Kisalföld, 1975. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-27 / 122. szám

4 Kisalföld Visszapillantás az 1974-75-ös h­angversenyévadra Az Országos Filharmónia 1­974 75. évi bérleti hangver­seny évadja befejeződött. Tíz zene­, tri koncert, nyolc ka­­m­arazene-est és a Mesterbér­­let keretében négy hangver­seny hangzott el. Ezen túl még Szvjatoszlav Richter zongora­estje, mint nagysze­rű ajándék, hangverseny év­adunk legkiemelkedőbb ese­­méne volt. A zenekari estek folyamán a Győri Filharmo­nikus Zenekaron kívül fellé­pett a Budapesti Filharmó­niai Társaság Zenekara és a Szlovák Filharmónia Ének­kara. Sándor János, a Győri Fil­harmonikusok vezető karna­­k, négy alkalommal ve­zényelte zenekarát, továbbá a Mesterbérlet keretében elő­adásra kerülő Beethoven Sep­tett és Stravinsky A katona története című művének egé­szen kiváló előadása is az ő keze munkáját dicséri. Pro­dukciói közül kiemelkedett a novemberi műsor. De Falla ..Háromszögletű kalap”-jánal, három táncával, a Mozart és Stravinsky hegedűversenyek precíz és színes kíséretével. Megállapíthatjuk, hogy Sán­dor János munkája nyomán a zenekar fejlődése töretlen és a produkciók színvonala, éve­ken keresztül, mindig jobb, biztosabb, kiegyensúlyozot­tabb lett. A zenekar a ven­dég karmesterek elképzelé­seit is meg tudja valósítani. Méltán osztozott a rendkí­vüli sikerekben a zenekar Melles Károllyal, a Bécsben élő magyar karmesterrel, aki novemberben vendégszerepelt nálunk. Hasonlóan emlékeze­tes est volt Mihály András hangversenye a Budapesti Filharmóniai Társaság zene­karának élén. Régen hallot­tunk ilyen remek „Tűzmadár” i­nterpretációt. Carlo Zecchi decemberi ro­­vart-estje az évad legneme­sebb szórakoztatózenei műso­ra volt. Zecchi az a fajta muzsikus, aki a sorscsapások ellenére sem veszíti el ked­vét. Tipikusan olaszos, di­namikus temperamentuma teljesen a régi. Ha nem is vállalkozik már nagy művek megszólaltatására, régi, nagy tudásának és muzikalitásának fénye még mindig ragyog. Mozart-estjén a szerző ,,köny­­nyű”-zenéjéből német táncok, egy-egy szerenád és diverti­mento hangzott el. Egy ilyen karmester keze alatt a zene­kar megtáltosodott és szinte örm­agát is felülmúlva élve­­zettel és igen­ nagy kedvvel muzsikált. Sokáig emlékezetes marad számunkra a távoli Kuba egy fiatal karmestere, Guido Lopez Gavilan, aki március­ban Beethoven­ VII. szimfó­­niájának maradéktalan és gyönyörű előadásával nagy zenei élvezetet okozott ne­künk. Hazai karmestereink közül Breitner Tamás és Jancsovics Antal vezényelték egy-egy al­kalommal a Győri Filharmo­nikusok Zenekarát. A közre­működő szólisták közül ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tott Stefan Ruha kolozsvári hegedűművész, akit már többször is hallgathattunk városunkban. Érzékletesen és egészen kiváló stílusérítékkel játszotta Mozart, G-dúr, és az ettől oly­annyira külön­bö­­ző Stravinsky, hegedűverse­nyét. Két igen tehetséges fiatal gordonkásunk is újra fellé­pett az elmúlt hangverseny szezonban. Onczay Csaba Schumann gordonkaverse­nyét, Perényi Miklós Dvorak gordonkaversenyét játszotta. E két gyönyörű mű ideális előadásban részesült. Ugyan­így emlékezhetünk két ifjú zongoristánk­­ közreműködé­sére is. Kiss Gyula Liszt A- dúr és Falvai Sándor Brahms d-moll zongoraversenyének előadásakor briliáns techni­kával tárták fel mindkét da­rab gazdag, sokrétű és ro­mantikusan színes tartalmát. A kamarabérlet ..B” soro­zata Beethoven kamarazené­jéből hozott változatos anya­got, de az előadások színvo­nala nem elégítette ki vára­kozásunkat. Dicséret igazán csak Miklós György erőfe­szítéseit illeti, aki rossz zon­gorán is illúziót tudott kel­teni tartalmas zongorázásá­val és mindig tökéletes ka­marapartnernak bizonyult. A „C” sorozatban az Új Budapest Vonósnégyes mo­dern estje érdekes és tanul­ságos volt. Ez az együttes Lutoslawski és Bartók quar­­tettjainak avatott előadója. (A vonósnégyes tagjai: Kiss András, Albert György, Pó­pa Tivadar és Koch Tamás.) A sorozat másik esemény­számba menő estje a Győri Kamarazenekar (hangver­senymester Szűcs Tibor) be­mutatkozó szereplése volt. Tagjai mind a Zeneművé­szeti Főiskola Győri Tagoza­­tán tanultak és a Győri Fil­harmonikusok legrégibb tag­jai. Műsorukat barokk és modern szerzők műveiből ál­lították össze, olyan ügyesen, hogy mindegyik játékosnak jutott szóló szerep valamelyik darabban. Nagy sikert arat­tak és ez biztassa őket arra, hogy működésük állandósul­jon, repertoárjuk bővüljön. A Mesterbérlet négy estje ,az évad második felében került sorra. Kocsis Zoltán Haydn és Mozart interpretációja kü­lönlegesen szép volt. Mind­két klasszikus szerző darab­jai tisztán, sallangmentesen, szinte puritán egyszerűség­gel, a konvencionális sablo­noktól megfosztottam szólal­tak meg Kocsis zongoráján. Elmélyedt, intellektuálisan nagyon alaposan átgondolt, érzelmekben gazdag és zenei­leg, hangzásban pazarul meg­oldott Kocsis Zoltán zongo­­rajátéka. A Beethoven sep­­tett és Stravinsky „A katona története” szívesen fogadott, népszerű művek. A Győri Filharmonikusok tagjaiból alakult két együttes, Sándor János irányításával, óriási si­kerrel, fölényes biztonsággal, ideális előadásban részesítet­ték ezeket a darabokat. Kovács Dénes és Bacher Mihály előadásában három szép Beethoven hegedű-zon­gora szonátát hallhattunk. Lantos István orgonaesti csth. Liszt B—A—C—H fantáziá­jában­ és Kodály Csendes 'mi­séjében gyönyörködhettünk. És végül, de semmiképpen sem utoljára. Richter zongo­raestjét idézzük fel. Három Beethoven-szonáta, köztük az Op. 111-es, csodálatos éss le­nyűgöző előadásának lehet­tünk részesei. Egy ilyen kon­cert felejthetetlen és egyéb dicsérő­ szavakat nem kíván. Richter ugyanis korunk leg­nagyobb előadóművészeinek egyike. A hangversenyévad befejezése nem jelent szüne­tet. A nyári idényben kerül­nek sorra a „Győri Nyár” immár hagyományos rendez­vényei a Múzeum udvarban és a Víziszín­padon. Különö­sen nagy érdeklődéssel vár­ják ismét a Pármai Opera és a Debreceni Csokonai Szín­ház Verdi-előadásait a Vízi­­színpadon. Mvivel városunk­ban operaelőadásra sajnos csak ilyen alkalommal kerül sor, ha az időjárás kedvező. Remél­jük, hogy műélveze­tünk zavartalan lesz. Hegedűs András Acadio, tv, mozi, színház GYŐRI RÁDIÓ 17.3­­: Műsorismertetés, hírek. — 17.33: A beat kedvelőinek. — 17.55: Mindenki asztala. Kerek­asztal-beszélgetés. — 18.15: Szó­rakoztató muzsika. — 18.30: Le­velesláda — válaszolunk hallga­tóinknak. — 18.35: Kamarazene. 18.45: Nyugat-dunántúli króni­­ ka, műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Harsan a kürtszó! — 8 . 43: Giordano: André Chénier. Opera. — Közben: 10.05: Iskolarádió. — Il.H: Édes anyanyelvünk. — 11.43: Beethoven: II. Leonóra nyitány. — 12.35: Melódiákoktól. — 14.00: Keringő. — 14.06: A Gyermekrádió műsora. — 14.49: Éneklő Hiúság. — 15.10: Rádió­­iskola. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 10.05: Kabaré. Zenés já­­tékrészt. — 16.20: A következő láncszem. — 16.40: Haydn: G-dik­ szimfónia. — 17.05: Fiatalok Stú­diója. — 17.30: Népi zene. — 17.41: Van ú­­ a Nap alatt. — 17.56: Liszt zongoraművei — XVI. rész. — 18.30: A Szabó család­ — 19.25: Híres karmesterek próbái­nak. — 20.10: Örökzöld dalla­mok. — 21.03: Élet a születés után. — 21.33: Népi zene. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Budapesti Madrigálkórus é­nekel. — 22.40: A közgazdaság­tudomány műhelyeiben. — 23.00: Massenet operáiból. — 0.10: Film­­zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kamaramuzsika. — 9.03: Nó­ták. — 9.50: Kritikusok fóruma. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — ILOO: Zenekari muzsika. — Közbeni 12.43: Munkában a kép­viselő. — 13.35: Az európai szép­próza klasszikusai. — 14.00: Ket­tőtől hatig ... — 18.10: Népdalok. — 19.30: A Rádió napi politikai magazinja. — 19.05: A Barrelhou­se Jazzband játszik.­­ — 19.20 : Én és a társadalom. 1. rész. — 20.13: Rádiószínház. Bogárhábo­rú. — 21.04: Varazakeringő. Reg­ietek. — 21.45: Hajnal Gabriella fali­kárpit-tervező. — 22.00: öt esztendő ül magyar zenéje. — 22.26: Könnyűzene. — 23.15: ver­bunkosok, népdalok. BUDAPESTI TV 9.05: Iskolatévé. Környezetisme­ret (ált. tök. 4. oszt.). Összefoglalás a nyersanya­gokból és az ipari munká­ról tanultakból. 9.35: Fizika (ált. isk. 6. oszt.), összefoglalás. 11.55: Matematika­­ (ált. ismk. 7. oszt.). Mit tanultunk számtan-mértanból ? 14.35: Környezetismeret (ism.). 15.25: Fizika (ism.). 17.03: Hírek. A Csehszlovák Televízió estje. 17.10: Bevezető. 17.15: Baráti üdvözlet Csehszlo­vákiából. Filmösszeállítás. 18.15: Fából készült figurák (színes!). A rövidfilm a fa­faragó mesterség szépségeit mutatja be. 18.40: Spartakiád. Az 1915. júniuu­si spartakiádra való felkészü­lésről szól a film. 18.50: Játékos világ. Rövidfilm (színes!). 19.15: Esti mese. 19.25: Tévétérna. 19.30: Tv-híradó. 1. 20.00: Tizenöt emberélet. Konsztantyin Szimonov­­ elbeszélésének magyarul beszélő csehszlovák tévé­film-változata. 21.15: Virágzó város. Rövidfilm Olomutz-ról (színes!). 21.45: Zene a Respiriumból. Közvetítés Prágából. 22.10: Tv-híradó. 3. 22.20: Oldjuk meg . . . Matemati­kai­ és fizikai felvételi feladatok megoldása. 2. MŰSOR 20.06: öt esztendő új magyar zenéje (sainess). A Rádió jubileumi sorozata. Nyitó­hangverseny közvetítése a Televízió IV. stúdiójából. Balassa Sándor: Requiem Kassák Lajosért. 20.50: Tv-híradó. 2. 21.10: R­eklámműsor. 21.16: Gyárfás Miklós: Beatrix. Vígjáték két részben. A Madách Kamara Színház, előadása,, felvételről. BRATISLAVAI TV 17.00: Bratislava! esti műsor. ,17.15: Álom és valóság. 17.45: Riporfilm. 1­8.00: Esti mese. 18.10: Családi posta. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Ami nyugtalanít. 20.15: Elválaszthatatlanok. 21 05: Tv-híradó. 21.30: Paragrafusok mindenkinek. 21.45: Kamarazene. I­­9.30: Óvodások műsora. 10.00: A titokzatos férfi — film. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Kottnik úr — filmsorozat. 18.25: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.20: Sporthírek. 19.30: Tv-híradó. Kultúra, sport­hírek. 20.00: Szatirikus paletta. 20.15: Mi vagyok én? — vidám műsor. 21.00: Médium — film. 72.23: Hírek. II. 18.25: Walter és Cofonie — angol nyelvlecke. 19.00: Terra Afrika. 19.45: Az utolsó vadállatok ido­mában Európában. 20.00: Az orvosi gondolkodás tör­ténetéből. 21.00: Tv-híradó, kultúra. •21.30: Sporthírek. 21.40: Zenei hírek. 21.45: Beethoven: Zongoraszoná­ták MOZIMŰSOR ÁSVÁNYRÁRÓ: Nagyezsda (s*.). 7. Bősárkány: 141 perc a befe­­jtvePen mind»i-bó]*. T.TT. (m.). 18. BELED: Magas, szűke férfi, felemás cipőben (f.). 8. CSORNA: A kolasint pokol (j-sz.), re. 18. FAKAD: Plútó és Puck (m.), 6. FERTŐSZENTMIKLÓS: A negye­dik vőlegény (sz.). 7. GÖNYI­: Napszúrás (ausztrál), 6. GYÖK. Kába: A kőszívű ember fiai I—II. (m.), 3. A vizsgálat lezárult, fe­lejtse el! (o.). f8. Vörös Csillag: Csodabogyó (m.), 9, 11, 3. A 22- es csapdája (USA), n0. 1 8. Pető­­fi: Zeppelin (a.), 7. GYOR­S/I:­TIVAN : Hószakadás (m.), 7. HALÁSZI: Piknik a sasok hegyén (sz.), f8. HEGYESHALOM: Szem­besítés (m.), 8. JÁNOS SOMORJA : Anna és a farkasok* (sp.), f8. KAPUVÁR: Jutalomutazás (m.), 6. 8. KÖNY: Az édes szó: Sza­badság. I—II. (sz.), 7. MOSON­MAGYARÓVÁR, Kossuth: Ro­binson Crusoe (sz.), 4. 6. A mi völgyünk (cs.), 8. Dózsa: Az öreg (m­.), 16 .8. ÖTTEVÉNY: A gejzírvölgy titka (sz.), 6. PAN­NONHALMA: Merénylők* (f.— o.) 7. RAJKA: Dal a szerelemről (i.), 8. SOPRON: Szabadság. Egy kis előkelőség* (a.). 3. 18, 18. Petőfi: A briliánskirálynő buká­sa (sz.), 6. SZANY: Nagyezsda (sz.), 8. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak ! SZÍNHÁZ Szabad szél, Sopron, 7 óra. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: este 7-től reggel 7-ig a Gorkij u. 55. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 11-004. SOPRONBAN: du. 4-től reggel 7-ig a tenkey u. 5. alatti rende­lőben Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: es­te 6-tól reggel 6-ig a kórházban Telefon: 16-431. CSORNÁN: du. 3-től másnap reggel 7-ig ügyel dr. J­erschbaum­­mayer József. Csorna, Felszaba­dulás u. 60. Telefon: 139. KAPUVÁRON; a körzeti orvo­sok saját körzetükben személye­sen vagy telefonon elérhetők Ingyenes és kötelező TÜDÖ­­SVÜRES Győrött az Amadé L. u. 1. alatt reggel 8-tól 16.30 órint, továbbá: Szilsárkányban, Jánossomor­­ján és Csornán. OSZTRÁK TV 197­5. MÁJUS 2­7., KEDD Festészet, műemlékek, népművészet... A Corvina az ünnepi könyvhéten A CORVINA KIADÓ fenn­állásának 20. évében rangos kiadványokkal jelentkezik az Ünnepi Könyvhétre. Két ú­j kötettel gazdagodik a Szovjetunió Népeinek Mű­vészeti Emlékeit bemutató sorozat. Rácz Endre fotómű­vész 8 színes és 131 fekete­­fehér felvételével és Berecz­­ki Gábor nyelvészprofesszor tanulmányával első ízben je­lenik meg magyar nyelven az észt művelődéstörténetet és az észt kultúrát összefog­laló munka. Az Észtország című kötet áttekinti a finn­ugor nyelvcsaládhoz tartozó nép történetét, építészetét ipar- és népművészetét­, fog­lalkozik továbbá az irodalom és a tudomány alakulásával. Ugyancsak Rácz Endre mű­vészi képsorain elevenedik meg Leningrád és környéke. „Észak Velencéjé”-ben az orosz barokk és klassziciz­mus páratlan szép alkotásai maradtak fenn. 16 színes és 128 fekte-fehér fotón sora­koznak fel ezek a kiemelke­dő művészeti emlékek. A Magyar Grafikusok so­rozatban az Ünnepi Könyv­héten kerül az olvasóközön­séghez a Bortnyik Sándor munkásságát ismertető map­pa. Körner Éva művészettör­­ténész tanulmányát a művész alkotásainak 12 színes repre­­ddukciója követi. Új, átdolgozott kiadásban jelenik meg a Magyar festé­­szet a XX. században című reprezentatív album. P. Fe­hér Zsuzsa bevezető tanul­mánya és a Pogány G. Gá­bor által válogatott és szí­nes képtábla átfogó képet ad a XX. század főbb művésze­ti irányzatairól, iskoláiról és legjelentősebb mestereiről. Korniss Péter fotóalbuma — Elindultam világ útján címmel — a még ma is élő magyar népszokásokat örökí­ti meg: a húsvétot, gyermek­játékokat, leány­öltöztetést, f­ehérgyászt, búsójárást, szü­retet, temetést, betleheme­­zést, lakodalmat, táncházbeli mulatságokat. A kötethez Csoóri Sándor írt előszót. A remek felvételeket Novák Ferenc néprajztudós jegyze­tei egészítik ki. • Gyermeknappal egybekö­tött évzáró ünnepségükön, vasárnap délután, virágcso­korral és kedves műsorral köszöntötték szüleiket a h­adyvárosi kis óvodások. (Nagy József felv.) részt a napokban Szombathelyen és Kősze­gen . A vasi megyeszékhelyen a fejlődés gondjai azonosak a győrivel. Győr általános iskola igazgatói és felügyelői a művelődésügyi osztály szervezésében két­napos tapasztalatcsere látogatáson vettek Közoktatás - közművelődés Győri iskolaigazgatók Vas megyében — A szombathelyi városi művelődésügyi osztály ven­dégeiként elsőként a Fürst Sándor utcai általános isko­la fedett uszodáját tekintet­tük meg. Az uszoda fóliasát­­ras, belül hőszigetelésű. A víz­ és a terem hőmérsékle­te állandó. Nagyszámú öltö­ző és pihenőhelyiség áll a tanulók rendelkezésére. Az építmény az általános isko­lások úszóoktatását szolgálja. Valamennyi szombathelyi negyedik osztályos tanuló a tanév során testnevelés órán megtanul úszni. Az úszóok­­tatás ingyenes. Az uszoda fenntartási költségeit a vá­rosi tanács fedezi. Megragadó kép fogadott bennünket a nyári, napközis táborban , ahol labdarúgó­pálya, úszómedence, zöldgye­pes játszótér, kispályás lab­darúgópályák, ízléses napkö­zis kiszolgáló helyiségek kö­tötték le figyelmünket. Ér­deklődésünkre elmondták, hogy nyári napközis tábor céljára a hajdani SZSE-pá- lyát a városi uszodát, vala­mint a kapcsolódó beépítet­len területet vette igénybe a városi tanács, így egészséges környezetben, a város vala­mennyi napközis tanulóját fogadni tudják a nyáron. A labdarúgópályát bármelyik iskola használhatja. Nem volt gondoktól men­tes Szombathelyen sem a nyári napközis tábor ügye. Néha a helytelen szemlélet­tel is meg kellett küzdeni a tanács vezetőinek. A tábor felügyeletét és irányítását pedagógusok látják el, akik ezen időre külön bérezésben részesülnek. Következő látogatásunk színhelye az új megyei könyvtár, a közelében épült sportpalota, majd a zsinagó­gából kialakított hangver­senyterem. Csak az elismerés hangján lehet nyilatkozni a korszerűen felszerelt könyv­tárról, a guruló állványos raktárról, a mikrofilmes könyvmásolatok nagy számá­ról, az olvasóterem, az ifjú­sági és gyermekkönyvtár részlegéről. Az elérhető kö­tetek nagy száma a legké­nyesebb igényeket is kielé­gítik. Az iskolák tanulói a napközis kultúrfoglalkozáso­­kat, irodalmi szakköröket a könyvtárban tartják. A városi hangversenyte­rem impozáns , hasonló át­alakítással készült, mint a tervezett győri kitűnő akusztikájú, megfelelő számú kisegítő teremmel. Látogatá­sunkkor épp a városi szimfo­nikus zenekar tartotta pró­báját. Megtekintettük a Szom­­bathely-­ Tanárképző Főisko­la és a gyakorló általános is­kola között kiépített ipari TV-láncot. Az előadótermek­ben három kamera működik, amelyek a táblát, az osztályt és a nevelő munkáját figye­­lik és továbbítja a hallgató számára. A szombathelyi iskolák és óvodák, valamint a város közművelődési helyzetéről Milkó István tanácsi osztály­­vezető tájékoztatott ben­nünket. A vázolt kép hasonló a győrihez. A jelentkező óvo­dai igényeket körülbelül 1980-ig sikerül kielégíteni. Az új városrész iskolái zsúfol­tak, ugyanis a város fejlődé­sével az iskolaépítés nem tartott lépést. A régi iskola­­épületek felújításra várnak. Egyesek fölött mintha meg­állt volna az idő. Dicséretes törekvés tapasztalható az iskolák felszereltségének ja­vításában. Kőszegen dr. Csiszár Ká­roly, a városi tanács elnöke fogadott bennünket és kala­uzolt a város történelmi ne­vezetességei között. A város négy általános is­kolája felújításra vár. A tar­talmi munka tekintetében t s°k­z új, korszerű eljárásról győződtünk meg. Hasznos volt a tapasztalatcsere mindnyájunk számára. A lá­­tottak egy részét követésre méltónak találtuk. Meggyő­zött bennünket arról a ta­pasztalatcsere, hogy szívós munkával, társadalmi össze­fogással a legnehezebb fel­adatok is megoldhatók. Pécsinger János, iskolaigazgató, az általános iskolai munkaközösség vezetője

Next