Kisebbségkutatás, 2007 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 4. szám - TANULMÁNYOK. MIGRÁCIÓ - DEMOGRÁFIAI TRENDEK MAGYARORSZÁGON AZ EZREDFORDULÓN - Gödri Irén: A kapcsolati tőke szerepe a magyarországi bevándorlásban
A kapcsolati tőke szerepe a magyarországi bevándorlásban 701 hálózatok vizsgálatának a migráció korábbi mikro- és makro-megközelítéseit összekapcsoló szerepe is megfogalmazódott (Boyd, 1989). A migráns kapcsolathálókban rejlő tőkét számos tanulmány dokumentálta a különböző migrációs rendszerek vizsgálata során. Már Taylor (1986) is fontosnak tekintette a hálózati kapcsolatokat az ún. „migrációs tőke” létrejöttében, azonban Massey és társai voltak az elsők, akik a migráns hálózatokat kifejezetten a társadalmi tőke forrásaként írták le (Massey et al, 1987). Megítélésük szerint maga a migráció hoz létre olyan változást, amelynek következtében a kapcsolatok erőforrássá alakulnak. Ha a személyes kapcsolathálóból valaki kivándorol, a vele való kapcsolat rögtön kiemelkedő fontosságú lesz a migráció tervezése szempontjából. Azok az emberek, akik kivándorolt vagy korábbi migrációs tapasztalattal rendelkező személyekkel vannak kapcsolatban, olyan társadalmi tőkéhez férnek hozzá, amely jelentősen megnöveli annak a valószínűségét, hogy ők maguk is a migrációt válasszák. Ez a gondolat jelenik meg a Sik Endre által alkalmazott „migrációs burok” fogalomban is, ami azt fejezi ki, hogy a személyes kapcsolatok hálózatában mekkora az egyéntkivándorlásra ösztönző kapcsolatok súlya (Sik, 1994). A migrációs vizsgálatok során társadalmi tőkeként definiált fogalom valójában a személyek közötti kapcsolatokra, illetve e kapcsolatok erőforrás szerepére utal. Már a társadalmi tőke korai definícióiban is megfogalmazódott, hogy az emberek a személyközi kapcsolathálókban való tagság által jutnak társadalmi tőkéhez (Loury, 1977; Bourdieu, 1997 (1983)). Bourdieu azokat az aktuális és potenciális erőforrásokat tekintette társadalmi tőkének, amelyek egy csoporthoz való tartozáson alapulnak és a tagság révén mobilizálhatók: „az egyén által birtokolt társadalmi tőke nagysága egyrészt azon kapcsolatok hálójának kiterjedésétől függ, amelyeket ténylegesen mozgósítani tud, másrészt azon (gazdasági, kulturális vagy szimbolikus) tőke nagyságától, amelyet azok birtokolnak, akikkel kapcsolatban áll” (Bourdieu, 1997). A témakör másik klasszikusa, Coleman szerint a társadalmi tőke szintén a személyek közötti viszonyokban ölt testet, és „akkor jön létre, amikor az emberek közötti viszonyok úgy változnak meg, hogy elősegítik a cselekvést” (Coleman, 1988). A társadalmi tőke formái közt felsorolja a kötelezettségeket és elvárásokat, valamint az ezek mögött húzódó bizalmat, továbbá a társadalmi viszonyokban rejlő információs potenciált, és végül a hatékony normákat és szankciókat. Ezek alapján rámutat a társadalmi tőke közjószág-jellegére,5 . Ez abban nyilvánul meg, hogy a társadalmi tőke legtöbb formája nem csupán azoknak hasznos, akik létrehozzák, hanem mindenki számára, aki része az adott társadalmi struktúrának.