkások, betanított és segédmunkások munkakörét töltik be, ami káros, hiszen felkészült szakmunkásokban is hiány van. Időről időre viszszatérő probléma a nők és férfiak keresete közötti túlzott és részben indokolatlan különbség. Tudjuk, hogy egyenlő bérrel azonos szakképzettség, azonos gyakorlati idő, azonos munkafeltételek, azonos teljesítmény és munkaeredmény esetén lehet szó, de ebben az esetben joggal tartjuk indokolatlannak a 25, de sokszor ennél jóval magasabb százalékú bérdifferenciát, a női munkavállalók kárára. Meggyőződésem, hogy a központi bérintézkedések és — Gazdaságunk helyzete, fejlődése — amint a beszámolóból és a költségvetési adat- és információtömegből is kitűnik — sokkal bonyolultabb, mintsem hogy nagyon röviden jellemezhető lenne. Mégis, ha összefoglaló képet akarunk, néhány kérdésre világos választ kell adnunk. Hogyan ítéljük meg eredményeinket a tervek tükrében? Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy mind az alapvető gazdasági folyamatokat, mind a költségvetési gazdálkodást a tervszerűség jellemezte, még akkor is, ha az elmúlt év nem volt mentes a gondoktól. Vajon miből fakadnak ezek a gondok, nehézségek? Elsősorban abból, hogy a gazdálkodás hatékonysága nem javult az elvárható ütemben; másodsorban pedig abból, hogy az elosztási folyamatban még nem sikerült szilárdan ellenállni az erőforrásainkat meghaladó igények nyomásának. Abból, hogy ezekről nyíltan beszélünk, senki sem vonhat le téves következtetést, hiszen gondjainkat megosztjuk, hibáinkkal szembenézünk, és határozott intézkedéseket hozunk azok megszüntetésére. Bízhatunk-e intézményeink sikerében, várhatjuk-e gond-jövedelemszabályozási módosítások, amelyek 1973. január 1-én lépnek életbe, e területen is komoly előbbre lépést biztosítanak. Kedves képviselőtársak! E témakörhöz tartozik a kereseteknek a szakmában eltöltött gyakorlat, illetve az életkor szerinti differenciálódása. A közép- és felsőfokú képzettséggel rendelkezők keresete munkába lépéskor alatta marad a normális körülmények között dolgozó szakmunkásénak. A kezdő szakmunkások keresete a normális körülmények között dolgozó szakképzetlen munkás kereseti szintjéhez áll közel. A szakmunkások és a középfokú végzettségű alkalmazottak 3—4 éven belül, az egyetemi végzettségűek 6—7 év alatt érnek átlagos szintre. Ha hozzátesszük az iskola elvégzéséhez szükséges időtartamot, akkor megállapítható, hogy csak a főfoglalkozásuknak élő — s ezt nagyon szeretném kihangsúlyozni — műszaki értelmiségiek 35 év, az orvosok, tanárok 40 év felett érnek el a szakmunkásokéval azonos keresetet. Keresni kell annak lehetőségét, hogy fokozzuk a különböző szakképzettségűek keresete közötti különbséget. Tisztelt Országgyűlés! Gazdaságunk további fejlődésének kulcskérdése a társadalmi termelés hatékonyjaink enyhülését? Úgy vélem, igen, bízhatunk, ha a gazdasági élet minden területén, a vállalatoknál, a szövetkezeteknél, az intézményeknél, a tanácsoknál és a központi szerveknél egyaránt lendületesen és következetesen valóra is váltjuk azokat. Kormányzati munkánknak — gazdasági téren — most ez a legfőbb törekvése és ehhez kérem mindannyiuk támogatását. Kérem a Tisztelt Országgyűlést, hogy ezekkel a gondolatokkal kiegészítve fogadja el az 1971. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést, és hagyja jóvá a beterjesztett törvényjavaslatot. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter beszéde után Ollári István, a terv- és költségvetési bizottság előadója emelkedett szólásra. A terv- és költségvetési bizottság előadójának beszéde után szünet következett. Szünet után az országgyűlés Varga Gábornénak, az országgyűlés alelnökének elnökletével folytatta munkáját. Felszólalásra Weiszbock Rezsőné következett jogának erőteljes növelése. Ezt a célt a IV. ötéves tervről szóló törvény is pontokba foglalva rögzíti. A hatékonyságnövelő tényezők többsége mögött értelemszerűen meghúzódik az anyagmozgatás korszerűsítésének szükségessége is. Az anyagmozgatás korszerűsítése nem azonosítható a beszerzett anyagmozgató gépek számával. Döntő, a minimális gépesítéssel együtt, vagy e nélkül a vállalaton belüli racionális üzemszervezés is. Hogy van-e itt tennivalónk? Legyen szabad néhány példát felsorolnom. 1970-ben az építőipari vállalatoknál működő toronydaruk teljesített gépüzemórái 22 százalékát tették ki a naptári időalapnak. Ez a szám 1965-ben 18 százalékos volt, vagyis 5 év alatt bizony vajmi keveset javult a kihasználás foka. Az autódaruk 1970-ben teljesített gépüzemórái 23,6 százalékát, 1965-ben 22,1 százalékát, a lánctalpas daruké 24,3 százalékát tették ki a naptári időalapnak. Itt a fejlődés negatív irányú, mivel 1965- ben a kihasználás foka 26,8 százalék volt. A munkaerőhiány azonban igen sok esetben azt eredményezi, hogy igen sok munkaerőt gazdaságtalanul köt le a régi, elavult gépek üzemeltetése. Ezeknek a gépeknek a berendezéseknek kiselejtezése, munkaerőt szabadíthatna fel a termelékenyebb berendezések több műszakos gazdaságos üzemeltetéséhez, és tegyük hozzá, olyan anyagok, termékek előállításához, mint például az acélöntvény. A létszámhiány következtében fennálló kapacitáskihasználatlanság éves szinten 10— 20 000 tonnára tehető. Ha csak a 10 000 tonnával számolunk, akkor ennek értéke, hazai áron számítva, 2,5 millió dollár. A tényleges beszerzési árak — mivel kis szériákról van szó — eléri a 4,5—5 millió dollárt. A népgazdaság, tehát valamennyiünk érdeke, hogy a munkaerő-áramlást műszaki fejlesztéssel és a gazdasági szabályozókkal a magasabb nemzeti jövedelmet termelő tevékenység irányába tereljük. Ennek egyik fontos területe — mint arra már utaltam — az anyagmozgatással lekötött 1—1,2 millió személy egy részének más területre való irányítása, különös tekintettel a meglévő tények alapján tudomásul kell vennünk, hogy míg a — III. ötéves terv időszakában 1 millió 200 ezer új munkavállaló kezdett dolgozni, — a IV. ötéves terv időszakában mintegy 800 000, — az V. és VI. ötéves terv időszakában 600—700 ezer új munkavállalóra lehet csak számítani és ezek közül a magasabb iskolázottság, a jobb munkakörülmények iránti igény következtében egyre kevesebben fognak anyagmozgató, rakodó munkára vállalkozni. Javaslom, hogy az érintett szervek szíveskedjenek e kérdéssel foglalkozni. A gazdasági szabályozók kiegészítésével, ha kell, módosításával lehetővé kell tenni, hogy a következő években a műszaki fejlesztés, ezen az igen nagy jelentőségű területen is érvényre juthasson, a népgazdasági és a vállalati érdekek összhangjával. A törvényjavaslatot elfogadom és tisztelt képviselőtársaimnak elfogadásra javaslom. Köszönöm figyelmüket. A soproni képviselőasszony felszólalása után Géczi János, megyei tanácselnök, (Nógrád, 6 választókerület), és dr. Lukács János, pacsai állatorvos (Zala megye, 2 vk.) szólt hozzá a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz. Ezután ebédszünet következett. Ebédszünet után Apró Antal elnöklésével folytatta tanácskozását az országgyűlés. Péter János külügyminiszter volt a következő felszólaló. Weiszstöck Rezsőné felszólalása Tanácskozik KISALFÖLD 1972. június 23., péntek Péter János felszólalása . Azt a megbízást kaptam a kormánytól, hogy az ország háztartásának eredményeivel és hiányosságaival foglalkozó országgyűlési vita keretében beszámoljak a nemzetközi helyzet legújabb és legfontosabb eseményeiről s ezekkel összefüggésben külpolitikai tevékenységünkről. Az alapvető megállapítás az, hogy az 1971. évi gazdálkodásunk is jól szolgálta az ország javát, s emellett a nemzetközi életre is kedvezően hatott, még hiányosságaival is. A nemzetközi viszonyok alakulása az elmúlt évben is kedvező feltételeket biztosított az ország fejlődése számára — kezdte beszédét Péter János, majd a többi között így folytatta: Az utóbbi időben ritkán beszélünk, s a nemzetközi irodalom is ritkán ír arról, hogy változatlanul a termonukleáris háború veszélye alatt élünk. Nagyon jelentősek ugyanazok a megállapodások, amelyek eddig létrejöttek: a részleges atomcsend, az atomsorompó, a tenger mélye és a világűr, a bakteriológiai fegyverek, s legújabban mindezeknél nagyobb jelentőséggel a stratégiai fegyverek és a ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas rakéták tekintetében —, de változatlanul érvényes ma is a kommunista és munkáspártok 1960-ban megfogalmazott programja: minden demokratikus és békeszerető erő fő feladata a termonukleáris háború veszélyének az elhárítása. A magyar—szovjet kapcsolatokban ennek a ténynek is szerepe van. Bennünket a Szovjetunióhoz a barátság nagyon sokrétű szálai fűznek. Benne látjuk az új emberi társadalom, a szocialista világ, az emberségesen emberi világ felvirágzásának gyökerét, az emberiség megszabadítását a modern barbárságtól, a fasizmustól, a gázkamra-civilizációtól a