Kisalföld, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-19 / 273. szám
A KISALFÖLD OLVASÓINK ÍRJÁK 1992. november 19., csütörtök Szabad legyen megjegyezni... Pannonhalma kulturális bizottsága tanárokból, doktorokból álló tagjai Szerkezeti kérdések cím alatt javaslatot tettek az utcanevek új elnevezésére. A kultúrirányítók magyar szakos tanára megállapítja, hogy „nagyon hiányzik a Pannonhalmához kapcsolódó Árpád-kori személyiségek emlékét megörökíti névréteg”, íme, egy új fogalom: Árpád-kori névréteg, méghozzá szentekből álló. A Szerkezeti kérdések összeállítói szerint „néhány név emlékezhetne a mezővárosi, járási székhelyi múltra". Tanár urak! Tisztelettel kérdezem: Pannonhalma, régi nevén Győrszentmárton járási székhely igen, de mezőváros ugyan mikor volt? A névjegyzék összeállítója a zárómondatában megállapítja, hogy „a változtatást kívánó utcanevek kompromittált fogalmak, vagy rossz emlékű rendszer reprezentánsainak nevei". Például Alkotmány, Béke ugyan kiket kompromittál? Ha csak azokat nem, akik a mai napig nem tudják élvezni. Rossz emlékűt én is találtam kettőt, Ságvári és Zalka. Bár szabad legyen megjegyezni, hogy mindkettő a fasizmus elleni harcban vesztette életét, ami pártállástól függően ma lehet csekélység. A kisgazda, a régi paraszti községben nem fér meg Dózsa György?Vagy Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki az akkori független kisgazdapárt országgyűlési képviselője volt és Szálasi Sopronkőhidán kivégeztetett? Netán Radnóti Miklós általános iskolai magyar szakos tanárt rossz emlékek fűzik a mártír tanárköltőhöz? Lehet, hogy mindezekkel nem mindenki ért egyet, a demokráciába ez is belefér. De tanult uraim! Mégiscsak elképesztő, hogy mi okból, mi célból „elképzelhető” még Arany János, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Hunyadi János utcanevek megváltoztatása is. Hová vezet az a magyar út, ahol már ez is „elképzelhető”. Nem kellene-e a nyugdíjas tanár uraknak azon gondolkodni, hogy pótolni kell a pótolandókat? Ismeretterjesztő előadásokon a békavárosi a majori, a Lestár, a Horog, a Csender stb. lakóinak elmondani, hogy mit jelentenek a nevek? Miért Kosarasdomb, Cipódomb, Kishegy alja, Prága és Fehérkép? Mitől Német vagy Városi utca? Honnan a Tálján, a Tabán, a Tóthegy vagy Hegy alja stb.? Tán önöknek is mondanának újat a régi lakók. A fiatalok pedig tanulnának lokálpatriotizmust, amit majd ők továbbadnak fiaiknak. És ha majd a lakók önszántukból kérik a szimpatikusabb régi nevet, az önkormányzati testület változtasson, ha van rá pénz. A nagytiszteletű magyar szentek felülmúlhatatlan reprezentánsa az ezeréves Bencés Főmonostor. A Szent István tér visszaállítása nemcsak kívánatos, hanem kötelező. Kívánatos az, hogy Szent Istvánt csakúgy, mint az országzászló-emlékművet Pannonhalmán ne gödörbe tegyük, ahol a nemzeti zászló még mindig az utcák szintjén lobog. Szerdahelyi Ferenc Pannonhalma, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 10. Mi vagyunk a szenvedő alanyok? Levelem a televízió szerkesztőségének szól. Arra lennék kíváncsi, érdekli-e őket, hogy este 11 óra után ki nézi azt az egy-két krimit, ha ugyanannak lehet nevezni. Valamikor este 8 óra után vetítették a szórakoztató műsorokat, ezeket még megnézték a dolgozó emberek. Ma az egész napi műsor csupa szöveg, semmitmondó pocsék hamuka. Nem azt kívánja az ember, hogy állandóan olyan filmeket vetítsenek, amiből csöpög a vér és hullahegyek borítják az utcát, de egy héten egy-két színvonalas filmet igenis elvárnánk a pénzünkért. A filmeket ne 11 óra után vetítsék, mert arra is kellene gondolni, hogy nem mindenkinek telik drága videóra és műholdvevő antennára. Lehet, hogy mi vagyunk a szenvedő alanyai a hosszan tartó médiaháborúnak? Nagyon felháborít, hogy amikor kétmillió ember a létminimum alatt él, az ország vezetői, képviselői állandóan a világot járják az adófizető polgárok pénzéből. Vajon ezt az esztelen pazarlást meddig lehet folytatni még? A kormány azt ígérte, hogy az infláció nem lesz több 16 százaléknál, de ha így mennek fel az árak, év végére még 50 százalék is lehet. Nyerges István Győrszentiván, Egressy u. 8. Hallgat a Fáma Tours Július 29-én induló tíznapos spanyolországi üdülésre fizettünk be a Fáma Toursnál. Előtte többször megfordultunk az irodában, hogy minél több információt összegyűjtsünk az utazásról. Megtudtuk, hogy a busz légkondicionált, s körülbelül 28-30 óra utazás után elérhetjük célunkat. Az indulás előtt pár nappal a busz átváltozott. Még ez is álomszép lett volna ahhoz a járműhöz képest, amivel döcögve átszeltük Európát. Ezen az összes luxus az volt, hogy ki lehetett nyitni a tetőn lévő szellőzőket. A Fáma alkalmazottai arra hivatkoztak, hogy ennyi embernek (23 fő) nem lett volna érdemes elindítani a nagy buszt. De mi a nagy busz költségét fizettük ki! A lényeg az, hogy 38 órai senyvedés után megérkeztünk a szállodához. Az utasok 70 százalékának kétszeresére dagadt a lába. Idegenvezetőnk a késés miatt megunta a várakozást, így lelépett mielőtt megérkeztünk volna. Harmad vagy negyednapra találkoztunk vele, amikor elhadarta a fakultatív programokat. A késés miatt lemaradtunk pár dologról, így a bikaviadalról is. A spanyol kiszolgálással végeredményben megvoltunk elégedve, bár a legolcsóbb földszinti szobákat kaptuk. Csak Spanyolország szépségének és magunknak köszönhetjük, hogy a sok kellemetlenség mellé kellemes élmények is társultak. Hazafelé az út hasonló volt, a buszt néhányszor nógatni kellett a döcögés folytatására. Utoljára éjjel két órakor Kapuváron volt rá szüksége. Hazaérkezésünk másnapján négyen-öten rohantunk a Fámához, elégtételt követelve. Jöjjünk vissza egy hét múlva, akkor lesz bent a főnök - hangzott a válasz. Egy hét múlva sem volt az irodában. Eltelt több mint két hónap, azóta majdnem minden héten voltunk az irodában. Közben lecserélték a személyzetet. Felháborítónak és megalázónak tartjuk, hogy még csak válaszlevélre sem méltat bennünket a Fáma. Pontos név és cím a szerkesztőségben Dobozok, flakonok, elemek, vegyszerek, autók és pályák, erőszakolt erőművek. Stabil betonon csoszogok egy folyómederben, valahol Európában. Gondolkozom. A kavics sem gondolkozik, mégis van. Nézzük csak. A, B, C, kontra D, ah, mondaná a táj. Ahá, mondaná, de nem engedik neki. Hisz az ember a maga több ezer éves múltjával csak jobban tudja, mint a sziklák, a víz, a talaj, a növények és állatok a maguk pár milliárd évnyi alakulgatásukkal. Jó kis erőmű, jó nagy, jó sok pénzbe került. Ne hagyjuk már elveszni! Csináljon, amit akar a víz (a gátakon belül). Iszap? Miféle iszap? Majd kiszedjük. Csak pénz kell hozzá. Hogyan? Fölfelé folyassuk a folyót? Nem akadály. Csak pénz kell hozzá. Meg beton. És itt még nincs vége. Egy boltban (sok boltban) üvegvisszaváltás nincs. Csak ha levásárolod. Üveg? Ugyan! Vegyél dobozos kólát, ásványvizet, gyümölcslét és most már tejet is. Csúcstechnológia, korszerű, modern. És tessék mondani, jó is? Hát persze, ez a legújabb. Akkor biztos jó. Hogyan jutok ki a városból, a város szélét ugyanis elöntötte a szemét. Szemét? Én arról nem tudok. A külvárosiak dolga. És ez a pillepalack? Az nagyon jó! Könnyű, törhetetlen, eldobható, csak nem visszaváltható. És a pénzzel mi lesz? Azt kidobja, meg vele az anyagot és az energiát is, de vehet újat. Nagy előny. Még jó, hogy figyelem a reklámokat. Most már csak ezt használom, mert ez műanyag. És ha a reklám azt mondja, hogy jó, akkor jó. Ökológiai szemlélet nélkül tengődő felnőtt állampolgár vállalkozik egy másik társadalom ökológiai tényeket ismerő, de azokat figyelmen kívül hagyó felnőtt állampolgárának segítségével. Puff neki. Mit nekem környezet. Ahol én vagyok, ott legyen rend! Aztán idővel majd meghempergünk modern és korszerű mocskunkban, akár az állatok. Badarság. Rossz hasonlat. Állat és növény nem teszi tönkre saját környezetét (és másokét sem). Mi már régen nem vagyunk állatok. Az a legrosszabb, hogy erre egy percig sem lehetünk büszkék. És ha ezt a sok piacorientált vakember által tömegre erőszakolt dolgot megkritizáljuk, akkor vagy ironikus mosollyal, vagy habzó pofával, átlátszó védekezésként felénk fordulnak, hogy akkor nem lehet semmit sem csinálni? De igen. Le lehet állni. És lehet átgondoltan folytatni máshogy. Esetleg gondolkozók bevonásával. Mit csinál majd a fiatalság? Tőlünk függ, hogy mit örökölnek. Környezeti nevelés. Ugyan! Hisz alig kap lehetőséget. Közben meg pumpálják beléjük a sok jót és korszerűt. Már száguld a fantáziám. Néhány év múlva egy strandon: napozás csak ruhában! Fürdés csak hozott vízben! Mély levegővétel csak palackból! Élni, csak egyszer próbálkozhat ennyi meg ennyi forint. A párocska majd ott ül a szép, hosszú, iszapos erőműtározó partján, iszogatja a pohárba gondolt ivóvizet, üveges szemmel nézi a műnaplementét, ahogy, elszáll előtte egy műmadár, karmai közt egy műanyag dobozzal, rajta a felirat: dögvész ugyan, de modern! Pőcze Vilmos Győr, Papragi u. 24. Az olvasólámpa fényénél Dögvész ugyan, de modern! Az élőkkel kellene törődni November 11-én hajnalban bekapcsoltam a rádiómat. Tátogva hallgattam egy férfiú elképesztő fejtegetéseit a külföldi jeltelen sírokban fellelhető magyar katonák hazahozataláról. A terv végrehajtásához ugyan kevés pénz áll rendelkezésre, de azon lehetne segíteni országos közadakozás megszervezésével. Szerinte a gellérthegyi Citadellában el is férnének a külföldi jeltelen sírokban porladó hősi halottaink. A fejtegetést hallva végleg eltűnt az álom szemeimről, főleg, amikor a „málinkij robotban” elpusztult magyarok hazahozatalát is bejelentette honfitársam. Megható ez a honfiúi buzgalom. Mint hajdani hadviselt és a háborút túlélt katona csak elismeréssel nyugtázhatom, de a mai nyomorúságos helyzetünkben, a munkanélküli százezrek nyomorát látva, jobb lenne az élőkkel törődni, semmint százmilliókat költeni egy fantaszta elképzeléseire. Hagyják nyugodtan porladni a holtakat a jeltelen tömegsírokban! Az anyaföld megbékéléssel befogadja minden nemzet fiait a feltámadásig. Krascsenics Lajos Lébény, Damjanich u. 30. Futok a pénzem után Egyike vagyok az emlékezetes nyári Aida szuperprodukció (?) áldozatainak. A jegyek árát, költségeimet azóta sem sikerült behajtanom az időközben megszűnt managementen. Nemrég azt hallottam, hogy megalakult Budapesten sorstársaim érdekvédelmi szövetsége. Ismerősöm, aki erről informált, nem tudta megmondani, hogy melyik országos lapban olvasott erről. Ezzel kapcsolatos a kérésem. Ha Önöknek tudomása van erről a szövetségről, illetve hol, milyen formában lehet felvenni vele a kapcsolatot, kérem, szíveskedjenek velem közölni. Ha nem tudják a címet, legyenek szívesek e pár sort olvasói levélként közölni, remélve, hogy valaki a segítségemre tud lenni. Fülöp Botond Győr, Szigethy Attila u. 62. Milliós nyereség nem kis dolog A Csökkenő taglétszám, drága szolgáltatások címmel október 10-én megjelent íráshoz szeretnék észrevételt fűzni. Véleményem szerint az írás nem tükrözi hűen a valóságot. Tény, hogy csökken a taglétszám. (Nemcsak Győrben, hanem az egész országban.) Ennek fő oka az életszínvonal drasztikus csökkenése. (Enni, ruházkodni kell, az ember ilyenkor csökkenti igényeit, s azzal kezdi, ami nélkülözhető.) Nem hinném, hogy a „klub veszített tagságorientált arculatából”. Úgy gondolom, ha bármely klubtag felkeresi az utazási és információs irodát, a műszaki állomásokat vagy a mosonmagyaróvári kempinget, az a lehetőségekhez képest maximális kiszolgálásban részesül. Azt sem hiszem, hogy az nagy baj lenne, hogy felerősödött a szervezet gazdálkodó jellege. Ha nincs pénz, akkor miből teremtenék elő a gépeket, a berendezéseket, a dolgozók fizetését. A szolgáltatások sem olyan eget rengetően drágák, mint azt a cikk címe sugallja. Két példával illusztrálnám a leírtakat. Például a műszaki szolgáltatások vagy a szállítási tevékenység díjtételei nem magasabbak, mint bárhol a megyében, sőt. Az Autóklub győri szervezetének „gazdasági mélyrepüléséről” tett kijelentés felelőtlen, elhamarkodott és nem fedi a valós helyzetet. Az a véleményem, hogy ha egy kb. 55-60 főt foglalkoztató gazdálkodóegység szeptemer végéig milliós nyereséget produkál, az már nem kis dolog. Éppen ellenkezőleg. Azt mutatja, hogy nem is végzik olyan rosszul a dolgukat. Kérdezem: hol van itt a gazdasági mélyrepülés? Vajthó Krisztina Magyar Autóklub győri szervezete Hagyományőrző szemlélet A győri Tárogató úti fehér óvoda gyermekei és dolgozói már negyedik éve vesznek részt a kajárpéci szüretelő napokon. Gyermekeink megfigyelhették a szüreti munkákat, a szőlő feldolgozásának folyamatát. A sok élmény közül a szőlődaráló, a présgép, az embernagyságú hordók látványa elbűvölte őket. Köszönetünket szeretnénk eljuttatni azoknak, akik ezt lehetővé tették: Gruber Jánosnak és az ott dolgozóknak. Az ott szerzett tapasztalatok meghatározóak lehetnek a gyermekek további fejlődésében. Óvodánkban a néphagyományőrző szemléletben nevelt gyermekek érzelmileg gazdagabbak, értelmileg fogékonyabbak, biztonságérzetük nagyobb. Arra törekszünk, hogy gyermekeink a hazához, a néphagyományokhoz ragaszkodó emberekké váljanak. A Tárogató úti óvoda ( dolgozói és óvodásai)