Kisalföld, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-24 / 250. szám
A tartalomból O Népművészet vagy üzlet? □ Ember, aki tükröt árult □ ,,A barátság asztala” előtt □ Cukorgyártás Ácson □ Vihar után (után?) Csornán □ Érdekességek a nagyvilágból Mitől építész az építész? Vadász György kiállítása Sopronban Lakótelepen, panelházban lakom. Volt alkalmam kitapasztalni, hogy itt a berendezés egyik legfontosabb stratégiai szempontja — mert van több is: például, hogy legalább annyira szűknek ne érezzem a szobákat, mint amennyire valójában azok — a megfelelő függöny megválasztása. Ami beereszti ugyan a napfényt, de lehetőség szerint kívül rekeszti a környező egyforma házak szomorító látványát. Lakótelepen élek. Irigyelnek érte, tudom a belvárosiak, mert van központi fűtés, lift, meleg víz, száraz falak és valamiféle rend is. De én éppen ugyanennyire irigylem őket: barátságos, kopottan is színes, emberi arányokban szóló és embernek valóan változatos környezetükért. Az építészet, ahogy Le Corbusier írja, nem pusztán abból áll, hogy tudjuk: „mitől tartós, mitől fűt és világít valami”. Hanem: „az építészet érzéseinkre hat, élményeket vált ki, a kialakított kapcsolatrendszerrel mély visszhangot ébreszt bennünk, hiszen olyan rend mértékét adja meg, melyet a világegyetem rendjével összhangban levőnek érzünk.” „Amikor szellemünk irányát és szívünk lüktetését meghatározza, megérezzük a szépséget.” Amikor a Kossuth-díjas szobrász, Varga Imre Zalaegerszegen keresztülhajtva meglátta az akkor még épülő városközpont tömbjeit, a bontakozó épületek olyan hatással voltak rá, hogy az út közepén megállt kocsijával, míg rendőr nem parancsolta félre. Az építészet — gondoljunk csak bele az egyszerű kijelentésbe — a környezetet teremti meg, amiben élünk. Amiben élünk! Az a műtét minket vesz körül: igazítja gondolatainkat, alakítja érzéseinket. Bezárhat, de lehetőséget is adhat, hívogathat, ösztönözhet, biztathat is. Az építmény nemcsak az esőre és szélre van hatással, amennyiben kirekeszti azokat. Az építmény a lakójára is hatással van! Ezt tudnia kell minden építésznek. Gondolom, tudják is. De ezzel a tudással, ezzel a hatalommal élni, a figyelembe vehető szempontokat figyelembe véve hasznosan élni tudni — ez a képesség csak keveseknek adatott meg. Vadász György ezeknek a keveseknek egyike. Kiállítására belépve, a soproni Festőteremben, az a nem túlzottan jólnevelt első felkiáltásunk — nahát, ilyen házak is épülnek Magyarországon? Igen, szerencsére ilyenek is. Sok egyéb mellett... Vadász Görgy házai szépek, tagoltak, fantáziadúsak. És sokkal többek ennél. Vadász György láthatóan vonzódik a transzcendens felé. Ha pedig vonzódik, annak a lakók látják hasznát. Csak terven létező kétszintes nyaralója megtalálta az erdőben az erdő lelkét. Ez a ház egy mesebeli lény, az erdő szelleme, megtestesítője a nem is ember, nem is fa, mégis mind a kettő mesealakoknak. Egy másik, a Czeizel-ház az ossziáni monda levegőjét, a ködbe burkolózó skót várromok hangulatát kísérti. Tessék megállni ezek előtt a tervek előtt, tessék hagyni, hogy hassanak ránk a rajzok. Ilyen házban élmények várnak, ilyen házban nem lehet úgy élni, ahogy eddig. Egy ilyen ház többet nyújthat a lakójának, mint egy egész közművelődési intézményrendszer. És találunk példát a kiállításon a szinte tökéletes, mégis semmit el nem nyomó funkcionalizmusra (. ..sejtház”), a legegyszerűbb formák nagyszerű harmóniájára (szigligeti nyaraló), példát a kor irányzatainak megértésére — és megtaláljuk a zalaegerszegi városközpont négy * tömbből álló együttesét, ami — talán nem sértek meg senkit — várost csinált Zalaegerszegből. (Az érdem persze nemcsak az övé, hanem — fontos! — a rendelkező városatyáké is, akik őt bízták meg egy ilyen terv elkészítésével.) Ennek a zalaegerszegi együttesnek egyébként nemcsak ebben van a jelentősége: ne mulasszunk el abba is belegondolni, hogy — csúnyán mondva — négy darab panelház alternatívájaként épült... Varga Imre mondta a megnyitón: addig nem találhatunk feleletet a részkérdésekre, ami egész tudatunkat átforgató módon nem vizsgáljuk át belső világunk igaznak vélt állításait. Attól még nem építész valaki, hogy tudja. ..mitől tartós, mitől fűt és világít valami” ... Vadász György — építész. Tulajdonképpen ez a summázata egész kritikámnak. Igen-igen sokat tudó. 48 éves — fiatalember. Akinek nagyon fontos, amitcsinál. (És ahogy maga mondta: akinek fontos, amit csinál, nincs az a szélvihar, ami megakadályozhatná.) Magam is fenntartással olvasnám az ilyesmit, most mégis vállalom a nyílt propagandát: Vadász György kiállítása november 8-ig látható a soproni Festőteremben, naponta 10—13 és 14—18 óra között. Ami pedig Sopront illeti , az építész, mint annyian mások, nagyon szereti ezt a várost. És érdemes a viszontérzelemre: igaz szívvel ajánlom Vadász Györgyöt Sopron figyelmébe. . Még egy utolsó érv: házai nem drágábbak, sőt általában olcsóbbak, mint az ugyanolyan funkciót kielégítő, mégsem ugyanolyan épületek. Muck Tibor KirtHPeiFA magazin ÉLET A MAJORBAN Maroknyi település. Öt perc alatt „fölfedezhetném”, mégis maradok. A nagy udvar tágas, nyitott. Északon a Rábca, délen a 85-ös út, nyugaton bozótos, keleten szántóföld a kerítése. Ahogy a kanyargós sárdűlő a településre szalad, máris van látnivaló: jobbra egy garázs, hulladékfából, tőle balra egy valamikori kastély, jobbra egy ma is lakott cselédsorház, nyolc lakással. Derékig a földben. Apró ablakai a fény után bámulnak. Mellette a másik cselédház, két lakással. Szemközt velük a sertésszállás. Az épület falából kiáll egy vízcsap. Rossz a tömítése. Csöpög. A Rábca felé vivő út mentén kerekeskút, lánccal, rozzant, tojásformájúvá lapult vödörrel... A nagy udvar közepén a szegényember legfontosabb műhelye: a kemence. Alul, a hamus részben, hamunak már nyoma sincs. A tűztérben rossz fonott kosár. Évek óta nem sütnek benne. A kemence mellett serdülő diófa, tíz lépésnyire meg két haldokló akác. Elszáradt csúcsaik az ég felé merednek. A még élő lombok jó árnyat adnak. Alattuk időezte kispad. EZ DÓZSAMAJOR, a Kisalföldi Állami Gazdaság Ikrény, melletti telepe. A megye központjától alig tizenegy kilométerre. Teremtett lelket nem talajok, hogy mégis élnek itt emberek, azt a napfényes szélben száradó, illatos ruhák jelzik a parányi kis előkertekben. Mert minden lakásajtó előtt kertecske van. Szegfűvel, őszirózsával, margarétával, dáliával. A lakások némelyike bezárva, lakattal. Belül üres ... Négy, öt, hat lakás is üres ... — Ebbe majd mi költözünk a napokban — mondja egy fiatalaszszony örömmel. Kezében két nagy szatyor. Benne kenyér, tej, liszt, zsír, péksütemény. — Van itt bolt? — érdeklődöm. — Ó, dehogy van, dehogy van. Nincs itt nekünk az égvilágon semmink. Az uram most jött meg Ikrényből a Tövas kocsival. ő hozta ezt a boltból. — Ha nincs bolt, a többiek hol vásárolnak? — Szaladnak Ikréinybe, vagy mennek Győrbe. Az aztán romantikus út, mondhatom! Télen nyakig ér a hó, ősszel, tavasszal térdig a sár, nyáron meg ellep minket a por... A beszélgetésre körém áll a település minden itthon lévő lakója, vagy nyolcan, és mesélik a híreket a haldokló Dóza majorról ... Onnan a szélső lakásból már vagy másfél éve elköltöztek . Öt gyermekük volt. Kicsi, nedves volt a lakás. Elmentek Győrbe. A minap járt itt az asszonyka és panaszolta: csöbörből vödörbe estek, mert ott is csak vizes lakáshoz jutottak. Amikor elrent, azt mondta: visszasírja a dózsamajori jó embereket. A szomszédjuk vagy fél éve ment el a férjével. Ikrényben épültek. Szép otthouk van. Talán már el is felejtették, hogy valaha itt laktak. Reiderek is elköltöznek hamarosan. Napok kérdése, hogy megkapják a lakást, bent az Öreg-majorban. Az közel van bolthoz, az orvoshoz. Megérdemlik. Túl vannak hetvenen. A tanács is, a gazdaság is segített nekik a lakásszerzésben, mert a bácsi rokkant. Mellettük lakik Bukta Gyula és családja. A férj a győri Rábatext gépkocsivezetője, az asszonyka a Győri Áfész savanyítójában dolgozik. Most gyesen van. Karján ül isikéje, a két év körüli, kék szemű, szőke szépség. A mama szíve alatt már ott a kistestvérke. — Mit vár? — Ilyen egészségeset és szépet, mint Ilike, és ha lehet fiút. A Volán egyik teherautójának saja veri fel a csendet. — Buktáék hol laknak? — érsek!őrlik a pilóta. — Én vagyok Buktáné. — Akkor jó, mert itt a szén. Amíg a szenet ledobják, a több 3 fék tovább mesélnek a kastély egykori lakójáról, a valamikori intézőről: igen goromba ember volt, vagy az ostorával, vagy a csípős nyelvével bántotta az embereket. ZSIGULI SZALAD az udvar közepére. — Ilike! Rokonok jöttek! — kitiltja egy asszonyka. — Honnan tudja? — kérdem tőle. — Mert Buktáné a húgom, akik érkeztek, azok pedig az ő apósáék. Mines hét, hogy el ne jönnének. Szeretik az unokáinkat. — Maga mióta él itt? — Én itt születtem — válaszolja. — Férjem is, én is itt dolgozunk, illatgondozók vagyunk. Már jön is férjem! Ma szabadnapos..Különben nálunk nincs megállás. Az álatoknak mindennap enni kell: karácsonykor, húsvétkor is, szabadszombaton is. Külön-külön mind a tetten majd hatszáz sertést gondozunk. Valaki megszólal a gyűrűben. — Az ő férje a szakszervezti bizalmi. Ezt mindjárt bizonyítandó „A szervezeti szabályzat” című kis könyvecskét osztogatja a gyerekek között hogy este, ha a papa és a mama megérkezik — adják át nekik, mert fontos tudnivalókat tartalmaz. A SZAKSZERVEZETI BIZALMI. Tóbi Tibor ma szabadnapos, így volt ideje beszaladni a faluba ,a szakszervezeti titkárhoz, hogy intézze a közösségi ügyeket. Bogdán Kati, aki szüleivel és még négy testvérével a szélső lakásban él, suttogva érdeklődik: — Tibi bácsi, könyveket nem hozott? — Most nem — hangzik a válasz, aztán a többiek elújságolják, hogy a környéken nincs könyvtár, amelyiknek a könyveit Tibi Tibor ki ne olvasta volna. Ha ideje engedi, csak kerékpárra kap, aztán hozza a könyveket és adja öregnek, fiatalnak. — A könyvek segítségével már bejártam a világot, így jártam Afrikában, Dél-Amerikában, Olaszországban, Spanyolországban — mondja a szakszervezeti bizalmi. — Mennyi könyvet olvasott eddig? — Nem számláltam, de több ezret. — Jófit tanult belőlük? — Bölcsességet. A település lakói beszélik, hogy Tóbi Tibor a rozzant kastély egyik kihasználatlan termében egyszer valami klubot akart létesíteni. Úgy hírlik, ott is könyveket osztogatott volna a lakók között. Felolvasást is ígért, de nem kapott, támogatást. — Pedig jó lett volna! — mondják. Hogyisne, hiszen itt, kőhajításnyira a megyeközponttól, az égvilágon semmi sincs, csak a televízió. Az a mozi az a színház, az a TIT- előadás. Minden. Az újságokon kívül csak azt kedvelik. — Milyen újságokat járatnak? — Nők Lapját. Kisalföldet, Fülest. Népszabadságot. TV-újságot. Magyar Ifjúságot. Rakétát... A kastély irányából harsány dal árad: „Kicsit szomorkás a hangulatom máma Nevelünk a bolondos zenén, amelyet csuna kedvességből az egyik lakó Kállai Lajos éjjeliőr szolgáltat az ablakba helyezett hangszórójával ... BOHÉM EMBER, de jó szíve van. Ablakával szemben egy madáretető, és bár van rovar ,a települést körülvevő erdőben bőven, ott lóg a szalonna a kis énekeseknek. (Sindulár) ■ Bcr Rudolf: A FESTŐ Szikszai Károly l\ovo tel Plovdiv S néhány év múlva mire emlékszel majd ebből az utazásból ? Talán egy parkra, egy arcra a hotelszobák sovány ablakaira, ahonnét azt hiszed, láttál valamit... De csak a szokásos kép: házak, fák, autók, emberek, ideiglenesen mint egy váza az asztalon, ideiglenesen ahogy másokban él az arcod, ahogy mások leélik az életedet ezer kilométerrel odébb, , talán egy kocsmában, talán egy percig, , talán örökre-------- Tóth Bálint Elszakadnék tőled Elszakadnék tőled, de tükrös szép arcod visszatart. Most úgy állunk mi szemben ketten, akár a viz s a part. Elszakadnál tőlem, de arcod csak arcom tükrözi. Mint futó víz színén, ragyognak a part hű füzei.