Kisalföld, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

1998. augusztus 1., szombat Mi lesz a Hálóban? A Magyar Televízióban az utóbbi napokban bejelentették, hogy „a nagy érdeklődésre való tekintettel” megismétlik a Háló című magazinműsor legutóbbi adását, amelyben egy me­gyei cigányvajda ötvenedik születésnapjának eseményeit dolgozta fel a stáb. Mivel a család a kisalföldi régióban jól ismert, különösen az ünnepelt fia, aki a vendégeket fogad­ta, az adás témája iránt Győr-Moson-Sopron megyében meg­különböztetett figyelmet érezni. (Lemérhető volt abból a né­hány olvasói reagálásból, tiltakozásból és elhatárolódásból is, amelyek az első, késő esti sugárzást követően érkeztek szer­kesztőségünkbe.) Lapunk nem kívánta a súlyánál fogva megérdemeltnél nagyobb terjedelemben feldolgozni a televízióműsort, de az ismétlés előtt természetesen megkerestük volna a műsor ké­szítőit. Annál is inkább törekedtünk újabb információk be­szerzésére, mivel olyan hírek keltek szárnyra Győrött, hogy az esemény „szégyenlősebb” vendégei közül néhányan az újabb adásban már felis­merhetetlen (mozaikos) arccal és eltorzított hanggal lesznek láthatók és hallhatók. Erre, és még sok más kérdésre azonban nem sikerült választ kapnunk, mi­vel számtalan megkeresésünk nem járt eredménnyel. Annyi mindenesetre bizonyossá vált, hogy a harminc perc hosszúságú adást ma délután háromnegyed hat előtt öt perccel ismét levetíti az MTV 1-es csatornája. Legkésőbb ekkor, vagyis 17.40-től minden kiderül érdeklődő olvasóink számára is. Az önkormányzati választások rendje Göncz Árpád köztársasági elnök október 18-ra, vasárnapra ír­ta ki a helyi önkormányzati általános választásokat. A válasz­tásra jogosultaknak augusztus 21-ig meg kell kapniuk a válasz­tási értesítőt és az ajánlószelvényeket - tájékoztatott az Orszá­gos Választási Iroda (OVI) helyettes vezetője pénteken, miután ismertté vált az önkormányzati választások időpontja. Rytkó Emmia elmondta, hogy akik a fenti időpontig nem kap­ják meg az értesítőt, azoknak nyolc nap áll rendelkezésükre, hogy a polgármesteri hivata­lokban a jegyzőknél megtekint­sék a választási névjegyzéket, és ha azon nem szerepelnek, kifo­gást nyújtsanak be. A névjegyzékre az adott tele­pülésen állandó lakcímmel ren­delkezőkön kívül azok kerül­hetnek fel, akiknek a választás kitűzésének időpontja előtt már volt bejelentett tartózkodási he­lyük (ideiglenes címük) a tele­pülésen. Akik a szavazás idején nem állandó lakóhelyükön tar­tózkodnak, azok a helyi önkor­mányzat választási irodájától kérhetnek igazolást és ezzel voksolhatnak másutt. Csak oda lehet igazolást kér­ni, ahol az állampolgárnak ál­landó lakcímén kívül tartóz­kodási helye - például nyaraló­ja - van, és ezt a címet a válasz­tások kitűzése, vagyis július 31.­­ előtt már bejelentette. A helyi választási bizottsá­gok tagjait augusztus 28-ig kell megválasztani. A jelölteknek szeptember 25-én délután négy óráig be kell fejezniük az aján­lószelvények gyűjtését. A jelöl­teket állító pártoknak, szerve­zeteknek ugyaneddig az idő­pontig kell leadniuk a jelöltek nevét és az ajánlószelvényeket a helyi választási bizottságnak. A jelöltállítás végső határide­je október 2. Az önkormány­zati választások esetében az adott település lakosainak ará­nyában meghatározott számú ajánlószelvényt kell összegyűj­­teniük a jelölteknek - hangsú­lyozta Rytkó Emília. A tízezer lakosnál kisebb lé­lekszámú - csaknem három­ezer - településen az úgyneve­zett kislistás, míg az ennél na­­gyobbakon - a fővárosi kerüle­tekkel együtt 206 helyen - a vegyes választási rendszer ér­vényes - tette hozzá a szakem­ber. A kislistás rendszerben a választópolgárok egy százalé­kának támogatása szükséges a jelöltté váláshoz. A vegyes rendszerben egyénekre és listán is szavaznak a választók. Az önkormányzati választá­sok időpontjának kitűzése után 10 napjuk van a kisebbségek­nek, hogy saját önkormányza­tuk alakítását kezdeményez­zék. A kisebbségi önkormány­zat létrehozásához legalább öt helyi polgár támogatása szük­séges - mondta Rytkó Emília. A kormány 2,3 milliárd forin­tot hagyott jóvá az önkormány­zati választásokra. (MTI) KISALFÖLD Versenyfutás az idővel a zökkenőmentes iskolakezdésért Tankönyvek: félúton az iskolák felé 1. oldal­­*■ A munka az utolsó fázisá­hoz érkezett, most már csak a könyvkötés és -ragasztás van hátra. Legkésőbb augusztus 5-ig útnak indulnak a kész példányok, hogy útjuk végén a kiadók és tanintézetek „be­mutassák” őket új gazdáik­nak. A megkérdezett nyomdák csak kismértékben változtat­tak tavalyi tarifáikon, így a ki­adóknak sem kell jelentősen emelniük tankönyveik árát. Hazánk legnagyobb magánkéz­ben lévő könyvkiadója átlag­ban háromszáz forintért bo­csátja forgalomba kiadványait, a tavalyi árakhoz képest a leg­nagyobb emelése sem lesz na­gyobb huszonöt százaléknál. A leendő elsősöknek például alap- és kiegészítő csomagot egyaránt kínál, melyek ára 2970, illetve 3700 forint. Ezt az ajánlatot a legolcsóbbak kö­zött tartják számon a kiadó­piacon. Az iskolák többsége már a tavasz folyamán leadta rende­lését, így a tankönyvkiadókra nem egyszerre hárul a rengeteg kiadvány szállítása. Esztergá­lyos Jenő ügyvezető hangsú­lyozta: az oktatási intézmények által továbbított megrendelések 54 százalékát már májusban teljesítették, a maradék 46 szá­zalék augusztusban érkezik az iskolákba, így igyekeznek elke­rülni az elmúlt években több­ször tapasztaltak­ év eleji tan­könyvhiányt. Az oktatási intézményeknek is az az érdeke, hogy zökkenő­­mentesen kezdhessék a tan­évet. Éppen ezért többen már májusban leadták a diákok és a pedagógusok által kért köny­vek listáját. A közismereti tan­tárgyak kiadványai a legtöbb helyen az elmúlt tanév végére meg is érkeztek. A speciális és módszertani kiadványok is időben rendelkezésre fognak állni. Egy hónap még hátravan a nyári vakációból, a diákok pi­hennek, a tankönyvek pedig útra készen várják a szállítókat. S teszik mindezt azért, hogy szeptember elsején a csengő­vel együtt köszönthessék az is­kolába érkezőket. Sudár Á. Legkésőbb augusztus 5-ig útnak indulnak a kész példányok. Fotó: Szabó Béla Harmincöt liter bor egy főre Ma senki nem tudja, hogy mekkora az ország szőlő-ter­mőterülete, a pontos szőlőka­taszter hiánya bonyodalmat okoz az európai uniós csatla­kozás során - közölte Vajda László, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője Keszthelyen, a VI. Zalai Borcégér szakmai rendezvényén. A becslés bi­zonytalanságát jelzi, hogy a szakemberek szerint legalább 50 ezer, de meglehet, 130 ezer hektáron folyik ma szőlőter­mesztés Magyarországon. A hazai borfogyasztásról elhangzott: korábban az éven­kénti 40 literes fogyasztás volt a jellemző Magyarországon, a ’70-es évek 18-20 literes mély­pontja után azonban lassan is­mét borivó nemzetté válunk: mostanra az átlagfogyasztás eléri az évi 30-35 litert. (MTI) Önálló képviselőjelölteket állít a MIÉP Tegnap délelőtt a győri Pár­tok Házában tartott sajtótájé­koztatót a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) győri szer­vezete, amelyen jelen volt dr. Eőri Teréz megyei és Horváth Attila városi elnök is. A tájé­koztató során a gabonaválság­ról és a közelgő önkormányza­ti választásokról esett szó. Dr. Eőri Teréz, aki a mező­­gazdasági tudományok kandi­dátusa, úgy véli, a gabonaválság még mindig megoldatlan prob­léma, amely a magyar földtu­lajdonnal rendelkező külföldiek­nek köszönhető. A párt infor­mációi szerint a megyében kö­rülbelül 80-100 ezer hektár föld van külföldi tulajdonban. El­hangzott, hogy továbbra sincs garantált áras felvásárlás, mely ugyan a búzatermésnek mind­össze 10-15 százalékát érinti, de mégis nagy segítség lenne. A felajánlott kedvezményezett bú­zaárak is kevésnek bizonyulnak a termelők számára. Késleke­dik a felvásárlás és közben foly­nak a gabonapiaci manipulá­ciók. A felvásárlók hatalmas nyereségre tehetnek szert az ol­csón megszerzett búzával, míg a termelőknek most van szüksé­gük pénzre, hogy fedezhessék a betakarítást és előkészíthessék a jövő évi vetést. Míg a búza világ­piaci ára jelenleg 110 dollár kö­rül mozog - ami jóval 20 ezer forint feletti árnak felel meg -, addig Magyarországon 13-18 ezer forint közti áron kénytele­nek értékesíteni terményüket a gazdák. A MIÉP szerint nem elég kijelenteni, hogy a magyar föld nem eladó, hanem olyan helyzetet kell teremteni, amely­ben a gazdák nem kényszerül­nek földjeik eladására. Horváth Attila elmondta, a szervezet ja­vában készül az októberi ön­­kormányzati választásokra. A jelenlegi helyzet alapján a MIÉP valamennyi egyéni választókör­zetben önálló jelöltet állít majd. A győri szervezet elnöksége összeállította a jelöltek listáját. Róluk, illetve arról, hogy a MIÉP állít-e önálló polgármes­terjelöltet a megyeszékhelyen, augusztus közepéig születik döntés. A győri kampánynyi­tóra augusztus második felé­ben kerül majd sor. A sajtótájékoztatón közöl­ték: ma Kisfaludon tesz látoga­tást Csurka István, a MIÉP el­nöke, aki 17 órától lakossági fórumon vesz részt a sporttele­pen, majd a megyei szervezetek vezetőivel folytat megbeszélést a választások előkészületeiről. Addig szoptassanak a mamák, amíg csak lehet A babák éltető ereje az anyatej 1. oldal A babákat 3-4 óránként ta­nácsos etetni, mivel az újszü­löttek többségének órarendje ehhez igazodik. Minél tovább kap anyatejet a pici, annál ki­sebb az esély arra, hogy a bő­rén ekcéma, illetve bőrgyulla­dás formájában feltűnjenek az allergia jegyei. A tehéntej a gyermekek gyomor-bél rend­szerét is megtámadhatja, melynek következtében há­nyás, esetenként véres hasme­nés is jelentkezhet. A szopta­tásnak pszichológiai szem­pontból is nagy szerepet tu­lajdonítanak. Az újszülött első érzékelései, a tapintás és a szaglás a ma­mához fűződnek. A nyűgös ki­csiket az édesanya közelében eltölti a biztonság és a nyuga­lom érzése. Dr. Horváth Imre végezetül a higiénés szempontokra hív­ta fel a mamák figyelmét. A gyermekgyógyász főorvos elő­adása után az édesanyák a szüléssel és a szoptatással kap­csolatos élményeiket, problé­máikat osztották meg egymás­sal, majd - az apróságok nagy örömére - játékosztásra került sor. Vida Melinda A szoptatással kapcsolatos tudnivalókat az anyukák és az apukák is érdeklődve hallgatták. (9831/6954/3618) Fotó: Szabó B. Aktuális 3 Telefonos népdetésfelvétel SZÜNETEL A MELEGVÍZ-SZOLGÁLTATÁS! Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy karbantartási munkálatok­­ miatt a használatimelegvíz-szolgáltatást Győrben, a város egész területén szüneteltetjük. Kérjük Fogyasztóink szíves megértését. Győri Hőszolgáltató Kft.

Next