Kisalföld, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-22 / 172. szám

KROR3M ESEMÉNYEK Búcsúzunk Jakus Lajosnétól Elhunyt Jakus Lajosné (sz. Spánitz Rózsa), a Kisal­föld egykori munkatársa, rovatvezetője. Újságírói pá­lyafutását 1955-ben kezdte a Győr-Sopron megyei Hír­lapnál, ahol több mint tíz éven át az ipari rovatot ve­zette. 1973-ban lett a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat üzemi lapjának felelős szerkesztője. Hatvan éves volt. Jakus Lajosné Pécsett született. Szinte gyerekként került a pécsi Zsolnay Porcelángyárba segédmunkás­nak. 1945-ben vették fel a pártba. Különböző párttiszt­ségeket viselt, éveken át a Magyar Nők Szövetségének megyei titkáraként tevékenykedett. Aki jellemezni akarja, most nehezen találja a szava­kat. Egyszerű, hétköznapi asszony volt. A mindennapi emberek sorsa foglalkoztatta, értük emelt szót írásai­ban. Mindig észrevette a vigasztalásra, a segítségre szo­rulókat. Minden beosztásban becsületesen, elkötelezett pártmunkásként cselekedett.­­A toll szerény munkájának emlékét kegyelettel meg­őrizzük. n Kefe és Paradicsom, az­az Gyulár Tibor és Székely József bohócszámmal, Vita­ Ildikó énekes megzenésített versekkel és daltanítással szórakoztatta a vakációzó gyerekeket tegnap délelőtt Győrött, a Kun Béla lakóte­lepi Zöld iskola aulájában. irányított sorsolás? A Márka-játék mellékzöngéi Laki Zoltánná győri olvasónk arról panaszkodott: összegyűjtött ötven Márka-kupakját postán visszaküld­ték. Telefonon érdeklődött a Márka-játék központjá­tól, s azt a felvilágosítást kapta, hogy július elsejével a beküldési határidő lejárt, ezután — augusztus 1-ig — már csak akkor veszik át a kupakokat, ha a gyűjtő személyesen viszi be a központba. Nos, utánajártunk a panasznak, s a fenti információt Földeák Róbert, az akció szervezője is megerősítette. Arra hivatkozott, hogy a postán érkező kupakokat csak kb. négy hét át­futási idővel tudják ,,feldolgozni”, s mivel az első sor­solás július huszonkilencedikén lesz, ezért döntöttek a hó eleji határidő mellett. A magyarázathoz több kérdésünk is van. Először: ha az úgynevezett fősorsolás csak szeptember 29-én lesz, miért kell a négyhetes átfutási időhöz kéthónapos elő­­retartás? Aztán: vajon nincsenek-e előnyben, a buda­pesti játékosok, hiszen ők könnyebben viszik be sze­mélyesen a központba a kupakokat, mint mondjuk a soproniak vagy a nyíregyháziak. És végül: nem lett volna okosabb egy másfajta szervezéssel a postát men­tesíteni a visszaküldés munkájától és költségeitől? (Ugyanis a küldemény el sem jut a címzetthez, a pos­tán ,,fordítják vissza” a feladónak .. .) ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT, du 5 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51­­2 alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 12-244 Gyermekorvosi ügyelet ugyanott du. 5 órától másnap reggel 7-ig. Fogorvosi készenléti ügyelet is ugyanott, este 8 órától másnap reggel 7 óráig. SOPRONBAN, du. 5 órától reggel 7-ig a temkey u. 5. szám alatti központi ügyeleti rendelőben. Te­lefon : 12-911. MOSONMAGYARÓVÁRON, du. 5-t® reggel 7-ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. sz. alatt Telefon: 15-013. CSORNÁN, du. 6 órától reggel 8-ig az új kör­zeti rendelőben a Vörös Hadsereg u. 62. sz. alatt Telefon: 337. KAPUVÁRON: a központi körzeti ügyeleti szol­gálat Kapuvár városban (öntés település kivételé­vel) ellátja Vitnyéd községet és Csermajor tele­pülést. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYŐRÖTT: az Amadé­­ u. 1. sz. alatt de. 8—14 óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, du. 1­6 óráig. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 22 óráig a megyei egészségneve­lési csoport helyiségében (Győr, Árpád u. 21.) sze­mélyesen vagy a 21-188-as telefonszámon. Zenekari akadémia A Zeneművészeti Főiskola és a KISZ Központi Mű­vészegyüttese szervezésében három hetes nyári zenekari akadémia kezdődött a hét elején Győrött. A vendégek — akik között NDK-beli és szovjet diákok valamint professzorok is vannak — a megyei KISZ-bizottság po­litikai képzési központjában leltek otthonra. A különbö­ző előadások és foglalkozá­sok a magyar főiskolások számára egyben a kötelező nyári gyakorlatot jelentik. A kurzus zárásaként a résztvevők augusztus nyol­cadikén Mozart, Bach Hän­del és Weiner műveiből ösz­­szeállított koncertet adnak, amelynek pontos helyét és kezdési időpontját a későb­biekben közöljük. Ügyeletes riporter: FREÉSZ KÁROLY Októberben nyit a Fészek áruház Néhány napja ott látható a felirat a győri Tüzép Mé­száros Lőrinc utcai egyes számú telepén épített hatal­mas új épület homlokzatán: Fészek áruház. Az 1500 négyzetméteres eladótérrel rendelkező áruház az oszt­rák Bauwelt áruházi lánc­tól vásárolt licenc alapján épült. A hagyományoktól el­térően nem csak építőanya­gokat lehet majd vásárolni, hanem sokféle olyan cikket is, amely a ház körüli mun­kákhoz, barkácsoláshoz, kis­kert műveléshez szükséges, így például tervezik festé­kek, ragasztóanyagok, vegy­szerek, kerti- és barkács­­szerszámok árusítását. Azok­ból az árukból, amelyek ugyan az áruházban nem láthatók, de a telepen meg­találhatók, állandó kiállítást rendeznek az üzletben. Az áruház ősztől harminc mil­lió forintos készlettel várja vásárlóit. Szépségkirálynő fiákeren • Mosonmagyaróváron mint­ha megirigyelték volna a füredi Anna bál hírnevét. A Hazafias Népfront, belvárosi nőbizottsága ugyanis szom­baton este nyolc órai kez­dettel Anna bált rendez a Mokka eszpresszóban. "Ter­mészetesen a szépségkirály­­nő választás sem marad el. A győztest vasárnap délben fiákeren mutatják be a vá­ros közönségének. Ugyan­csak Anna bált rendeznek szombaton a kimlei műve­lődési házban. ■ kitüntetés. A Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa, Ke­szei Józsefnek, a Mosonma­gyaróvári Fémszerelvénygyár gazdasági igazgatójának és Száger Zoltánnak, a Magyar Vagon- és Gépgyár személy­zeti és szociális igazgatójá­nak, eredményes munkássá­guk elismeréséül, nyugállo­mányba vonulásuk alkalmá­ból a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetése­ket csütörtökön Gábor And­rás miniszterhelyettes adta át. □ TAKARÉKOS SOPRO­NIAK. Az Országos Takarék­­pénztár soproni fiókjaiban a takarékbetétek állománya meghaladja az 1,5 milliárd forintot. Az ez évi állomány­­növekedés 85 millió forint. Legdinamikusabban az ifjú­sági betét növekszik. A város fiataljai 77 millió forintot gyűjtöttek össze, elsősorban önálló otthonhoz jutás vé­gett. Ezt a célt szolgálja Sopron első garzonháza is: 1983-ban 59 lakás készül el. Az otthonokat kizárólag az ifjúsági betéttel rendelkezők kapják. □ JAZZ UDVAR. A Bop Art együttes lesz a vendége a győri Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ Jazz ud­varának. Az előadás ma este hét órakor kezdődik. ■ Az Észak-dunántúli Tervező Vállalat (GYŐRI­­TERV) készíti a szombathelyi Művelődési és Sportház fel­újítási terveit. A tervek elké­szülte után a kivitelezéssel a Vasép vállalatot bízzák meg a FÜRDŐZÖKNEK. Mint arról korábban mi is beszá­moltunk, július nyolcadikán vízhiány miatt ideiglenesen bezárt a tatai Fényes fürdő. A napokban lehullott csapa­dék ismét lehetővé tette a fürdő megnyitását így — ha nem is teljes üzemmel — de ismét fogadja vendégeit a Fé­nyes. ■ Halálos baleset. Nyúl községben egy lakóház udva­rán Popovics Sándor 20 éves kőműves, Kovács József 28 éves lakatos és Csornai Sán­dor 29 éves gépkezelő, helyi lakosok a kút tisztításához benzinmotoros szivattyút használtak. A kútba leeresz­kedő Popovics Sándor a ben­­zingőztől elkábult, így járt a segítségére siető Kovács Jó­zsef is. Mindketten a vízbe fulladtak. A mentésüket meg­kísérlő Csornai Sándor súlyos mérgezést szenvedett. A rendőrség szakértő bevonásá­val folytatja a vizsgálatot. wd­mmaemwsxrs* w* be is m mm® a 4-J w 4 iy§ i I mm Életmentő delfinek. Delfi­neknek köszönheti megmene­külését egy holland pilóta aki helikopterével a Jáva­­tengeren hajtott végre kény­szerleszállást. Az Antara in­donéz hírügynökség beszá­molója szerint a pilóta kis gumicsónakjával nyolc napon és éjen át hányódott a ten­geren A már teljesen , re­ménytelen helyzetből végül egy kis delfin-csoport segítsé­gével menekült meg a sze­rencsétlenül járt ember A delfinek orrukkal tolták ma­guk előtt a gumicsónakot vagy tíz kilométeren keresz­tül, amíg egy közeli sziget partjaihoz értek. 1983. július 22. Péntek. — MAGDOLNA napja. A Nap kél 5.09 — nyugszik 20.31 órakor. A Hold kél 19.02 — nyugszik 2.37 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1898. július 22-én született, és 45 éves korában, 1943-ban halt meg STEPHEN VINCENT BENÉT amerikai költő és regényíró. Várható időjárás ma estig. Számottevő eső már sehol sem lesz. Országszerte túlnyomó­an napos idő várható. A szél mindenütt je­lentősen gyengül. Hűvös lesz az éjszaka. A délutáni hőmérséklet 21, és 26 fok között várható. Távolabbi kilátások szombattól keddig­, változóan felhős idő, elszórtan záporokkal. A hőmérséklet emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között lesz. Jelentős mennyiségű napi csapadék az ország te­rületén 10 százalék várható. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál csütörtökön 11 órakor 24 fok volt. A DUNA vízállása Dunaremeténél 367 cm és apadó jellegű, a RÁBA vízállása Győrnél 134 cm és áradó jellegű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RA­DIÓ: 8.25: Miről ír a Társadalmi Szemle új szá­ma? — 8.35: Ope­raegyüttesek. — 9.05: Kovács Dé­nes hegedül, Péte­ri­­ Endre zongo­rázik. — 9.33: Óvodások műsora. —9.53: Lottó­sorsolás. — 10.05: Gyermekek­nek. — 10.36: Utcakép. Maja­kovszkij versei (ism.). — 10.41: Andor Hana Schumann-román­­cokat vezényel. — 11.00: Gondo­lat (ism.). — 12.40: Reklám. — 12.45: David Ojsztrah vezényel. — 13.28: Nótacsokor. — 14.14: Vonzódások. — 14.44: Magyarán szólva . . . (ism.). — 15.05: Révka­lauz. A Gyermekrádió műsora. — 15.35: David Munrow blockflő­te-együttese játszik. — 15.58: Hallgatóink figyelmébe! —­16.00: Mit üzen a Rádió? — 16.35: Ope­raáriák. — 17.05: A Lengyel Nép­­köztársaság nemzeti ünnepén. — 18.00: Liszt: Orfeusz — szimfo­nikus költemény. — 18.12: Rek­lámkalauz. — 18.28: Hallgatóink figyelmébe. — 18.30: Esti maga­zin. — 19.15: Közvetítés az orszá­gos­­úszóbajnokságról. — 19.25: Mozart: B-dúr szonáta K. 333. — 19.47: Rádiószínház: Partita sze­­kercére és fűrészre, öt költői té­telben. — 20.35: Operettkedvelők­nek. — 21.30: Félig igen és félig nem... Riport. — 22.20: Külpo­litika. — 22.30: A zenéről... — 23.34: A Philadelphiai rézfúvós­­együttes játszik. — 0.10: Melódia­­koktél. PETŐFI RADIO: 8.05: Világhí­rű tenoristák. — 8.20: Külpolitika (ism.). — 8.35: Slágermúzeum. — 9.36: Közös lónak. Riport. — 9.51: Reklám. — 9.53: Lottósors,o­m­lás. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.27: Orosz nyelvű hírek. —­ 11.35: Tánczene. — 12.35: Édes anyanyelvűnk (ism.). — 12.40: Népi­ muzsika. — 13.15: Gyermek­­albusk. — 13.24: Kiotó. — 13.3­1: A Gyermekrádió új zenei felvé­teleiből. — 14.00: Indíts! Zenés útrabocsátó műsor. — 17.30: Ötö­dik sebesség. — 18.35: Közvetí­tés az országos úszóbajnokság­ról. — 18.45: Pophullám. — 19.27: Reklám. — 19.40: Nótakedvelők­nek. — 20.33: Embermesék. — 21.35: Külföldi táncdalok. 3. MŰSOR: 9.00: Machaut-mű­­vek. — 9.26: Zenés játékokból. — 9.56: Az Új Budapest vonós­négyes hangversenye. — 11.05: Rimszkij-Korszakov ciklus: X/5. rész: Szadko. — 14.08: Barokk zene. — 14.48: A Rádiószínház bemutatója: Smaragd sziget. — 16.10: Tájak zenéje XX­I. rész. — 17.01: Felejthetetlen arcok az Operaházból. — 17.30: Kapcsoljuk a Bartók Emlékház hangverseny­­termét. — Kb. 18.40: Németalföl­di szerzők kórusműveiből. — 19.05: Wagner: A nibelung gyű­rűje. V 4. rész. — 20.05: A zene­­irodalom remekműveiből. GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Információk üdülőknek. — 17.15: 5-1-2 - 7-vége. — Köz­ben: 17.30—17.33: A nap híre és kommentárja. — 17.55: Reklám. — 18.00: Hírmagazin. — 18.20: Hétvégi jegyzet. — 18.25: Hírösz­­szefoglaló. BUDAPESTI TV I.: 16.25: Hírek. — 16.30: Gó­tikus festészet. — Kisfilm. — 16.55: Öt perc meteo­rológia. — 17.00: A Lengyel Nép­köztársaság nem­zeti ünnepén. — 17.20: Képújság. — 17.25: Ke­resztkérdés. — 17.55: Reklám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó­­. — 20.00: Derrick: Schubach vissza­tér. Tv-filmsorozat. — 21.05: A hét műtárgya. Észa-magyaror­­szági festő: Tárkányiné. Kun Anna epitáfiuma. (Magyar Nem­zeti Galéria.) — 21.10: A King’s Singers együttes énekel. — 21.20: Troell sorozat: Kivándorlók. Svéd film. — 23.45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.01: Kertünk-ud­varunk. — 20.20: Montreuxi jazz­­fesztivál. — 20.45: Tv-híradó 2. — 21.05: Reklám. — 21.10: A ré­gensherceg (3.). — 22.00: Vívó VB. — 23.10: Képújság. SZLOVÁK TV I.: 8.55: Hírek. — 9.00: Szórakoztató gyermekmű­sor. — 9.30: Szórakoztató vetélke­dőműsor. — 10.10: Hedvig. Tv­­játék. — 11.20: A rendőrség nap­lójából. — 11.30: Hírek. — 17.50: Hírek. — 17.55: Tv-torna. — 18.00: Bratislava! magazin. — 18.15: Az Alpok teteje. Természetem. — 13.40: Dokumentumműsor. — 19.1­0: Esti mese. — 19­30: Tv-híradó. — 20.00: Sándor Mátyás. Filmso­rozat. — 21.00: Szórakoztató ve­télkedőműsor. — 21.40: Muzsika­szó. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 2­2.15: A szakmai kép­zés órái. Tv-film. — 23.15: Hí­­rek. — 23.20: Peter, Paul és Ma­ry. Fol­klór együttes műsora. OSZTRÁK TV I.: 10.30: A kis sztár. Amerikai film. —­ 12.15: A mi Kozmoszunk. Filmsorozat. — 15.0­0: Billy. Filmsorozat. — 15.45: A hegyek világa. Dokumentum­­­film. — 17.25: Nagymama, gyere. Rajzfilmsorozat. — 17.30: Geor­ge. Filmsorozat.­ — 17.55: Jó éj­­szakát gyerekek. — 18.00: Panop­tikum. — 18.30: MT. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-hír­adó. — 20.15: A felügyelő. Film­sorozat. — 21.20: Made in Auszt­ria. — 22.10: Esti sportműsor. — 22.25: Éjszakai stúdió. II.: 16.00: Sportdélután. — 19.30­ Tv-híradó. — 20.15: Telemed. Or­­vosi tanácsok. — 21.00: Riportmű­sor. — 22.20: Cyrano de Berge­rac. Film. — 0.10: Hírek. Ha valaki csenget... — Jó nagydarab ember volt, és olyan erőszakos, hogy majdnem beesett az előszobába, amikor kinyitottam az aj­tót... Egy olvasónk meséli így meglepetését, hozzátéve, hogy tulajdonképpen nem történt semmi más, az ember megkér­dezte, nincs-e valami használt ruhaféle, és odébbállt. Olva­sónk éppen véletlenül tartózkodott otthon, napközben egyéb­ként csak a gyerekek vannak a­­lakásban. Tudják, nem sza­bad ajtót nyitni csengetésre, csak ha előbb megkérdezik, ki az, és ismerik. De — és ezért érdemes megemlíteni —, min­den gyereknek jól a lelkére kötötték ugyanezt a szülei? Még több mint egy hónapig tart a vakáció, sok gyerek egyedül van otthon napközben ... MOZIMŰSOR Ásványráró: Az inkák kincse (b) 6, Beled: Skalp­vadászok* (USA) 6, Bőnyrétalapt Várlak Nálad vacsorára* (USA) 6, Csorna: Gye­rekek a Kéktó­­hegyről (sv) 10, 18. A jöttmentek (brazil) 18, Fer­­tőszentmiklós: Szexis hétvége* (p.fr) 7, Gönyű: Sértés (m) f1, Győr, Rába: Régi nyár (m) 14. fzj. A Manderley ház asszonya (Filmmúzeum) 18, Győr, Rába Kamaramozi: Harmadik típusú találkozások I­rí.* (USA) 5, Győr, Vörös Csillag: . . .És me­gint dühbe jövünk (o) 11, 3. Majmok bolygója* (USA) 16. 7. A Manderley ház asszonya (Film­múzeum) 9, Győr, Mesemozi: Tizenkét hónap (lap) 3. n6. Győr, Kertmoz! Kiskút: A Profi* (fr) este 9. Győr, Kun Béla Lakótele­pi Mozi: A névtelen vár (m) 6. Győr, Petőfi: A lator* (o) 6. Győr, Vasútmozi: rövidfilm-összeállítás du. 1­7-ig, Győrszentiván: Min­dent fordítva (sz) 7. Halászi: A Pál utcai fiúk fm) 4. Néma dos­szié (m) 6. Hegyeshalom: Jo­seph Andrews* (ang) R. János­­somorja: Nevem: Senki (o—Fr— NSZK) 6. Kapuvár­ .Tohoboh( fb) f6. f8. Kamivár, Rábaparti Mo­presszó: Félénk vagyok, de hó­dítani akarok (fr) este 9. Lébény­­miklós: Elvis Presley (USA) f7. Mosonmagyaróvár. Dózsa: A be­tyárkapitány (r) f4. Jézus Krisz­tus Szupersztár (USA) f6, f8. Mo­sonmagyaróvár, Kossuth: Fény­jel a hídnál (sz) 4. 6. 8. Nagy­­szentjános: Halálos tévedés (NDK) 7. Í­tevény: Hét merész kaszkadőr CUSM 7. Pannonhal­ma: A nyolcadik utas: a halál* rang)­fi. Pár: Egy elvált férfi bal­lon*­*!* fT­RAJ 7. Rajka: Di’­­tvi-dili (US­A 7. Sopron, szabad­ság: Az e.m.fr kincse (sz) 3. A nos+ás rmodig kétezer csenget !—U­* ujs A) no, 18. háromne­gyed 10. Sopron, Petőfi: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnö­­keit?* UJS A) fi. Sopron, Cam­ping: Hegyi emberek* (USA) es­te 9. A csillaggal jelölt filmek kor­határozat­­t a Mozi­szemi Válala­t a műsor­­változtatás jogát fenntartja! KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságé és a Győr-Sopron megyei Tanács­­ap­o. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Címünk Győr, tanácsköztársaság útja SI II emelet, levél­címünk: Győr, Pf.: 28. 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15­ 544 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042 Szerkesztés :12-473 Ügyeletes riporter 15-544 Éjszakai szer­kesztés: 17-822. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapó 11 9400 Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma 99 Kiedje a Győr megyei lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza Készítette a SZÉCHÉNYI NYOMDA, Győr Kálvária út 1-3 Pf.: 126. 9002. Telefon: 17­ 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507.

Next