Félegyházi Hírek, 1989 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1989-03-14 / 6. szám
2. oldal racey/tdu Him A félegyházi tanács és képviselőtestület munkálkodása az 1848 — 49-es forradalom és szabadságharc idején Az 1848. március 15-i forradalom eseményeinek híre valószínűleg közvetlenül eljutott Félegyházára. Városunkban elég sok kereskedő és vásározó élt, akik a fővárosban is árusítgattak. Március 15-én Pesten fontos vasárnap volt, az ott látottakról-hallottakról hazatérve nyomban beszámolhattak. A lakosságot foglalkoztatták is a pesti forradalomról érkező hírek. Félegyháza tanácsának reagálásáról viszont csak március 26-ától van dokumentum. Ekkor hozzák létre az ötven fős „csendőrséget” vagyis a polgári őrséget. Az őrséget megválasztó népgyűlésen felolvasták a pesti 12 pontot, magyarázták a márciusi eseményeket, egyben felszólították a népet, hogy ne kövessenek el semmi rendellenességet. Másik feladatuk a rend és a „Csend” fenntartása volt. A rend fenntartásának a város négy tizede volt a felelőse. Ez a négy tized váltogatta időszakonként egymást. A rend felügyelője Szabó Károly és Fazekas Alajos volt. A 48-as törvények szentesítése (április 11.) utáni hetekben a félegyházi városi tanács egyre kedvetlenebbül nézte az „izgatások túláradását” és az elöljáróság növekvő népszerűtlenségét. Az április 28-iki népgyűlés már nyíltan a tanács ellen fordult. A tanácsülésen, mely nem sokkal később folyt le, az elöljáróság lemondott, és átadta a hatalmat Félegyháza népének. A felsőbb hatóságok azonban nem hagyták jóvá lemondásukat. Az új törvények értelmében 1848. június 1-jén képviselő-testületet hoztak létre. Félegyháza 17 ezer lakosa után 94 képviselőt választottak. A városi tanács csak 12 tagú volt. A tanács és a képviselőtestület munkája eképpen volt elosztva: a képviselőtestület állapította meg, hogy mit kell tenni, és annak végrehajtását a tanács feladatai közé sorolták. Ugyancsak június 1-jén zajlott le a tisztújítás, melyen kevés kivétellel a régi elöljáróságot választották újra. A tisztségviselők csak hosszabb huzavona után foglalták el posztjukat. Hogy jobb belátásra tértek, az azért volt, mert Zenta városa segítséget kért a szerb felkelőkkel szemben. Még emlékezetükben volt az, amikor a Rákóczi-szabadságharc idején a szerbek felnyomultak a Kiskunságban, feldúltak több várost. Erre vállalták posztjukat a „régi” és egyben „új” városi tanács tagjai. Nyomban hozzáláttak a nemzetőrség szervezéséhez. Ez egyben Mészáros Lázár hadügyminiszter parancsa is volt. 1848 júliusában a szerbek ellen küldött két zászlóalj jászkun nemzetőrségben 259 félegyházi nemzetőr indult el, valamennyien önként jelentkeztek. Közöttük volt Szabó János főbíró és több tanácsnok, az elöljáróságnak csaknem a fele. Augusztus 28-án a tanács levelet írt Mészáros Lázár hadügyminiszternek, melyben jelenti az összeírt nemzetőrök számát. (1256 fő). Panaszolják a levélben, hogy nincs elég fegyver és lőpor, sem kiképző személyzet: „A hazaszeretet, s haza közérdekbeni áldozat kézség soha sem hejánzott népünkben, s nem hejánzik az jelenleg sem — nem lehet azonban őszintén meg nem vallanunk, mikép minden készség, — minden lelkesedés a nemzetőrökben jó formán lehangoltatik az által, hogy fegyver és tanítók hiányában gyakorlatlanul szállhatnak táborba — másrészről pedig az Elöljáróságnak a kiállításban eljárása nehezittetik meg”. Végül kérik a minisztert, hogy panaszukat orvosolja. Mészáros Lázár válaszában a kormányzat nehézségeire hivatkozik, ami miatt a kérést nem tudja teljesíteni. A tanács az országos adakozás helyi megszerervezésében is szorgoskodott. 1848. júniusában és júliusában a tanács 343/1848. sz. határozata szerint a kijelölt egyének tizedenként fizették be a pénz- ill. természetbeni adományokat. ] A kimutatás szerint a természetbeni adományokat is pénzzé tették, és az augusztusi befolyó összegekkel együtt 1246 forint 27 krajcárt küldtek fel a pénzügyminisztériumba a honvédelmi előkészületek számára. Amikor a magyar kormány 1848—49 telén Debrecenbe költözött, Félegyházáról a „hongyűlés képviselője” nem ment a kormány után. Ezt szóvá is tették a közgyűlésen. A helyzet tisztázása végett elküldtek két embert, egy tanácsnokot : Dobos Andrást és egy embert a népből: Katona Jánost. Útjukból visszatérve február 19-én a képviselőtestületnek elmondták, mit végeztek. Felolvasták Kossuth Lajos üzenetét, amelyben a Honvédelmi Bizottmány elnöke leszögezi, hogy a város előtte: „hazafiai s tisztviselői kötelesség tekintetében eddigelé tisztán áll”. Februárban Kecskemétről a császári csapatok parancsnokságáról levelet kaptak, melyet felbontatlanul küldtek tovább a magyar kormány megbízottjának. Ez nem volt veszélytelen, mert nem sokkal később Kecskemétről Félegyházára jött egy császári lovas század, és felszólította a várost, hogy hódoljon meg Jellasics bán előtt. A fenyegető fellépés ellenére a képviselőtestület úgy határoz, hogy nem akar a „honárulás” bűnébe esni, tehát nem hódol be. 1849 áprilisában folytatódott az újonctoborzás. A Jászberénybe küldött honvédeket Illés János kormánybiztos hazafias ajándéknak akarta betudni. A városi közgyűlés erre olyan választ adott, hogy az újoncokat nem ajándékként, hanem a tartozások lerovására küldték. Május végéig közel 300 újoncot állítottak fegyverbe, de folyt a toborzás tovább is. Hegedűs Károly tanácsnok és Fekete Pál képviselő még júniusban is vittek regrutákat Kecskemétre és Jászberénybe. Legutoljára pedig július 24-én 18 honvédet szállítottak Szegedre, amikor már a kormány is oda menekült, és csak néhány napi közelségben voltak városunkhoz a császári és cári csapatok. 1849 júliusában a város vezetői, hogy a fosztogatástól és az erőszakosságoktól megmeneküljenek, 6000 forintért búzát és zabot vásárolnak. 1849. július 19-én a gyérszámban megjelent képviselők még úgy határoznak, hogy a jászkun területek vezetőinek felhívására megkísérlik tartalék hadsereg toborzását. Ezen a napon még Szemere Bertalantól is kapnak felszólítást, hogy népfelkelést szervezzenek, de ezt további utasítás híján már meg sem kísérlik. 1849. július 28-án Haynau csapatai, majd 29- én Panyutyin orosz tábornok kozákjai özönlötték el Félegyházát. Ettől kezdve a városi tanács már a császári parancsoktól függött. A forradalom és szabadságharc helyi története véget ért. Fekete Paula SZABÓ JÓZSEF (1824—1893) az 1848—49-es szabadságharcban honvéd őrnagy, később császári és királyi altábornagy volt. A szabadságharc bukása után hét évig az aradi várban raboskodott. 1856-ban kegyelmet kapott. 1861-ben országgyűlési képviselője lett szülővárosának, Kiskunfélegyházának. Hősi életének hű példázója sírjelének felirata: „A dicsőséget karddal szerezte s mégis büszkesége a hazáért viselt rablánc volt.” MÓRA FERENC: MÁRCIUS 15. örömtüzeknek világa reszket Észak, kelet, dél, nyugat fele. Öröm hozsannát röpít a légben Friss márciusnak balzsam szele. Ne verjétek föl olcsó babérral Mohlepte sírok halottait. Nem tudva róluk, hogy álmodozzék Örök dicsőség nagy álmait! Álmodjátok csak bősz folytatását Világszabadság csatáinak, Álmodjatok csak szabad kazárul Villámdobáló istenfiak! Ha sejtenétek késő utódok Lélekpirító gyalázatát: Életre kelvén, elsöprenétek Hős véreteknek korcs fajzatát! Vérkönnyezésű szent szíveteknek Hiába itta erdő, mező: Gaz és szemét közt bús éjszakába Szabadság fája nem nőtt elő! Gyalázat, szégyen földhöz kötözvén Vagyunk a régi bitang rabok: Csakhogy bilincsünk önként viseljük Aludjatok csak, aludjatok! Mikor bolyongtunk magunkba, árván, Reánk borulván sűrű sötét, Csitítgatok mi hiú mesével Szegény szívünknek síró sebét. Ámítgatók, míg álomba zsibbadt És lüktetése elhallgatott, S járunk-kelünk most élő halottkép — Aludjatok csak, aludjatok! Nem emlékezvén dicső napokrul Szabad hazárul nem álmodunk: Nem oly dicső volt, ragyogva napként, A porba fürdik mi homlokunk! Erőnk elernyedt, térdünk megingott, Acélkarunk is lelankadott: Tengődve tengünk, magunknak árnya — Aludjatok csak, aludjatok! önérzet, emlék, vágy és reménység Mi szíveinkből lassan kihal. Bolond türelmünk beéri szépen Tépett szabadság foszlányaival. Mi gyávaságunk többé nem ösmer Orcát pirító gyalázatot, Már föl se vesszük, sőt féltve féltjük — Aludjatok csak, aludjatok! Ha olykor-olykor akadna emlék, Mely lángra gyújtná könnyes szemünk: Tiltó parancsszó sivít a légben, És lelkesedni csak nem merünk! Ünneplő arcot bár most is ölténk Óh miért zavarná nyugalmatok Rabgondolatnak lánc csörrenése? ... Aludjatok csak, aludjatok! S holt tenger árján szellő se lebben, Nyugalma, csendje oly csüggeteg, Nincsen remény, hogy támadna, kérne Világot rázó bősz fergeteg! A vészmadár is, zúgó viharnak Síró sirálya elhallgatott, A síma vízen lustán halászgat — Aludjatok csak, aludjatok! De jó, hogy alszol, de jó, hogy alszol, Világszabadság apostola! De jó, de jó, hogy meg nem találtuk Porát sírodnak sehol, soha! Mi haszna lenne reánk emelned Bosszúra hívó véres kezed, Mi haszna lenne szent őrülettel Süket pusztába mennydörgened: Hogy mersz te élni, föld szennye, terhe, Nyomorult, gyáva rabszolganép? Villám ha volnék Isten kezében Rád törve, zúzva lesújtanék! Ég csattogásán, föld reszketésén Hadd dőlne romba egész világ! Ég csattogásán, föld reszketésén Születne újra egész világ! Az alkalmi verset a FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1898. március 15-iki nemzeti színű keretbe foglalt, ünnepi száma közölte.) 1989. március 14.