Vágóhíd, 1925 (12. évfolyam, 3-44. szám)
1925-04-09 / 13-14. szám
Vágóhíd Általában konstatáltam, önmagamon, hogy az egész esetet valami nagy fel-, háborodással már nem tudtam nézni. A fiúk azzal védekeztek, hogy ők nem tudtak arról, hogy a, Dudutz Feri milyen szövetet ad nekik. Ők megvették, mert a szövet jó volt és valamivel olcsóbb, mint a bolti ára. Persze az ügyésznek, aki a vádat képviseli, nem muszáj erre a jóindulatú álláspontra helyezkedni, viszont én nem vagyok ügyész és egy kis botlásért, ma, amikor mindenki csetlik-botlik, nem tudom kimondani a halálos ítéletet. Az eljárás folyik a fiuk és Iván elle, aki a lányoknak vett Dudutz Feritől szövetet. Este a Bányaiban barátaimmal vacsoráztam, mikor beállított jókedvűen Halandzsa Berci. — Jó estét mondta, kiszera méra bávatag, tesék vigyázni, mert én az ügyézségtől vagyok. Finom, jó hely, de mégis csak jobb a Bányaiban, öt napja nem ittam és ezt lájd el, már soha nem hozom be az életben. Meglátott engem és mélyen üdvözölt. — Nagyon örülök, hogy főszerkesztő úr ismét itt van. Biztosan hallotta, hogy mi történt. Engem, kérem engem, Halandzsa Bercit linkre vettek. — Halljuk az esetet Berci. — Én vagyok az oka mindennek,Ivánt is én vittem bele, én mondtam, hogy vegyük meg Dudutztól a szövetet, ki a fene gondolta, hogy ez link dolog, mikor a Dudutz asser. Egy ilyen sztórétól vettem egy ruhára valót, megcsináltattam, öt lepedőbe került s a végén lehúzták rólam a rendőrségen, mert szajrézott áru volt és még kaptam is az oberhétól két slemmet. — Megverték Berci? — Na nem, csak mikor kérdezték, mit tudok, azt mondtam, hogy a kővisztes bávatag a férfiinfekciós üzletből jött. Erre nagyon muris lett a komiszár, nem fogsz még itt is halandzsáim te gazember és kaptam kettőt. Mikor láttam, hogy kitör a balhé és a muri gömbölyű, elköptem a dolgot. — Hogy érezték magukat a dutyiban ? — Kitűnően. Mi együtt voltunk az Iván úrral, ő csak nézett rám, de nem szólt semmit, pedig becsületemre Tóth szerkesztő úr, nekem köszönhette az egészet. Mit kell Ivánnak, hogy ilyen link melóba lépjen. A koszt jó volt, kívülről kaptuk, sétáltunk is, megpróbáltam itt is halandzsáim, de nagyon csúnyán nézett rám az egyik őr és abbahagytam. Tessék elhinni, ott nem lehet viccelni. — Hát a többiek? Berci röhögni kezdett. — Az ám, ezt majd elfelejtettem. Hát kérem mindenik cellába jutott egy vén cigányasszony, jaj istenem, hogy nézett ki és milyen büdös volt. Képzelheti szerkesztő úr. Nekem igazán elegem volt az egész ügyből. Mikor ma azt mondták, hogy mehetek, öt lépést ugrottam egyszerre. De most nem merek hazamenni a Paradicsomba, félek, hogy otthon lesz bruhás. Elkeseredésemben leiszom magam. Ezután hagytam Bercit a társaságában szórakozni. A Bányai flekkenjét nagyon meg kell dicsérnem. A borát is. Kedden olvastam a szocialista lapot, a Világot. Egyedül a Világ írt a szövetügyről, dörgedelmes hangon követelve az úri tolvajok példás megbüntetését. Hát ez nagyon helyes. Aki lopott, annak ne nézzék meg a papáját és a zakóját, hanem csukják be. Helyes az egyenlőség és ne csak a szegény megbotlott cseléd kerüljön tömlöcbe. De akkor miért hallgatta el a Világ azoknak a neveit, akiknek ugyanannyi közük van a lopáshoz, de nem tartoznak az „úri osztályhoz“? Ez szintén nem egyenlőség kedves Szabó Jenő, volt munkatársam. Nem volt 19. oldal