24 óra, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-01 / 124. szám

1990. szeptember 1., szombat óra: 5,30 forint I. évf„ 124. szám Már valóban európai a Demokrata Szövetség Antall József fellendülést jósol A kétoldalú gazdasági együttműködés bővítésé­nek lehetőségeiről és az eu­rópai fejleményekről foly­tatott eszmecserét pénteken Helsinkiben Antall József magyar és Harri Holkeri finn miniszterelnök. A két államférfi három hónapon belül másodszor találkozott egymással, ugyan­is Holkern volt az első kül­földi kormányfő, aki június­ban látogatást tett az új magyar miniszterelnöknél. Antall József, aki az Euró­pai Demokrata XIII. pártvezetői Szövetség ciáján vett részt konferen­Helsinki­ben, ezt az alkalmat hasz­nálta fel a kétoldalú tár­gyalásokra. A kormányfői megbeszé­lés utáni sajtóértekezleten Antall József nagyon hasz­nosnak minősítette a két ország gazdasági együttmű­ködését, és magyarországi beruházásokra biztatta finn befektetőket. Úgy vél­­­te, még két nehéz esztendő után fellendülést várhatunk a magyar gazdaságban. Em­lítést tett az országot súj­tó váratlan eseményekről, így az aszályról, amely 50—60 milliárd forint, vala­mint az iraki—kuvaiti kon­fliktusról, amely a magyar kintlévőségek és az ember­­gó miatt 300—400 millió dollár veszteséget okoz az országnak. Reményét fejez­te ki, hogy Magyarország is részesül az amerikai kor­mányzat minap meghirde­tett segélyprogramjából, amelyből az Irak elleni em­bargó miatt kárt szenvedő államok részesülnek. (Folytatás a 2. oldalon.) az USD támadásra készül Irak ellen? Az Irak elleni amerikai katonai támadás csak az idő és a felkészülés kérdé­se, arra két hónapon belül sor kerülhet — ezt írta pén­teken megjelent, több új­ság által publikált cikkében az Evans-Novak szerzőpá­ros. Alexander Haig volt amerikai védelmi miniszter és NATO-főparancsnok sze­rint is valószínű a katonai összecsapás, de ahhoz az Egyesült Államoknak akár félmilliós haderőre is szük­sége lehet a Közel-Keleten. Az Evans-Novak szerző­páros amerikai törvényho­zóktól kapott értesülései szerint Richard Cheney vé­delmi miniszter és Brent Scowcroft nemzetbiztonsá­gi tanácsadó valójában el­utasítják helytelenítik a tárgyalásokat, Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár közvetítését. George Bush elnök két fő tanácsadója szerint Iraknak mindenfaj­­ta tárgyalás előtt ki kellene vonulnia Kuvaitból. A törvényhozási körök­nek kiszivárogtatott szerint az amerikai tervek légi­erő nagy fölényét kihasznál­va mérnének csapást Irak­ra, elvágva az üzemanyag­utánpótlást, ezzel megbénít­va az irakiak nagy harcko­csiegységeit. Mivel azonban eddig csak két amerikai hadosztály érkezett a hely­színre, még további hat hét­re van szükség, hogy meg­vívhassák a tervezett had­műveleteket. Az Iraki Néppárt vezetője szerint az iraki elit, az ál­lamfő 700—800 kulcsfontos­ságú katonai, rendőri és polgári vezetője Szaddám ellen fordulhat, ha úgy lát­ja, hogy a diktátor romlás­ba­ viszi az országot, s vele annak vezető rétegét. Koszorúzás Tatabányán Új kitüntetést alapítottak A hagyományoknak meg­felelően, az ünnep előtti utolsó munkanapon, augusz­tus 31-én, délután fél öt­kor Tatabányán, a Vértanúk terén megemlékeztek a bá­nyász mártírokról. A Him­nuszt követően, a bányász­himnusz hangjaira elsőként a tanács koszorúját helyez­te el az emlékmű talapza­tán dr. Varga Gyula, a me­gyei tanács elnöke és Szi­­kora Henrikné, Tatabánya (Folytatás a 2. oldalon.) Változik az oktatási rendszer A pedagógusok ideológiai kötöttségeinek feloldása, a módszerek egyéni alkalma­zásának lehetősége jellemzi a most következő tanévet, de szerephez jut a nevelők személyisége is a fiatalok nevelésében. A nemzeti alap­tantervet még nem vezetik be — bár már elkészült —, csak akkor, ha meglesz az a követelményrendszer is, ami biztosítja, hogy a bi­zonyítványok egyenértékű­ek legyenek — mondotta Andrásfalvy Bertalan műve­lődési és közoktatási mi­niszter azon a pénteki kö­tetlen beszélgetésen, ahova számos tantestület képvise­lőjét is meghívták. Az alapfokú oktatásban az elkövetkező években egy­re jellemzőbbé válik az is­kolatípusok változatossága A miniszter szólt a történe­lemtanítás aktuális helyze­téről is. Ebben a tanévben — mondotta — a szakmai lapok, az iskolatelevízió és az iskolarádió adásaiban ad­nak iránymutatást a taná­roknak. f az agrár­­reformokról A Világbank és a Magyar Nemzeti Bank szervezésé­ben „Agrárreformok Kelet- Európában és a Szovjet­unióban — dilemmák és stratégiák" címmel három­napos nemzetközi konferen­cia zajlik Budapesten. A tanácskozás célja, hogy szintetizálja a volt szocia­lista országok eddigi agrár­­politikájának tapasztalata­it, emellett különböző re­formstratégiáikat próbálnak felvázolni a világ szinte minden tájáról érkezett szakemberek. A spanyol külügyminiszter látogatása Jeszenszky Géza külügy­miniszter meghívására szeptember 5-én hivatalos látogatásra hazánkba érke­zik Francisco Fernandez Ordonez, Spanyolország kül­ügyminisztere. A feszület árnyékában ... 3. oldal Fekete péntekek a diszkójáratokon 5. oldal Ki képviseli most a magyarságot? 6. oldal Elfelejtett életmű 8. oldal Parancsnokból államtitkár 9. oldal Megnyílt a 71. OMÉK Merre tart a mezőgazdaságunk? Tegnap, pénteken délelőtt a kőbányai vásárvárosban megnyílt a 71. Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. A vásár fellobogózott főterén Göncz Ár­pád, a Magyar Köztársaság elnöke mondott rövid megnyitó­­beszédet. Hangsúlyozta, hogy hazánk fejlődésében a mező­­gazdaság meghatározóján fontos szerepet tölt be. Az egyko­ri sikerágazat napjainkban, a pusztító aszállyal és az átala­kulással járó gondokkal küszködik. Vannak azonban olyan biztató jelek is, amelyek lehetővé teszik, hogy a jövőben a magyar mezőgazdaság ismét az őt megillető helyre kerüljön Göncz Árpád a továbbiakban elemezte a mezőgazdasági ki­állítások és vásárok jelentőségét, köszöntötte a kiállítás kül­földi résztvevőit, külön kiemelve azokat az országokat, ame­lyek saját nemzeti bemutatóval jöttek. Hétfőn: egyenes adás Nem mindennapos, nyilvános tévéfelvételnek szem- és fültanúi hétfőn 6 órakor Esztergomban, lehetnek a Zöld­házban azok, akik kíváncsiak Simon Tibor megbízott ta­nácselnök és dr. Etter Ödön, helyi tévé előtt zajló kérdezz- felelekjére. A hírek szerint Simon Tibor készségesen vállal­kozott bármilyen vele kapcsolatos kérdés megválaszolására. Érdemes lesz tehát hétfőn hatkor a Zöld-házban megjelen­ni... fi felkészülés 30 pillanata Az önkormányzati választások előtt Harminc nap van hátra (vagy előttünk) a szeptem­ber 30-ai önkormányzati vá­lasztásokig, természetes hát, hogy intenzívebbé válik szeptember elsejével az elő­készületi munka. A megyei tanács péntek este fórumot tartott a választásokon indu­ló (vagy nem induló) megyei szervezetek, pártok képvise­lőinek részvételével. Dr. Mikolasek Sándor, a megyei tanács vb-titkára adott átte­kintést az önkormányzati­­­ törvény alapján a gyakorló­tennivalókról, tudniva­lókról. Nagyon sok mindenre fel­hívta a figyelmet. A jelen­legi elképzelések szerint megyei önkormányzatot is létrehoznak, és Tatabányá­nak is — mint ötvenezer fe­letti lélekszámú városnak — joga lesz megyei önkormány­zati rangot kérni. A tapasztalatok azt mu­tatják, a megyei települések mindenütt önálló önkor­mányzatot, illetve hivatalt szeretnének létrehozni — a törvény ezer lakosnál na­gyobb lélekszámú települé­sen tartja ezt elfogadható­nak, háromezer fölött pedig javasoltnak. Várhatóan na­gyon sok önkormányzat jön létre az országban, számuk elérheti a kettőezerötszázat. Gazdaságos és működőképes önkormányzatokat kell lét­rehozni, hiszen a helyi ön­­kormányzatok függetlenek és önállóak, anyagi segítséget másoktól, például a megye­(Folytatás a 2. oldalon.) A bejelentő nem nyugszik... Izgalmas riport szem- és fültanúi lehettünk csütörtö­kön a Tv-híradó „gyönyöreibe” merülve. Sok mindenhez hozzászokott fülünk mégis meglepődött Juszt László Hor­váth Ernővel, egy esztergom-kertvárosi lakossal dialógusát hallgatva. Mint kiderült, nagy összegért folytatott hiába jött le sok-sok szakember, hogy egy szenzációsnak ígérkező bejelentésre fényt derítsen. Horváth Ernő a riport szerint, nem tudta igazolni a távozó orosz katonák „hagyatékát”. (Folytatás a 2. oldalon.) 1990. szeptember 1., szombat EGYED, EGON napja A Nap kél 6.02 nyugszik 19.27 órakor.— A Hold kél 17.44 — nyugszik 1.32 órakor. 1990. szeptember 2., vasárnap REBEKA, DORINA A Nap napja kél 6.03 nyugszik 19.25 órakor.— A Hold kél 18.09 — nyugszik 2.43 órakor. Várható időjárás: Nyu­gat felől többször meg­növekszik a felhőzet, és elszórtan zápor, zivatar is előfordul. Eleinte időnként élénk déli, majd délutántól a Du­nántúlon helyenként megerősödő északnyuga­ti szél várható. A leg­magasabb nappali hő­mérséklet északnyugaton 24, délkeleten 29 fok körül alakul.

Next