Kisalföld, 2013. március (68. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-09 / 58. szám
HAZA ÉS NAGYVILÁG ITTHON Budapest-szerződés BUDAPEST. Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a Budapest-szerződést tegnap. A megállapodással a főváros „mázsás terhektől szabadul meg” - fogalmazott a kormányfő. A dokumentum rögzíti, hogy az állam átvállalja a főváros adósságállományának 60 százalékát - amely több mint 104 milliárd forint valamint több fővárosi fejlesztés közös előkészítését is. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője egyszerű szemfényvesztésnek nevezte a megállapodást. Horváth Csaba szerint az adósságkonszolidáció csak az elvett források 15 százalékát adja vissza a fővárosnak. Martonyi: Hiányosak az információk BUDAPEST. Nagyrészt hiányos információkon és félreértéseken alapul a magyar alaptörvény tervezett módosítása körül kialakult vita jelentős része - hangsúlyozza Martonyi János külügyminiszter uniós kollégáinak írt levelében. Martonyi megállapítja: többen aggodalmuknak adtak hangot, hogy Magyarország saját korábbi, az Európa Tanácsnak tett vállalásait és az uniós jogot is megszegi az alaptörvény küszöbön álló módosításával, valamint, hogy a magyar kormány visszaél kétharmados többségével, és felülírja az Alkotmánybíróság (AB) közelmúltbeli, neki nem tetsző ítéleteit. „Ennek éppen az ellenkezője igaz” - írja Martonyi János. Ez ügyben tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök telefonon José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével. Orbán biztosította a bizottság elnökét, hogy Magyarország és kormánya elkötelezett az európai értékek és jogszabályok mellett. Kolompár Orbánt elítélték KECSKEMÉT. Jogerősen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét a Kecskeméti Törvényszék tegnap kihirdetett ítéletében, ezzel helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélet kétrendbeli, részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét. (mti) Népszerű az ajánlat MAGYARORSZÁG. Az idén január végéig a jogosultak 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe; a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2013. január 30-ig 115.130 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján - tette közzé honlapján a PSZÁF. VÁRNAK MINDENKIT, AKI TENNI AKAR A VÁLTOZÁSÉRT, DE NEM VÁRNAK SENKIRE Párttá alakult az Együtt 2014 Párttá alakult a tavaly október 23-án választói mozgalomként létrehozott Együtt 2014 tegnap. A szervezetet három társelnök vezeti. Az új párt választási szövetséget kötött az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal BUDAPEST MTI A pártot harmincan alapították, teljes neve: Együtt 2014 Választói Szövetség Párt. Társelnökei a három alapító egyesületet képviselő politikusok: Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője. A szövetségi elnökségnek tagja lesz Jávor Benedek és Szabó Tímea, a PM két társelnöke is. Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányítja majd. Bajnai Gordon a párttá alakulás alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a régi pártoktól nem várható a korszakváltás, ehhez új erőre van szükség. A PM-mel kötött szövetségüket úgy értékelte: ez az első igazi lépése az ellenzéki összefogásnak, mivel deklarálták, hogy együtt indulnak a jövő évi parlamenti választáson, közösen állítanak jelölteket, így miniszterelnök-jelöltet is. Pártjukat úgy határozta meg, amely vár mindenkit, aki tenni akar a változásért, de nem vár senkire. Kónya Péter elmondta: a választói mozgalom alapítói - a Haza és Haladás, a Milla és a Szolidaritás - megmaradnak civil szervezetnek, de stratégiai megállapodást kötöttek az új párttal. Jávor Benedek arról beszélt, hogy egy párt három hibát követhet el ma: ha hozzájárul az Orbán-kormány hivatalban maradásához, ha a kormányváltással a 2010 előtti állapotokat akarja visszaállítani, illetve ha nem életszerű stratégiát kínál a kormányváltásra, ezeket akarják elkerülni. Arra a kérdésre, hogy a kormány- és korszakváltáshoz szükség van-e az MSZP-re, úgy válaszolt: a jelenlegi választási szisztéma a voksolás előtti koalíciókötésre kényszeríti a meghatározó ellenzéki erőket, ezért nyitottak erre mindenkivel, akivel elveik feladása nélkül tudnak együttműködni. Bajnai Gordon volt miniszterelnök a kormányzati és választási felkészülést irányítja majd. fotó: mti NYILVÁNTARTJÁK - A SZTRÁJK IDEJÉRE NEM JÁR BÉR Munkabeszüntetés országszerte A március 18-i héten kezdődik a sztrájk a közoktatásban - jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke tegnap, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg. BUDAPEST MTI Mendrey László kiemelte: mintegy tíz nap múlva gördülő sztrájkot tartanak, ami azt jelenti, hogy országszerte különböző helyeken kezdik meg a munkabeszüntetést, amelyhez csatlakozhatnak újabb és újabb iskolák. Hozzátette, hogy más, nem pedagógusi szakszervezetek is jelezték csatlakozásukat, ám azt kérdésére sem közölte, hogy melyek, illetve azt sem, hogy melyik oktatási intézményekben kezdődik a sztrájk. Arról azonban beszélt, hogy ahol sztrájkot kezdenek, ott mindenhol három nappal a kezdete előtt értesítik a tankerületi igazgatókat, valamint „a szülők sem maradnak információ nélkül”, a gyerekek pedig „nem maradnak ellátatlanul”, ugyanakkor a tanárok jogszerűen nem kötelezhetők az elégséges szolgáltatások biztosítására. Hozzátette, a kormány rendelkezésére áll még tíz nap, hogy „alkuképes ajánlattal” megkeressék őket. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), mivel korábban megállapodást kötött a kormánnyal,nem vesz részt a sztrájkban. Hoffmann: Senkinek sem érdeke. Hoffmann Rózsa szerint sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem az országnak nem érdeke egy pedagógussztrájk, majd jelezte, a törvény értelmében a sztrájk idejére nem jár bér az abban részt vevő pedagógusoknak, ezért ezt az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak nyilván kell tartaniuk. Bebalzsamozzák Chávez holttestét Bebalzsamozzák és üvegkoporsóban, mauzóleumban helyezik el Hugo Chávez holttestét, akárcsak Leninét, Ho Si Minhét vagy Mao Ce-tungét - jelentette be Nicolás Maduro venezuelai alelnök. A múzeum, amelyet Chávez mauzóleumává alakítanak át, Caracas központjában található, az elnöki palota, a Miraflores tőszomszédságában. Caracasban helyi idő szerint délelőtt kezdődött és órákon át tartott Hugo Chávez állami temetési szertartása tegnap. A venezuelai elnök búcsúztatásán 33 állam- és kormányfő, közöttük Európából csak Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök vett részt. FOTÓ: MTI 2013. MÁRCIUS 9., SZOMBAT KISALFÖLD Tovább zsugorodik a GDP BUDAPEST. Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal csökkent - közölte tegnap a KSH. Tavaly egyetlen alkalommal sem nőtt a magyar GDP az előző negyedévhez képest, ami azt jelenti, hogy a gazdaság 2012 második negyedévétől kezdve technikai recesszióban van. (mti) KÜLFÖLD Az USA is aggódik WASHINGTON. Az Egyesült Államok osztja az Európa Tanács aggodalmát az előterjesztett magyar alkotmánymódosítással kapcsolatban - szögezte le a Washingtonban helyi idő szerint csütörtök délután kiadott közleményében Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő. „Ezek a módosítások közelebbi vizsgálatot és tudatosabb megfontolást érdemelnek, mert veszélyeztethetik az intézményi függetlenséget, valamint a fékeket és az egyensúlyokat, amelyek a demokratikus kormányzást fémjelzik” - hangzott a washingtoni közlemény. Beiktatták Milos Zemant PRÁGA. Beiktatták hivatalába Milos Zemant, a Cseh Köztársaság új elnökét. Az ünnepélyes aktusra a prágai Hradzsin gótikus Ulászló Termében a cseh parlament két házának közös ülésén, számos vendég jelenlétében került sor. Hatályon kívül PHENJAN. Észak-Korea hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött kétoldalú megnemtámadási egyezményeket és megszakítja a két ország között létesített forródrót kapcsolatot. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 8-i kenószámok: 1, 3,10,15,18, 22, 24, 32, 33, 40, 41,45,46,51,60, 63, 69,71,75,79. A következő tévémagazint keresse a március 1-i, csütörtöki Kisalföldben! SZERENCSEPÉNTEK ...hogy jól induljon az Ön hétvégéje is! frahne a doboRólól a mefflW ! Q3 1 Főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes: SOMODI GÉZA • Szerkesztők: BOGÁRDI SZILVIA, KESZEI L. ANDRÁS, KOCSIS ADRIENN, D. PUSZTAI ANDREA, SZŰCS ANITA. • Rovatvezetők: BERTLEFF ANDRÁS (fotó), PAPP GYŐZŐ (sport) • Mellékletszerkesztőség: FÁBIÁN GYÖRGY szerkesztőségvezető • Szerkesztők: SUDÁR ÉVA, WERNER KRISZTINA • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Internetcim: www.kisalfold.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgalat@kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron: BÓDVAI ILDIKÓ szerkesztőségvezető. Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, Fax: 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár: VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14., Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Csorna, Szent István tér 18. Telefon: 96/263-172, Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: LAPCOM KFT. • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: LAPCOM KFT., 9021 Győr, Újlak u. 4/A Központi telefonszám: 96/504-044 * Felelős kiadó: PALLAGI FERENC • Index: 26-060-HU ISSN 0133.1507 • A Kisalföld a MATESZ tagja Előfizetés telefonon: 06-80/504-504, és a közbeszőknél.* Előfizetési díj:egy hónapra 2645, negyedévre 7935 forint. • Előfizetésben terjeszti a LAPCOM KFT. terjesztői hálózata. • Árusítja a Lapker Zrt. és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.