Kisalföld, 1973. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-08 / 287. szám
t973. DECEMBER 8., SZOMBAT Kerék Imre CHILE Ó Chile éjszakáján átparázsló maradék remény a szabadság utolsó érv a szétlőtt Moneda kövei roncs gerendái fölött Ami tegnap még eleven lüktetés hű kenyér kibomló lobogók erdeje ünnep ragyogása ma áradó keserűség-folyó országnyi ravatal tüszökfekete rom Villogó tábornoki csizmák diadalittas csattogása a letiportak holtteste fölött uralt papok dölyre hiába gyökerek alá holtak éjjelébe ideiglenes illegalitásba költözik a Forradalom Ott toborozza tovább új hadait a föld alatt ■ folyók medrét feszíti hömpölyögve vérkataraktákban dobol a gyülemlő harag A tenger dörgő morajában szemvillanásokban szuronnyá meredő ágak erdejében gyökerek vezetékhálózatán Allende tizen végleges szövetségben Che Guevarával intézkedik szervez parancsot ad A Forradalom nem adja meg magát új ordas eszmék gyülevész hordáinak „A durva szavak mögött A kutató Nagy Éva Nem löktek sötétzárkába csupán őrszemet rendeltek ajtód elé Nem vallattak kínzószerszámaikkal csak verseid szórták máglyára IPABLO Nem vertek korbáccsal éspuskatussal csak megvárták amíg keserűséggel a szív csordulásig megtelik s nem bírja elviselni már e megaláztatások iszonyát Nem állítottakfal mellé akár harcot Radnótit nem is oly rég megvárták míg alattomosan orvul végez veled a rák vigasztalódj a földalatti éjből a meggyötört haza szíve alól diadallal fölzeng az Ének s jövendő új harcokra készen a nép megőrzi emlékezetében a Forradalom hű fiát Szalay Antal Séta a parton hidd el — neked mondom mert már én sem figyelek minden szavamra — hidd el mi nem mondtunk magunkról [semmit bennünket mégis elsirattak már szólni sincs könnyük rólunk rólunk akikben magasra csap naponta a tengernyi hullám és összehord elénk a partra szemetet és üres dobozokat és döglött halakat meg elhullatott álmokat rak le lábaink elé ahogy szerelmeinkkel és mindennapos játékainkkal ott sétálunk mélyben élő világokra gondolva mert mi még nem tudjuk hogy kezünkből kihullhatnak a föveny tisztán maradt áttetsző homokszemei mi még — hidd el — ott sétálunk a parton a tenger magasra csapó hullámaielőtt és mi még hisszük — az elsiratók tanulságául — a vihar nem csak a vizet tisztíthatja meg a szív is keményebb...’’ MIT TUDNAK RÓLA MÁSOK? — kérdezte könyvének előszavában Balázs Anna írónő, aki megrázó írásban állított emléket a forradalmár asszonynak, Martos Flórának. Aki elolvassa a „Történetek Flóráról” című regényt, annak számára ez a név nem egy lesz a történelemből megtanult nevek közül, hanem élő, személyes ismerős. Olyan ismerős, aki előtt sok emberi gyarlóságainkkal csak fejet hajtva állhatunk. Mert el kell azon gondolkodni, mit jelentett az, hogy egy fiatal lány önszántából összegyűjtötte a meleg holmikat, az élelmiszert, hátára vette a batyut, leutazott Pestről Zalaegerszegre, hogy a számára teljesen ismeretlen — de szenvedő — embereknek sorsán próbáljon valamit enyhíteni. És a kényelmetlenségen túl, az életét is kockára tette ezért. A fogolytáborokban rettenetes körülmények között sínylődő politikai foglyoknak gyűjtött, vásárolt meleg ruhát, élelmet Martos Flóra, akinek számos tette közül csak ezt az egyet idézem. Balázs Anna személyes ismerőse , elvtársa volt Martos Flórának, csakúgy, mint a felszabadulás előtti illegális kommunista mozgalom sok mártírjának. Ő maga egész fiatal korától tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban. Hogy törékeny, fiatal lány létére miért vállalta a veszedelmet? — erre így emlékezik: — Óbudán laktunk szüleimmel, az óbudai téglagyárban játszottam én is a többi gyerekkel együtt. Mi nem tartozunk ugyan a legszegényebbek közé, de szomorúan láttam a téglagyári munkások gyerekeinek nyomorát. És már akkor elhatároztam, hogy amint megtanulok írni, meg fogom írni az ő sorsukat, hogy azt mindenki tudja. Lehettem volna gépírónő vagy más irodai alkalmazott, de én a munkások között akartam élni. Megtanultam a gépvésnök mesterséget, ami szép, de igen nehéz munka volt, többnyire férfiak végezték. Nagyon sokat dolgoztam. Láttam, hogy a tanulatlan fiatal lányokat hogyan használják ki. Már akkor elhatároztam, úgy fogok írni, hogy azt mindenki megértse. Elsősorban ők, az egyszerű emberek. Részt vettem a szakszervezeti mozgalomban és tagja lettem a Kommunista Ifjúmunkás Szövetségnek. Úgy éreztem, hogy a mozgalom célkitűzései egyeznek az én egyéni gondolataimmal. Nemrégiben felkerestek a régi elvtársak. Beszélgettünk a múltról és valaki csendesen megkérdezte, vajon, hogy lehet az, hogy mi soha nem féltünk? Pedig lőttek ránk, menekültünk, a börtönök, kínzások veszélye leselkedett ránk és mégse féltünk. — És hogyan válaszoltak erre a kérdésre? — Olyan erős volt a hitünk abban, hogy az igazunkért küzdünk, s hogy ezt a rendszert meg kell dönteni, hogy az elnyomott minden más érzést. Balázs Anna első regénye 1944- ben jelent meg. Egy cselédlány történetét írta meg Maris című könyvében. Az azóta megjelent számos regénye, novelláskötetei hűen, tükrözik egykori elhatározását, úgy írjon, hogy azt mindenki megértse. A munkásokról, egyszerű emberekről ír — a munkásoknak. És nem ismer annál nagyobb örömet, mint ha meghívják egy-egy gyárba, munkásbíró találkozóra, és az öszszegyűlt emberek szavaiból megérti, hogy valóban az ő gondjaikról írt. — SAJNOS, AZ EMBERISÉGET az eldurvulás veszélye fenyegeti — mondja Balázs Anna. — A durva szavak mögött a szív is keményebb. Ez ellen védekeznünk kell. Nekünk, íróknak is egyik fontos feladatunk, hogy írásainkban megértessük az emberekkel, elsősorban a fiatalokkal, hogy közönségesnek lenni nem nehéz! Legyűrni az ösztöneinket, csiszoltságra törekedni — az a nehéz! A nagy hangú virtuskodók mindig ostoba emberek, ők lennének a követendő példák? Én hiszek abban, hogy nem. László Ilona Ecsetek, alkonyban (N. E. felv.) Korognár János: Műteremsarok irodalom Kiss Dénes ARANY „Vadat űzni feljövének” szólt a magyar Vejnemöjnen Ősi nyolcas ütemére dúdolják hány ezer éve? Engem is visz ez a vágta ködbevesző ingoványba Sok jó lovam-szavam hátán járok álmok héthatárán „Hős fiai szép Énéknek” Napkeletről száll az ének s ha visszazeng napnyugatról Oka Káma belesajdul Nincs még vége a galoppnak írom Juvan Sesztalovnak ki szívében kölyök-sámán rokon forrás gyöngye száján Regebeli messzi tájon ahol csak az ég sátram s Tejútöltés idő-férce feszül át a múlt ködébe „Vadat űzni feljövének” el ne múljon ez az ének Szívünk mélyi tág időben születik új Vejnemöjnen. Szűts László Mondjuk azt hogy... Mondjuk azt hogy Te hétéves kislány vagy Én nyolcéves fiúcska Ősz hajszálaim Ökörnyálak csupám Szeptembert játszom És te előre szaladszaugusztusba „Mondjuk azt hogy”-ot [játszunk Szó mágiát Lehet olyan amilyen Nekünk az aminek akarjuk A világ Gyerekjáték Legősibb varázslat Ejtsd ki a szót és márismegvalósul A vágyad Mondjuk azt hogy Öreg könyvekben lapoztunk És titokra leltünk A bölcsek köve a játék Ezt olvastuk Ki játszani tud — élni tud. 9