Kisalföld, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-24 / 146. szám

KRÓNIKAI ESEMÉNYEK ■ Az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat 22. számú győri üvegboltja már felkészült a július 5-én kezdődő győri nyár keretében rendezendő Lenin úti kirakodó vásárra. A vásáron karcagi, mezőtúri és habán kerámiákat állítanak ki. Tűzoltók megyei versenye A Mosonmagyaróvári Fém­szerelvénygyár sporttelepén (a MOFÉM-tűzoltóság fenn­állásának 80 éves évforduló­jához kapcsolva) a napokban tartották az önkéntes és vál­lalati tűzoltók megyei verse­nyét. A járási versenyek 28 győztes raja fecskendőszere­lésben és váltófutásban mérte össze tudását. Az önkéntesek közül a 400-as kategóriában fiú és felnőtt győztesek a györújbarátiak; a 800-as ka­tegóriában a nagylózsi lá­nyok, fiúk és férfiak rajai vé­geztek az első helyen. A vállalati tűzoltóknál a 400-as kategória legjobb raját a Lajta-hansági Állami Gaz­daság férfi versenyzői alkot­ták. A 800-as kategóriában a MOKÖT lányai, a győri hús­ipar fiúraja, a Keksz- és Os­tyagyár jánossomorjai női ra­ja és az MVG kapuvári gyá­rának férfiraja ért el első he­lyezést. A győzteseknek Sza­bó Gyula tűzoltó alezredes, megyei parancsnok adta át a serleget, oklevelet és jutal­mat. Az első helyezett rajok július 4-én és 5-én a szom­bathelyi országos versenyen képviselik megyénket. ■ ■ Önkéntes munka, nyolcvanezerért Jelentős társadalmi munkát végez a Győr megyei Álla­mi Építőipari Vállalat Álla­mi-díjas Kovács Miklós szo­cialista brigádja. A közösség vállalkozott arra, hogy a Ság­ván Endre óvodában június végéig elvégzi a szükséges karbantartást, kerítést készít és felújítja a lápvédőtetőt. A szocialista brigád tagjai a vállalásnak megfelelően se­rénykedtek, s mintegy 80 ezer forint értékű társadalmi mun­kával járultak hozzá a gyer­mekintézmény fenntartásához. Új komp a Dunán új kompot állít forgalom­ba ősztől a Dunán a Pest me­gyei Kishajózási Vállalat. A Dunaújváros és Szalkszent­­márton között közlekedő 150 lóerős vontatóhajó és 50 ton­na teherbírású komp egyszer­re 21 személygépkocsit vihet át a folyamon. A révátkelés kor­szerűsítéséhez új kikötőt és járműfeljárót is kialakítanak a balparton, Szalkszentmár­­tonnál. Exportáruk, irányvonalakon Vasúton nagy tételt a leggyorsabban irányvonattal lehet szállítani. A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár gyakorta igé­nyel teljes szerelvényt termékeinek ha azok címzettje a gyár legjelentősebb piaca, a Szovjetunió. A legutóbbi irány­vonaton — amely már úton van a megrendelőhöz — baromfi­­tartó berendezéseket, kilencszáz futóművet és sok alkatrészt helyeztek el. Negyvenöt vagon alkotja a vasúti különjáratot. Hol tart a sorszám? Trabant Hycomat Lim. Skoda 120 (Budapest) 3 238 (Budapest) 10 983 Skoda 120 (Győr) 2 70S Trabant Lim. (Budapest) 3 021 Skoda 120 (Debrecen) 2 52] Trabant Lim. (Győr) 2193 Lada 1200 (Budapest) 10 677 Trabant Lim. (Debrecen) 1 560 I.ada 1200 (Debrecen) 9 355 Trabant Lim. Speciál Lada 1200 (Győr) 665 (Budapest) 5189 Lada 1300 (Budapest) 5 7C3 Trabant Lim. Special (Győr) 4 793 Lada 1300 (Debrecen) 4 562 Trabant Lim. Special Lada 1300 (Győr) 765 (Debrecen) 2 924 Lada 1500 (Budapest) 6 700 Trabant Combi (Budapest) 1 794 Lada 1500 (Debrecen) 5 40G Trabant Combi (Győr) 1 348 Lada 1500 (Győr) í S4(i Wartburg Lim. (Budapest) 3 562 Lada Combi (Budapest) 2 526 Wartburg Lim. (Győr) 3 41S Lada Combi (Debrecen) 8G1 Wartburg de Luxe Lada 1600 (Budapest) 2 416 (Budapest) 3 807 Lada 1600 (Debrecen) 1063 Wartburg de Luxe (Győr) 3 637 Moszkvics (Budapest) 10 697 Wartburg de Luxe tolótetős Polski Fiat 126 (Budapest) 795 (Budapest) 5 822 Wartburg Lim. tolótetős Polski Fiat 126 (Győr) 1 510 (Budapest) 377 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1 042 Wartburg Tourist (Budapest) 1 805 Polski Fiat 1500 Wartburg Tourist (Győr) 1125 (Budapest) 1766 Skoda 105 (Budapest) 3 508 Dácia (Budapest) 3124 Skoda 105 (Győr) 3 415 Dácia (Debrecen) 1 898 Skoda 105 (Debrecen) 3 678 Zaporozsec (Budapest) 32 367 1 Sül m 2% all as» ügyeletes riporter: N. MAGYAR TIBOR Hírek ■ Értékelés, tájékoztatás. A MTESZ Győr-Sopron me­gyei Szervezetének Végre­hajtó Bizottsága tegnap tar­totta soros ülését. A testület értékelte az idei győri mű­szaki hetek rendezvényeit. Ezután tájékoztatót hallga­tott meg a Neumann János Számítógéptudományi Tár­saság megyei szervezete és az Eötvös Lóránd Fizikai Tár­sulat győri csoportja tevé­kenységéről. ■ Pannonhalmi rekord. Húsz éve működik a Ciklá­men Tourist pannonhalmi kirendeltsége. Húsz év óta egyetlen hónapban nem láto­gatták meg annyian az or­szág egyik legrégibb idegen­­forgalmi látványosságát, az ősi várat, mint az idén má­jusban. Az idegenvezetők az említett hónapban 26 400 tu­ristát kalauzoltak a pannon­halmi várban. □ JOGI TANÁCSADÁS: A Hazafias Népfront Kapuvár városi Bizottsága szervezésé­ben csütörtökön délelőtt 11 és 12 óra között ingyenes jo­gi tanácsadást tart dr. Hada­­rics Lajos ügyvéd, a városi tanács földszint 3. számú he­lyiségében. ■ A hagyományos orszá­gos állat, és kirakodóvásárt Győrött július 20-án rende­□ SZÍNIELŐADÁS a bá­nyamúzeumban. Hubay Mik­lós Néró a legjobb fiú című egyfelvonásos drámáját mu­tatja be a Soproni Egyetemi Színpad a soproni Központi Bányászati Múzeumban ma este 20, illetve 21 órai kez­dettel. ■ Figyelmetlen motorosok. A megyeszékhelyen a Pápai úton vezette segédmotor-ke­rékpárját Papp László (Győr, Lenin út 71.) június 20-án délben. A Malomipari Szál­lítási Vállalat közelében az utat szegélyező betonoszlop­nak ütközött, felborult és súlyos koponyasérülést szen­vedett. Ugyanazon a napon negyed 3-kor a soproni Jó­zsef Attila és Fülesi út ke­reszteződésében motorkerék­párjával nem adott elsőbb­séget a gyalogátkelőhelyhez érve Décsy Bélánénak a Sop­ron, Újterep út 33. alatt la­kó Kuti László. A gyalogos lábtörést szenvedett. Mind­két esetben a motorkerékpá­ros figyelmetlensége, a köz­lekedési szabályok megszegé­se okozta a balesetet. ■ PÁRTHÍREK: A Nádor­város III. körzeti pártalap­­szervezet ma 17 órától tag­gyűlést tart az Otthon utca 2. alatti párt­helyiségben. A belvárosi I—II—III. szá­mú alapszervezetek ugyan­csak ma tartják rendkívüli taggyűlésüket. A taggyűlés 17 órakor kezdődik. s röviden­­2 Tél az Alpokban. Az Oszt­rák Alpok magasabb vidéke­in úgy havazik, mint a leg­szebb téli napokban. Európa legmagasabban fekvő közsé­gében, a tiroli Kirchdorfban vasárnap 10 centiméteres hó hullott. A hóhatár „lekú­szott” 1300 méterig. A bécsi meteorológusok igyekeznek reményt önteni az emberek­be, igazi nyári időt garantáló jóslatokra azonban ők sem vállalkoznak. Az átmeneti kabátba, meleg pulóverbe öl­tözött turistákat egyedül a téliesre változott táj látványa kárpótolja. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bástya u. 59. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 15-144. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, ma 17 órától holnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: du. 4-től reggel 7-ig a Lenkey u. 5. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon : 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 3—5. sz. alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig a rendelő­­intézetben, Rákóczi u. 3. sz. alatt. Telefon: 337. KAPUVÁRON: a körzeti orvosok saját körzetük­ben személyesen vagy telefonon elérhetők. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZŰRÉS: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt, de. 3-tól du. 5 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, du. 1 órá­tól 6 óráig, továbbá:­ Nagylózson, Győr-Ménfőcsanakon és Kapuváron. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) szeme­ w mjmjimm 1981. június 24. Szerda, IVÁN napja A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 0.59 — nyugszik 11.45 órakor Százhetven évvel ezelőtt. 1811. június 24-én született és 64 éves korában, 1875-ben halt meg KRIZA JÁNOS unitárius püspök, a neves népköltészeti gyűjtő a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Fő munkái: A magyar népköltési gyűjtemény. Arany László és Gyulai Pál kiadásában; a Szé­kely népköltési gyűjtemény, melynek anyaga két kötetben látott napvilágot 1956-ban. (Az összesítő válogatás Gergely Pál és Kovács Ágnes munkája.) Várható időjárás ma estig: az ország nyu­gati felén erősen, máshol változóan felhős idő. A Dunántúlon sokfelé, máshol szórvá­nyosan eső, zápor, zivatar. Időnként meg­élénkülő, helyenként megerősödő északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 16, 20, keleten 20, 25 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál kedden 11 óra­kor 18 fok volt. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 376 centiméter volt, Győrnél a RÁBA 192 centiméter, mindkettő apadó jel­legű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RA­DIO: 8.25: Az ol­vasás gyönyörű­sége. — 8.54: Ol­vasólámpa. — 9.04: Tánczene. — 9.48: ____________ Kis magyar nép-W *% rajz. — 9.53: Tar­ka mese, kis me­se. — 10.05: Thyl Ulenspiegel ka­landjai. Regény, rádióra alkal­mazva. — 10.35: Válaszolunk! — 10.50: Szvjatoszlav Richter zon­gorázik. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Büntetés balesetért. Ri­port. —­ 12.55: Operaslágerek. — 13.25: Dzsesszmelódiák. — 13.59: Aluljárók. Az Ifjúsági Rádió do­kumentumjátéka. — 15.10: Ro­mantikus zene. — 16.10: Kritiku­sok fóruma. — 16.20: A Buda­pesti Leánykar énekel. — 16.30: Operaáriák. — 17.07: Csempészek, — vagy ..ingyen szállítók”? — 17.32: Nótacsokor. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 19.15: „Szép vagy, Alföld ...” A Műve­lődési Minisztérium és a Magyar Rádió műveltségi játéka — II. elődöntő. — 20.25: Évszázadok mesterművei. — 21.20: Népzenei Hangos Újság. — 22.20: Külpoli­tika. — 22.30: Loránd István kó­rusműveiből. — 22.40: „Keressük, ami összeköt bennünket. PETŐFI RADIO: 8.05: Operett­dalok. — 8.20: Külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A 04, 05, 07 jelenti. Balese­tek, tűzesetek, bűnügyek. — 10.00: Zene délelőtt. — 11.33: A Szabó család. — 12.03: Énekszóval, mu­zsikával. — 12.33: Tánczene. — 13.30: Labirintus. — 14.00: Ket­tőtől négyig ... — 16.08: Népdal­­feldolgozások. — 16.35: Tudomá­nyos könyvespolc. — 16.40: Fia­taloknak! — 17.30: Ötödik sebes­ség. — 18.33: Operettrészletek. — 18.55: Zenei tükör. — 19.25: Régi magyar dalok és táncok. — 19.45: A beat kedvelőinek. — 20.33: Kí­váncsiak klubja. — 21.23: Tizen­két szék. XII. — befejező — rész. — 21.56: Nosztalgiahullám. Duane Eddy. — 22.44: Ruha Rudolf népi zenekara játszik. 3. MŰSOR; 9.00: Kamarazene magyar előadóművészek tolmá­csolásában. — 10.07: Operaegyüt­tesek. — 11.05: A Dunánál. Tör­ténelmi figyelő. — 11.25: Részle­tek Bruce Springsteen „Darkness on the Edge of the Town (Sö­tétség a város szélén) című leme­zéből. — 12.00: Világhírű kar­mesterek Csajkovszkij-felvételei­­ből. — 12.39: A Stokh­olmi Rádió énekkara énekel. — 13.07: Ma­gyar Irodalmi Arcképcsarnok. Lengyel József — I. rész. — 13.27: Új lemezeinkből. — 14.34: Szov­jet művészek operafelvételeiből. — 15.10: Mai amerikai költők versei. — 15.30: Ország, város. — 16.00: XX. századi zongoramuzsi­ka. — 16.46: Öt földrész zenéje. — 16.57: Mahler: V. szimfónia. — 18.09: Verdi: Az álarcosbál. Ope­ra. —­ 20.26: Külföldi tudósoké a szó. — 20.41: Pilinszky János ver­sei. — 21.26: Új Bach-kantáta le­mezeinkből. GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Szerdai szerpentin (köz­ben: Arcok a közéletből.) — Nők magazinja. — 18.00—18.30: Króni­ka. — Esti muzsika. — Időjárás. BUDAPESTI TV I.: 8.25: Csak gye­rekeknek!­­—8.45: Delta. — 9.10: Nyugalmunk ér­dekében. — 9.40: Aranyásók Alasz­kában. 1. rész (ism.). — 10.40: Még egyszer . . . Angol zenés film. — 11.10: Lehet egy kérdéssel több? — 16.10: Hírek. — 16.15: Az inspektor küldetése. Szovjet bűnügyi film. — 17.50: Életet az éveknek. — 18.25: Szemesnek áll a világ. 5. rész. — 18.40: Staféta. — 18.50: Közönségszolgálat. — 19.05: Csali Lali. VI. rész. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­híradó. — 20.00: A biciklista ha­lála. (Az egoisták.) Olasz—spa­nyol film. — 21.20: Jövőnk titkai. 7. rész: Miben erősebb a gyen­gébb nem? — 22.20: Tv-híradó . 3. — 22.30: Tv-Tükör. II.: 16.00: A Danton-ügy. Tv­­játék. — 17.15: Luxuseljárás. A Vadászat c. dráma tv-változata. (18 éven felülieknek!) — 18.40: A koldusdiák. Tv-operett. — 20.10: Oroszlánszáj. Tv-játék. — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Csehszlová­kia—Magyarország. Női-férfi at­létikai verseny. — 22.30: Testünk. •25. rész: öregkori tünetek. SZLOVÁK TV I.: 8.55: Hírek. — 9.00: Ifjúsági műsor. — 9.25: Orosz nyelvtanfolyam. — 9.55: A rendőrség nyomoz. — 10.00: Egy járás Északon. — 10.55: A hét könyvei. — 16.15: Hírek. — 16.20: Beszél németül? — 16.45: Önök kérték. — 17.25: Nőgyógyászati problémák. — 17.55: Autósok, motorosok. — 18.25: A hét köny­vei. — 18.55: Ki a bűnös? — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Mogador la­kói (5.). — 21.00: Vetélkedő. — 21.40: A hét könyvei. — 21.45: Ez történt 24 óra alatt. — 22.00: Arany Prága 1981. — 22.10: Ki a bűnös? — 22.50: Hangverseny. II.: 15.45: Hírek. — 16.00: Cseh­szlovákia—Magyarország női-fér­fi atlétikai verseny. — 18.50: Né­pi muzsika. — 19.15: Sport. — 19.20: A rendőrség naplójából. — 19.55: A hét könyvei. — 20.00: Riport. — 20.50: Dokumentum­­műsor. — 21.15: Időszerű esemé­nyek. — 21.45: Mi a teendő? (3.). OSZTRÁK TV I.: 9.35: Francia nyelvlecke. — 10.05: Iskolatévé. — 10.35: Az ördögi fickó. Film­komédia. — 17.00: Kicsinyek mű­sora. — 17.30: Wickie és az erős emberek. — 17.55: Esti mese. — 18.00: POPI (3.). — 18.30: ML — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Az ideális férj. Film. II., 18.00: Ország és emberek. — 18.30: Az úton Ausztriában. — 19.00: A Feuerstein család. Filmsorozat. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Centrál kávéház. — 21.00: Könyvek világa. — 22.20: Good bye Columbus. Film. •tt. Örvényben 7 óra Tímár-bérlet MOZIMŰSOR Csorna: Min­den rendben* (br) f6. Óvakodj a törpétől* (USA) f8. JFertőd: Tűz­harc*' (ang) 6. Győr, Rába: Li­bera, szerelmem* (o) 3. Languszta reggelire* (o—fr) n6, f8. Kamara: A fej nélküli lo­vas (sz) f6. Győr, Vörös Csillag: Fogadó az örök világossághoz* (m) 9, 11, 3. Help! (ang) n6, f8. Mese: Marci az Antarktiszon (m) 3, n6. Győr, Kert: Luxusbordély Párizsban* (fr) este 9. Kapuvár: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (m) 6. Csak a szerelem* (bőig) 8. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Hét különleges megbízott (sz) f6. Autóversenyzők (m) f8. Moson­magyaróvár, Kossuth: A nagy balhé (USA) 4. Égő Barcelona I—II. (sp) 6. Nagyszentjános: Cserepek* (m) 7. Pér: A négy testőr (ang) 6. Sopron, Szabad­ság: A Jó, a Rossz és a Csúf* I—II. (o) 3, 6. A Moziüzemi Vállalat a műsor­változtatás jogát fenntartja! KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat. Győr Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN a vállalat igazgatója Címünk Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Győr, Tanácsköztársaság útja 51. (I emelet Levélcímünk: Győr Pf 28 9002 A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544 Ügyeletes riporter: 15-544 Szerkesztés: 12-475 Éjszakai szerkesztés 17-822 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042 Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313 Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron. Előkapó 11 9400. Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma: 99. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Az előfizetési díj egy hóta 34.— Ft negyedévre 102.— Ft fél évre 204.— Ft. egy évre 400.— Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA. Győr Kálvária út 1—3 PL: 126 9002 Telefon: 17­ 822 Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató Index: 25 060 — HU ISSN 0133—1507.

Next