Kolozsvári Tükör, 1919 (7. évfolyam, 3-34. szám)
1919-01-23 / 3. szám
A KOLOZSVÁRI TÜKÖR hozzá tisztelt polgártárs, ugye ezt nem hitted volna kedves apádról, József főherceg úrról ? Ezt ugye nem nézted volna ki kedves fejéből, melyet ha megpillantottál Hirschler plébános ablakán — boldog voltál? Nos buta jó magyarom, szereted-e még mindig József főherceget s eltüröd-e még, hogy a magyar fővárosban a magyar nép vendégszeretetében sütkérezzen ? A kolozsvári tőzsde (v. m.) Bementünk a napokban a kolozsvári tőzsdébe. Zsibongás és cigarettafüst fogadott. Leültünk az egyik sarokasztalhoz. A pincér jött — a kolozsvári tőzsdén ilyen is van — és feketét hozott. Tudta, hogy azért jöttem ide, a feketéért, aminthogy polgártársaim is a kitűnő feketéért járnak ide, a Bristolba, a kolozsvári tőzsdére. Az első impresszióm az volt, hogy itt majdnem mindenki kalapban ült, vagy állt. Első percben azt hittem, hogy istentiszteletbe tévedtem s ezt a feltevésemet még az általános, mozgó zsivaj körülménye is támogatta. Miután azonban láttam, hogy némelyek kalap nélkül ülnek, be kellett látnom, hogy első föltevésem tévedésen alapult. Mindjárt feltűnt, hogy a kávéház bal oldala az, mely kiválóan a tőzsde céljaira szolgál. Sűrűn és zsúfoltan ültek ott kétséget nem okozó alakok, sűrűn és szorgalmasan, összebújva tárgyaltak. Papírlap feküdt a legtöbb előtt, gyorsan számoltak és heves gesztusokkal tárgyaltak. A kávéház jobb oldalán fekvő asztaloknál sakkoztak, kártyáztak, dominóztak. Egy javakorabeli vörös férfiú, aki meggyőződésem szerint az egész háború alatt szilárd elvi álláspontot foglalt el, t. i. az antimilitarizmus álláspontját, mert harcias hévvel ütötte a kártyát az asztalhoz, míg távolabb egy magános, szakállas férfiú komolyan bámult a levegőbe. Két fiatalember jött most be az ajtón. Minden további nélkül egyik szomszédos asztal mellé ültek le, ahol halk suttogásba merültek. Egyszerre az egyik, kinek orrhangja, cvikkere és átalakított katonaruhája volt, dühösen csapott az asztalra. A THÁLIÁM If Á\fFH Á 7 UJ vezetésben Ismét a színház és ff 1 llrlLil Ivrt V t\Li bohém közönség kedvenc találkozó helye. Olcsó árak, pontos kiszolgálás és esténként Rezes Károly kitűnő zenekara muzsikál. — Színház után vacsorázzunk a THÁLIÁBANI