Kisalföld, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-03 / 102. szám
■ örömüket lelték a májusi ünnepi hajók azonban a győriek, üröm az örömben, hogy tegnap felszedte horgonyát a Bogdány sétahajó, s a Dunakapu téri kikötőből a fővárosba indult. Van kiút alkoholjából .... t —1 — —A klubban teát szolgálnak fel !.. — Alkoholista vagy — mondta a lány. A fiú szemében a döbbenet és a gyűlölet fénye lobbant. Sarkon fordult és otthagyta a lányt. Többet nem találkoztak. -V1 Az alkoholistának nincs betegségtudata, sőt többnyire azt sem ismeri be, hogy alkoholista. Az alkoholizálót a normális életbe nem lehet visszavezetni a beteg közreműködése nélkül. Mindenképpen erős ráhatásra van szükség ahhoz, hogy a beteg — mert szögezzük le, az alkoholista az — legalább fölmérje, hogy mit nyer vis- saa az életben, ha távol tartja magát a pohártól. Nemcsak zilált családi életekről, kocsmapulti duhajkodásokról van itt szó, hanem emberi életekről is. A negyven éves férfiak halálozási arányában első helyen állnak az alkohol okozta szövődmények. A győri alkohol-beteg gondozóban évente több mint 5 ezer páciens fordul meg. Olyanok, akik jószántukból kérik az orvosi segítséget, s olyanok is, akiket köteleznek a gyógykezelésre, mert magatartásukkal, deviáns viselkedésükkel rossz hatással vannak a környezetükre. A gyógyulás lassú folyamat, és semmi garancia nincs arra, hogy a beteg valóban egy életre lemond káros szenvedélyéről. Magyarországon a gondozottak egynegyedénél van hosszabb-rövidebb időre sikere az alkoholelvonó kúrának. Mégis minden alkoholistában bízni kell. Hátha... A kezelés első fázisában mindenképpen kórházban kell tartani a beteget, mert az alkohol erőszakos megvonása olyan fiziológiai és lelki reakciókat vált ki a gondozottaknál, amit gyógyszerrel lehet és kell enyhíteni. Az persze leszögezhető, hogy magát az alkoholizmust gyógyszerrel nem lehet megszüntetni. Az alap „gyógyhelyzet” az alkohol teljes megvonása. E többhetes kúrát követi a pszichoterápia, amely a beteg úgymond lelki gyógyítását segíti. A módszer a beszélgetésre épül. A gondozott és az orvos dialógusából kiderül: miért, hogyan jutott a beteg az alkoholizmusig, melyek azok a körülményeik, melyeik ivásra késztetik, s melyek lehetnek azok, melyek kivezetnék e szenvedély szorításából. És ezen a ponton már a családot is be kell vonni a kezelésbe. A gyógyulóban lévőt segítheti, ha látja, környezete is akarja ezt a viszszatérést. S ha már erről esett szó, érdemes a munkahelyek felelősségét megemlíteni. Amikor a beteg kórházi kezeléséről szóló igazolását kitöltik, azon szerepel egy olyan rubrika, amelybe a betegség elnevezését kell bejegyezni. Háj, ha a munkaadó erre az igazolásra úgy reagál, hogy elbocsátja a dolgozót, az egyáltalán nem használ. Jóllehet, a munkahelyen pontosan tudták korábban is, hogy az illető iszik, mégsem figyelmeztették... A környezet segítsége — a tapasztalatokat ismerve — nélkülözhetetlen. Aki a kórházból hazamegy, annak önerőből kell távoltartania magát az ivóktól. De nem könynyű programot adni, szabadidős elfoglaltságot találni az olyan embernek, akinek éveken keresztül csak a söntéspult mellett volt kellemes az időtöltés. Ezt az űrt igyekszik betölteni a győri alkoholellenes klub, melynek létrehozásában nagy érdeme van a Vöröskeresztnek, a megyei kórház férfi pszichiátriai osztályának és a Megyei Művelődési Központnak. A négy éve alakult klub célja, hogy a gyógyulni akaróknak helyet, programot adjon szabadidejük eltöltéséhez, hogy olyan közösséggé szervezze tagjait, melyben az egymás segítése is szerephez jut. A klub félszáz tagja hetente két délután találkozik — most átmenetileg az áfészi klubban. Az ideális persze az lenne — s a végső cél ez is —, hogy a klub mindennap legyen nyitva, s kínáljon helyet a városban az oda betérőnek. Valóban nem nagy kívánság, hogy Győrben véglegesen helyiséget, s mindennapos , nyitvatartási időt élvezhessen az a klub, ahol csak teát, és üdítő italt szolgálnak fel. A klub négyévi működése után őszinte, családias közösséggé kovácsolódott. Sőt úgy fejlődött, hogy felmerült az igény: jó volna külön csoportot szervezni a „haladóknak” és az „újoncoknak”. Aki a klubba eljut, az már nagyon bízhat — élete nem fut vakvágányra az italozás miatt. Milyen kár, hogy évente alig tíz emberrel bővül ez a kellemes társaság! Mónus Ágnes 4 —jfl/MPCU) A Magyar Tudományos Akadémia 144. közgyűlésének programjáról A biológiai kutatások társadalmi hatása A Magyar Tudományos Akadémia 1984. évi közgyűlésének programjáról tájékoztatták a sajtó képviselőit szerdán az MTA tudósklubjában. Mint azt Pach Zsigmond Pál, az MTA alelnöke az újságíróknak elmondotta: a Magyar Tudományos Akadémia május 10—11-én tartja 144. közgyűlését. A tudományos osztályoknak a közgyűléshez kapcsolódó programjai május 7-én kezdődnek és 9-én fejeződnek be. Az osztályrendezvényekkel kapcsolatban az MTA alelnöke hangsúlyozta: a korszerű tudományfejlődés követelményeihez igazodva több együttes ülést is szerveztek, gondolva arra, hogy a valóság változásai nem szoríthatók egy tudománycsoport keretei közé. A nyelv- és irodalomtudományok osztályának tudományos ülése programjából kiemelte a kulturális és történelmi hagyományaink feltárásával foglalkozó referátumot, amelyben e központi kiemelt kutatási téma eddigi munkálatairól és a jövő terveiről ad számot Klaniczay Tibor akadémikus. A filozófiai és történettudományok osztályának tudományos ülésén „Gazdaság, társadalom, értékrend” összefoglaló címmel egyebek közt a magyar gazdaságban tapasztalható magatartási normákról, a gazdasági, társadalmi változást gátló tényezőkről hangzanak el előadások. „Gazdasági reform és társadalmi szerkezet a nyolcvanas évtizedben” a témája a gazdaság és jogtudományok osztálya tudományos ülésének. Ezen a tanácskozáson a gazdasági és társadalmi kérdések kölcsönhatásairól, a gazdasági reformnak a szocialista társadalom fejlődésében betöltött szerepéről folytatnak eszmecserét a szakemberek. A matematikai és fizikai tudományok osztályának tudományos ülésén a fizika fejlődési irányairól lesz szó, a föld- és bányászati tudományok osztályának tudományos tanácskozása az ásványi nyersanyagfelhasználás és a környezet kapcsolatával foglalkozik. A Magyar Tudományos Akadémia 144. közgyűlésének május 10-i kibővített zárt ülésén — amelyen az MTA tagjain kívül a tudományos osztályok képviselői, a kutatóintézetek igazgatói, a kormány tagjai és az országos hatáskörű szervek vezetői is részt vesznek — Straub F. Brúnó akadémikus tart előadást „Biológia és társadalom” címmel. A referátum azt vázolja fel, hogy a társadalmi fejlődés miként hat a biológiai tudományok kibontakozására, illetve e tudományág újabb ismeretei hogyan befolyásolják a társadalmi fejlődést. A témának az ad különös jelentőséget — hangsúlyozta az MTA alelnöke —, hogy napjainkban a biotechnológia és a génsebészet fejlődése révén már egyes élőlények tulajdonságainak megváltoztatására is lehetőség nyílik. A közgyűlés kibővített zárt ülésén adják át az akadémiai aranyérmet és az 1984. évi akadémiai díjakat. A közgyűlés zárt ülésén, május 11-én az MTA elnöke, illetve főtitkára tart vitaindítót. Az elnöki referátum a kutatások hatékonyságával, minőségével foglalkozik, hangsúlyozva a tudományos élet kiemelkedő tehetséges megbecsülésének fontosságát. A főtitkári beszámoló a hazai tudományos kutatások távlati feladatait vázolja fel, különös tekintettel a társadalmi, gazdasági élet hosszú távon prognosztizálható fejlődésére. Szól a tudományos kutatás számítógépesítésének korszerű megvalósításáról, az alapkutatások helyzetének javításáról. Részletesebben is elemzi három fontosabb kutatási irány: az anyagtudományi, a biológiai és a társadalomtudományi kutatások jövőbeli alakulását — mondotta végezetül Pach Zsigmond Pál. Csak a Sajtosréten, pásztorszívvel A kutyának hűséges szeme van, azzal nézi a lébényi utcát, a szélben kavargó port. Ha álmodik, csak a Sajtosrétről. Ugrál a gazda lábánál, ne, te, ne, mozdulna a máshova igyekvő tehénre Varga Lajos, a kék szemű, s a beszélgetés után nem érthetetlen, miért ragaszkodik annyira a legelőhöz a hetvenöt éves ember, miért a csordához az álmában futó kutya. Lassan nőni kezd a fű az állatok lába alatt, elmúlt a juhok kiverésének ideje, csakhogy a vetéseket nem járták meg sehol a nyájak, ahogy egykor. Most a csorda, a háztáji készül kifelé, de már nem Szent György hetében, utóbb, májusi kihajtással, második napival. Ráncosképű az eb, nyugtatja az öreg, nem mennek sehova, legfeljebb a házépítéshez, ide a szomszédba, az utca túloldalára, ahol az egyik fiú rakat otthont. Ha a pásztoroknak az első héten segítség kell, akkor azért mozdulnak, fordulnak a rét felé, elballagnak Klein Istvánnal és Unger Jánossal, akik szintén nyugdíjasok. Nehéz kedvére tenni az embereknek, emlegeti Molnár László, a termelőszövetkezet háztáji ágazatának vezetője. Nem könnyű találni pásztort. Néhányan kijelentették, kihajtanak, de a falun nem mennek keresztül. Akkor meg mit ér az egész! Világot látni a legelőn nem lehet, de kézen van százötven állat — Mecséren száz, Miklóson hetvenöt a háztáji állomány —, ennyire kell vigyázni, ennyire kell vigyázni, ennyit útnak indítani, hazahajtani. Az első nap nem füstön keresztül terelik a tehenet, hogy a rontástól védjék! Kását se szórnak a jószágra, nehogy elvegye a fejét valami bűbájosforma asszony. Elfelejtődnek a mágikus cselekedetek, ahogy Varga Lajos — sok helybelinek csak Lala — kürtje. Valaha az hangzott rajta: „Jaj, istenem, mi lesz velünk, ha ez évben nem lesz kenyerünk!” Később a nóta más lett: „Zöld erdőben jártam, virágok között...” Előhozza a vékony férfi a kürtöt, elő a két karikást. Megfújja a hangszert, áll a konyhában, szuszog. — Nem megy úgy már, nincs szusz, nem passzol a dallam olyan szépen — mondja. Visszaül a székre, térdére teszi a kürtöt, tapogatja. — Adja el. — Ezt?! Ilyent kérdezni nem illik, ahogy azt se: taszította föl tehén? Se a Nagyszegleten, se a Sajtosréten! Utóbb már békességesebb a szó. Húsz esztendeig feje volt a téeszben, 1959-től tag közben őrzött, az első időben négyen voltak a csorda mellett, még Hágel József, Pápai József, Frühbirt István. Adtak a gazdák pünkösdi pénzt, a növendék állatokért ebben a világban tíz forintot. Volt, aki szívesen adta, volt, aki sajnálta. Karácsonykor, ha jól viselkedett Szent Györgytől a pásztor, került a zsákjába tojás, dió, kalács. Aki pipázni szeretett, meg az, aki rossz őrzője volt a gulyának, macskát kapott. Tudni való, a jó pásztorra nem lehet panaszkodni. Megtörtént, a pásztort leszoktatták a trombitálásról. Hogy hogyan? Igen zavart egy aszszonyt a kürt hangja, kiment az öreghez egy reggel, pálinkát vitt neki, dicsérte, igen csudálatosan játszik. Így történt másnap is, hanem harmadnap hiába várta a féldecit a pásztor. Nem ment az asszony. No, mérges lett az öreg, nem mondott bókot, esküvel fogadta meg, többé nem fújja a szép dalt ingyen az ablak alatt. Nem Varga Lajossal esett meg, amit az előbb elmondtunk. Az biztos, csodáiói, haragosai egyaránt akadtak régen a pásztoroknak. Ember a Sajtosrétről. — A karikást, az ostort nem merem ráncigálni az utcában. A trombitára jobban figyelnek. Engem melegít a hangja. Ez a mostani hangszer a tűzoltó testületé volt, kiselejtezték. A másikat a múzeumnak adtam. Menne a legelőre. Hajnalban összenéz ember és kutya, dehát az állandó kihajláshoz, a novemberig tartó szolgálathoz a tegnapi lélek nem elég. Se az ostor, se a bot. Ha a kéz igen fáj, ha a láb sem az már, mint tavalyelőtt, akkor csak a ragaszkodás marad a tárgyakhoz, a hűség a Sajtosréthez. Meg a ráncosképű kutya a bokrok árnyékában, vagy talán a mindent elnyelő legelőn, ahol lábát botlasztja tavasszal a fű. J. J. Ahol Leibniz, Lessing és Goethe tanult Jubileumra készül a lipcsei egyetem Európa egyik legrégibb egyeteme, a lipcsei, az idén ünnepli fennállásának 575. évfordulóját. Az NDK-ban szinte nincs olyan kutató intézet, kórház, oktatási intézmény, vagy akár nagyvállalat, amelynek munkatársai, sokszor vezetői között ne lennének itt végzett tudósok, szakemberek. Emellett az elmúlt 30 évben Európa, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiból érkezett diákok ezrei tanulnak itt; a Herder intézet, amely 1956. óta tartozik az egyetemhez, alapítása óta 120 ország 18 ezer fiatalját készítette fel főiskolai tanulmányokra. A virágzó szász vásárváros 1409-ben alapította egyetemét. Négy klasszikus fakultáson, a művészeti, a jogi, az orvosi és a teológiai karon indult meg az oktatás. A XVI. századból fennmaradt egyetemi nyilvántartás szerint olyan személyiségek tanultak itt, mint Ulrich von Hutten, a németországi humanizmus jeles képviselője, Thomas Münzer, anémet parasztlázadás vezetője, Georgius Agricola, a metallurgia, az ásványtani tudomány megalapítója. Itt tanult Leibniz, majd később Lessing, Goethe neve fémjelzi az egyetem történetét. A XIX. század közepe óta működnek az egyetemhez tartozó természettudományos és orvosi intézetek, laboratóriumok. 1906. óta vesznek fel nőket is a hallgatók soraiba. 1933 után a fasiszták sok diákot és professzort távolítottak el — politikai és fajr okokból — az egyetemről. 1944-ben alig ezer hallgatót tartottak nyilván — 1933-ban számuk még hétezer volt. Az egyetem valamennyi létesítményének 70 százaléka a háborúban rombadőlt. Az 1946-os tanévben 767 diák kezdte meg tanulmányait, közöttük az egyetem történetében első ízben tudatos program keretében munkás és parasztszülők gyermekei is. 1953-ban vette fel az egyetem Marx Károly nevét. A jubileumi évben különféle természet - és társadalomtudományos témákban 120 szakmai tanácskozást rendeznek. Az egyik legnagyobb szabású közülük a 22. nemzetközi energia-konferencia, amelyre júliusban több mint ezer fizikus érkezik Lipcsébe. A nagyhírű intézmény története, az itt végzett kiemelkedő személyiségek életútja nyolc különféle kiállítás témája lesz. A rendezvények lebonyolításában részt vesz az egyetemen tanító 3700 tudós, az egyéb feladatokat ellátó 7 400 alkalmazott, a több mint 15 ezer hallgató és az 1 600 lelevelező hallgató is. 1984. május 3.– csütörtök