Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1886-02-14 / 7. szám
évfolyam. Félegyházi Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 7. szám. Félegyháza, 1886. február 14. Laptulajdonos: A Petőfi könyvnyomda részvénytársaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Gyulai (Novaszel) János. Egy tanügyi kérdés. A népnevelés terén mindegyikünknek egy a kívánságunk : hogy népnevelésünk legyen minél jobb és minél tökéletesebb. Bárki segítsen elő bennünket ez irányban kifejtett működésünkben, azt örömmel üdvözöljük soraink között. Egyház vagy állam, egyesek vagy testületek hozzanak áldozatokat népnevelésünk érdekében, hálával tekintünk rájuk, mert a népnevelés nem egyeseknek, nem is a városnak privát ügye, hanem az a nemzeti műve- lődés önzetlen és szent ügye. És habár frázist látszunk is mondani, kijelentjük, hogy aki a népi nevelésért fárad és áldoz, az a hazáért áldozik és fárad. Az 1868-iki törvényhozás a nagy Eötvös bölcsességével állapította meg a tanítás szabadságát és kötelességét. Ezen törvényhozás fektette egyenlő és liberális elvekre a népnevelés ügyét Magyarországon. S ha az, Eötvös által megalkotott törvény utolsó betűig teljesedésbe megy, akkor meg van oldva a kulturális kérdés hazánkban s akkor el van érve itt a magyar faj állandó és megdönthetlen fölénye műveltsége és szellemi kincsei által. Mi a népnevelés ügyét összes ügyeink között legfontosabbnak tekintjük s azért nem szeretjük azt sokszor szóba hozni, mert nem szeretnénk ama thémát megunatni közönségünkkel. De nem szeretjük az e téren felmerültsúrlódásokat sem, mert ha az erők még itt is egymás ellen működnek, úgy bizonynyára megmaradunk azon átkos stagnáczióban, amelyből ma már kibontakozni látszunk. Az iskolaügy reorganizatiója legközelebb szőnyegre kerül, akkor fogunk azzal mi is tüzetesen foglalkozni. Most csak egy félreértést akarunk tisztázni s ez a város supremácziójának kérdése is ábláink felett. Ezt mi egyáltalán nem tekintjük controvers kérdésnek: a város feltétlenül rendelkezik az általa felállított és fentartott iskolák felett. E felett még a vitának lehetőségét engedjük részünkről meg, sem , mely iskola-hatóság anyagilag és szellemileg áldoz az ő iskoláiért az ura is azon iskoláknak s a tenderezésnek és intézkedésnek minden jogát gyakorolhatja. Biztosíthatja ezt számára a 68-iki törvény, mely egyeseknek, felekezeteknek és városoknak megadja az iskola felállítás és fentartás szabadságát és jogát. Miféle jog illet tehát meg más hatóságot a várossal szemben. A felügyeleti jog, ennél sem több, sem kevesebb. És mindez nemcsak akadémiai diskussió, hanem tanügyünknek lényegébe vágó kérdés! Népnevelési ügyünket csak egy képes előbbre vinni, helyes és egészséges iskolaszervezet: a tanerők feletti erőteljes de igazságos fegyelem, szakértő útbaigazítás és ellenőrzés számukra, az iskolai viszonyoknak a paedagógia követelményei szerint való berendezése azok feletti egységes és éles áttekintés, alkalmazkodás a helyi körülményekhez és fejlődő viszonyokhoz. Ezt fejezi az ki, hogy: jó iskolaszervezet. Aki ezt nem akarja, az nem akarhatja nevelésügyünknek gyökeres fejlesztését sem. A városnak tehát, ha már felállította iskoláit és azokat — hála Isten — folyton fejleszti, ezen helyes szervezetnek megteremtésére kell gondolnia. Van immár öt osztályú központi fiúiskolánk, négy osztályú központi leányiskolánk, minden tizednek és három tanyakerületnek van már berendezett iskolája, gondoskodni kell most már mindenesetre arról, hogy mindezen iskolákban a tanítás egyöntetűen folyjon, a tanerők szakszerűen tanítsanak, szóval legyen egység és lélek iskolaügyünkben. ,Ezt csak az iskolák felett álló szakember, egy külön népiskolai igazgató adhatja meg. — Mert az adóügyi tanácsnok úrnak elég az anyagiak feletti gondoskodás, a tanításba beleszólni sem joga, sem kötelessége. — Az iskolaszék nem a mindennapi vezetést viszi, — Isten mentsen meg azt testületre bízni, — hanem csak a hatósági jogokat gyakorolja. A legfontosabb teendő tehát megmarad az iskolaigazgató számára. Eddig is volt igazgató és ma is van, ha tehát ez irányban felszólalunk és kifogásokat teszünk, — mondják — csak az eddigi irány és személyek ellen akarunk vele vágást tenni De kinek volna ez eszében? Ki akarna az egyház ellen és annak tiszteletre méltó személyei ellen támadást intézni ? Senki. Nincs arra nekünk semmi szükségünk. Nem arról van tehát szó, hanem arról, hogy fejlődő tanügyünk, folyton szaporodó iskoláink most már megkövetelik, hogy tisztán ezen foglalkozásnak élő szakember álljon iskoláink mindennapi vezetésének élére. — A plébános igen derék, jólelkű és művelt ember lehet, de más a foglalkozása, más a pályája, mások kötelességei, semhogy az összes népiskolák igazgatóságának állását úgy betölthetné, amint azt betölteni kellene. Nem mondunk ezzel nagy dolgot, mert városunk polgármestere is jeles ember lehet, jó népiskolai igazgató mégsem lenne belőle, egyszerűen azért, mert van neki a nélkül is elég dolga s az igazgatói dolgokhoz sem ideje, sem megfelelő szakkértelme nincs. Régebben talán jó volt az akként is, de ma már nem jól van és nem lehet jól, mert ahhoz az álláshoz nem lignitas kell többé, hanem reggeltőlestig tartó fárasztó és prózai munka. Éskol van hol van már az. Imi a népiskolák igazgatósága a plébánosi állással össze volna kötve? Sehol, legfeljebb némely hátramaradt faluban. Városokban bizonnyára nincs. Hisz a vallásos oktatás nem követeli ezt meg, mert a plébános úgy sem tanít egy órát sem, hanem a vallás-oktatást hivatott segédlelkészek végezik s maguknak a tanítóknak is kell azt végezniük. E szerint a helyzet tisztán ez: a jó népnevelés jó iskolai szervezetet, a jó iskolai szervezet pedig egy éber, munkás és szakértő főt igényel. A városnak tehát, mikor tanügyeiért áldoz, az iskolai szervezet jóságára és befejezettségére elsősorban kell gondolnia. Neki joga és kötelessége a tanerőkről és a tanítás minél nagyobb sikeréről gondoskodni s igy az iskolaigazgatóját is, a ki az iskolaszervezetnek feje, szakközege által ő választja meg. A püspöki szabályzat megállapíthatja, hogy az iskolaigazgatót az egyházi hatóság nevezi ki, de ezzel ezen hatóság túllép a felügyeleti jogkörön és belevág az intézkedési jogba, belevág az iskolaszéknek törvény által megállapított jogaiba. Az 1876. XXVIII. t. ez. 9. §-a az iskolákat az iskolaszék alá helyezi, a 13. §. elrendeli, hogy a tanítókat, tehát a tanerőket, ezen iskolaszék válassza, végre ezen § 2.) pontja kimondja, hogy ezen jogokat a felekezeti hatóság szabályzata nem érintheti s az iskolaszéktől el nem veheti.Értsük meg tehát valahára egymást és ne praetenciáljon nálunk senki olyan jogot, amely őt meg nem illeti és a város s annak hatósági közegeit ne akarjuk törvényes jogaiban kisebbíteni. Mert itt nemcsak egy üres jogról van szó, hanem legelsősorban is arról, hogy a népnevelésnek valódi érdekeit a régi után többé el nem érhetjük s a változott viszonyokhoz alkalmazkodni kötelességünk. Az iskolaszék nem akart fontoskodni, hogy most egy ily kinevezés jogossága, vagy jogtalanságának kérdésébe belemenjen, mert meggyőződése, hogy isk újjászervezésének kérdését na mely elkell kezdeni. És az iskolaügyek egyöntetű megbeszélése és ezzel az iskolaszervezet szabatos kidolgozása lehet azon alkalom, a mikor az igazgatóság kérdése sok más fontos kérdéssel együtt eldöntendő lesz. Dr. H. L. — A magyarországi háziipar fokozatos terjedéséről és fejlesztéséről tartott előadást dr. Herich Károly szakosztályi elnök az országos iparegyesület „háziipar szakosztályában“ febr. 7-én. Előadásában érinti az 1876. évi statisztikai kongresszust, a nőiparkiállítást és az országos kiállítást, mindenüt vázolva a háziipar által tett hódításokat. A háziipar az orsz. kiállításon meglepően volt képviselve s joggal mondta rá egy bécsi Máé? Jácz 4 Királynői példa. Na, ha már királynőről van szó, annak példáját követni akad elég nő. Egy párját ritkító példa követéséül hadd álljanak itt az alábbi sorok, melyekben egy elismert divatszakértő azt állítja, a jelenlegi olasz királynéról, hogy az öltözködésben Margit királynénak a világon nincs párja. Érdekes lesz megismerkednünk e leírás alapján az olasz királyné ruházkodásával, ami a szeretetreméltó nőt a legkedvezőbb világításban állítja elénk. Köztudomású dolog, hogy Victor Emánuel derék király, derék katona, de irgalmatlanul rosz financier volt. Halálakor az apja örökébe ült lovagias Umberto egy országot s vele országra szóló családi adósságot vett át. A hálás Olaszország késznek nyilatkozott ugyan a hősies király adósságainak átvállalására, de Umbertó ebbe nem egyezett bele. Hogy terhelné családi adósságokkal sokféle teher alatt nyögő népét ! Megkezdődött a királyi palotában az önkéntesen felvállalt takarékosság rendszere, s ebben Margit királyné ment elöl jó példával s a mi fő, jó kedvvel. A háztartására kiszabott összeg egy királynőhöz valóban csekély volt. Azt pedig nem tehette, hogy „az ő szegényeit“ foszsza meg a megszokott alamizsnától. Nem volt más hátra, mint a legegyszerűbb ruhában járni, olyanokban, melyeket az olasz ipar állít elő. Menyasszony korában kereken kijelentette udvarhölgyei előtt, hogy ő csak oly ruhát vesz magára, amit népe állít elő. S mikor ezek végkétségbeesésükben azt az ellenvetést tették, hogy a kívánt időre az olasz szabók és divatárusok készen sem lesznek a kívánt kelengyével, „jól van — válaszolt — rendeljétek hát meg ezt az egyet Párisban, de kikötöm, hogy a megrendelés olasz közvetítő útján történjék, hadd legyen a megrendelésből ennek is haszna.“ Azóta a királyné pazar fényű ékszerein kívül, melyekért nem kellett pénzt kiadni, a legegyszerűbb ruhákat viseli. Egy közönséges bankárné szabószámlája tetemesen felülmúlja az olasz királynéét. Hja persze, mert Margit királynénak jelszava: „Takarosan — takarékosan.“ Ez a példa eléggé követésre méltó: 1- ör azoknak, kik a Margit királynőéhez hasonló családi-anyagi bajokból jószerével kibontakozni akarnak, 2- ör azoknak, kik kedvező anyagi helyzetüknél fogva a hazai ipart pártolni vannak hivatva. Álarcos bál. Derengő, titkos félhomályban, Sötét bíborfüggöny mögött, Egy büszke mór oszlopra dőlve, Merengek, mint egy száműzött, Ki sirba vágyik megtörötten . . . Pedig csengő kaczaj zaja, Virágok édes illata, Hiú békárja leng köröttem, S vidám nép tarka serege, Akár csak egy tündérrege . . . Emitt hősök fényes mezében, Ős Róma délczeg ifja mind; A kéz dárdát pörget megint, Mely elporladt a sir ölében. — Fényárban úszó nagy királyok . . . Csillár sugár a hull reájok. Fölségök bája megigéz — Itt néhány szép sennóra lebben; Ejszem ragyog, gyémántnál szebben, S hajlong virgoncz spanyol vitéz. Szép odaliszk igéző arczán Sűrű fátyol omlik alá; Kitartón vette üldözőbe Egy összakálú perzsa sah. Jő majd egy ájtatos zarándok, Egy égbe vágyó remete, Ki minden múló földi vágyat Buzgó imába temete; De im feled imát, hitet — S egy czifra hölgy után siet, Honnan jövel te ég csodája, Te fényes, büszke bajadér, Kinek hevítő csókjáért, Száz trón zúdulna föld porába ? S te, szent Bráhmának büszke papja, Ma oly derűs — zord homlokod . . . Semiramis, te Bábel napja, — Ki ifjak éltét rabolod, Ha ott pihentek kebleden, —Szólj, mit kérész e víg helyen ! Nem szólnak ők, de szól a dallam, éjeng méla, majd szilaj zene, Két suttogás epedre, halkan, Hamis kaczaj vegyül bele. Es száll az illat röpke árja Mámorba ringatón felém, Légyottra hívó hő fohászok Repülnek bűvölő lehén . . . De mindez oly visszás nekem, Kényben ragyog borús szemem . . . Oh e sok hős, dicső levente, Mind nyápicz bálvitéz csupán, S ki ott ragyog királyi mezbe, Máskor monoklié Don Juan. Bukott erény hervadt virága Majmolja szűz Lucrécziát, ... Igen, ily örült karnevál ma Az élet, az egész világ! Kivül: virág, fény és sugár, Belül: feneketlen mocsár ! vertek, a vig poéta ott van ! S egy lenge sylphid száll felém. „Mi bánt ma téged, óh szegény, Búsulva egy sötét sarokban! És mit jelent e gúny szemedben ? Alarcz az, óh jól ismerünk . . . Frakkod szilaj tánczban lebegjen fel aztán és kaczints velünk, Kerüljön el a bus a gond!11 —