Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-16 / 3. szám

s FÉLEGYHÁZ! HÍRLAP 1921. január 16* 1919. szeptemberében Gritta fejérvári rendőrkapitány a központi papság több tagját szobafogságra vetette, szuronyos őrökkel őriztette s a szentmiseáldozat be­mutatását is megtiltotta. De nemcsak az apostoli lelkű püspök szenvedett, hanem az erdélyi katholikus papság számos tagja. Minden ok és indo­kolás nélkül elfogták, internálták, súlyos börtönre vetették s egyeseket példátlan durvasággal testileg is bántalmaztak. Stenczel Lajos brassói adminisztrátor mitsem sejtve haladt rokonainak látogatá­sára Kolozsvárt. Egyszerre fegyveres őrök elfogták, a rendőri őrszobára hurcolták és ott levetkőztetve, megbotozták. Sporni János gyulafejérvári paptanárt, amidőn a tövisi állomáson le ■ és fölsétálva, breviáriumát végezte, igazolásra szállította fel az állomáson levő őrség káplárja. Midőn megmondotta nevét, nekiesett a káplár s pofozni kezdette a papot, majd midőn már a pofozásban kimerült, a többi legény vál­totta őt fel, pofozták, állát felütötték, majd ruháit lehúzva, bottal és puskavesszővel altestét és végtagjait ütötték-verték, azután újra felöltöztették és este 8 órától 11 óráig szakadatlanul verték. Biró Ferenc csikmadéfalvi plébános a kormányzótanács rendelete értelmében a színtiszta székely község templomára ki­­tüzette a nemzeti lobogót s híveivel együtt elénekeltette a Himnuszt. Az oláh csend­őrök betörtek lakásába, félholtra verték, Nagyszebenbe hurcolták és tömegtömlöcbe vetették. Kacsó László jobbágytelki plébánost minden ok nélkül, puszta gyanúsításra el­fogták, börtönről-börtönre hurcolták, úgy, hogy mire utolsó börtönébe, a nagyszebenibe érkezett, a felismerhetetlenségig eltorzult. Haja, körmei megnőve, teste mosdatlan, arca beesett, ruhái hónapszámra váltatlanok. Midőn szebeni paptársától az első jó szót hallotta, zokogott, mint a gyermek. Botár Gáspár szamosujvári hittanár egyik szentbeszédében a világ erkölcsi és jogrendjét megbolygató bolsevizmust kár­hoztatta. Egy évi börtönre ítélték, mit végig kitöltött. De nemcsak a papság szenvedett, ha­nem a hivőközönség szenvedése is leírha­tatlan. Férfiak és nők, ifjak és aggastyá­nok egyaránt véresre veretnek. Volt olyan, aki egyhuzamban 400 botütést kapott s midőn már cafatokban lógott a húsa, kö­­nyörgött az oláh csendőröknek, hogy lőjjék agyon, ne verjék tovább, ezt a szívességet azonban nem tették meg neki. Mennyi nyomorékja és mennyi halottja van ennek az uralomnak! Sokan sebeikbe halnak meg, sokan tetánus mérgezésben hullanak el, így fest a műveit rómaiak uralma Erdélyben. Csonka Magyarország nem ország: Egész Magyarország mennyország. HÍREK. — Az irredenta szobrok leleplezése alkalmából Pest megye alispánja következő rendelkezést adta ki: F. hó 16-án az irre­denta szobrok leleplezésének tiszteletére a házak és középületek nemzeti szinű lobogók­kal diszitendők. Egyházi hatóságok felké­rendők Himnusszal kezdődő és Szózattal végződő Istentisztelet tartására, valamint minden magyarok Hiszekegyének fenhangon imádkozására, továbbá d. e. 11 órakor fél­óráig való harangoztatásra. — Műsoros estély. A helybeli kath. Erzsébet Nőegylet és Leány-Klub közös műsoros estélyüket f. hó 10 én nem tart­hatták meg, mert a Korona-szálló átvétel ■előtt állott. Az estélyt f. hó 15-én tartják meg a Constantinum tornacsarnokában pont 7 órai kezdettel. Előadás után a Kaszinó összes termeiben tánc lesz reggelig. Hideg ételekről, italokról s dohányról gondoskodva van. Az előadás iránt oly nagy az érdek­lődés, hogy vasárnap délután 1­3 órakor megismétlik ugyancsak a Constantinum tornacsarnokában. A rendezőség tisztelette kéri az egyes jótevőket, hogy a felajánlot­takat f. hó 1- én, délután 2 órától kezdve a Kaszinóban adják át. — Meghívó. A Zrinyi­ Gárda női csoport­jának január havi rendes gyűlése 18 án, kedden délután 4 órakor lesz a Constanti­num dísztermében, melyre a tagok ezúton is meghivatnak. — Kalocsai levelek. Levelek jöttek Kalocsáról a félegyházi Zrinyi-Gárda női és ifjúsági csoportjainak címezve. Báró Csávossy Elemér, a jézustársasági szerzetes irta ezeket az újkori apostoli leveleket, hogy apostoli munkára buzdítson velük. Lapunk szűk keretei nem engedik, hogy leközöljük a terjedelmes szép leveleket, de várjuk az alkalmat, hogy az egyes csopor­tok legközelebbi gyűlésein előtárjuk apos­toli ihletét. Egyikben jelzi, hogy Kalocsán már a férfiak alakulatának a szervezése is folyamatban van. Elérték, hogy a most ott játszó és hozzánk is átjövő Miklósy­­féle színtársulat jó színdarabokat adott elő. A „szerénytelen“ táncnemeket, divat­formákat stb. bojkotálják. Adventi és nagy­böjti időben megakadályozzák a mulatsá­gok rendezését. Nemcsak hozzátartozóik körében fejtenek ki tevékenységet, hanem minden téren, ahol csak — nem mint a rosszakarat állítja, hetvenkedéssel és köp­­ködéssel — de csakis kellő okosággal eredményt érhetnek el. Egyébként megal­kuvást nem ismerő határozottsággal lépnek fel azokkal szemben, akik a gúny marásá­val és a viperanyálat ajkbiggyesztgetéssel, mint egy emancipált gépfegyver vak katto­gásával iparkodnak visszatartani arról az egyedülvaló útról, amely a feltámadni akaró Magyarország régi, ősi nagyságához lélekegyenest vezet. — Virágoznak és rügyeznek a fák. A közel egy hónapja tartó abnormis téli tavasz nagyon jó hatással volt az őszi vetésekre, azonban a gyümölcsfákban, ha még tovább is tart, nagy károkat okozhat. Az enyhe napsugártól erősen duzzadnak a rügyek, sőt dr. Szabó Kálmán izsáki-úti birtokán a mogyorófák virágoznak, amire talán ember­­emlékezet óta nem v­olt még példa. A még bekövetkező kemény hidegek így károkat fognak okozni a gyümölcstermésben. Érde­kes, hogy tavaly is január második felében kezdődtek az erős hidegek s 6 hétig igen szigorú volt a tél. — Újítások a középiskolákban. A napok­ban kapták meg, a tankerületi főigazgatók az új középiskolai rendtartást, amely intéz­kedik arról, hogy a VI. középiskolai osztályt sikeresen elvégzett tanuló csak akkor lép­het magasabb osztályba, ha erre őt a tanári testület alkalmasnak tartja. Másik érdekes intézkedése az új rendeletnek, hogy a középiskolai tanulók a jövőben nem kapnak értesítőt és bizonyítványt, hanem minden tanuló leckekönyvet kap és ebbe írják bele nyolc éven át az osztály­zatokat. — Irredenta estét rendezett Burtik őrnagy a nemzeti­ művésztársaság közre­működésével e hó 8 an és 9 én a zárda tornatermében. Mindkét estén zsúfolásig megtelt közönséggel a terem. Szivet-lelket magával ragadó hazafias számokból volt a műsor összeállítva, amelyeket a művész­társaság tagjai Hidvégi Ernő, H. Lengyel Irén, Krcsma Irén, Tóth Béla, Mátray Ernő és Bende László legjobb tudásukkal adtak elő. A közönség zugó tapssal jutalmazta a nagy hatással előadott, irredenta dalokat és egyébb énekszámokat és jeleneteket játszó művészeket. Gyönyörködött Bognár Dénes tárogató játékában s a katonai vonós zenekar hallgató nótáiban. A hazafias célból rendezett bal­ est erkölcsi és anyagi sikere mindennél jobban dicséri keresztény közönségünk jóizlését, az igaz művészet iránti lelkesedését. — Felakasztották a karajenói papok gyilkosát. Mindnyájunk élénk emlékezetében van még, milyen állati kegyetlenséggel gyikolta meg Dobák Imre elvetemült vörös katona Kósa József jászkarajenői plébánost és káplánját, Hornyik Károlyt. Az elfogott gyilkost a szolnoki törvényszék kötél általi­­ halálra ítélte s miután kegyelmet nem kapott, az ítéletet rajta a múlt szerdán Szolnokon végre is hajtották. — Milyen lesz az uj magyar bankjegy ? A nagyobb összegre szóló új magyar állam­­jegyek már elkészültek és Svájcból meg is érkeztek Budapestre. Az Osztrák Magyar Bank budapesti fiókjában most folyik a bankjegyek összeszámlálása. Az új magyar bankjegyek nagyság tekintetében az olasz bankjegyekre hasonlítanak. Halványzöld, rózsaszín, halványlila és barnaszínűek. Az 5000 koronás államjegyet Hungária, az 1000 koronást Szent István, az 500 koronást Árpád és a 100 koronást Mátyás király arcképe díszíti. Az alacsonyabb összegűek csak január első felében készülnek el. — Kegyelmi bíróság. A karácsonyi amnesztiával kapcsolatban a honvédelmi miniszter rendeletet bocsátott ki, amely szerint minden elsőfokú katonabíróságnál, a dandárbíróság kivételével, háromtagú kegyelmi tanács alakul. Ennek elnöke egy tényleges, a harcos állományhoz tartozó ezredes, két tagja: egy tényleges törzstiszt és egy hadbíró tiszt, lehetőleg ugyanaz, aki a szóbakerülő ügy tárgyalás vezetője volt. A kegyelmi tanács véleményét a honvédelmi miniszterhez terjeszti fel. A Palesztinát 10-es bizottság admi­nisztrálja. Horsen, Herbert Sámuel, Palesz­tina kormányzója, egy 10 tagú bizottságot alakított az ország közigazgatására és az Európával felveendő kereskedelmi össze­köttetés szabályozásának vezetésére.­­ A kultuszminiszter az erkölcstelen táncok élen. A kultuszminiszter rendeletet küldött a tanfelügyelőségekhez, amelyben fel­hívj­a őket arra, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítsanak a polgári iskolák tanu­lóinak erkölcsi nevelésére. A tanuló ifjúság ezentúl csak olyan tánckurzusokon vehet részt, amelyeken az erkölcstelen modern táncokat nem tanítják.. — Közbiztonságunk. Elszomorító vilá­got vetnek" közbiztonsági állapotainkra a következő hírek. E hét folyamán egy ferenc­­szállási lakostól elloptak két lovat, egy másiktól egy tehenet. — Egyik fülöpjakabi lakostól felfegyverzett rablók elraboltak egy tehenet. Nyomozás folyamatban van. — Kiskunfélegyházáról a kisteleki vásárra iparkodott egyik jóravaló polgártársunk s menetközben négy cigány megtámadta s a nála talált 22 ezer koronát elrabolták. A tettesek már meg vannak. Hogy a köz­­biztonsági állapot ennyire sülyedt, ennek nem az államrendőrség az oka, mert az tőle telhető legnagyobb odaadással fárad a tettesek előkerítése ügyében, de rá kell mutatnunk a kincstár azon káros intéz­kedésére, hogy lovasrendőreink ló nélkül vannak.­­ Idegen állampolgárok is kapnak ipar­­engedélyt. Az osztrák, valamint a szerb­­horvát-szlovén államok kormányai a magyar állampolgárokat az iparűzés megkezdése és folytatása tekintetében saját állampolgáraik­kal egyenlő bánásmódban részesítik. Ehhez képest további intézkedésig utasította a kereskedelemügyi miniszter a hatóságokat, hogy e két állam polgárai részére ipariga­zolványt, (illetőleg hatósági engedélyt) a magyar állampolgárok részéről megkívánt előfeltételek fenforgása esetében szabály­szerűen szolgáltassák ki. — Statisztika az 1920. évről a m. kir. államrendőrség működéséről. Közigazgatási iktatószám: 6200. Bűnügyi iktatókönyv: 4008 számmal, ebből: lopás büntette: 1440, lopás vétsége: 198, sikkasztás: 37, rablás: 22. Kihágási iktató­könyv szerint: 1423 szám. Elnöki iktató szerint: 459. Bizalmas iktató szerint: 67. Osztálypart­ság iktatója szerint: 1829. Feljelentés: 825. A kapitány­ságtól végrehajtásra 2170 ügy darab adatott le. — A beszerzési csoportban újítások lépnek életbe. Az elmaradt december havi lisztet a jövő héten fogja a Hangya szét­osztani, a később megállapítandó sorrend­ben. A decemberi ellátási jegyeit mindenki felmutatni tartozik. A január havi naturá­­liákat szintén a Hangya fogja szétosztani, mihelyt megérkeznek. De a januári ellátási jegyeket előzőleg ugyancsak a Hangyánál le kell bélyegeztetni. A kereskedők a tiszt-

Next