Kistermelők Lapja, 2011 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2011-12-01 / 12. szám
környezetvédelem Kárókatona és szürkegém Az egyik gyéríthető, a másik nem A kárókatona vagy régebbi és ismertebb nevén kormorán a múlt század ötvenes éveiben még csak kisebb telepen költött hazánkban a Kis-Balaton területén. Állománya azóta erősen felszaporodott, de megnövekedett számuk egész Európában, a horgászok, halászok és tógazdasági szakemberek legnagyobb bánatára. A szürkegém is gyakori vendége és dézsmálója a halastavaknak. A kárókatona halakkal él, és egy-egy példány naponta négyszáz-ötszáz grammnyit képes elfogyasztani. Bár ezek egy része kárász és egyéb úgynevezett szeméthal, a kárókatonák különösen a pontyokat tenyésztő tógazdaságokban jelentős károkat okozhatnak. Csapatosan is halásznak Korábbi védettségét éppen ezért 1987-ben megszüntették, azóta szabadon gyéríthető. Csakhogy lövése egyáltalán nem könnyű, hamar megismerik a puskát, és a parton, a gáton álló vadászok hiába lesnek rá. A madarak magasan, lőtávolon túl érkeznek a víz fölé, és a hatalmas tó közepére ereszkedve kezdenek el halászni, majd újra a magasba emelkedve távoznak. A halakat a víz alatt úszva üldözik, és hosszú, a végén kampós csőrükkel kapják el őket. Előfordul, hogy csapatosan halásznak, ilyenkor egymás közelében úszva terelik a halakat a part felé. Zsákmányuk többnyire tizenöthúsz centiméter hosszú halakból áll, de irodalmi adatok szerint elnyelhetnek akár fél méter hosszú angolnát is. Halászat után a parton, a tó közepén lévő szigeteken vagy fák száraz ágain ülve széttárt szárnyakkal szárítkoznak. Szükségük van erre, mert nem zsírozzák magukat, mint például a récék: tollaik átnedvesednek a víz alatt, ezért a szél segítségével szárítják őket. Kárókatonákkal az év minden szakában találkozhatunk. Télen, amikor befagynak a tavak, a folyókhoz kényszerülnek, rendszeresen halásznak például a Duna fővárosi szakaszán is. A Szabadság-híd és a Petőfi-híd közötti szakaszon több alkalommal is száznál több kárókatonát számoltam. Ha hajó jön, és felriasztja őket, soha nem szállnak át a hidak alatt, hanem mindig felettük repülnek. A levegőben megfigyelt madár jellegzetesen kereszt alakú. Telepesen költenek, fészkeiket a fák ágain építik. Kedvelik a folyókat kísérő ligeterdőket, így egyebek mellett a Duna, a Dráva és a Tisza mentén vannak kolóniáik. Gyakran különböző gémfélékkel társulnak. Hazánkban a felmérések szerint három-négyezer pár költ. Fészkelőhelyeikhez ragaszkodnak, s bár meszes ürülékük hamar elpusztítja a fákat, oda visszatérnek, és már teljesen kopasz ágakon építkeznek. Évente egyszer többnyire három fiókát nevelnek, amelyek öt-hathetes korukban kezdenek repülni. Etetés idején a kárókatonák valóságos légihidat alkotnak a fészkeik és a táplálkozó területek között. Halászni nagyon messze, akár harminc-negyven kilométernyire is eljárnak. A karbidágyút is megszokja Kedveli a halakat a szürkegém is, de táplálékában sok egyéb, rágcsálók, csigák, gőték, békák, rovarok is szerepelnek. A tógazdaságokban azonban elsősorban a halakat keresi. Zsákmányának egy része szintén az értéktelen szeméthalak közül kerül ki, de például az ivadékos tavakban komoly károkat okozhat. Hazánkban körülbelül háromezer pár fészkel, védett. Telepei elsősorban a folyók mentén az ott húzódó ligeterdőkben vannak, ahol gyakran kócsagokkal, bakcsókkal társulnak. Fészkei a fák koronájába épülnek, de előfordul, hogy a nád között költenek. A szürkegém vonuló madár, hazánkban gyűrűzött példányokat Dél-Európából és Észak-Afrikából jelentettek vissza. Enyhébb teleken sokan itthon maradnak. Ezek a folyók mentén láthatók, vagy a nyílt mezőkön vadásznak pockokra, egerekre. Február végén és márciusban a szürkegémek már rendszerint a fészektelepen vagy annak közelében vannak, az őszi-téli viharok által megtépázott otthonaikat tatarozzák, vagy újakat építenek. A költések március végén, áprilisban kezdődnek, a párok többnyire négy-öt fiókát nevelnek. A szülők felváltva ülik a tojásokat, a kicsinyek valamivel több mint három hét alatt kelnek ki. Szüleik eleinte félig emésztett halakkal, békákkal, rovarokkal etetik őket, később a hozott zsákmányt már csak eléjük öklendezik a fészekben. A fiatalok körülbelül kéthónaposan kezdenek repülni. A tógazdaságokban karbidágyúkkal igyekeznek távol tartani a szürkegémeket, általában kevés sikerrel. A madarak egy idő után megszokják a durranásokat, és ettől kezdve nyugodtan halásznak akár a karbidágyú közelében is. A dinnyési halastavaknál és másutt is gyakran láttam, amint a szürkegém nyugodtan tollászkodott a tőle tízméternyire elhelyezett működő karbidágyú közelében. Jó leshelyet kínáltak számukra a tavakban elhelyezett etetőkarók, ezekre újabban hegyes fémkupakot erősítenek, ami megakadályozza, hogy a madár megüljön rajta. Schmidt Egon Fotó: Bécsy László /ГI KISTERMELŐK LAPJA ZU I2011. DECEMBER