Kisalföld, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-03 / 101. szám

1993. május 3., hétfő Vendég­csalogató kultúra (Folytatás az 1. oldalról.) Vállalkozókat nyertek meg a rendezvényeknek, s jövő­re több szponzorral is tár­gyalnak. Kérte a sajtót ar­ra, hogy minél több infor­mációval és tájékoztatással segítse a fesztivál sikeres megrendezését. A megjelent szlovák ven­dégek, valamint Kolozsváry Ernő­, Győr polgármestere egyaránt azt hangoztatták, hogy az idei Győri Nyár el­ső közös lépéseit a jövőben a határoknélküliség, a ré­giószerep fogja meghatároz­ni. Ezt egy Bécs-Pozsony- Győr kulturális együttmű­ködésben véli igazán garan­tálni Győr polgármestere. A felszólaló művészek elmond­ták, készen állnak produk­cióikkal, várják a fellépést. Megismerve a programot a kulturális választék igé­nyesnek és sokszínűnek lát­szik. A kérdés persze az, hogy mennyire lesz ez igazán a városé, az ide látogató tu­ristáé. Mindezt majd a ren­dezvények látogatottsága mi­nősíti majd. (Pass) Hasznos könyvtárnak, iskolának ismertettek egy rendszerező programot Könyvtárosoknak és pedagógusoknak mutat­kozott be pénteken dél­előtt a pannonhalmi Ben­cés Gimnázium könyv­tárában az az új szoft­ver, amelynek program­ját a budapesti Mohai Lajos és Lévai Gábor dol­gozta ki. A megjelenteket Schrankó Péter, a könyvtár vezetője kö­szöntötte. Elmondta, hogy a Szirén-progra­­mot már 1988-ban alkal­mazta a helyi tízezer kö­tetes könyvtár további rendezéséhez. Ebben a könyvtárban fejlesztet­ték ki az alapját ennek a programnak. Mohai La­jos szólt arról, hogy a most bemutatott prog­ram új fejezete eddigi munkájuknak­­ ugyan­is a magyar nemzeti bib­liográfiát teszi hozzáfér­hetővé a kiskönyvtárak számára. Egyébként a szoftver a teljes könyv­tári munkafolyamatot kiszolgálja, a könyvtá­rost éppúgy, mint az ol­vasót. A szoftver iskolai könyvtári rendszerbe il­leszthető. A tájékozta­tó után a gépekkel, azok kezelésével, a különfé­le tárolható adatokkal és módokkal ismerked­tek meg a jelenlévő könyvtárosok és peda­gógusok. P. A. AKTUÁLIS Három megye táncosainak résztvételével rendezték meg a III. Észak-dunán­túli Divattáncversenyt tegnap Győrött a Bartók Béla Megyei Művelődési Köz­pontban. Az indulók diszkó-, show-tánc valamint show-formáció kategóriában versenyeztek a helyezésekért, és a fődíjért, a Kisalföld Kiadó Bt. kupájáért, ame­lyet végül a Carmen csoport nyert meg Esztergomból. Adakozás önkéntesen Segített a United Way Az önkéntes adakozás, a segítségnyújtás, lassan ha­gyományként gyökeresedik meg hazánkban is. Az Ame­rikai Egyesült Államok legna­gyobb jótékonysági intézmé­nyéhez csatlakozva az 1991. decemberében Győrben meg­alakult United Way Kisalföld Alapítvány a múlt hét végén adta át pénzbeni támogatá­sait a benyújtott pályázatok alapján erre érdemesültek­­nek. Az ünnepségnek Győrött, a Krúdy Gyula Gimnázium és Szakközépiskola aulája adott otthont. Boksa Kálmán igaz­gató köszöntő szavai után dr. Bugovics Elemér kórházigaz­gató adta át a United Way Kisalföld Alapítvány díjait 120 ezer forint értékben. Vissza nem térítendő támo­gatást nyert pályázatával a mosonmagyaróvári 3. számú napközi otthonos óvoda, hal­mozottan sérült gyermekeik rehabilitációjára, a jánosso­­morjai 2. Számú Általános Is­kola enyhén értelmi fogyaté­kos gyermekeket nevelő tago­zata, az önálló tagiskola mű­ködési feltételeinek kiegészí­tésére, és a győri Attila úti 4. Számú Óvoda logopédiai cso­portja, súlyosan beszédhibás gyermekeik pszichomotoros fejlesztési programjának meg­valósítására. Ugyancsak tá­mogatásra tartották érdemes­nek a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Diákott­hon Cirkeli úti munkára fel­készítő csoportjának kollek­tíváját, hogy előmozdítsák a középsúlyosan értelmi fogya­tékos neveltjeik munkatevé­kenységének könnyítését. Dí­jazott lett a budapesti Gézen­gúz Alapítvány győri tagoza­ta, hogy megteremthessék esz­köztárukat a születési káro­sodott csecsemők győri vizit­­tréningjéhez, valamint a Ra­dó Tibor Általános Iskola fog­lalkoztató tagozata is. Kraft Péter, a United Way Magyarország igazgatótaná­csának elnöke és az Ameri­can Express ügyvezető igaz­gatója cége nevében 400 ezer forintot adományozott a Krúdy-iskolának, idegenfor­galmi szakképzésének segíté­sére. Kraft úr, a­ki elmondta, hogy adni jó és jó helyre ad­ni kiváltképpen az - az isko­la egy osztálya részére lehe­tővé tette azt is, hogy elláto­gathasson az American Exp­ress központjába, megismer­kedhessen a cég működésé­vel. Dr. Varga Gábor, a United Way Kisalföld elnöke hangsú­lyozta: feladatuk az, hogy összefogják az adakozó erő­ket, oldják az e téren tapasz­talható közömbösséget és ter­jesszék a gyűjtés, az adako­zás filozófiáját. Keszei L. András Vélemény Szakítópróbák Neves, szakmájában jó hírt szerzett egyetemi professzor így csattant fel (amit megírt egyik lap): maholnap odaju­tunk, hogy a (tan)szabadságba minden belefér. Példákat említett: tenyérjóslás, hastánc, horoszkóp. Lehet, hogy többen jelentkeznek eme stúdiumokra, mint Kant filo­zófiájának hallgatására. Ha csak ezen a nyomon megyek tovább, amit az em­lített személy fölvetett, akkor magam is odajutok, hogy megkérdezem: ki dönti el, hogy ki tanít meg valakinek valamit? A professzor azt javasolta, hogy szabályozni kell a világról összehordott tudást. Ennek legegyszerűbb, ám legelfogadottabb módja a vizsga. Ez aligha csak az egye­temekre érvényes, a többi iskola is ehhez az elvhez iga­zodhat. De nemcsak iskolákról van szó, hanem minden olyan helyről, amely arra hivatott, hogy ismereteket köz­vetítsen az embereknek. Említhetem az újságot is újabb példaként, amely olyan eszköz az információs láncolat­ban , amelynek eszköz szerepét valahol, valakik már meg­vizsgálták, divatosan és a sznobéria szabályai szerint tesztelték. És kipróbálták. Ha szakmai koncenzus születik arról, hogy egy eszköz kipróbálva jó, akkor miért kell másutt is próba nyomá­sának kitenni? Hát azért, mert emberek vagyunk, ezer helyen ezerféleképpen alakítjuk viszonyainkat módsze­rekhez és egymáshoz. Ezért van az, hogy a megfelelés után bár egyértelművé vált, hogy adott területen ki mi­re jut(hat), az újabb és újabb nekifutások mégis vannak. Figyelmeztetnek arra, hogy a (tan)szabadság se lehet vég­telenbe vesző valami. Még ha úgy látszik, akkor se. Valószínű, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy nehezen láthatók a szabályok és kivételek jogi csa­­varjainak menetei a gigantikus érvényesülési verseny­ben. Az európai ház mérete, beosztása, komfortja azo­nos lesz mindenki számára. Ezt híresztelik jól értesült körök. A már idézett professzor azonban figyelmeztetett egy sajátos kivételre, mondván: bármilyen extra az ox­fordi tematika, a magyar irodalom tanításához mégsem javasolt. Csak azért, mert ez a literatúra keveseket ér­dekel? Nem azért. A szakítópróbát nem bírja ki minden­ki. Pótcselekvésnek ugyan ott a hastánc, de szabályok és kivételek dzsungeljéből mégsem menekülhet senki. Csak igazodhat hozzájuk. És vizsgázhat. Varga Lajos KISALFÖLD 3 Ha valakik, hát a barátok tudják Hangulatos étterem Szent Márton hegyén mennyiségű, kellemesen sa­­vanykás szénsav bujkál ben­ne. Minőségének egyik titka: a főzött sört három hónapig a Jura-hegység sziklapincéi­ben érlelik, 40 méterrel a Du­na alatt. Ez a kiváló minőségű ital csak az egyik attrakciója a pannonhalmi Szent Márton ét­teremnek. A vendéglátóegység második évadját pénteken, ünnepélyes külsőségek között Pászthory Valter atya nyitot­ta meg. A bencés rend részé­ről ő felügyeli a Szent Márton éttermet és büfét üzemelte­tő kft.-t, valamint a Welten­­burger Kloster Bier magyar­­országi disztribúcióját, elosz­tását. Mindkettőt szigorúan a minőség, a jó hírnév megtar­tásának elsődleges figyelem­­bevételével. Az új évadban más, az ed­digiektől eltérő üzleti filozófi­át követő menedzsment állt szolgálatba Szent Márton he­gyén. Nem kizárólag az ide­genforgalomra teszik a hang­súlyt. A bajor barátok söré­nek egyetlen hibája, hogy kis­sé borsos árú, ám ezt all. osz­tályú étterem „barátságosabb” árlapjával igyekeznek ellen­súlyozni. Egy-egy itt elköltött hangulatos üzleti, baráti, csa­ládi ebéd, vacsora maradan­dó élményt nyújthat a kör­nyékbeli községekből, vagy Győrből érkező vendégeknek. A magas, páratlan panorámá­­jú, könnyed, faszerkezetes épületben egyszerre 70 ven­déget szolgálhatnak ki kényel­mesen. Hétköznaponként egyelőre 18 óráig tartanak nyitva, a hétvégeken éjfélig. Ám a nyit­vatartási időt, csakúgy, mint az étlapot, rugalmasan „ke­zelik”: a vendég óhaja, kíván­sága a döntő. CS. E. Ha valakik, hát a barátok tudják, milyen az igazi jó csa­polt sör. A Weltenburger Klos­ter Bier, ez a 950 éves recept szerint készülő, bajorországi barátok által gyártott nedű éppen olyan, amilyennek egy sörnek lennie kell. Nem túl keserű, nem túl édes és nem is túl „éles”. Meg lehet inni a habtól, ugyanakkor mégsem „löttyedt”. Sok harapós bubo­rék helyett tartósan kellő ELUTASÍTJÁK A SZÉLSŐSÉGEKET A március közepén Budapesten megalakult Konzervatív Kisgazda- és Polgári Párt Győr-Moson-Sopron me­gyében ezerfős tagságot remél - tud­tuk meg Dóber Lajostól aki házigaz­dája volt az új politikai szervezet pén­teki, Győrben megtartott bemutatko­zó összejövetelének, amelyen az or­szágos vezetőség ismert személyiségei is megjelentek. A párt elnöke, Németh Béla ország­­gyűlési képviselő elmondta, hogy a Konzervatív Kisgazdapárt azzal a cél­lal alakult, hogy összegyűjtse a Tor­­gyán József által megtagadott kisgaz­dákat, azokat, akik nem tudnak és nem is akarnak azonosulni az általa diktált irányvonallal. A párt program­ját úgy tervezik, hogy mentes legyen a kisgazdák eddig elkövetett hibáitól. Megfelelő beszélőviszonyt akarnak kialakítani az agrárértelmiségiekkel - akik nem azonosíthatók a „zöld bá­­ bú ■- ------­ Bemutatkoztak a konzervatív kisgazdák rákkal”­­, felismerve azt, hogy nélkü­lük elképzelhetetlen a korszerű mező­­gazdaság. Hasonlóan korrekt együtt­működésre törekednek az agrár-ér­dekvédelmi szervezetekkel, amelyek jelentős számú tagságuk révén igen­is mértékadó tényezők. Elismerik to­vábbá a magántulajdonon alapuló szö­vetkezetek létjogosultságát. Kívánatosnak tartják, hogy a vá­lasztásokig hátralévő időszakban le­záruljon a kárpótlási illetve a szövet­kezeti átalakulási törvények végrehaj­tása, valamint megnyugtatóan rende­ződjön az igazságtétel és a III/III-as ügynökök kérdése is­­ azért, hogy a következő parlament már teljes erejé­vel a gazdaság talpraállításával foglal­kozhasson. A Konzervatív Kisgazdapárt politi­kai alapállásáról Ugrin Emese ország­­gyűlési képviselő kijelentette, hogy azt higgadt, pragmatikus gondolkodás­­mód jellemzi, elutasítanak mindenfé­le demagógiát - legyen az soviniszta, liberális vagy szociális. A képviselőnő elmondta, hogy a más pártokhoz va­ló viszonyukat kizárólag a programok közötti hasonlóságok illetve különbö­zőségek fogják meghatározni - ennek figyelembevételével készek mindenki­vel együttműködni. Gazdasági elképzeléseikről szakér­tőjük, Csizmadia László kifejtette, hogy az eddiginél nagyobb súlyt kell fektet­ni azoknak a támogatására, akik a tu­lajdonukat hatékonyan tudják mű­ködtetni.­ ­Somodi­

Next