Kisalföld, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

Kedd, 2002. április 16. Itthon történt Ügyészségen a bejelentés A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz küldte hétfőn a BRFK azt a bejelentést, amelyet választási titok megsértése miatt egy állampol­gár tett ismeretlen tettes ellen. A bejelentő szerint Áder János, a Fidesz alelnöke, a parlament elnöke megsértette a választás titkosságát annak nyilvánosságra hozatalával, hogy a Kozma utcai börtönben fogva tartot­tak milyen arányban szavaztak a Fideszre, illetve az MSZP-re. A beje­lentő véleménye szerint ilyen részadatokhoz csak bűncselekmény útján lehet hozzájutni, azaz a választás titkosságának megsértésével. A MIÉP az EBESZ-hez fordul A Magyar Igazság és Élet Pártja veszélyesnek tartja, hogy a választási eljárás tisztaságába és törvényességébe vetett bizalom megrendülhet. Többek között ezt tartalmazza az a levél, amelyet Csurka István párt­elnök tegnap ismertetett. A pártelnök jelezte: e dokumentumot eljut­tatja az EBESZ választási megfigyelőküldöttsége vezetőjének. Csurka szerint a választási rendszer nem zárja ki ellenőrizhetően a többes sza­vazás lehetőségét, a szavazóköri jegyzőkönyvek összesített eredménye nem egyezik a területi választási bizottság jegyzőkönyvének eredményé­vel. A politikus súlyosnak tartja, hogy szavazatszámláló bizottsági tagok nem kapták meg haladéktalanul a jegyzőkönyvek hitelesített másolatát. Az áldozatok emléknapján A holokauszt áldozatainak emléknapja összekötő kapocs a múlt és a jövő között - jelentette ki Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitköz­ségek Szövetsége elnöke hétfőn Budapesten, a Frankel Leó utcai zsina­gógában tartott megemlékezésen. Tordai Péter a holokauszt áldozatai­nak április 16-i emléknapja alkalmából megnyitotta azt a háromnapos programsorozatot, amelynek keretében rendhagyó történelemórákra várják a középiskolás csoportokat a budai körzet zsinagógájába. (mti) Külföld Tűzpárbaj a templomnál Tűzpárbaj robbant ki hétfőre virradóra a betlehemi Születés templománál, egy palesztin és két izraeli katona megsebesült. Egy 25 éves palesztint a lábán se­­besített meg egy izraeli lövedék­­közölte Mohamed al-Maidáni, Betlehem város kormányzója, aki a templomba menekült pa­lesztinok között van. Mintegy 200 palesztin fegyveres, közel harminc szerzetes, illetve apáca és ismeretlen számú polgári sze­mély tartózkodik a betlehemi Születés templomában, amelyet 14 napja ostromzár alatt tart az izraeli hadsereg. Barguti őrizetben Az izraeli hadsereg hétfőn őri­zetbe vette Marvan Bargutit, az al-Fatah mozgalom ciszjordániai vezetőjét, aki az intifada, a palesz­tin felkelés irányítójaként vált szé­les körben ismertté. Letartóztatását az izraeli rádió és televízió közölte. Bargutit - aki Arafat esetleges utódjának számít - Izrael azért he­lyezte a körözött személyek listájá­ra, mert úgy tartja, hogy terrortá­madások szellemi szerzője volt. (MTI/AP/YONHAP) VOLT, AKI TÚLÉLTE. Tűzoltók kutatnak túlélők után a Szöultól mintegy 320 kilométerre délkeletre fekvő Puszánnál, ahol lezuhant tegnap az Air China kínai légitársaság egyik Boeing 767 típusú utasszállító repülőgépe. A dél-koreai légügyi hatóságok közlése szerint a gépen tartózkodó 166 utas közül ötvennégyen élték túl a szerencsétlenséget. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Haza és nagyvilág 5 Kónya lemondott: A szakadás jelei a Centrumban? Nem lesz második fordulós vita Medgyessy Péter a választások után a parlamentben és más nyilvános fórumokon rendsze­resen kíván vitázni az ellenzék vezetőjével - mondta Gál J. Zoltán szocialista kampányszó­vivő Pokorni Zoltán Fidesz-el­­nök azon kijelentésére reagálva: indokolt és szükséges, hogy áp­rilis 19-én ismét létrejöjjön a kormányfői szópárbaj Orbán Viktor és Medgyessy Péter kö­zött a Közgázon. Pokorni: Megfutamodás Pokorni Zoltán szerint a ma­gyar nyelv a megfutamodás szó­val jellemzi mindazt a magya­rázkodást, amelyet a miniszter­­elnök-jelölti vita kapcsán szóvi­vője útján Medgyessy Péter közzétett.­­ Azt, hogy ki fog majd miniszterelnökként vitáz­ni a nyilvánosság előtt és a par­lamentben a voksolás után az el­lenzék vezetőivel, nem Med­gyessy Péter és nem szóvivője, hanem a polgárok döntik el va­sárnap a választások második fordulójában - szögezte le Po­korni Zoltán. Kovács: „Semmi értelme” Kovács László MSZP-s pártel­nök megítélése szerint azzal, hogy Medgyessy Péter eleget tett Orbán Viktor meghívásának áp­rilis 5-én, lehetőséget biztosított neki, hogy „megmagyarázza az elmúlt négy év politikáját”.­­ Semmi értelme a vita megis­métlésének, hiszen a kormányfő most legfeljebb a keddi testneve­lési egyetemi és a szombati Kos­suth téri rendezvényről tudna el­számolni. Alelnöki döntés Kónya Imre, a Magyar De­mokrata Néppárt (MDNP) alel­nöke tegnap lemondott a Cent­rumban betöltött elnökségi tagsá­gáról, és erről tájékoztatta Kupa Mihályt, a párt elnökét. Kónya Imre azzal indokolja döntését, hogy a választások első fordulója után a Centrum megváltoztatta irányvonalát, és az MSZP-hez kö­zeledik. „Ez ellentétes a célkitűzés­sel, amelynek jegyében a pártot létrehoztuk, továbbá ellentétes a Centrum támogatóinak és szava­zóinak akaratával.” Kónya rámu­tat arra is: a Centrumot a válasz­tások első fordulójában 220 ezer választópolgár a két nagy politikai erőtől független középpártként tá­mogatta. Torgyán visszalépett Torgyán József tuáom is­g ve­szi egyéni választókerületében az első fordulóban elért eredmé­nyét, és arra kéri választóit, hogy a második fordulóban is menje­nek el szavazni, s lelkiismeretük szerint válasszanak. A Független Kisgazdapárt elnöke hozzátette: úgy gondolja, sokat tett a térsé­gért, de úgy érzi, méltatlan helyre került, s nincs rá szüksége a szü­lőföldjének. Torgyán József hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy az FKGP által elért 0,76 százalékos eredménnyel nem le­het befolyásolni a választási ered­ményeket, de jelezte, választóke­rületében ő ennél lényegesen többet, 7,95 százalékot ért el. Az iskola legyen tabu A Pedagógusok Szakszervezete azt tapasztalja, hogy a választási kampány behatolt az iskolákba. Mindenki politikai meggyőződé­sét tiszteletben tartják, a pedagó­guspálya hitele érdekében azon­ban arra kérték kollégáikat közle­ményben, az iskolában ne folytas­sanak pártpolitikai tevékenységet, és ne vonják be a tanulókat a vá­lasztási kampányba. Az elnök nyugalomra int Mindeközben Mádl Ferenc köztársasági elnök arra kér min­denkit, hogy a második fordulóig a kiélezett verseny közepette is az ország jövőjét szem előtt tartva politizáljon, ami nem lehet más, mint a közös jövőnket szem előtt tartó építőmunka. (mti) Tipp-pártrendszer 2002 Kedves olvasó! Tippelje meg, hogy mely pártak­ciójuk is lesz a parlamentben. A legjobban tippelők jutnak be a parlamentbe, illetve milyen erősorrend között értékes jutalmakat sorsolunk ki, alakul ki közöttük a választások eredményeként. Tv- Beérkezési határidő 2002. április 18. Címünk t­vábbá sorolja fel azokat a pártokat, amelyek a követ- Kisalföld szerkesztősége, 9021 Győr, Újlak u. 4/A. kező kormánykoalíció tagjai lesznek, és önálló Irak- A borítékra, kérjük, írja rá: „Tipp-pártrendszer”. Az új parlament A kormánykoalíció Adatok erősorrendje pártjai­­ Név:......................................... 2.ZZZZZZ? ZN­”!!!"!"!!!!""!"! 3 .................................................................................................... ...................................................... 4 .................................................................................................................. Cím:.................................... 5 .................................................................................... . .............................. ............................................. ............................................. Támadás iraki légtérben Bombariadó Washingtoni jelentések sze­rint az amerikai légierő tegnap támadást intézett egy dél-iraki légvédelmi központ ellen, az amerikai-brit koalíció gépeire az iraki repüléstilalmi zónában leadott lövésekre válaszolva. Ez volt az első amerikai légicsapás Irak déli területe ellen január 21. óta - írta az AFP. Az INA iraki hírügynökség ugyanakkor egy katonai szóvivőre hivatkoz­va arról számolt be, hogy az amerikai és brit gépek polgári célpontokat bombáztak, de az iraki légvédelem visszavonulásra kényszerítette őket szaúd-ará­­biai és kuvaiti támaszpontjaik­ra. Áldozatokról nem érkezett jelentés. (mti) Az amerikai Szövetségi Nyo­mozó Iroda tegnap arra figyel­meztette a Washingtonban és környékén működő bankokat, hogy a pénzintézetek ellen irá­nyuló bombafenyegetésről szer­zett tudomást. Végül semmi ilyes­mi nem következett be, de né­hány bankfiók a figyelmeztetés nyomán átmenetileg bezárt. számítok Önre április 21-én is, hogy azokat a közös győri érveinket, elképzeléseinket, melyeket együtt, közös mun­­kával kezdtünk el megvalós­ítani, folytathassuk: az egye­­em fejlesztését, az új lakások­pítését, a stadion felújítását, a termálfürdő újjáépítését, szennyvíztisztító megépítését. M­indehhez április 21-én elegen kell lennünk!

Next