Együttműködés, 1980 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
Lakoma—vagy üres tányér...? Létesítményben gondolkodni Interjú dr. Katzer Károllyal az EG új igazgatójával Kevés olyan gyár van Magyarországon, amely az elmúlt esztendőben simán, zökkenőmentesen termelt, s amely most is könnyű évre számíthat. Számos gonddal küzdött tavaly az Energetikai Gépgyár is. Az elmúlt évi eredményekről, hiányosságokról és — a tapasztalatok alapján — az 1986-ban fontos feladatok teljesítésének feltételeiről, a mindenkire érvényes követelményekről beszélgettünk a budapesti gyár közelmúltban kinevezett új igazgatójával, dr. Katzer Károllyal, aki korábban — mint köztudott — a vállalat gazdasági igazgatója volt, így az Energetikai Gépgyár helyzetét a vállalati összefüggésekkel együtt tekinthettük át. Azonban mielőtt az érdemi interjúra sor kerülne, emlékeztetni szeretnénk olvasóinkat az 1979. július—augusztusi, összevont számunkban megjelent, Tervteljesítés — szépséghibákkal című cikkünkre. Ebben — többek közt — dr. Katzer Károly, még vállalati gazdasági igazgatóként, beszámolt a vállalat 1979. évi tervének félévi, időarányos teljesítéséről. Elmondta, hogy a vállalat teljesítette az árbevételi, az export- és a nyereségtervét. De ez az első látásra kedvező mérleg ellentmondásokat hordozott magában: nem teljesítette az árbevételi tervét az EG és a fővállalkozás, s ezen belül a budapesti gyár jelentősen lemaradt. S mi most a helyzet? Visszanézve az elmúlt évre, változott-e valami a második félévben? Milyen a vállalati gazdálkodás tavalyi mérlege? — Számszerű adatokat még nem tudok mondani, mert a mérleg elkészítésének határideje február. Azonban az előzetes számítások, felmérések arra engednek következtetni, hogy az árbevételt és az eredménytervünket megközelítően teljesítettük. Az eredményterv körülbelül kétszáztíz millió forint — úgy tűnik, ez nagyjából meg is lesz. — Ezt előlegezte a féléves időarányos tervteljesítés kedvező mérlege, ami — hadd emlékeztessem önt is a tavaly félévkor elhangzottakra — mégis ellentmondásos volt. Enyhültek-e valamelyest ezek a feszültségek? — Sajnos, bizonyos kérdésekben nem sokat változott a helyzet. Az elmúlt évi gazdálkodásról — általánosságban — elmondható, hogy a legnagyobb problémát továbbra is a forgóeszközök és ezen belül a termelési készletek növekedése okozta. Nem sikerült ezen úrrá lenni. Ez a körülmény, a rendkívül kedvezőtlenül alakuló készlethelyzet állandó, sőt, olykor szinte áthidalhatatlan pénzügyi nehézségeket okozott. Tavaly hetvenmillió forintot fordított a vállalat forgóeszköz-feltöltésre. Ez részben saját erőből, részben pedig bankhitelből »jött öszsze«. Hogy mit jelent gyakorlatilag ez a hetvenmillió? Ennek »előteremtéséhez« száz-negyven millió forint nyereség »megtermelése« szükséges. Ez pedig az elmúlt évi teljes termelési tevékenységünk eredményének több mint hatvan százaléka. Nem mindig a belső gazdálkodás fegyelmezetlenségén, rendezetlenségén múlt, hogy idáig fajult a helyzet. Nem mentegetjük korántsem, akiket illet, de meg kell jegyezni, hogy sokszor rajtunk kívül álló, objektív tényezők s kedvezőtlenül befolyásolták a vállalati gazdálkodást. Például sokáig elhúzódott a Paksi Atomerőműnél végzendő munkák »realizálódása«. Ármegállapodási nehézségek miatt. Aztán később előre kellett hozni — mert szükséges volt — bizonyos atomerőművi berendezések gyártását. És nagy problémát jelent a KANGAL török erőmű szállítása is. — Elérkeztünk az Energetikai Gépgyárhoz... — Igen, most a pécsi hőerőművel van gond. Maximális erőfeszítéseket tesz a gyár a próbaüzem biztosítására. Remélhetőleg, mire a cikk megjelenik, sikerül a dolog, s megindul, sőt, javában tart már a próbaüzem. — Annak idején, a féléves mérlegnél is kimutatható volt, hogy jelentős hiányosságok vannak a gyárban a gyártás ütemezésénél és a szállításoknál. — Változatlanul nagy gond a gyárban a programszerűség hiánya, az ütemtelenül történő gyártás és szállítás. Sokszor előfordult, hogy »differencia« volt a gyártás és a szerelés között. A belső gyártás nem egyszer elszakadt a létesítmény szerelésének folyamatától. Nem tudta követni a szerelés megkívánt ütemét, így nem volt szinkronban a gyártás és a szerelés között. — Hogyan lehetne segíteni ezen? — A jövőben az egyik legfontosabb feladat lesz az Energetikai Gépgyárban — s ezért mindenkinek dolgoznia kell a maga helyén, különös figyelemmel — a program és a tervszerűség maximális javítása, s ezen belül a »létesítményben való gondolkodás« megvalósítása. Minden szinten, minden fázisban »tartani« kell az ütemet a művezetőnek, a technikusnak, a szerkesztőnek, a számlázónak, stb. Igen nagy tanulság az elmúlt évről, hogy mekkora elcsúszásokat okozhat az, ha az egyik láncszem nem kapcsolódik kellően a másikhoz. — A másik fontos feladat —, s ez bizonyos mértékig a létesítményben való gondolkodáshoz tartozik —, hogy fokozottabb mértékben növekedjék a vállalkozás, illetve a fővállalkozás részaránya. Ebben van a »jövő«, ez hozza a pénzt. Ebben ugyanis nemcsak a gyártmányban megtestesülő élő- és holtmunka realizálódik. Hanem az is, az a többlet szellemi érték is, amit a komplett létesítmény működtetéséhez például a vállalkozói, szerkesztői, a technológusi gárda hozzáad. Az eredményfelelősségért és a vállalkozásért jogosan felszámítható a többletbevétel. Gyakorlati példával: ne egy-egy thermogenerátort adjunk el, hanem — korántsem tréfa — meleg levegőt. Mit jelent ez? Azt, hogy ha egy melegházban bizonyos hőfok kell a növények termesztéséhez, akkor megtervezett, legyártott, fölszerelt, »kulcsrakész«, a megfelelő hőfokot biztosító berendezést adjunk el, amelynek az árába a berendezéssel kapcsolatos teljes vállalkozói szellemi munka ellenértékét is beleszámolhatjuk. — Tehát az Energetikai Gépgyárnak 1980-ban sem lesz könnyű... — A vállalatnak sem. De melyiknek lesz az? Ismeretes, hogy a gazdasági szabályozó rendszer bizonyos elemei január 1-től megváltoztak. Eddig nem tapasztalt mértékben megszigorodtak a vállalati gazdálkodási tevékenység feltételei. Számításaink szerint jelentős mértékben beszűkülnek az érdekeltségi alapok. A gazdálkodási tevékenység homlokterébe a hatékonyság növelése kerül. Ez nem szólam ... Az a vállalat ugyanis, amely növeli a munka hatékonyságát, olyan anyagi forráshoz juthat, amelynek révén dinamikusan emelkedhet a bérfejlesztési mutatója. Anélkül, hogy létszámcsökkentésre kényszerülne. A hatékonyságát növelni nem tudó vállalat viszont kénytelen lesz feltárni létszámfeleslegét és megválni attól. De ha mindenki a lehető legtisztességesebben és legfegyelmezettebben dolgozik a maga területén, akkor annak velejárója lesz a hatékonyság növelése. Nagyon komolyan, egészen másként kell figyelni a munkára, feladatainkra, de főként a realizálódásra. Hogy »el legyen végezve« — képességeinkhez mérve a legjobban — ami ránk van bízva. Nehéz, bonyolult gazdasági helyzetben kell törekedni a hatékonyság növelésére, s ez mindenekelőtt a különböző szintű vezetőktől kíván meg a korábbinál lényegesen következetesebb és célraorientált vezetői stílust, módszert. — Meghatározó jelentőségűnek tartom — az adott körülmények és a munkatársakban rejlő hozzáértés ismeretében — a kérdés emberi oldalát. Minden tevékenység mögött, akár jó, akár rossz, emberek állnak. Jó lenne, ha el tudnánk érni, rajtunk múlik, hogy beosztástól, szakmai hovatartozástól függetlenül az emberek együtt akarjanak tenni a közös célért, bizalommal legyenek egymás iránt, s ne mozgósítsanak hiábavalóságokra értékes energiákat... — Közelebbről? — Például a fölösleges papírmunkára célzok. Mennyi jobb felhasználásra érdemes energia fekszik olyan jelentésekben, »kigyűjtögetésekben«, amelyek felhasználhatósága az adott időpontban enyhén szólva kétséges. Nem vagyok híve a »zsebből ügyintézésnek«, hiszen a célok megvalósításához fegyelem kell, ehhez pedig a felelősség pontos, egyértelmű meghatározása. De sikerezetten káros, hogy szobák, osztályok rendszeresen leveleznek egymással minden apróságról, hogy adott esetben föl lehessen mutatni a semmit. — Meg kell szűnnie a »nem az én asztalom« féle szemléletnek. Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy egy asztalnál ülünk, s rajtunk múlik, hogy lakomát tálalunk-e fel, vagy csak az üres tányérokat nézzük... — A hasonlatnál maradva, konkrétan mi kell ahhoz, hogy ne maradjanak üresen a tányérok? — Néhány általános kérdésről, követelményről már szót váltottunk. Egy ilyen cikk keretében lehetetlen minden lényegest felsorolni, részletesen elemezni. Mégis — a teljesség igénye nélkül — megemlítenék néhány elsőrendűen fontos, jelentős konkrét feladatot. A Pakson végzendő gyártási és — a korábbiakhoz képest megnövekedett — szerelési feladatok végrehajtása, a Magyar Viscosa Gyárban a vízlágyító és a tápházi berendezések fokozott ütemben történő szerelése, a tervben szereplő, nem rubelelszámolású export-kötelezettségek teljesítése, a Bábolnai Állami Gazdaságnak szállítandó több, mint félezer thermogenerátor határidőre és jó minőségben történő legyártása. Bízom abban, hogy a a gyár kollektívája, érezve a mindenkire háruló fokozottabb felelősséget, együtt gondolkodással, együtt cselekvéssel akarja megoldani problémáinkat, enyhíteni gondjainkat — fejezte be az interjút dr. Katzer Károly. Juhász Erzsébet „... ha mindenki a lehető legtisztességesebben és legfegyelmezetebben dolgozik a maga területén ...” (A képen Zámbó János). Lehet-e kevés baleset? EG: egyre kevesebb Az Energetikai Gépgyár — immár a 178. évével — nemcsak a vállalaton belül, hanem az országban is a legrégibb, legpatinásabb gyárak közé tartozik. Történetéről a Malomszitától a hőerőműig című (vállalati kiadás) könyv számol be részletesen. Amenynyire felemelő a nagy ipartörténeti múlt, annyira lehangoló, hogy a gyár eszközein és épületein is meglátszik ez a »nagy öregség«. Az elmúlt 15 évben számtalan terv és javaslat készült a gyár rekonstrukciójára. A megvalósulásig azonban egyik sem jutott el: nem a szándék hiányzott, hanem a pénz és a kivitelező erő. Az 1970-es évek közepére az állagok — különösen az épületek — nagy mértékű leromlásához vezetett az a körülmény, hogy a megelőző időszakban már a szinten tartáshoz — állóeszközfenntartáshoz — sem volt elegendő fedezet. A rekonstrukció elmaradása, valamint az, hogy az állagok szinten tartása sem volt rendben, odáig vezetett, hogy a század elején épített — és 1946-ban részben rendbehozott — kazánműhelyt 1976-ban életveszélyesség miatt le kellett állítani, a megmunkáló műhelyben pedig nagyobb esőzések alkalmával a munkát szünetelteni kellett. A kiesett 1600 négyzetméter alapterületű kazánműhely — 4 emelőgéppel —, valamint a megmunkálóműhely állaga és zsúfoltsága az egyébként sem megfelelő munkafeltételeket tovább rontotta. Kedvező és időszerű változást hozott az 1978. és 1979. évi nagyobb fejlesztési és állóeszköz-fenntartási keret. Lehetőséget adott arra, hogy az időközben megszüntetett öntöde helyett korszerű kazánműhelyt építhessünk, egyben több emelőgépet is sikerült korszerűsíteni, illetve felújításni. A megmunkálóműhely tetőszerkezetének felújítására is — a több éves sikertelen kísérlet után — végre sor kerülhetett. Ezek az intézkedések — bár jelentősek, csak a kezdeti lépéseknek tekinthetők, számtalan probléma vár még megoldásra. A törekvések biztatóak és reménykeltők: az öreg gyár végülis megújul. Akkor hát jöjjenek a tények. A három napon túl gyógyuló üzemi balesetek alakulása az Energetikai Gépgyár budapesti gyárában — szerelés nélkül — a következő: 1975- ben 60 baleset; 1160 kiesett munkanap (43,4 ezrelék); 1976- ban 63 baleset; 1047 kiesett munkanap (47,3 ezrelék); 1977- ben 65 baleset; 2428 kiesett munkanap (54,4 ezrelék); 1978- ban 45 baleset; 763 kiesett munkanap (38,5 ezrelék); 1979. I—XI. hónapjában 30 baleset; 614 munkanap esett ki a termelésből; ez 27 ezrelék (a cikk leadásáig). Az utóbbi két évben jelentősen csökkent a balesetek száma, ezazonban nem azt jelenti elsősorban, hogy az üzemekben javult meg ilyen nagyszerű mértékben a megelőző tevékenység — bár kétségtelen, hogy van javulás —, hanem az öntöde megszűnésével a legbalesetveszélyesebb munkatevékenység szűnt meg. (Az öntödében a legradikálisabb intézkedések ellenére is 100—120 ezrelék között volt a balesetelőfordulási arány, ami a gyári összesítésben a korábbi években igencsak megmutatkozott.) A balesetek elemzéséből itt is megállapítható, hogy — bár az eszközök nem kifogástalanok, a technológia is hagy kívánni valót maga után —, a balesetek túlnyomó többsége nem műszaki hiányosságokból, hibákból, előre nem látható bonyolult tevékenység miatt, hanem figyelmetlenség, gondatlanság miatt következett be. Erre utal az a tény, hogy a megtörtént baleseteknek háromnegyede lábsérülés volt, és az anyagok esése, vagy eldőlése miatt következett be. Sok esetben előfordult, hogy a dolgozók a kiadott védőfelszerelést nem használták (erre utal az is, hogy sok a Téglás István vállalati biztonságtechnikai megbízott szemsérülés, vagy pl. a hallásvédő vatta mellőzése, pedig a megvizsgáltatott 67 dolgozó közül 32-nél már halláskárosodást állapított meg az orvosi vizsgálat). A balesetek megelőzésében, a morális szemlélet kialakításában jelentős változást idézett elő az, hogy a vállalatnál, az év első felében minden vezetőt — csoportvezetőig bezárólag — a biztonságtechnikai ismeretekből levizsgáztattak. Felelevenítettük az ezzel kapcsolatos feladataikat, kötelezettségeiket, ezen keresztül a felelősségüket. A munkavédelmi őrmozgalom, a KISZ bekapcsolódása a munkavédelembe, a fiatalok differenciált oktatásának elrendelése együttesen hozzájárult a balesetek csökkenéséhez A dolgozók maguk is egyre jobban érzik és érzik, hogy a munkavédelem elsősorban és döntően az ő érdekükben van, és a balesetek megelőzésében, a biztonsági fegyelem megteremtésében kötelességük is tevékenyen részt venni. EGYÜTTMŰKÖDÉS