Kisalföld, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-08 / 236. szám

KROR3KH ESEMÉNYEK Kamarai tanácskozás A Magyar Kereskedelmi Kamara nyugat-magyaror­szági összekötő bizottsága Nagykanizsán az Egyesült Izzó gyárában Ligeti Imre elnök vezetésével kibővített elnökségi ülést tartott. A ki­bővített elnökségi ülésen Seszták József, az Országos Tervhivatal főosztályvezető­je tartott előadást a VI. öt­éves zen­ előkészítéséről. Az előadás után az 5 nyugat­­dunántúli megyéből meghí­vott gazdasági vezetők mondták el­­ véleményüket, hangsúlyozva azt, hogy az előadás nagy segítséget nyúj­tott a soron következő ter­vezési munkákhoz. Kórusprogram Öt új kórusművel gazdagítja repertoárját a jövő évre a Vagongyár győri kórusa — egyebek között erről hatá­roztak a kórus vezetői, azon a minapi megbeszélésen, melyen a kórus jövő évi, el­ső félévi programját állítot­ták össze. A korai program­­tervezést a kórusra váró rangos fellépések indokolják. Többek között önálló mű­sort ad az együttes a Nem­zeti Galériában, s eleget tesz külföldi meghívásai­nak is. Hulladékgyűjtő akció kezdődött Az Észak-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Válla­lat felhívással fordult a me­gye iskoláihoz,, hogy a diá­kok begyűjtsék a lakásuk közelében felgyülemlett pa­pír- és textilhulladékot. A népgazdaságnak több millió forint megtakarítást jelent az az újrahaszno­sítható nyersanyag­ men­nyi­­ség, amely egy-egy ilyen gyűjtési akció alkalmával a MÉH telepekre kerül. A most indított akció eredményét beszámítják a már koráb­ban meghirdetett, iskolák közötti országos haszon­­anyaggyűjtési versenybe. ■ Három megyében (Győr-Sopron, Fejér és Komárom me­gye) összesen 17 ezer bélyeggyűjtő tartozik a MABEQSZ észak-dunántúli területi irodájához. A győri székhelyű iroda nyerte el az országban a legjobb címet a területi kirendelt­ségek közül. Rendszeresen látja el bélyegújdonságokkal — évente 7—8 millió forint értékben — a felnőtt és ifjúsági gyűjtőket, valamint sikeres kiállításokat szervez. 12-271 Ügyeletes riporter: PETHŐ LAJOS Lézershow Különös látnivalóra csá­bít Győrött a Megyei Műve­lődési Központ október 14-i, 17 órakor kezdődő rendezvé­nye: Impressziók a Földről címmel zenés lézer fényjá­tékra és diaporáma műsorra várják az érdeklődőket A műsor első részében a lézer­nyalábban rejlő kompozíciós lehetőségekkel, a műsor to­vábbi részében pedig boly­gón,tóról készült diaporáma felvételekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Abszolút ki­áru­sít­ás A megye egyik mező­gazdasági terményt fel­­dolgozó üzemében az éj­szakai műszak után a következő bejegyzést ol­vashatták a reggelesek az üzemnaplóban: „Ké­rem, figyelmeztessék . . . ..............téeszt, mert ha ilyen ütemben szállítja továbbra is a zöldséggel a termőföldet, félő, hogy­ hamarosan feltör náluk a talajvíz, sőt nem lesz mibe vetni jövőre.” ­ Két járat indulása közt sem töltik tétlenül idejüket az autó­buszsofőrök és kalauzok a győri vidéki buszpályaudvar pihenőjében. Sakkoznak. Szép számmal vannak köztük olya­nok, akik rendszeresen vesznek részt versenyeken. A sakkot egyébként kiváló nyugtatónak tartják a forgalmas utak után —, s ajánlják a nem hivatásos gépkocsivezetőknek is... Hol tart a sorszám ? Trabant Hykomat Lim. (Budapest) 10 052 Trabant Lim. (Budapest) 1 552 Trabant Lim. (Győr) 1 233 Trabant Lim. (Debrecen) 332 Trabant Lim. Special (Budapest) 3 055 Trabant Lim. Special (Győr) 3 634 Trabant. Lim. Special (Debrecen) 92S Trabant Combi (Budapest) 477 Trabant Combi (Győr) 737 Wartburg Lim. (Budapest) 1 88$ Wartburg Lim. (Győr) 2 031 Wartburg de Luxe (Budapest) 1 789 Wartburg de Luxe (Győr) 1 816 Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 7 137 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 116 Wartburg Tourist (Budapest) 884 Wartburg Tourist (Győr) 679 Skoda 105 (Budapest) 75$ Skoda 105 (Győr) 927 Skoda 105 (Debrecen) 923 Skoda 120 (Budapest) $41 Skoda 120 (Győr) 622 Skoda 120 (Debrecen) 338 Lada 1290 (Budapest) 7 350 Lada 1200 (Debrecen) 6134 Lada 1300 (Budapest) 5 517 Lada 1300 (Debrecen) 4 312 Lada 1500 (Budapest) 4 789 Lada 1500 (Debrecen) 4 376 Lada 1500 (Gjör) 97c Lada Combi (Budapest) 1 637 Lada Combi (Debrecen) 573 Lada 1600 (Budapest) 1 940 Lada 1600 (Debrecen) 1 015 Moszkvics (Budapest) 9 946 Polski Fiat 126 (Budapest) 3 234 Polski Fiat 126 (Győr) 67 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1 042 Polski Fiat 1500 (Budapest) 1 092 Dácia (Budapest) 3 124 Dácia (Debrecen) 1 226 Zaporozsec (Budapest) 30 570 RÁDIÓREKLÁMOZ­ÁS. Egy 17 éves londoni lánynak­­nem volt bátorsága arra, hogy barátjának maga te­gyen házassági ajánlatot, ezért bizalmasan egy disc jockey-hez fordult. A fiatal hölgy azt kérte, hogy egy rá­dióadásban olvassanak fel néhány sort, amelyet ő írt a szeretett férfiú számára. Az éter hullámain keresztüli há­zassági ajánlatot siker koro­názta. Tíz perccel az adás után a vőlegény beleegyezé­sét adta. A fiatal hölgy által megfogalmazott jellemzésben a többi között a következő állt: „Ő nagyon kedves és megértő. Azt is megengedte, hogy vezessem a kocsiját, és akkor sem haragudott, ami­kor csak roncs maradt belő­le.” Hírek ■ Export. Kétszáz Rába kamion kelt útra a napokban a győri Magyar Vagon- és Gépgyárból a jugoszláviai Horgos felé. A kamionkonvoj hagyományos útvonalon ha­lad, hisz Jugoszlávia a Rába kamionok első számú kül­földi vásárlója.­­ FELÚJÍTOTTÁK GYŐ­RÖTT a KPVDSZ Hámán Kató Művelődési Házat. A kulturális napok rendezvé­nyein már megszépült ter­mek várják a­z érdeklődőket. A szakszervezet több, mint 30 ezer forintot költött a munkára ■ Vetélkedő. Ma délután 2 órakor vetélkedőn mérik össze tudásukat a megye üzemeinek fiatal műszaki és közgazdasági értelmiségei. A nevezés szerint Győrből, Sop­ronból és Mosonmagyaróvár­ról mintegy tizennyolc válla­lat nevezte csapatát. A ver­seny színhelye a Rába MVG. □ SZŐNYEGSZÖVŐK. Az etyeki szőnyegszövőműhely népművészeinek munkáiból nyílik kiállítás Győrött, a Megyei Művelődési Központ­ban csütörtökön 17 órakor. A tárlatot október 25-ig, na­ponta 10—18 óráig láthatja a közönség. A CSILLAGÁSZATI HÉT. Csornán és Dunaszegen ren­dezvénnyel járulnak hozzá ma a csillagászati hónap ese­ménysorozatához. Csornán, majd Dunaszegen is Torma Tibor tart előadást Hogyan lehetsz űrhajós?, illetve Re­pülő „csészealjak” címmel. P A RÉGÉSZETRŐL. Tomka Péter régész tart elő­adást csütörtökön délután ötkor a győri Xantus János Múzeumban a régészeti munka módszereiről. Az elő­adásra a múzeumi hónap al­kalmából kerül sor. P KIÁLLÍTÁS. Rázó Jó­zsef festőművész képeiből nyílik kiállítás Sopronrhor­pá­­cson, a párthelyiségben. A kiállítást csütörtökön délután 3 órakor dr. Pilz Károly, a járási pártbizottság első tit­kára nyitja meg A tárlatot október 16-ig láthatják az érdeklődők naponta 16—18 óráig. P­ÉNEK AZ ESŐBEN címmel kerül sor Sopronban Zárai Márta és Vámosi Já­nos önálló estjére. A csü­törtökön délután fél hatkor és este nyolckor kezdődő be­mutatók színhelye a Petőfi Színház lesz. A Baleset: Töltéstava bel­területén vezette segédmotor­kerékpárját október 2-án Ma­jor Ferencné, Töltéstava, Dózsa György utca 23. szám alatti lakos, aki hátulról az úttesten egy vele azonos irányban álló személygépko­csinak hajtott. Majomé sú­lyosan megsérült. A vizsgálat tart. 1980. október 8. Szerda, KOPPÁNY napja. A Nap kél 5.53 — nyugszik 17.10 órakor. A Hold kél 4.52 — nyugszik 17.18 órakor. HETVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1910. október 8-án született GL'S HALL amerikai kommunista vezető. 1959-ben lett az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára. William Z. Fosterrel közösen jelentette meg Az Amerikai Kommu­nista Párt harca a békéért című könyvet. Két másik mun­kája, a Környezeti ártalmak és a kapitalizmus, illetve Az amerikai imperializmus ma. Várható időjárás ma estig: Többször vál­takozva erősen megnövekvő, illetve csökke­nő felhőzet, szórványosan kisebb esővel, zá­porral. Általában élénk, főként a Dunántú­lon időnként erős déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között. A DUNA vízállása Dunaremeténél tegnap 282 centiméter volt, Győrött a RÁBA 117 centiméter, apadózik. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR GYŐRI RADIO: 17.00: Hírek. — 17.05: Ipari mű­emlékek Nyugat- Dunántúlon. Ia. rész. — 17.25: Hanglemeznéző­ben. — 17.40: Nők magazinja. — 18.00—18.30: Krónika. — Esti mu­zsika. —■ Programj­avaslat. — Idő­járás. KOSSUTH RADIO: 8.27: Világ­ablak. — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.08: Zenekari muzsika. — 9.46: Kis magyar néprajz. — 10.03: Li­­tera­túra. — 10.35: Válaszolunk. — 10.50: Nóták. — 11.15: Schu­bert: Esz-dilz trió. —­ 12.35: Há­zunk tája. — 12.50: Operasláge­rek. — 13.20: Dzsesszmelódiák. — 13.56: Amatőr zenei együttesek. — 14.07: Az új magyar zene hó­napja. — 15.10: Gesualdo-madri­­gálok. — 15.28: MR 10—14. — 16.10: Kritikusok fóruma. —16.20: Operák. — 16.42: Arcképek a né­met irodalomból. — 17.07: Adat­védelem. Riport. — 17.32: Richard Strauss: Itália — Gondo­lat. — 20.00: Színes népi muzsi­ka. — 20.34: Zürichi veszélgetés Ottó Klempererrel — leányával, Lottéval. — 21.30: Háttérbeszél­getés. — 22.20: Külpolitika. — 22.30: Webern: Öt tétel vonósné­gyesre. — 22.42: Meditáció — a gyógyító beszélgetésekről. — 22.52: Magyar előadóművészek. — 23.27: Bizet: C-dúr szimfónia. — 0.10: Táncdalok. PETŐFI RADIO: 8 05: Népda­ lok. — 8.20: Külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. —9.23: Népszerű operettdalok­. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 12.33: Tánczene. — 13.20: A hétközna­pok árnyéka. — 13.30: Színes szőttes. — 14.00: Kettőtől négyig...­­—16.00: Mindenki iskolája. — 16 40: Hófehérke és a hét tömne. Részletek. — 17.00: Nyolc rádió nyolc dala. — 17.30: Ötödik se­besség. — 18.33: Barangolás régi hanglemezek között. — 13.55: Ausztri­a—Magyarország labdarú­gó-mérkőzés. — 19.53: A II. fél­­­idő közvetítése. — 20.50: Vá­lás (s)z. — 21.42: Kovács Kati elő­adóestje. — 23.00: Zenés játékok­ból. 3. MŰSOR: 9.00: Etika és filo­­zófia középiskolásoknak. — 9.30: Dzsesszfelvételekből. — 10.00: Ze­nekari muzsika. — 12.00: Mu­szorgszkij operáiból. — 12.40: Ma­gyar Irodalmi Arcképcsarnok. — 13.07: Kamarazene. — 14.35: Lát­hatatlan múzeum. — 15.05: Zene­kari muzsika — 16.50: Öt földrész zenéje. — 17.00: A véges végtelen — 17.39:­ Magnósok, levelem ’ — 18.15: Bach-fel­vétel­ekből. — 19.35: Az új magyar zene hónapja. — Közben: kb. 20.30: A ..Zsolnai” keramikus­. — Kb. 21.35: Opera­­— 2°.01 : A háborúnak vé­ge. Keresztury Dezsővel beszél­get Kabdebó Lóránt. BUDAPESTI TV I.: 8­00 : Tévétor­na (ism.) (sz.). — 8.05: Történelem (ált. isk. 8. oszt.). — 9.30: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) (sz.). — 9.40: Delta (ism.). — 10.00: Tetthely (ism.) (sz.). — 11.35: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). — 14.50: Magyar nyelv (ism.) (sz.). — 15.05: Történelem (ism.). — 15.10: Orosz nyelv (sz.). — 16.30: Hírek. — 16.35: Rövidhí­rnek. — 17.05: Nyilvántartó hiva­tal (ism.) (sz.). — 18.05: Reklám. — 18.15: Staféta. — 18.25: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 18.30: Reklám. — 18.40: Tévétorna (sz.). — 18.45: Esti mese. — 18.55: Ausztria—Magyarország. Váloga­tott labdarúgó-mérkőzés (sz.). — 20.45: Tv-híradó 1. (sz.). — 21.15: Rablás női módra (sz.). — 22.50: Tv-híradó 2. (sz.). 2. MŰSOR: 20.00: Régész va­gyok. Portréfilm. — 20.45: Tv­­híradó 1. (sz.). — 21.15: Ember és föld (sz.). — 21.40: Jugoszlá­via— Magyarország. Szuper Liga teniszmérkőzés (sz.). SZLOVÁK TV I.: 8.53: Hírese — 9.00: Iskolatévé. — 9.15: Tud­nak az állatok, gondolkozni? — 9.15: A hét könyvei. — 9.50: Mér­nöki Odüsszea. — 10.55: Iskola­tévé. — 11.25: Matematika. — 12.05: Hírek. — 15.40: Iskolatévé. —­­16.10: Szakmunkástanulók mű­sora. — 16.45: Kelet-szlovákiai magazin. — 17.20: Labdarúgó-mér­kőzés. — 19.20: Időjárás. —19.35: Tv-híradó. — 20.00: Hazánk — tévésorozat. — 20.25: Hangver­seny. — 21.35: Európa az enyhü­­­lés útján. — 22.00: Tv-híradó 2. — 22.35: Kézilabda-mérkőzés. — 23.30: Hírek. II.: 17.55: Hírek. — 18.10: Ki­csinyek műsora. — 18.25: Portré­­film. — 18.45: Aranyrózsa. 19.25: Tv-térna. — 19.30: Angol nyelvtanfolyam. — 20.00: Francia tévésorozat. — 21 05: Éjjeli őrjá­rat.­­— 27.00: Ünnepségek. — 22.13: Áriák. —­22.45: Tv-hiradó. OSZTRÁK TV I.: 9.00: Kicsi­nyek műsora. — 9.30: Ország és emberek. — 10.00: Iskolatévé. — 10.30: Egy asszony, aki mindent tud. Film. — 17.00: Kicsinyek mű­sora. — 17 00: Bácsikám a M­-­­­ról. — 17.55: Esti mese. — 18.00: MT. — 19.00: osztrák kének. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Maigret felügyelő. (,,Maigret fél.”) — 21.45: Hírek. TL: 18.00: Olasz nyelvlecke. — 18.30: Szájkosár nélkül. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Centra! ká­véház. — 21.05: Dók. film. — 21.50: Riportműsor. — 22.70: A bú­­jócska. Filmvígjáték. — 23.35: Hí­rek. MOZIMŰSOR Csorna: A tize- i­des meg a töb- I­biek (m.) f6. Csak egy asszony* (fr.) f8. Fertőd: Kol­dus és királyfi (a.) 6. Győr. Rá­­­­ba: Csontvári (m.) 3. Tűzharc (a.) n6. f8. Kamara: Különben, dühbe jövünk (o.) f6. Győr: Vö­rös Csillag: Vadállatok a fedél­zeten (sz.) 9. 11. A biztosan élő v­árkány Lady* (j.) 3. n6. f8. Mese, a kék madár (sz.USA) 3. n6. Kapuvár: A három testőr (a.) 6. A kérdés* (fr.) 8. Moson­magyaróvár, Dózsa: A férfi, aki szerette a nőket* (fr.) ffi. f3. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Hair* (USA) 4, 6, 8. Nagyszentjános: Bosszúvágy* (USA) 6. Pér: Gá­zolás (m.) 6. Sopron. Szabadsáv: Rákóczi hadnagya (m.) 3. Vá­gyak idegenben* (i.) 16. fp. A Moziüzemi Vállalat a műsor­­változtatás jogát fenntartja? KISFALUDY SZÍNHÁZ A Nap szerettei, 19 óra, Bratislava. ORVOSI ÜGYELET GYOROTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bástya u. 59. sz. alatti kör­zeti orvosi rendelőben. Telefon: 11-004. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, ma 17 órától holnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: du. 4-től reggel 7-ig a Lenkey u. 5. sz. alatti kör­zeti orvosi rendelőben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYAROVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig az új rendelőinté­zetben. a Kapu Lajos tér 3—5. sz. alatt. Telefon: 16-000. CSORNÁN: du. 5 órától reggel 8-ig a rendelőintézetben. Rákóczi u. 3. sz. alatt. Telefon: 337. KAPUVÁRON: a körzeti orvosok saját körzetükben személyesen vagy telefonon elérhetők. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZŰRÉS: GYOROTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt, de. 8-tól du. 17 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, du. 1 órától 6 óráig. To­vábbá: Rábaújfaluban, a Győri Keksz- és Ostyagyárban, valamint Beleden. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyisé­gében (Győr, Árpád u. 21.) személyesen vagy a 11-232-es telefon­számon. KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Címünk: Szerkesztőség é® Kiadóhivatal: Győr, Tanácsköztársaság útja 51., II emelet. Levélcímünk: Győr Pf 28 9002 A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszámai: 11-234, 13-431, 12-035, 13-199. Ügyeletes riporterek: 12-271. Szerkesztés: 11-308. Éjszakai szerkesztés: 12-026.­ Főszerkesztő és­­helyettes: 12-153. Igazgató és főkönyvelő: 12-104. Hirdetésfelvétel: 13-189. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron Előkapu 11. 9400. Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma: 99. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hóra 30,— Ft, negyedévre■ 90,— Ft. egy évre 360,— Ft. Kéziratot nem érzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1—3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 12-026, 12-027, 14-552. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25 060 — HU ISSN 0133—1507.

Next