Kisalföld, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-06 / 261. szám
II haszon: a nemzeti jövedelem két százaléka Újítási mérleg avaly több mint 120 ezer újítást nyújtottak be az ország különböző vállalatainál az ötletes emberek, s ezeknek mintegy felét hasznosították. Bár az újítások kevés részének mérhető közvetlenül a haszna, mutatható ki forintban a megtakarítás, a tavalyi ötletmérleg így is önmagáért beszél. Az újítók több mint négymilliárd forint értékű haszonhoz juttatták vállalataikat, a mérhető, ésszerűsíthető javaslatokkal. Ennek értéke persze jóval nagyobb. A becslések szerint az ésszerűsítésre tett javaslatok haszna évente eléri a nemzeti jövedelem mintegy 2 százalékát. Az előbbi tények azon a sajtótájékoztatón derültek ki, melyet az újító mozgalom eredményeinek, gondjainak feltárására szervezett az Országos Találmányi Hivatal. Az OTH elemzése szerint a kétségtelenül jelentős számszerű eredmények mellett egyes ipari ágazatokban számottevően csökkent az újítási kedv. Különösen szembetűnő ez a kohó- és gépiparban, a nehéziparban és az építőiparban. A Csepel Vasművekben 30 százalékkal kevesebb újítást nyújtottak be, mint a korábbi időszakokban. Kedvező viszont, hogy gyarapodott a benyújtott és hasznosított újítási javaslatok száma a szolgáltató ágazatokban és nőtt az újító kedv a mezőgazdasági szövetkezetekben is. Még egy tény az OTH statisztikájából, ami kedvezőtlen irányzatot mutat: az újítók között ma kevesebb a fiatal és a női újító, mint korábban volt. Lehetne úgy okoskodni, van még ideje a fiataloknak, hogy újítsanak. Félő azonban, hogy aki húsz-huszonöt éves korában, harmincévesen nem érez kedvet, elég ösztönzést arra, hogy a közösség hasznára törje a fejét, később még nehezebben szánja rá magát. Mondhatnánk erre, a fiatalok még nem rendelkeznek elég tapasztalattal, nem ismerik kellőképpen az üzemet ahhoz, hogy a munkát könnyítő, a terméket korszerűsítő, a gyártási eljárást csökkentő ötleteket tudnának kidolgozni. A KISZ által a fiatalok számára szervezett pályázatok azt bizonyítják, a fiataloknak igenis lenne használható, hasznosítható ötletük. Csak éppen nem sikerült őket megnyerni a nagyon is nemes ügy számára. Közismert, hogy az újítási díjakat az üzemek ma még a részesedési és a béralapból fizetik. Nem csupán a fiatalok, az idősebbek is könnyen úgy érezhetik, dolgozó társaik „kárára” díjazzák őket. A hasznosított ötletek a vállalatok nyereségét gyarapítják, s noha országosan az újítóknak kifizetett díj a béralap fél százalékát sem éri el, mégis célszerűbbnek látszik, ha a fejlesztési alapot terhelné ez az összeg, a vállalatok fejlesztéséhez, a termékek korszerűsítéséhez, a gyártmányváltáshoz kapcsolódó programok, a mostaninál okosabban megválasztott ösztönzés: ezek nyerhetnék meg az eddiginél jobban a fiatalokat, s hódíthatnák vissza a mozgalom régi művelőit. Az újítások eddig is kimutatható nagy-nagy haszna arra enged következtetni, hogy a mozgalom megérdemli a megkülönböztetett figyelmet. " műbőrből A Siófoki Gáz- és Olajszállító vállalat dolgozói — a Győri Graboplasttal közösen — új fajta olajfogó zsákot készítettek, mely sikeresen vizsgázott a gyakorlatban. A csőtörések alkalmával mindig nagy gondot okozott a kiömlő olaj megmentése. Eddig az volt a gyakorlat, hogy az elhárító brigád első feladatául tartálykocsiba szivattyúzta az értékes anyagot, s több kocsifordulóval igyekezett azt minél gyorsabban elszállítani. A most megvalósított, rendkívül egyszerű újítással a megfelelő anyagból készült óriás zsákot rácsatlakoztatják a sérült vezetékre, egyszerre ötven köbméter olajat pumpálhatnak bele. Ily módon könnyen, gyorsan és biztonsággal menthetik a drága üzemanyagot, s emellett a vállalat megtakaríthatja a kártérítést, valamint a beszennyezett föld kicserélésének költségét is. Életmentő öltözék Gáz és hő ellen védő öltözéket hoztak létre a Donyeckben működő Központi Bányászati Kutató Intézet munkafiziológiai és higiéniai laboratóriumában. A hűtőrendszerrel és légzőkészülékkel ellátott ruhában 100- 160 Celsius fokos hőmérsékleti tartományban több mint három órán keresztül dolgozhatnak a mentésben résztvevők. Új létesítményekkel gazdagodott megyénk (Folytatás az 1. oldalról.) Iskolát avatnak ma délelőtt CSORNÁN is. A Bodnár Lajos Általános Iskola két régi épületét — ezekben húsz tanterem volt — új, háromszintes épülettel kapcsolták öszsze. Az új szárnyban nyolc tanterem és 33x18 méteres tornaterem épült fel, itt központi fűtést létesítettek, és a terv szerint a régi épületrészekben is korszerűsítik majd a fűtést. Az iskolában már régóta szaktantermi oktatás folyt, de a gyakorlati foglalkozások számára nem volt elég terem. Az új iskolaépület átadásával megteremtették a gyakorlati foglalkozások megfelelő színhelyeit, és nem kell ezután két műszakban tanítani. Az építkezést másfél évvel ezelőtt kezdték el, és huszonhétmillió forintba került Az építkezésben, az iskola takarításában, dekorálásában sokat segítettek az üzemek, vállalatok, szülők, pedagógusok, diákok. A mai avatási ünnepségre vendégek érkeztek az NDK- ból, a Bodnár Lajos Általános Iskola német testvériskolájából is. Ugyancsak ma nyitják meg az iskola folyosóján rendezett két ünnepi kiállítást: egyik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára készült, a másik Bethlen Gábor életművét mutatja be. Ugyancsak ma leplezik le a Tatabányán élő fafaragó művész, Salló István domborművét: a kompozíció az 1849- es csornai csata emlékét idézi fel Kmety György honvéd főparancsnok, Kossuth, Bem, Vörösmarty, Arany, Petőfi és Jókai fából faragott arcmásával. ■ A dunaszegi új iskola 1980. november 6., csütörtök Magyarsvéd gépipari tárgyalások Szerdán elutazott Budapestről Nils G. Asling svéd iparügyi miniszter és kísérete. Tárgyalásokat folytatott vendéglátójával, Soltész István kohó- és gépipari miniszterrel a két ország közötti ipari együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről. A svéd iparügyi delegáció látogatást tett a VIDEOTON Elektronikai Vállalatnál és felkereste a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárat is. A svéd miniszter és a kíséretében lévő számos ipari nagyvállalat képviselője kerekasztalbeszélgetésen vett részt a Magyar Kereskedelmi Kamarában a hazai ipar és külkereskedelmi vállalatok vezetőivel. A svéd vállalatvezetők számos kooperációs tárgyalást folytattak Budapesten, egyebek között megvizsgálták annak lehetőségét hogy a magyar és svéd üzemek miként szállíthatnának közösen harmadik piacra komplett egészségügyi berendezéseket, oktatásügyi és vízgazdálkodási létesítményeket. Nils G. Asling tárgyalt Simon Pál nehézipari és Veress Péter külkereskedelmi miniszterekkel is. A svéd iparügyi minisztert fogadta Marjai József, a kormány elnökhelyettese. MELLÉKÜZEMÁGAK JUIUTAMISZBA' Az ipar és a mezőgazdaság együttműködése Száz asszonynak ötven a fele. Talán csak azért, mert ép leány, asszony akad itt, akikben ennyien férnek el a hosszú teremben. Cikáznak, a kezek, sorsunkat. Csonka László, a téesz elnöke a következőképpen vélekedik: „Vannak gazdaságok, ahol szinte elengedhetetlenül fontos, hogy valamilyen melléktevékenység is legyen. A közepesnél csak rosz- már hírből se ismerik a mi — Szerencsére, jól szót lehet érteni az asszonyokkal — mondja Horváth Károlyné, a varroda vezetője. — A régiek könnyebbségnek, az újabbak pedig jó lehetőségnek, tekintik ezt a munkát. Kisebb gondok is csak akkor adódnak, mikor új munkadarab elkészítését kell betanulni. De aztán ráállnak a kezek, s velük együtt a fejek is. — Jobaházáról járok ide — mondja Koltai Lajosné — mindig szerettem varrni, kézimunkázni. Most, hogy a téesz buszával ide is szállítanak bennünket, igazán kényelmes ez a munkahely. Alkalmazott vagyok. Varga Mária az első napját tölti az üzemben. — Az egyenes varrást tanulom — mutatja —, talán egy-két nap múlva jól belejövök. Érettségi után jöttem ide. Ismét a termelőszövetkezet elnöke veszi át a szót: — Az összes árbevételünknek mintegy harminc százalékát a melléküzemágak adják. A legjelentősebb a varroda. De lakossági és belső igényre létrehoztunk egy villanymotortekercselő részleget is, ahol nyolcan dolgoznak. Ezen kívül ebbe a körbe sorolhatjuk még a bérszállításokat, valamint a saját erőinkből kitermelt fa feldolgozását, és a kavicsbánya bevételét. Ezek éves szinten körülbelül tíz-tizen kétmillió forint árbevételt jelentenek a szövetkezetnek. A nyereséget pedig többnyire az alaptevékenység fejlesztésére fordítjuk. A gépesítettségünk jó, a növénytermesztés színvonala is kielégítő. Éppen ezért, hansági és egyéb gyepes területeink jobb hasznosítása érdekében a húsmarhatartás fejlesztését határoztuk el a következő tervidőszakra. Ezt nem tudnánk megvalósítani a melléküzemágak nélkül. No és a tagjainknak, nyugdíjasainknak is lényegesen kevesebbet adhatnánk. A rábatamási varroda tehát azon szerencsés létesítmények közé tartozik, melynek joggal örül a munkát adó Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár, a helyi termelőszövetkezet, sőt a környék lakossága is. Csupán egyetlen dolog elgondolkoztató. A varrodában jópár asszonyt megkérdeztem: ha megszűnne a melléküzemág, vajon megmaradnának-e a téeszben? A régi tagok, az idős asszonyok kivételével mindenki nemmel felelt. Németh E. kattognak a varrógépek, pörögnek a cérnaorsók, figyelnek a szemek, egyre-másra készülnek a pólók, a hálóingek. Mindeközben még némi beszélgetésre is jut idő. Ám a titok nyitjához az is hozzátartozik, hogy az említett jelenet nem valamelyik textilgyárban, vagy divatszalonban játszódik, hanem a rábatamási termelőszövetkezet varrodájában, szabónak mondható földjeink miatt ebbe a csoportba tartozunk mi is. A felismerés nem újkeletű. Már tizenöt esztendővel ezelőtt is „mellékesen” laskagombát termesztett a szövetkezet. Ez sajnos abbamaradt. Úgy 1971 táján azután bevettük a kapcsolatot a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyárral. A téeszben dolgozó asszonyoknak akartunk könnyebb, s állandó elfoglaltságot keresni. Horváth Istvánná, vagy ahogy a többiek becézik, biztatják: „Olgi néni”, alapító tag a varrodában. — De dolgoztam a téeszben is. Lánykoromban pedig a Richardsba jártam — mondja —, így nekem nem volt teljesen idegen a textiles munka. Most pedig már néhány dolgot bekötött szemmel is meg tudnék csinálni. — De a kapálást se felejtette el? — Nem bizony. A mi tenyereink már örökké kérgesek. A régi munka nyoma nehezen kopik. Meg ott van a háztáji. — Azok a varrodások, akik régebben is téesztagok voltak, bekerülve az üzembe, a varrodába, nem szakadtak el a mezőgazdaságtól — mondja Matzkó Jánosné főkönyvelőnő. — Ha szólunk, hogy a téeszben van valami sürgős munka, szívesen jönnek. A legtöbb régi tag háztájival is foglalkozik, hízók, uborka, aprójószág. Bizony előfordul, hogy már jól kidolgozzák magukat mire az üzembe bejönnek. — A teljesítménnyel nincsen baj — vélekedik Tóth Vincéné szakmányvezető. — A bérezés ugyanazon norma szerint van, mint Mosonmagyaróváron a Kötöttárugyárban. Tempóban, minőségben jól helytállnak a mi asszonyaink! — dicséri a helyieket a főkönyvelőnő. Turbók Józsefnének már csak pár hónapja van a nyugdíjig. — Már szóltam a főnökségnek, hogy szeretnék maradni — jelenti ki. — Tudja, én sokfélét végigcsináltam a szövetkezetben. Voltam állatgondozó, kapás, dolgoztam pulykák, csibék mellett. Nézzen körül! Sok olyan fiatal KVAIFÖLD 3