Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)
1848-06-01 / 1. szám
»leolvadása mentél előbb Tétre jöhessen , melyet anynyival inkább óhajtunk, mivel cs. kir. fenséged és a’ tisztelt ministerium iránt Erdély minden lakosai teljes bizalommal ragaszkodtak, ’stb.stb. Urafits Isten segítségül hívása után egy negyedkor 11-re az országos elnök megjelenvén a’ teremben, következő beszéddel üdvözölte az egybegyűlt rendeket. T. KR. és RR.! Felséges fejedelmünk azon roppant fontosságú eseményeket, melyek egész Európát, mintegy hatalmas földrengés, villámsebességgel megrázkódtatták, ’s melyeknek ereje 9 századok viharait diadalmasan kiállot, polgári alkotmányunkra is hitel fölötti hatást és befolyást gyakorolt, atyailag megfontolva, nem késett egybehívni hazánk törvényhozó testületét, hogy őseinktől örökségképpen reánk szállott jogunkkal élve, szükségeinkről magunk gondoskodjunk, hazánk jóllétét, csöndességét, fölvirágzását törvényes uton magunk eszközöljük. Ha van okunk bámulni atyáink bölcsességét, kik törvények által biztosították azt, hogy a hazának jelesebb fiai, kik magukat mélybélátással, a’ közjó iránti buzgalommal kitüntették, kik az uralkodó felség és honfitársaik bizodalmát bírják, köztanácskozásokban egyesülje, teljesítsék mindazt, mit a’ törvények erejének fentartására, a’ hon javára, egyes polgártársaik boldogitására czélszerűnek és szükségesnek ítélnek*, — úgy bizony hálával tartozunk felséges fejedelmünknek is, kinek atyai kegyelme ez fontos időszakban, ily nagyszerű kötelesség kijelentésére bennünket felszólított. A’ rendes uton közhírré tétetvén, tudva vannak a’ t. kir. és rr. előtt a’ kegyelmes kir. előadások , nem lehet azokban felséges fjedelmeink kegyes intézeteit ’s Erdély hív népének boldogitására czélzó atyai szándékát el nem ismerni. Azon közakaratot és véleményt foglalják azok nagyobb részt magokban, mely nemcsak a’ törvényhatósági gyűlésekben, de azokon kívül is elhatározottan nyilatkozott. Azon óhajtás létesítésére hí fel felséges fejedelmünk, melyet régóta ápol oly sok honfi kebel, mely eredetét talán ama napon és órában vette, midőn azon békepontok írattak alá, melyek Erdélyt szeretett nagyobb testvérétől, több mint három századokra külön szakosították ; és hogy mindeneket egybefoglaljak békés átalakulásunknak sokoldalú szövevényes problémája ’s a’ különböző nemzeti érdekek egybeolvasztása van azon kegy. kir előadások által tulajdon kezeinkbe letéve. Nem hiszem, hogy csak egy józan ítéleti polgára is volna e’ honnak, annál inkább tagja e’ díszes testületnek, ki az idő intését és parancsoló körülményeket el ne ismerné ’s ennélfogva áz ne értené , hogy Erdély jelen viszonyai közt többé nem maradhat , ki ősi alkotmányunknak az újabb korházi módosítását ellenzené ; nincs anynyira elfogult , ki a’ korszerű haladás ellen szót emelni merészelne; nincs, ki ne látná azon veszélyt, melyet az öszszes monarchia , azon szép birodalom , mely egy szelíd kormány alatt, a’ különböző népfajok és nemzetiségek különbséget nem ismerő hivsége és egyetértése által, nagygyá és hatalmassá vált, a’ személy és vagyon bátorsága mellett, kereskedése által gazdag és virágzó állásra emelkedett, békés szellemével Európa nemzeteinek példával ment elől , jelenleg a’ felizgatott kedélyek és főkint a’ nemzet-érdekek bal , mondhatni szerencsétlen felfogása által fenyegettetik.S épen azért annál nagyobb hazafi örömmel tapasztaljuk hazánkban minden különbség nélkül azon osztatlan érzelmet, azon tökétetes egyesülést, hogy a’ nagy Magyarhonnak jövendője csak a' dicsőségesen uralkodó austriai ház szárnyai alatt ’s a’ pragmatica sanctio által közös oltalomra szorosan összekötött országok egységében föltalálható. És mindezen gondolatoknak , érzéseknek szerencsés egybetalálkozása azon biztos reményt kelti föl lelkemben, hogy a’ t. kk. és rr. a terhes föladatot, mely vállainkra súlyosodva, megoldani képesek leendőnek ; biztos reményt nyújt nekem azon kedvező körülmény, hogy a’ nagyobb testvér már sok részben megtörte az utat a’ szeretett kisebb nyomainak , és az jó fejedelem, ki a’ testvér hazának elő haladási törekvéseit hatalmas karjával oly nagy lelkűileg gyámolította , ki az egyesülésnek zászlóját önmaga lobogtatja előttünk jobblétünk ez élja felé , bizonyosan szintoly kegyes leszen irántunk is. És én, ki 10 éveknek sebes leforgása alatt mostan negyedik versen vagyok szerencsés a b t. kk. és tr-et ezen elnöki székből üdvözleni s hivatalom huzamos ideje folytában több versen tanúsított ’s nagyra becsült bizodalmakkal dicsekedni, bizodalomért esdeklek mostan is at t. kk. és rr-nek. Őszinte és fiúi bizodalom a’ legjobb atyához , legkegyesebb, igazságosabb fejedelemhez , kölcsönös bizodalom egymás iránt, türelem és egyetértés, ezek azok, miért a’ t* kk. és rr-et et nevezetes órában hazafi érzéssel felszólítom. Részemről ígérem, hogy minden erőm és tehetségem szeretett hazám ügyének leszen szentelve. A’ rro. kormányzó beszéde, melyet a’ rr-hex tartott a kir. kormányszéknek a" terembeni megjelenésekor. Tekintetes karok és rendek ! Ma volt csak kevéssel ezelőtt nyugalmas hazánknak országgyűlése, mely nevezetes, polgári életünkre mélyen bevágó tárgyakkal volt elfoglalva, ha voltak valaha országos karaink és rendeink olyan állapotban , mely megfeszített, emberi erőt szinte túlhaladó munkát, végességünknek szinte nem adott előre látást és bölcsességet igényel , úgy a’ jelen országgyűlés az, úgy a’ tek. ki. és rr. vannak abban. Azon villám-sebességgel az egész miveit Európát keresztül futott forradalom , melyek mindnyájunk előtt álló képét előidéznem szükségtelen volna, hazánk béreiéit is elérte, sőt szirteinken állapodott meg. Anyagot is talált; nem hiányzottak egyesek is , kik ezt és a’ körülményeket felhasználva, annak uj életet, kedvetlen irányt kívántak adni elragadtatásból, könynyelmüségből inkább mint rósz szándékból, legyen legalább szabad ezt reménylenem ; de mind e’ mellett csak imitt-amott mutatkoztak némely apróbb kitörések , némely csekélyebb rendbontások és a’ közbátorság még sehol sem volt háborítva. A’ forradalom csak a’ kedélyeket fogta el, különben minden még régi állapotában van , és most már a’ tek. kir. és rr. hatalmában áll annak irányt adni, az átalakulás nagy munkáját keresztül vinni a’ törvények által szabott úton. Nagy és nevezetes munka küszöbén állunk, ettől függ hazánk egész jövendője; ez uj fényt adhat annak , de oly örvénybe is sodorhatja azt, melyből a’ kivergődés csak sok áldozattal, veszteséggel lesz öszszekötve, sőt talán lehetlenné válik. Nem kételkedem rajta, hogy ezen újjászületés művének nehézségeiről , úgy mint nevezetességéről meggyőződve, a’ tek. ki. és rr- ket tanácskozásaikban fejedelmünk és királyunk iránt tántorithatlan hőség vezérlendi, hogy minden lépéseikben egyedül hazánk jövendőjét tartamtjuk szem előtt, hogy a’ munkához higgadt megfontolással , erélyes akarattal fogandnak. Ha körűl-tekintek a tek. kk. és rr. sorain , e’ nagy fejedelemség legerélyesebb , legbuzgóbb honfiaink koszorúját látom ; szemeim számos oly férfiakon akadnak meg, kik a haza birodalmát rég bírják , kiket honfitársaik közkivánsága többször hívott meg e’ terembe, kikkel nekem is már nem egyszer volt alkalmam a hon ügyeiről tanácskozni ; és igy nem alaptalanul fejezhetem ki azon reményemet, hogy oly férfiaknak , kiket a’ legtisztább akarat lelkesít , kik honnak állását ismerik , annak jövendőjét felfogni képesek, tanácskozásai külső alakjukra nézve a’ nemzet és e testület dicsőségére , eredményét tekintve pedig szeretett hazánk boldogságára, honfiaink megelégedésére vezérlendenek. Ezt tiszta szivemből óhajtom és bizonyossá tehetem a’ tek. kk. és rr-ket , hogy annak eszközlésére részemről is mindent elkövetek , mi hatalmamban áll. A" nevelés ügyében. Három éve, e’ lapok hasábain kimondottam meggyőződésem a’ felől, hogy a' növelés ügyének status ügygyé kell emelkednie ; ezen óhajtásomat a’ a’ nevelésügyi ministerium születése óta teljesülve látom. Szivem mélyében örtendek. E’ misiteriumnak sok teendője van. A legönzőbbek, az ámítás legvakobb szerelmesei sem mondhatják, hogy nálunk a’ nevelésügy jól áll; protestáns iskoláink a’ felekezetesség és sok helyütt a’ szegénység korlátai között sietettek, mint növény árnyékban; catholicus iskoláink csapása éppen az volt, mit most mindnyája a szivünkből óhajtunk , a’ kormány kezelte , csak hogy igen nagy különbség van a’ kormányok között. Mindezekből a felelős ministerium kiszabadít. Ezen ministerium működése nagyon sietős. A’ jelen kor mozgalmai, menynyiben az elrabolt ész, és emberi jogokat az egész emberiség szabad kincséül törekszenek viszszaszerzeni, bizonyosan a’ legszebb tért foglalandják el az emberi nera históriájának lapjain, és éppen ezért érzi az ember a’ legkeserűbb fájdalmat, látva mily kényessé, mily torzalakká válik a’ legdicsőbb ügy is nemcsak az alsóbb néposztályok, hanem az öszszes népesség nagyobb részének tudatlansága miatt. Aztán, a’ mozgalmak által szétszórt eszmék roszul felfogva, balul magyarázva, ’s a’ szokatlan jogok készületlen találván a’ népet, a’ lehető kitörések, a’ viszszaélések a’ nétalán kifejlendő anarchikus és communistai mozgalmaknak ellenében egyik igen hatalmas garantiának tartom a nemzet értelmi erösbülését. Segítsük tehát a ministeriumot nehéz vállatában. Nekünk protestánsoknak egyezkedni van jogunk a statussal, nyilatkozzunk, tartsunk consistorialis gyűléseket, hadd lássák az illetők mit akarunk, szolgáltassunk nyilatkozatainkban adatokat a ministerium kezébe, tájékozásul működéseiben. És mindezekkel az ügy sürgetés voltához képpest siessünk különösen mi, a Királyhágótól keletre, kiknek keleli viszonyaink merőben ismeretlenek. Gondoljuk meg menynyire neveli teendőit Erdély az unió következtében a’ ministeriumnak az által, hogy nálunk mitden zavarban van, semmi sincs rendben. Kovácsi Antal, nevelő. Felszoritás az ifjúsághoz. Hazafiak! Magyarország, melyet nekünk erdélyieknek e’ mai naptól fogva ismét édes osztatlan hazánknak szabad neveznünk, segélyre hívja föl hő fiait. A’ haza veszélyben van, számos bel- és külellenségek nyiltan feltűzték trón és alkotmány ellen a’ lázzadás véres zászlóját. De a’ haza igaz fiai is másfelől tán soha lelkesedettebbek nem valának a’ hon szent ügye mellett; tán soha többen nem állanak készen életre halálra a' hazáért. Azért nem a’ lelkesedés öregbítésére, nem a’ szent ügy melletti buzdítás végett emelek én szót hoztátok ifjú bajtársaim ! Ki eddig számot nem vetett önmagával , annak már nehezen juthat a’ nagy szerencse, a’ haza oltalmára fegyvert emelhetni. Én csak tudatni kívánom veletek , hogy mi innen mától 10 nap múlva, ha isten is úgy akarja, többen indulandunk Szegedre, béállani az alakítandó rendes őrsereg soraiba. ’S ezzel el kivánom oszlatni a bizonytalanságot, mi netalán sokaknak kebelében keletkezhetnék , a legjobb akarattal s legkészebb szívvel sem tudván hová csatlakozzanak ’s merre vegyék útjukat* Gyűljön azért ide mindenki, kinek a’ fenn kitűzött idő előtt alkalom nem nyílik az elutazhatásra. Ifjú barátim ! Seregeljünk egybe mentel többen, ’s vigyük meg üdvözletünket itt !