Kisalföld, 2013. szeptember (68. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-16 / 216. szám
10 Kultúra SZERKESZT WERNER KRISZTINA, BOJNÁR ANITA VELEKEI LÁSZLÓ KOREOGRÁFUS: MERJÜK AZ ÉLETET ÉRZELMI ALAPON ÉLNI SZÍNHÁZ WERNER KRISZTINA - Milyen tapasztalatai vannak, mennyire nyitottak a fiatalok, ha megszólítják őket tánccal? - Nagyon pozitívak az élmények. A Tóth Ilona ’56 című előadás után rendszeresen tartottunk beszélgetéseket. Volt olyan, aki előtte nem volt még balettelőadáson, és csak azért szólalt meg, hogy elmondja, mostantól járni fog. Érdekes volt hallgatni, ahogy a nézők belelátnak az alkotó lelkébe és részesei lettek az estnek, ezáltal a Győri Balettnek. - Miért gondolja úgy, hogy erre a Kodály-est alkalmas? - A darab tisztelgés a kiváló magyar zeneszerző, Kodály Zoltán előtt. Az előadás egyfajta esszencia, melyet a társulatról gondolok. A közönség a darab által jobban megismerheti a Győri Balettet. Egy kis csapatra készítettem az előadást, azon belül mutatok meg személyiségeket. A mozdulatokat közösen fejtettük meg, így mindenki érzi, róla is szól a Kodály. A darab által meg szeretném mutatni, hogy merjük az életet érzelmi alapon élni, nem kell állandóan a racionalitást keresni. A Kodály inkább szimfonikus balett egy leheletnyi cselekménnyel, így izgalmas kérdéseket vethet fel a közönségben. - Az iskolás-egyetemista korosztályt mivel tudják színházba csábítani? - Ahogy a művészet, az egyetemista korosztály gondolkodásmódja is változó. Táncos beavatás Kodály segítségével A beavató előadások egyfajta pluszt adnak a közönségnek, hogy megérthessék az est gondolatiságát. Számomra pedig nagyon fontos megismerni a közönség gondolkodását, hisz mindig is hangsúlyoztam, a művészetem nem öncélú, hozzájuk szeretnék szólni. Velekei László koreográfus - A Forgószél, avagy a képzelet csodája című mesedarabbal - ami szintén az ön koreográfiája - történelmet írt a balett, járják vele az országot és külföldön is híre ment. Meg tudja fogalmazni önmaga számára a siker receptjét? - A darab sikere talán abban rejlik, hogy a koreográfia készítése során folyamatosan azt az érzést tartottam szem előtt, hogy mennyire szeretem a gyerekeket. Nekik akartam adni. Ezért is dolgoztam a darabon belül gyerekekkel, hisz az ő tolmácsolásukkal rögtön megütöttük a közös hangot. A napokban hallottam, az egyik iskolás azt kérte karácsonyra, hogy újra láthassa a Forgószelet... Kell ennél több? Nem. Feszegetik a határokat, falakat döntenek le. Ez így van rendjén, hisz a változás folyamatos. Hiszem azt, hogy szükségünk van kimozdulni a megszokott sémákból. Egy életérzést átadni, kapcsolódni társművészetekkel, nemcsak a tánccal, hanem valami mással is megszólítani őket. Emberközelibbé tenni, miközben megtartjuk a minőséget. 2013. SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ Hevesi Sándor a táncról: „A táncban a lélek mintegy megszabadul a rögtől, s látható ritmikában fejezi ki magát. A táncosnak testi produkciója tehát szimbolikus.” A Győri Balett egyik missziója, hogy a fiatalokkal is megismertesse a táncot, mint az önkifejezés egyik eszközét. Velekei László koreográfusnak az már többször sikerült, ezúttal holnap 18.20-tól a nézőtéren, a Kodály-est előtt tart beavató beszélgetést a közönséggel Balogh Eszter zenepedagógussal. TD ro ( ) xCí ' m LD RÉSZLET a Forgószél, avagy a képzelet csodája című mesedarabból. EZ NEM SHOW. EZ VALÓSÁG. ÉLET MINDEN HÉTKÖZNAP 19.05 tv2.hu ÚJ MŰSOR A TV2-N! [