Vágóhíd, 1925 (12. évfolyam, 3-44. szám)

1925-04-09 / 13-14. szám

Vágóhíd Általában konstatáltam, önmagamon, hogy az egész esetet valami nagy fel-, háborodással már nem tudtam nézni. A fiúk azzal védekeztek, hogy ők nem tudtak arról, hogy a, Dudutz Feri milyen szövetet ad nekik. Ők megvették, mert a szövet jó volt és valamivel olcsóbb, mint a bolti ára. Persze az ügyésznek, aki a vádat képviseli, nem muszáj erre a jóindulatú álláspontra helyezkedni, viszont én nem vagyok ügyész és egy kis botlásért, ma, amikor mindenki csetlik-botlik, nem tudom kimondani a halálos ítéletet. Az eljárás folyik a fiuk és Iván ell­e, aki a lányoknak vett Dudutz Feritől szövetet. Este a Bányaiban barátaimmal va­csoráztam, mikor beállított jókedvűen Halandzsa Berci. — Jó estét mondta, kiszera méra bávatag, tesék vigyázni, mert én az ügyézségtől vagyok. Finom, jó hely, de mégis csak jobb a Bányaiban, öt napja nem ittam és ezt lájd el, már soha nem hozom be az életben. Meglátott engem és mélyen üdvözölt. — Nagyon örülök, hogy főszer­kesztő úr ismét itt van. Biztosan hal­lotta, hogy mi történt. Engem, kérem engem, Halandzsa Bercit linkre vettek. — Halljuk az esetet Berci. — Én vagyok az oka mindennek,Ivánt is én vittem bele, én mondtam, hogy vegyük meg Dudutztól a szövetet, ki a fene gondolta, hogy ez link dolog, mikor a Dudutz asser. Egy ilyen sztó­­rétól vettem egy ruhára valót, megcsi­náltattam, öt lepedőbe került s a végén lehúzták rólam a rendőrségen, mert szajrézott áru volt és még kaptam is az oberhétól két slemmet. — Megverték Berci? — Na nem, csak mikor kérdezték, mit tudok, azt mondtam, hogy a kő­­visztes bávatag a férfiinfekciós üzletből jött. Erre nagyon muris lett a komiszár, nem fogsz még itt is halandzsáim te gazember és kaptam kettőt. Mikor lát­tam, hogy kitör a balhé és a muri gömbölyű, elköptem a dolgot. — Hogy érezték magukat a dutyi­ban ? — Kitűnően. Mi együtt voltunk az Iván úrral, ő csak nézett rám, de nem szólt semmit, pedig becsületemre Tóth szerkesztő úr, nekem köszönhette az egészet. Mit kell Ivánnak, hogy ilyen link melóba lépjen. A koszt jó volt, kí­vülről kaptuk, sétáltunk is, megpróbál­tam itt is halandzsáim, de nagyon csú­nyán nézett rám az egyik őr és abba­hagytam. Tessék elhinni, ott nem lehet viccelni. — Hát a többiek? Berci röh­ögni kezdett. — Az ám, ezt majd elfelejtettem. Hát kérem mindenik cellába jutott egy vén cigányasszony, jaj istenem, hogy nézett ki és milyen büdös volt. Kép­zelheti szerkesztő úr. Nekem igazán elegem volt az egész ügyből. Mikor ma azt mondták, hogy mehetek, öt lépést ugrottam egyszerre. De most nem merek hazamenni a Paradicsomba, félek, hogy otthon lesz bruhás. Elkeseredésemben leiszom magam. Ezután hagytam Bercit a társaságá­ban szórakozni. A Bányai flekkenjét nagyon meg kell dicsérnem. A borát is. Kedd­en olvastam a szocialista lapot, a Világot. Egyedül a Világ írt a szövet­ügyről, dörgedelmes hangon követelve az úri tolvajok példás megbüntetését. Hát ez nagyon helyes. Aki lopott, annak ne nézzék meg a papáját és a zakóját, hanem csukják be. Helyes az egyenlőség és ne csak a szegény meg­botlott cseléd kerüljön tömlöcbe. De akkor miért hallgatta el a Világ azok­nak a neveit, akiknek ugyanannyi kö­zük van a lopáshoz, de nem tar­toznak az „úri osztályhoz“? Ez szin­tén nem egyenlőség kedves Szabó Jenő, volt munkatársam. Nem volt 19. oldal

Next