Dolgozók Lapja, 1973. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-29 / 123. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLETEK1 1973. május. 29. KEDD AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA BNV 73 Az integráció megvalósulásának vására Tíz napon át lengett a zászló a ligeti és a kőbányai vásárváros főárbocán, hirdette az ipar és a kereskedelem hagyományos, nagy tavaszi találkozóját. Eladók, vevők és áruk et fontos találkozójának jellemző adatai imponálók és beszédesek, összesen 144 ezer négyzetméternyi területen felvonult 33 ország, itt volt 1750 külföldi kiállító, s bemutatta termékeit 1223 hazai vállalat. A BNV most is méltó volt nemzetközi rangjához. Átmeneti esztendő volt az idei a hazai vásárok évszázados históriájában. Még Városliget, de már Kőbánya, elbúcsúzott a régi, s bemutatkozott az új. Elkerülhetetlen volt a döntés, mert a BNV kinőtte régi otthonát, Budapest legszebb parkjának végső veszélyeztetése nélkül már nem fejlődhetett tovább. El kellett költöznie, mégpedig oda, ahol a jövő a szó teljes értelmében tág lehetőséget kínál, oda, ahol nagy területen, gazdaságosan, korunkhoz illő modern vásárváros épülhet fel. S ez a hely Kőbánya, hagyományaival, létesítményeivel, kitűnő fekvésével. Bemutatkozása a kiállítók és a látogatók körében egyértelmű sikert aratott. Egy-egy BNV-nek rendeltetése szerint bonyolult, sokoldalú feladatot kell vállalnia. Az ideinek az volt a célja, hogy szolgálja nemzetközi kapcsolatainkat, segítse elő a népgazdaság legfontosabb fejlesztési programjai — a jármű-, az olefin-, a számítógépprogram — megvalósítását, gazdagítsa hazánk és nagyvilág országhatárokon át ívelő munkamegosztását A figyelmes látogató mindhárom gondolat kézzelfogható, tárgyi bizonyosságát felfedezhette a pavilonokban. Tíz napon át Budapesten négy földrész találkozott. Látta az érdeklődő a Zsigulit, amelybe tucatnál több Magyarországon készült alkatrészt szereltek, s az Ikarus buszt, amelyhez a Szovjetunió szállított fontos részegységeket. S láthatott ezernyiféle terméket, amely két vagy több ország iparának közös alkotása, jelezve, hogy a világszínvonal rendkívül magas mércéje mind szélesebb körben igényel együttműködést. Ebben a táguló körben nekünk, és velünk a szocialista országok közösségének legelső, s legfontosabb a KGST komplex programja, integrációik alkotmánya — megvalósulásának tanúja volt az idei BNV. Vásár: kereskedés, eladás és vétel a vásárok évezredes hagyománya szerint. Bizonyos, hogy hetek munkája, míg összeszámlálnak minden üzletkötést, míg elkészül a mérleg. Sok hírt olvashattunk: 300 millió forint értékben 1800 kilométer kábelt rendelt egy szovjet vállalat, Lengyelország tízezer hűtőszekrényt vásárolt. Gazdára találtak nagy értékű gépek, Jugoszlávia például teljes gyárberendezést vett. Ám túl ezen, úgy tűnik, az aláírt szerződések, a megkötött üzletek hosszú soránál is értékesebb a folyamatosság, rengeteg megkezdett, ezután befejeződő tárgyalás, még több találkozás, partnerek közötti eszme- és tapasztalatcsere. A kapcsolatoknak ez a sokoldalú rendszere ma már éppoly szerves része a BNV-nek, mint maga a vásár. Ettől válik, vált teljesebbé az idén is a tudomány, a technika és a kereskedelem budapesti fesztiválja. XXVI. évf. 123. sz. Ara: 80 fillér Hatékony együttműködés a SZOT és a MTESZ között Ülést tartott a SZOT elnöksége A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen összegezte a március 1-én életbe lépett bérpolitikai intézkedések végrehajtásának tapasztalatait. Megállapította, hogy mind a központi, mind a vállalati forrásokból származó béremeléseket alapos előkészítő munka után, az üzemi demokrácia érvényesítésével, a dolgozók megelégedésére hajtották végre. A dolgozók jogos észrevételei és reális javaslatai általában érvényesültek. Az elnökség helyesli, hogy a férfiakkal azonos kategóriában dolgozó nők általában nagyobb béremelést kaptak, mint férfitársaik, így csökkentek az aránytalanságok. A legnagyobb emelést — a központi keretből és saját erőforrásokból együttesen — a szakmunkásnők kapták, átlagosan 13,1 százalékot, közülük a két műszakban dolgozók bére átlag 13,9 százalékkal nőtt. Az átlagosnál nagyobb mértékben emelték a több műszakban dolgozók alapbérét is, többnyire bérpótlékkal ösztönzik a dolgozókat több műszak vállalására. Az ipari szakmunkások bére átlagosan 11,2, közülük a két műszakban dolgozóké 11,9, a háromműszakban foglalkoztatottaké pedig 12,4 százalékkal nőtt. A központi irányelveknek megfelelően az átlagosnál nagyobb mértékben emelték a nehéz, fizikai munkát végzők alapbérét is. Az alapbéremelések egyedi szóródása egy-egy szélsőséges esetet leszámítva az ipari szakmunkásoknál 9—16, a be-,tanított- és segédmunkásoknál 5—12 százalék közé esik, így a különbségek nem lépték túl a tervezett határokat. Az elnökség külön napirendi pontként tervezetet hagyott jóvá, amelynek alapján a SZOT elnöksége a MTESZ elnökségével együttműködési megállapodást köt. A bérből és fizetésből élő műszaki és gazdasági értelmiség érdekvédelmét természetesen a jövőben is a szakszervezetek látják el, e munkájukban azonban a jövőben fokozottan számítanak a MTESZ és tagegyesületei véleményére, javaslataira. A MTESZ és a SZOT elnöksége egyaránt szükségesnek tartja a közös munkabizottságok szervezését, együttes javaslatok kidolgozását, amelyek a népgazdaság fejlesztését, a beruházási tevékenységet, vállalati üzem- és munkaszer vezést, a gazdaságtalan termelés csökkentését, az újító feltaláló mozgalmat, a szocials lista munkaversenyt, a komplex brigádmozgalmat, a munka hatékonyságának növelését segíthetik. Hatékony együttműködést akarnak kialakítani a szakoktatási rendszer továbbfejlesztésére, a szakmai továbbképzés korszerűsítésére. Közösi erővel segítik a pályakezdő értelmiségi ifjúságot nehézségeinek leküzdésében. A jövőben a két szerv testületi üléseire, a közös érdekű témák tárgyalásaira hívják egymás képviselőit,megA SZOT és a MTESZ felhívja szervezeteit, hogy az ágazati szakszervezetek vezető szervei rendszeresen működjenek együtt a MTESZ érdekelt tagegyesületeivel, a szakszervezetek megyei tanácsai pedig a MTESZ területi szerveivel. Tanácskozás az országgyűlés hír Hétfőn a Parlamentben — Apró Antal, az országgyűlés elnöke vezetésével — ülést tartottak az országgyűlés tisztségviselői, állandó bizottságainak elnökei, valamint a megyei képviselőcsoportok vezetői. Az ülésen Apró Antal az országgyűlés soron következő ülésszakáról tartott tájékoztatót, dr. Faluvégi Lajos, pénzügyminiszter pedig az 1972. évi állami költségvetés végrehajtásának tapasztalatait ismertette. Az ülésen felszólalt dr. Gonda György, Homor Imréné, Inokai János és dr. Pesta László képviselő. Sok változás az új menetrendben Tanácskozott a Komárom megyei Szállítási Bizottság A Komárom megyei Szállítási Bizottság hétfői értekezletén az 1973—74. évi vasúti és autóbusz-menetrend előkészítéséről és a változásokról tárgyalt a személyforgalmi albizottság jelentése alapján. Sokféle javaslatot tettek, sokféle igényt mérvefigyelembe a menetrend vettek kialakításánál. 44 új helyközi járat forgalomba állításával igyekeznek igazodni az igényekhez, bár 5 járatot különféle okok miatt leállítottak. Nézzünk néhány változást. A Tatabánya — Tata közti falon minden óra 10. és 1o40. percében új járatot állítanak be. Tatabánya és Bábolna között július 3-tól új, 45 személyes buszt indítanak a munkába járó dolgozók utazási körülményeinek javítására, a helyközi forgalom lehetőségeinek bővítésére. A Komáromból — Nagyigmánd felé 17.20 perckor induló járaton több utas befogadására alkalmas autóbusz közlekedik. Az Ács—Komárom—Bábolna—Bana járat a jövőben az ácsi csárdánál is megáll majd. A süttő—tardosbányai reggeli járat vonalát Kéregig meghosszabbították. Naponta 16 járatban két kocsit közlekedtet a 18. sz. Volán Esztergom—Visegrád között, mivel a 20. sz. Volán csuklós buszát nem közlekedteti. Az esti, tízórás műszakról hazaindulók kedvéért az Esztergomból Tátra induló járatot 22 óra 10-kor indítják. Az Esztergom — Tát-kertváros vonalon 16 óra 10-kor induló busz ezentúl Mogyorósbányáig fog közlekedni. A Keleti pályaudvarról Komáromba 10 óra 25-kor érkező vonatnak busz-csatlakozása lesz a városba. Tatán a 7 óra 50-kor induló edzőtábori körjárat ezentúl vasárnap is közlekedik. Tatabányán csaktember 1-től lép érvénybe szépa helyi menetrend-változás. Több érdekes menetrendmódosítást tartalaz a MÁV június 3-án életbe lépő, megyénk állomásait érintő menetrendje. (Ezekre még visszatérünk.) Egészében megállapítható, hogy a múlt évihez viszonyítva tovább javul megyénk közlekedése, noha vannak igények, amelyek teljesítésére csak később kerülhet majd sor. A MÁV és a Volán 18-as Vállalat igyekezett az új menetrend kialakításánál a megye területéről érkező javaslatokat messzemenően figyelembe venni. A Szállítási Bizottság ülésén még egy érdekes téma szerepelt. A Budapest-Vidéki Postaigazgatóság vezetője, Nagy Béláné tájékoztatót adott megyénk hírközlésének helyzetéről és a IV. ötéves terv idejére előirányzott fejlesztési tervekről. Vidáman telt a gyermeknap menveszerte Az idén is sok vidámsággal, szórakozással telt el a gyermeknap megyénkben. Több ezer résztvevője volt a járásokban, városokban, községekben megtartott rendezvényeknek. Ezen a napon zajlott le a kisdobos- és úttörőavatások nagy része is. Sok-sok olyan pajtással találkozhattunk, akik először köthették fel a kék és vörös nyakkendőt. A tatabányai úttörők Vietnamért akciója is sikert hozott. A Centrum Áruház előtt felállított vietnami bazár sok látogatót vonzott, mintegy ezer forint értékű áru talált gazdára vasárnap, s hétfőn is folytatódott az árusítás. Háromszáz úttörő vidám dalától volt hangos ezen a napon Tatabányán a János-forrás környéke. Gyorsan teltek az órák szalonnasütés és nótázás közben. A szabadtéri színpadon, a sportpályákon és a művelődési házakban egyaránt jó műsoroknak tapsolhattak a kának: vasárnap minden kisnap ünnepeltjei. Nagy sikere dobos és úttörő ingyen közvolt a Volán vállalat ajándé-lekedhetett. " O főltűnt Volinov űrhajós-ezredes kitüntetése a Parlamentben A Magyar Népköztársaság be hazánk felszabadításában, Elnöki Tanácsa az emberi ha- majd szocialista viszonyaink ladás ügyét szolgáló űrrepülés megteremtésében és kibontása, e repüléssel szerzett előválkoztatásában, s tölt be jelenleg hetetlen érdemei elismeréséül is népünk és nemzetünk fela Magyar Zászlórendjének Népköztársaság emelkedésében, • felvirágzáságyémántok- ban. Ezért értékeljük nagyrakai ékesített I. fokozata kitüntetést adományozta Borisz Valentyinov Volinov űrhajósezredesnek, a Szovjetunió Hősének. A magas kitüntetést hétfőn Losonczi Pál, az Elnöki Tanács Elnöke nyújtotta át a Parlamentben megtartott ünnepségen. A kitüntetés átadásakor Losonczi Pál többek között hangsúlyozta : " Az egész magyar nép tudatában van annak a küldetésnek, melyet a Szovjetunió — és dicső hadserege — töltött a népeink közötti barátságot és testvériséget. Ezért óvjuk, és ápoljuk a szovjet—magyar barátságot. E barátság szüntelen fejlesztésének és erősítésének egyik számottevő mozzanata az ön mostani látogatása — mondotta Losonczi Pál. Ezt követően Borisz Volinov köszönetet mondott a magas kitüntetésért. Az ünnepségen részt vett Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Czinege Lajos, vezérezredes, honvédelmi miniszter, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Roska István, külügyminiszter-helyettes, Nagy Mária, az MSZBT főtitkára, dr. Horváth István, a KISZ központi bizottságának első titkára, valamint a tábornoki kar több tagja. Jelen volt a kitüntetés átadásánál V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Pénteken, a Barátság Házában bensőséges ünnepségen Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke átnyújtotta Borisz Volinov űrhajós-ezredesnek, a Szovjetunió Hősének az MSZBT legmagasabb kitüntetését, az Aranykoszorús Jelvényt. Borisz Volinov, szovjet űrhajósnak Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke átnyújtja a magas kitüntetést (MTI Fotó:Szebellédy G. felv.—KS). A szakszervezetek és a vállalatok a gyermekekért Az építők és a pedagógusok szakszervezetének megyei bizottsága hétfőn tanácskozott. Ismertették, a két megyei bi- és a szocialista brigádok felé patronáló szervezet vezetőinek. A vállalatok — lehetőségei a zottság között létrejött együttműködési megállapodást a ajánlásának figyelembevételével — állandó vagy egyszeri gyermekotthonok fenntartása- megállapodást kötnek a szűkhöz szükséges építőipari kűséges munkák elvégzésére. A paritás biztosítására. Meghív kisebb igényű — társadalmi ták a megye gyermekotthonai munkák mellett a magasabbnak és nevelőintézetinek valamint az építőipari vállalatoknak a vezetőit. építési költségekkel megoldható feladatokat e megállapodásban is rögzítik Az üzemek és vállalatok segítik fiatalok pályaválasztását, munakalehetőségeinek megteremtését. • A tanácskozáson is megállapődés megállapítja, a felszabadították, hogy egyes építőipari S?* ^ sw*8 in ^ dulást követő időben meg iskolákat, nevel egyénkben hat nevelőotthoni otthonokat- A múlt évben -Az Országos Gyermek- és Ifjúságvédelmi Bizottság felhívása nyomán a két megyei bizottság bekapcsolódik gyermekintézmények segítéséabe, patronálásába. Mint a szers már ez évben is — a KOMÉP szocialista brigádjai trve azBnsaffi társadalmi « több százezer forint értékű tás gazdasági, társadalmi és társadalmi munkát intézmény létesült. Ezek megóvása a továbbiakban is fonpolitikai érdek. A két bizottság együttműködési megállavégeztek. Jóformán nincs olyan iskola Kpodása az ingatlanok külső és Tatabányán, mellyel ne lenne tSAST TANEtP m7rigy Sára berendezéseinek javítása 300 ezer forintnyi társadalmira termifív^hír^fa munkával az oktatógyerekek gyakorlati életre való felkészítésének szükségességét. si-nevelési intézményeket, az Útépítő Vállalat a múlt évben közel egymillió forint értékű ilyen jellegű A résztvevők megállapodtak munkát végzett. társadalmi A jövőben abban — s ezt az együttműkö az a cél, hogy folyamadési szerződés is hangsúlyoztassá, rendszeressé tegyék má —, hogy a nevelőotthonok ezt a segítséget minden szakszervezeti bizottságai és intézménynek legyen egy vagy vezetősége évenként felméri a több állandó patronálóra. A légfelújítási, karbantartási mun- fontosabb most a Kömlődi Fogkáket, s a rendelkezésükre állalkoztató Iskola és Nevelőló költségvetési fedezet isme- otthon építésének meggyorsítetében előterjeszti javaslatait tása.