Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)
1848-06-11 / 7. szám
vonalat pártolják, és így Kolozsvárt csak szárnyvonallal óhajtják a’ fővárossal öszszekötni, nem cselekesznek anynyira e’ hon egyetemes érdekében, mint hitünk szerint mi, kik eleitől fogva a' debreczen-váradi fő vonalat Kolozsváron, Vásárhelyen és Udvarhelyen át Ojtozig, egy más oldalas vonalat Enyed, Fejérvár, Szebenen át Brassóig, egy harmadikat Dézsen át Beszterczéig kívánnánk vitetni ; másik, hogy a’ kik a’ közigazgatás orgánumait Fejérvárra vagy isten tudja hová szeretnék középítői, a’ fen elősorolt tekinteteket fontolóra nem vették. ítészünkről az mily erősen megvagyunk győződve egyfelől a’ mondottak igazsága iránt, szintoly erősen fájna lelkűnknek másfelől, hogy valaha elmondhatná az utas , miszerint az egykori szép Kolozsvár utczáin f is nő, ’s virág terem.Vi —ismételjük —a’mint M.ország szive jobb kamarájának Budapestet, úgy bal kamarájának Kolozsvárt tartjuk. Mihez képpest a’ mig magyar kormányunkat a’ mondottakra, addig erdőn inneni véreinket ’s jelesen a’ kolozsváriakat e’ kérdés buzgó felfogására ’s körülötte a’ legnagyobb erély ’s áldozó hazafiság kifejtésére ezennel felszólítjuk. # Hazafiak ! ez idő szerint a’ ki munkálódik és tesz, élete van; ki hallgat, tengődik és elvesz. Ne várjuk, hogy a’ sült galamb ingyen essék szánkba, vagy elrepüljön felettünk ’s akkor vegyük észre, midőn hazánk valamely más vidékén kényelmesen falatozzák. Gyűljünk öszsze mentőfelébb, tanácskozzunk ’s tegyük azt, mit a’ hon üdve, mit saját javunk kivan. Sopánkodás, aggódás nem illik férfiakhoz. Tett és áldozatkészség —e’ kell a’ mostani időben. Kolozsvár, jun. 8. Komáromi testvéreink ma, a’ pestiek pedig a’ múlt vasárnap hagyák el városunkat. Kolozsvárnak , ’s Magyarország Erdély részéből ide gyűlt ifjúságnak szívesebben látott vendégei soha se voltak. Nem világszeretetből kifolyó testvériséggel fogadtuk mi őket, hanem úgy, mint ugyanazon test- és vérből származott , de tőlünk távol szakadt édes testvéreket. Kolozsvár polgárai versenyeztek egymással vendégszeretetük kimutatásában, ’s az ifjúság is mindent elkövetett, hogy jeleit adhassa iránt 1101 forró szeretetének. Derék fiuk is valónak ők mindnyájan. Petőfi csak róluk mondhatta a’ minap: Oh ifiak , oh én barátim , Ti megkötött szárnyú sasok , Láng a’ fejem, jég a’ szivem ha Végig tekintek rajtatok. De ők is bennünk nem barázdabillegetőket hathattak , ’s úgy nézhettek szembe , mint méltó társakkal. Közöttünk a’ különbség csak anynyi , hogy egyikünk a’ sziklabérczeket, másikunk pedig a’ végetlen rónákat lakja. A’ magyarok istene áldja meg a’ derék testvéreket! Június 9. Ma reggel, a’ nemzeti gyűlés megnyitása előtt, az országgyűlési teremben igen érdekes hirt hallánk. Jordán Domokost, Hunyadmegye múlt országgyűlési követét, azon országgyűlésen szerzett érdemeiért ezüst serleggel megtisztelt nagy férfiút, a’ balázsfalvi egyik hatalmas agitátort,’s Nopcsak a sziké keze-lábát, befogták. Bűne, az jelen viszonyok közt kifejlődött ránkor vagy is czine mintye következtében kísérleti gyilkolási merény. Most a dévai várban kattog ’s várja , hogy Nopcsa Vaszilie tegye onnan udvarmesterévé, ’s igy mindketten magasra emelkedjenek. A’ „Siebenbürger Boté“ ugyancsak hetvenkedik. Most még inkább, hogy az unió megtörtént. Szegény Benigni, szegény szebeni comes és comiteé az uniót most is úgy nézitek , mint Jerusalem utolsó veszedelmét. Ugyan a’ Bote ma érkezett 55-ik számában a’ székely katonákat ,,barbar“ névvel tiszteli meg, mert Mihálczfalván nem hagyták magukat az ottani oláhoktól ásóval, kapával agyonveretni, s kénytelenek valának néhányat lelőni. Menynyi a’ rágalom , menynyi a’ jeremiad ! Csak azután, édes Benigni, a’ barbarismussal, ha a’ nyomozást végrehajtották. Akkor válik meg vájjon éppen olyan hibások é derék székelyeink, kik a’ hazát őrzik, mig önök otthon csendesen üldögélnek. De nem üldögélnek!.. . hanem lazítanak, hajtogatnak. De vigyázzanak.... mert e népet ha elkeserítik, csakugyan tapasztalni fogják, hogy ők unokái azon népnek, melyet Európa ,,Isten ostorának“ nevezett volt. Egyébiránt most szíveskedjék ön megolvasni azon nyilatkozatot, mit több szász ifjú polgártársaink a’ Transilvania szerkesztőjéhez intéztek, ’s mi tán e’ sorokkal együtt fog megjelenni. Most jelent meg : Aggodalom és megnyugtatás a’ nemzetiség ügyében. Irta Jancsó Károly. Hómn máskor bővebben. Ugy halljuk, hogy a’ nemzeti őrsereg némely tisztei, ’s a’ közlegények közt többször jőnek elé súrlódások, mert a’ tiszturak csak amugy néznek el a’ szegény kézműves polgár katona felett, ’s ez pedig érezvén, hogy csak olyan hazafi mint a’ tiszt, nem akar szolgaikig engedni. Polgár katonatiszt urak a’ tiszteletet mai világban, szabadelvű katonák közt, nem káplárpálczával szerezzük. Polgár közkatonák! miveletlenség , ha a’ derék tisztek iránt kellő engedelmességgel nem viseltetünk. ^l^ZsággyíiléS. A’jun. T-ki országos ülésben elnök felolvastatta Veéér Farkas és Pálfi János országgyűlési küldötteknek Pestrőli első tudósítását, melyben jelentik, hogy jun. 2-án d. e. 11 órakor érkeztek Pestre s onnan másnap reggel Insbrukba voltak indulandók. Ezután az úrbéri tartozások kisajátításáról szóló törvényjavaslatokat kísérő feliratok szerkezete lön megállítva. Míg a" törvényczikkelyek és feliratok hitelesitése bekövetkezett volna, érdekes szóváltás kerekedett a nemzetőrség felfegyverzése iránt. Ilyefalva egyik követe előadja, miszerint nem rég Zvézdivásárhelyről szokatlan módon fegyverek vitettek ki, melyeket székely véreink dicsőséggel hoztak viszsza a’ frank háborúból. Ezen fegyverek mindez ideig nem adattak viszsza ’s a háromszéki harczias székely fegyvertelenül néz az őt fenyegető veszélyek elébe. Kéri az elnök kormányzót , méltóztassék megmondani, hová lettek azon fegyverek. Adassa viszsza a’ háromszékieknek ’s tegyen oly intézkedést, hogy a’ nemzetőrség kellő számú fegyvert kapjon. Kormányzó. Azon fegyverek nemzetőrség számára osztattak ki , ’s nekem az erdélyi törvényes nemzetek közt nem szabad különböztetést tennem. Egyébiránt a’ háromszéki nemzetőrség kapott fegyvert, többet mint a’ menynyi az eddig kiosztott fegyverekből aránylag illette volna. A’ mi több fegyver ki nem osztásának okát illeti, tudni fogják a’ t. rr. , miszerint a’ fejérvári fegyvertár közvetlenül a bécsi flofkriegsrathtól függött, sem én , sem az érd. főhadparancsnok nem rendelkezhettünk róla. Én e tárgyban háromszor is írtam fel ő felségéhez; remélem nem fog késni a’ kielégítő válasz. Jancsó Ádám. Mikor K. Vásárhelyről elvitték a’ katonákat otthon voltam. Megmondom mi történt ez alkalommal. Tudva volt, hogy 26-án reggel 7 órakor indulnak a’ székely katonák. Ezen reggelt megelőző éjszakának idején, minden előleges tudatás nélkül felköltik a’ raktár felügyelőjét, és azt parancsolják neki, hogy még azon éjjel rögtön pakoltassa fel a’ fegyvereket, hogy » reggel indulandó katonasággal egyszerre induljanak a’ fegyverrel terhelt szekerek. Ezt megtudja a’ nép , nem tudom hogy ’s hogy nem. Elég az, hogy a’ sokszor megcsalt és kijátszott nép csak hamar gyanakodni kezdett. Helyes vagy helytelen alapja volt-e jelen gyanakodásának ? azt most nem vitatom. Én ki köztök forgottam, fülemmel hallottam még értelmesebb székely atyafiaktól is ilynemű kifejezéseket: ,,Ez nem lehet tiszta dolog. Éjjel, titkon pakoltati fel a’ fegyvereket és akkor vitetni el mikor katonáinkat is viszik, árulásnak kell lenni a’ dologban. A’ nemzet el van árulva. Nem marad majd mi erő sem kezünkben. Ha ellenség jó, kénytelenek leszünk cséppel, kaszával, kapával és vasvillával oltalmazni hazánkat, gyermekeinket és feleségeinket. Azt mondják ’s minden felől az is a’ híre, hogy ellenség fenyegeti a’ hazát, és mégis éppen tőlünk székelyektől elvitetik a’ fegyvereket! Hogyan lehessen ezeket egyeztetni? Mintha mi nem tudnék, hogy az egész ausztriai birodalomban egy népfaj is a’ fegyvert több haszonnal a’ hazára, nagyobb kárral az ellenségre nézve nem forgatja, mint a’ munkában edzett és fegyverben gyakorlott székely.“ Ily beszédeket hallottam én közöttök, és örömmel adtam, a’ gyanúsítást kivéve, mindenben nekik igazat. Ezen tény valóban nagy sensatiot és megszomorodást okozott nekik. A’ székely fegyverétől, ha csak szive szerint használhatja azt,éppen úgy nem akar megválni, mint az oroszlán körmeitől , vagy a’ sas szárnyaitól. Ezt leginkáb ily időkben mondhatni el vitéz véreinkről, mint ezen mostaniak , midőn anynyi oldalról, kívül belől, vészek fenyegetik honunkat, nemes és nagylelkű, áldozatra kész eródus nemzetünket. Boszantó a’ székelyeknek állása , mint azon ép, erős fejlett fivéreké, kik haton heten vesztegelnek apjuk szegény házánál, ki anynyira szegény, hogy dolgozó eszközöket, kaszát, csépet, kapát egyet kettőt kivéve nem tud fiainak eleget adni, ’s igy kénytelen munkájával elmaradni és kárt szenvedni. Nem csekély volt azon hazafias boszankodás, melyet az igaz székelynek hazafias kebele kénytelen volt érezni, midőn a’ fegyvereket közülök kivitték, és azon oltaloraszert, mely egy civilizált népet, milyen a’ székely is, oly anynyira megillet, mondhatni kezökből kivettek, és a’ nélkül maradni kénytelenek valának. Ezek nyomán az előttem szólott Ilyefalva követét teljesen pártolom. Egyszersmind bátor vagyok nagyméltóságodnak a’ t. kir. és rr-nek alázatosan könyörögni , hogy a’ székely nemzetőrök számára, kik alatt én a’ már fegyvert viselt,le jelenleg fegyvertelen székely katonákat is értem , méltóztassanak hatalmas közbenjárásuk által, minél hamarább, minél több jó fegyvert kieszközölni. Boszantó nekünk székelyeknek enynyire fegyver nélkül lenni, annál is inkább , mert mi azzal nemcsak magunkat, de mást is és mindent , mi a’ magyarnak szent és drága, oltalmazni kívánunk és akarunk. Mi azt igen drágának sőt sajnosnak tartanók , ha csak egyetlen egy is közülünk magát méltólag nem védhetve lenne kénytelen elvérzeni. A’ székely fegyver nélkül sem félt soha, és nem fél ma , de fegyverrel kihívó, bátor és rettenetes, mint illik az Isten ostorának méltán nevezett Attila ivadékaihoz. (Helyeslés.) Antal Imre: Mély bánat fogja el keblemet, ha rá gondolok , hogy most, mikor anynyi veszély fenyegeti hazánkat mindenfelől , a’ harczias székelyek s köztök jelesen Marosszék polgárai fegyver nélkül néznek az őket megtámadandó ellenség elébe, hogy mint gyáva aszszonyok védtelen hulljanak el. Ne feledjük uraira, hogy míg mi itt tanácskozunk, elle n Korunkban az események túlszárnyaljáák a gondolatok röptét. Mielőtt e czikkíink sajtó alól kikerült volna, Kolozsvár polgársága már lépéseket tett a’ fenforgó tárgyban. Az ügy felkarolására buzdító körleveleket küldött a’ szomszédos törvényhatóságokhoz. Rövid időn számos nagy küldöttség menesül fel a’ ministeriumhoz , hely vizsgálat s az élőmunkálatok iránti értekezletre. Szerk.