Dolgozók Lapja, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-16 / 63. szám

4 l A Talizmán és az Albérleti ballada Tatabányán is megkezdőd­tek a kulturális szem­e be­mutatói. Igaz, még nem a na­gyobb nyilvánosság előtt, csak „erőfelmérő” szakmai jelleg­gel. Szakemberek, meghívot­tak előtt mutatta be műsorát a tatabányai és az oroszlányi irodalmi színpad, és amolyan kis tapasztalatcserével zá­rult a sikeres előadás és ta­lálkozó. A tatabányai bányász szín­pad Jevtusenko novellájára épített Talizmán című műso­rával szerepelt ezúttal, és is­mét bebizonyosodott: ez az együttes eddigi legérettebb, legfigyelemreméltóbb pro­dukciója. A rövid ideje mű­ködő oroszlányi irodalmi szín­pad vállalkozása is sikerrel járt, s elismerést aratott az Albérleti ballada című műso­rával. Mindkét produkció legfőbb értéke maiságában rejlik — abban a dicséretes szándék­ban, hogy a ma emberének gondolatait, érzését tolmácsol­ják a pódiumról költők, írók alkotásait felhasználva. A két együttes műsora az irodalmi színpad mozgalom előrehala­dásáról is számot adott, és egyúttal a fejlődés új lehető­ségeit is felvillantotta. TV-krónika A BARBÁROKRÓL Bizonyára nemcsak Móricz Zsigmond elbeszélését akarták felfedezni számunkra a Barbá­rok című tv-film feldolgozói, a dramaturg Karinthy Ferenc, s a rendező-átdolgozó Zsurzs Éva. Nem is a „legendás" Hortobágy pásztoros, fokosos romantikáját ébresztgették. S nem is „krimit" szándékoztak csinálni - bár kétségtelen a bűnügyi história elemei is ben­ne foglaltatnak a történetben, a film feldolgozásában. A novella­­ Móricz késői írói korszakának jelentős al­kotása­­, érdemes a felfede­zésre, s balladai tömörsége, szerkezete alkalmas a képi átköltésre is. Mintha az alko­tókat is ez ragadta volna meg elsősorban. Mintha azt kutat­ták volna, miként lehet sza­vak helyet képekkel elmonda­ni a történetet, s hogyan le­het lefordíatni a képek nyel­vére Móricz sötét színekkel dolgozó, balladás erejű prózá­ját. Ezt a transzponálást sike­resnek éreztük, hiteles volt, drámai atmoszférát teremtett ehhez a különös, emberi embertelen kegyetlen, történet­hez. Valóban a film lehetősé­geivel élő, „filmszerű" tv-fil­­met láttuk ezúttal. Egy lényeges dologgal azon­ban adósunk maradt a dicsé­retes szándékú tv-adaptáció. A fájdalmas, önkínzó, vad és kétségbeesett írói kiáltás csak jelzésszerűen visszhangozta. Nem tudta eléggé világossá tenni azt, amiért Móricz meg­írta ezt a megrendítő drámát, hogy megéreztesse a „lent" és a „fent" közti iszonyatos tá­volságot, melyet éppen a vizs­gálóbíró és a gyilkos egymás­sal replikázó, de egymást meg nem értő párbeszédében fe­jezett ki. Nos, az emberi elmaradott­ság, primitívség, társadalmilag hiteles rajza, a tett társadalmi okainak, indítékainak az elem­zése hiányzott a tv-változat­­ból. Igaz, ehelyett éreztük valamiféle minden koron túl­mutató, általánosító alkotói szándékot, amely azt a tanul­ságot igyekezett kimondani: az elmaradottság, a a szellemi és lelki primitívség, üresség vad kegyetlenségekhez, em­bertelenségekhez vezet. A tv-film színész-kollektí­vája hiteles, természetes já­tékkal örvendeztetett meg ben­nünket. S elsősorban a fősze­replő, Horváth Teri alakításá­nak egyszerűsége és mélysége ragadta meg a nézőket. - a - A h­oléczy-együttes a Népházban A neves magyar tánczene­kar a Holéczy-együttes Tata­bányán vendégszerepel csü­törtökön március 17-én. Új műsorát mutatja be, amely­ben többek közt szerepel a népszerű Halló Dolly, és a ' is.„Jeah—Jeah” beatles paródia Az érdeklődésre számot tartó könnyűzenei esten több népszerű énekes is fellép, így Sárosi Katalint Ambrus Ki­­tyt, Bencze Mártát és Aradsz­­ky Lászlót hallhatja a közön­ség. A zenés műsor két elő­adásban, Mi öt és nyolc órai kerü­! közönség elé. DOLGOZOK IAPJÍ Reggel a hell előti cAz­­ i­ j­y ÍL A Zrínyi Katonai Kiadó új kiadványa „Az ágyú históriá­ja”, írója dr. Horváti­ Árpád képeket villant fel a tüzér­­technika történetéből. Többek között megismerkedhetnek az olvasók az ágyúcsalád furcsa szülötteivel: az ólomból ön­tött, fából vájt, bőrrel teker­cselt ágyúkkal — a csatakí­gyóktól az acélmonstrumokig. Ismerteti a szerző, Leonardo h­istó­­riá­ a da Vinci nyílágyúját, Krupp óriáslövegeit, s a hírhedt „Kö­vér Bertát”, de Gábor Áron harangból született rézágyúit is. Végül a korszerű tüzérség eszközeivel, a nagy űrméretű ágyúkkal, az önjáró lövegek­­kel és a ma tüzértechnikájá­­nak sok más érdekességével foglalkozik dr. Horváth Árpád könyve. 1966- március 16 szerda Pályaválasztási tanácsadó A traktoros Hírét hallottam, megkeres­tem. Tudtam, hogy fiatal. S előt­tem állt egy kamaszodó, nyú­lánk, vékony fiú a gyermelyi iskola folyosóján. Ő lenne az? Kémia óra végéről jött ki né­hány percre. Szemében a diá­­kos öröm, hogy most elblic­celhet egy kis időt az órából. Hogyan is kezdtem? Azt gon­doltam, nagy darab gyerek áll majd előtem, széles te­nyérrel, busa fejjel, aki tíz­óraira három ember adagját eszi. - Te vagy, aki traktort tud vezetni? - Igen. Szemében érdeklődés csil­lan, hogy kedves „játékáról" kérdezem. Szalai Lajos nyol­cadik osztályos, abban a kor­ban van, amikor kezd elhatá­rolódni a játék a komoly, fel­nőtt-ízű munkától. - Mikor ültél először trak­toron? - Már, hogy vezettem is? Harmadik osztályos koromban nyúltam először kormányke­rékhez. - S­ csak így, minden előz­mény nélkül? - Á, nem. Édesapám a tsz­­ben dolgozik, tizenöt évig ült traktoron, most szerelő a mű­helyben. Én mindig körülöt­te lábatlankodtam, felszoktam a gépre is. Aztán volt idő­szak, amikor apám éjjeles volt, én meg nappal vittem - Gondolom, erő is kell ahhoz,­­ nézek vékony ter­metére. - Amennyi kell, feleli meggyőzően. — van Nem olyan ördöngős mesterség. Csak szeretni kell a gépet Ismeri jól nemcsak a szak­­mát, de a kereseti­letősé­­geket is. - Mennyit keres általában egy traktoros? - Hát­,­ az függ az időjá­rástól is. Nyáron havonta összes jön a kétezerötszáz-h­árom­ezer­­háromszáz forint. Én a nyáron iskolai engedéllyel bedolgoz­tam a tsz-nek, és kerestem kétezerötszáz forintot az egész idő alatt. Traktoron ültem, meg kombájnon voltam se­gédvezető. - Most nyolcadikos vagy. Milyen terveket forgatsz a fejedben? - Szeretnék itt elszegődni tanulónak, és akkor egy hé­ten csak kétszer kellene be­l­lára.- járnom Tatabányára, isko­- Talán nem kényes a kér­dés. Milyen a tanulmányi eredményed? Kicsit topog, aztán felel csak: - Három egész egy tized... Beszélgetünk még könyvek­ről, tv-ről, habár mindenek­előtt, amikor csak ideje en­gedi, ott táblából a tsz műhe­lyében. Hárman vannak test­vérek, ő a középső gyerek. A szülei is szívesen veszik, hogy a motorszerelő szakmát szeretné kitanulni, s maradna - apja nyomdokain - a tsz­­ben, a traktoron. - Szeretek persze más gé­peket is vezetni - mondja még. - Aztán egyszer, ha le­hetne egy saját autóm. Elbúcsúzunk. Festői a gyermelyi táj. Né­ma a falu, a környék. Nem­­sokára vége a tanításnak, nemsokára mehet Szalai Lajos a tsz műhelyébe, izzó-kiváncsi szemmel, felnőttes kamasz­léptekkel. [. ]. 76. Az éjszaka folyamán — írta a cikk — szolgálati út közben hirtelen elromlott a gépkocsi kormányszerkezete, s autó, amelyben hárman ültek, a meredek folyópartról belero­hant az Elbába. „Úgy haltak meg, mint a hősök: őrhelyükön” — írta az Ostburger Zeitung, r gyász­keretben közölte a kémelhá­­rítók fényképeit. Az Abwehr emberei ter­mészetesen jól tudták, hogy a valóságban mi kémelhárítók halálát­ okozta a Spitz egy percig sem hitte, hogy autószerencsétlenségről lenne szó. S amikor kiemelték a fo­lyóból a holttesteket, minden­ről megbizonyosodhattak. Az orvosi boncolás megállapítot­ta, hogy Becker Sturmführer­­nél és a gépkocsivezetőnél a halál már jóval a vízbezuha­­nás előtt beállt. Becker has­falán friss lövés nyomát észlelték. Upitz tábornok filozófikusan fogta fel a Abwehr munkatár­sainak halálhírét: háború van, a háború pedig áldoza­tokat követel. Más nyugtala­nította őt. Az a rejtély, hogy vajon ki lehetett ennek a mesteri pontossággal és vak­merőséggel végrehajtott ak­ciónak a szervezője. A hosszú töprengés után Upitz arra a következtetésre jutott, hogy azoknak az orosz fel­derítők­nek a keze van a dologban, akiket ő végül is átjátszott, s arra késztette, hogy Karls­­lusteból Ostburgba tegyék át működésük központját. Ezt a feltevését végérvénye­sen igazolva látta, amikor nem sokkal később jött a jelentés­­eltűnt a „Zöld”. Hol lehet Wiesbach? — kérdezte magá­ban Upitz, s azonnal megta­lálta a választ is: az orosz felderítők kezére került. Vilá­gos: az Ostburgba érkező oroszok első dolga, hogy fel­kutassák a hegesztőt, akinek az információjára alapozta egész vallomását Georg Ho­­mann. Ezt a feladatukat te­hát elvégezték, s ráadásul mi­lyen gyorsan és milyen ügye­sen! Most szakadatlan fagga­tásnak, keresztkérdéseknek ve­tik alá Wiesbachot, mert hi­szen csak annyit tudnak róla, amit Homann elmondott Ter­mészetes, hogy alaposan meg­nézik, mielőtt hinnének a sza­­vának. Most, az első napok­ban Wiesbach feltehetően hallgat De nem kell őt félteni! Ta­lál majd alkalmat hogy hírt adjon magáról az Abwehmek. Valahol a tudata legmé­lyén egy baljós érzése támadt: mi van, ha az oroszoknak si­került valami úton-m­ódon ki­­szaglászniok Wiesbach igazi szerepét ebben az egész rej­tekhely-ügyben? De Upitz el­­hesegette magától ezeket a gondolatokat: a kitűzött kombinációt tökéletesen végig­vitték, eddig minden úgy ala­kult, ahogy tervezték. Ha az oroszok meg is sejtettek vala­mit, nem sokra mennek vele. Upitz elővigyázatos volt, s gondoskodott róla, hogy Wies­bach ne tudja meg, hol van az igazi rejtekhely.­ Tehát „Zöld”-nek ebben az esetben nincs más választása, mint kitartani amellett, hogy amit Homannak elmondott a rej­tekhelyről, az első szótól az utolsóig igaz. Miután mindezt végiggon­dolta, s úgy ítélte, hogy nincs különösebb félnivaló, hozzá­látott az akció befejező sza­kaszának az előkészületeihez. Ámbár mégis akadt zavaró­körülmény, amely lehetetlen­né tette, hogy az SS-tábornok kizárólag csak a munkára koncentráljon. Nem sokkal ezelőtt kerültek Spitz kezébe azok a jelentések, amelyek ar­ról tanúskodtak: oppozíció”, amely a az „felső Führer elleni merényletre készült, végérvényesen vereséget szen­vedett. Hitler lett a győztes. Különben — a sorok között olvasva — Upitz jól látta: az összeesküvők egyáltalán nem azért buktak le, mert az, akit el akartak tenni láb alól, olyan erős és legyőzhetetlen, mint amilyennek tűnik. Má­sutt kell keresni az okot Az összeesküvés vezetői — Bock vezérezredes, aki az ál­lamfői címre pályázott és Witzleben tábornagy, aki a Wehrmacht főparancsnoki tisz­tét szemelte ki magának, — egyszerűen pipogyák voltak, nem eléggé határozottan és gyorsan cselekedtek. S érez­tette hatását a vak ellenséges­kedés is, amely hosszú évek óta belülről marcangolta a hit­lerista tábornoki kart A dön­tő pillanatban például meg­ingott Rommel táborszernagy és Von Kluge táborszernagy, gyávaság vett erőt rajtuk, s elárulták összeesküvő cimbo­rájukat, Von Stulpnagel tábor­nokot Hitler könyörtelenül leszá­molt a puccsistákkal. A „felső oppozíció” tagjait minden ce­remónia nélkül lelőtték, mint a kutyákat, vagy méreggel pusztították el. ( Folytatjuk)

Next