Kiskunfélegyházi Lenin MgTsz Híradó, 1979 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
4. oldal Muity Ferenc az elmúlt év legeredményesebb sportolói között A Petőfi Népe szerkesztősége régi hagyományt elevenített fel azzal, hogy az elmúlt év végén Bács-Kiskun megye legeredményesebb sportolójának vándorserleget adományozott. Ezt a díjat ezúttal első ízben kapta fogathajtó Fülöp Sándor (KTE) személyében. Az ünnepélyes aktuson részt vett Muity Ferenc, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz fogathajtója, a IV. Fogathajtó Világbajnokság egyéni bronzérmese is, aki a világranglistán elfoglalt előkelő, negyedik helyezésével ugyancsak a megye legjobbjai közé zárkózott fel 1978-ban. A két versenyzőt, a megjelent vendégeket dr. Lakatos Istvánt, a megyei pártbizottság munkatársát és Borszéki Lajost, a megyei Testnevelési és Sporthivatal elnökét dr. Weitner Dániel, a Petőfi Népe főszerkesztője köszöntötte. Elismeréssel szólt a két versenyző 1978. évi teljesítményét. Az ünnepség alkalmával Borszéki Lajos a megyei tanács nevében köszöntötte a kimagasló eredményeket elért sportolókat, majd átnyújtotta a megyei tanács ajándékát Fülöp Sándornak, a kecskeméti Magyar- Szovjet Barátság Tsz, és Muity Ferencnek, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz sportolójának. Az 1978-as év legeredményesebb sportolóinak gratulált dr. Lakatos István, a megyei pártbizottság munkatársa is. A két fogathajtó megköszönte az elismeréseket, s ígéretet tett, hogy 1979-ben is tudásuk legjavát nyújtják. Az ünnepség résztvevői (balról): dr. Weitner Dániel, dr. Lakatos István, Fülöp Sándor, Muity Ferenc és Borszéki Lajos Elismerés helyett Termelőszövetkezetünk tsz, sőt a város határain, autójavító üzemének híre Nehéz lenne hirtelen felsővé már régen túljutottárolni azt a sok vállalatot, intézményt, gyárat, amelynek autóbuszait hozták rendbe az üzem szorgalmas és egyre szakképzettebb dolgozói. Az év végéig mintegy hatvan autóbuszt adtak vissza gondosan kijavítva, felújítva a megrendelőknek, akik között említhetjük a Canz-Mávagot, a Budapesti Kertészeti Vállalatot, a székesfehérvári Tejipari Vállalatot, a budapesti Borforgalmi Vállalatot és még sok mást. Jó eredményeket értek el a lakó konténerek gyártásában, ezekből 130-at adnak át a megrendelőknek. Az üzem négy szocialista brigádot alkot, s ezek mindegyike megérdemli eredményeiért az elismerést. A 110 dolgozó ugyanis, a termelő munkáját becsülettel ellátva jelentős társadalmi munkát is végez évről évre. Az elmúlt években Híradónkban már több esetben beszámoltunk arról, hogy a vasas szakemberek milyen szorgalmasan fejlesztették saját üzemüket, esetenként jelentős kiadástól mentve meg 2 tsz-t. Tavaly fejezték be az udvar teljes betonozását. Építettek egy 18x12 méteres műhelycsarnokot, amelyben lehetőség nyílik az autóbuszok javítására. Társadalmi munkában bekerítették az üzem raktár részét, mintegy 400 méter hosszú, 2,5 méter magas drótkerítéssel erősítették a társadalmi tulajdon védelmét. Szatmári Ferenc, Kovács Béla és a Petőfi brigád többi tagja a 250 méteres szennyvíz elvezető árok befejezésén dolgozott felvételünk idején. Barna Dezső kőműves szakmai irányításával építették fel az autóbuszok javítására alkalmas műhelyt A Kun Béla brigád tagjai a kerítéshez viszik az utolsó dróttekercset I,ENVI TSZ HÍRADÓ Mindig magasabbra 1977 évi bajnokságon nagy hátrányba, akkor ősz- ugyanígy segítsenek benmegszerzett 12. helyezésszel a körülmények szerennünket, hogy a kitűzött terülén 1978-ban a várakozó esés összejátszása után évünket sikerüljön valóra son felül az előkelő 5. de- akár a dobogó valamelyik váltamelyet biztosította magának a helyezéséért is versenyez — Ezt a segítséget a vekosárlabda NB II-ben ahettünk volna. A fiúk telzetőség nevében már most kiskunfélegyházi Lening Tsz. férficsapata. A várakozáson felül jó szereplésről a következőket mondta Kurucz István, a csapat fiatal edzője és dr. Sulyok László, az együttes szakosztályvezetője: — Az 1978. évi bajnokság megindulása előtt a csapat elé hármas célt tűztünk ki. Mégpedig: a bajnokságban a 7—10. hely valamelyikének megszerzését, minél több fiatal játékos beépítését a csapatba és a legjobb 32 közé kerülést az MNK- ban. A három közül az első kettőt teljesíteni tudtuk, mivel a várakozáson felül szerepelt a csapat és így kiharcolta az ötödik helyet. Az ifjúsági korú játékosok beépítése is sikerült, hiszen Rádi és Gondi, Boksai, Petrőczi és Kovács J. személyében öten kerültek be a csapatba. Közülük Rádi és Kovács J. nyújtotta a legjobb teljesítményt, Rádi állandó kezdőember lett, Kovács J. pedig a jó játéka mellett bekerült az országos ifjúsági válogatott 18-as keretébe is. Egyedül az MNK-beli szereplésünk nem úgy sikerült, mint ahogy szerettük volna, mivel Hódmezővásárhelyen öt ponttal kikaptunk a HVSE- től és így kiestünk a további küzdelmekből. A csapat bajnokságban mutatott teljesítménye egyenletesnek volt mondható. A gyengébb tavaszi kezdés után heti 4—5 edzéssel készültünk az őszi szezonra. Mészáros és Hevér két ponterős középjátékosunk leszerelt a katonaságtól és velük lényegesen erősödött a palánk alatti pozíciónk. Ketten együtt a csapat dobott pontjainak mintegy felét hozták össze. Különösen kiemelkedőt nyújtott Mészáros Zoltán, aki a bajnoki szezon 36 mérkőzésén 29 pontos átlagot ért el, teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ősszel hazai pályán nem szenvedtünk vereséget. Legyőztük többek között a bajnokságot nyert egri Finommechanikát, és a jó képességű, tavaly még NB I-ben szerepelt MEAFC-ot. Felnőttek a feladatokhoz a csapat többi tagjai is, és ennek köszönhetően hét alkalommal sikerült száz ponton felüli teljesítményt elérni. Ha a tavaszi szezonban nem kerültünk volna olyanjesítménye ellen azonban így sem lehet kifogásom, bár a játékosok korátlaga 24,5 év, de ennek ellenére még sokáig lehet fantázia a csapatban, és képesnek tartom őket az ideihez hasonló jó hozzáállással a továbbfejlődésre. Igen sokat jelentett az a tény is, hogy sikerült kialakítanunk egy 300 főnyi törzsszurkoló gárdát, akik a hazai mérkőzésen igen sokszor lendítették át a csapatot a holtponton Az ő lelkes buzdításukra a jövőben is számítunk, és az ő segítségükkel is szeretnénk megvalósítani 1979-re kitűzött célunkat, a dobogóra kerülést. Szeretnék még köszönetet mondani vezetőinknek is, Laczkó Gyula termelőszövetkezeti elnöknek, dr. Sulyok László jogtanácsosnak, és Oláh István ágazatvezetőnek, akik áldozatos munkájukkal igen sokat segítettek abban, hogy a Lenin Mg. Tsz kosárlabdacsapata eredményes évet zárhatott 1978-ban. Kérem őket, hogy amennyiben idejük engedi, 1979-ben is megígérhetem — mondta dr. Sulyok László jogtanácsos, a szakosztály vezetője. — Mindenkit meglepett az a teljesítmény, amit a fiúk az elmúlt évben, de legfőképpen ősszel produkáltak. Önkéntelenül is egy Lokomotív GT sláger jut erről az eszembe: „Mindig magasabbra, mindig magasabbra ...” de szép is lenne ezt így folytatni az idén is. Ez a jó szereplés egyben csattanós válasz is volt azoknak a hitetlenkedő embereknek, akik úgy vélekedtek, hogy ez a csapat már egyáltalán nem képes a továbbfejlődésre. Termelőszövetkezetünk a törvényes kereteket figyelembevéve minden lehetséges támogatást megadott és megad a továbbiakban is. Viszonzásul azt kérjük a játékosoktól, hogy becsületesen készüljenek az edzéseken az elkövetkezendő új bajnoki év mérkőzéseire és jó szereplésükkel szerezzenek minél több örömet termelő szövetkezetünk népes tagságának. Farkas Tibor A csapat izgalmas pillanatok 1. szám