24 óra, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-16 / 89. szám

E­r. Pongrácz Tibor - Csatkán - a 4 km összekötőút megépítéséért, fiatalok helyben maradásáért (X) Gazdanap Kömlődön Gazdanapot, illetve mező­­gazdasági gépbemutatót és vá­sárt rendeznek a jövő hét végén - április 23-án, szombaton - Kömlődön. A helyi önkor­mányzat és a Kömlődgép Kft. támogatásával sorra kerülő nagyszabású eseményre várják a földműveléssel foglalkozó kis- és középgazdákat. Azokat is, akik csak hobbiként művelik a földet, tehát a kiskerttulajdo­nosokat, és azokat is, akik már ebből­­ próbálnak­ megélni. A bemutatón és vásáron kívül - melyen a kerti kisgépektől kezdve megtalálhatóak lesznek a 25-80 lóerős traktorok, MTZ gépcsaládok és munkagépek, sőt Massey-Fergusson trakto­rok is- mezőgazdasági szak­emberek előadásait is meghall­gathatják az érdeklődők. Szó lesz többek között a föld vé­delméről, pályázati lehetősé­gekről, falugazdászok szerepé­ről. A majális jellegű rendez­vényre várnak minden érdeklő­dőt, melyen fellép többek kö­zött a helyi mazsorett csoport és lesz kirakodóvásár is. •­ „Aktuális” gyógyszerek Tudományos ülést rendezett csütörtökön Esztergomban, a Technika Házában a Glaxo Gyógyszergyár magyarországi leányvállalata. E termékbemu­tatóval egybekötött konferen­cián megyénk kórházi és csa­ládorvosait tájékoztatták a csa­ládi orvoslás, illetve az antibio­­tikus terápia, valamint a gyo­morfekély-kezelés, a khemote­­rápia kiváltotta hányás meg­szüntetésének, valamint a mig­rénes terápia aktuális kérdéseiről. Orbán Viktor valóban hasonlít a tigrisre „Nem vagyok olyan félelmetes” Orbán Viktor egyéniség. Olyan politikus, akit lehet nagyon szeretni, ugyanakkor erős fenntartásokkal is fogadni, de nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Hogy milyen ember valójá­ban, azt is megkérdeztük tőle, amikor a napokban Tatán járt. - Elsőként, elsőkérből sze­retnénk megtudni, hogy miként módosult a Fidesz taglétszáma Fodor Gáborék távozása után? -Ha csak a számokat néz­zük, nem lenne gond, hiszen kikerült 120 ember, és bejött 630, de a politikát nemcsak számokban mérik. Egy nép­szerű ember távozása ennél sokkal többet jelent, vagyis mi­nőségi veszteség ért minket, számszerű nem. -A kampány finisében min­denki a koalíciós esélyeket la­tolgatja. A Fidesz miként? - Van egy angol mondás, miszerint a hídon akkor kell átmenni, ha odaért az ember. Éppen ezért ezzel a kérdéssel akkor kell csak foglalkoznunk, ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy érdemes lesz. Egyébként nem adom fel azt az álmomat, hogy az SZDSZ és a másik két liberális párt a Fidesszel együtt meg tudja szerezni a szavaza­tok többségét. A magunk részé­ről elvileg minden demokrati­kus párttal elképzelhető az együttműködés, bár én - s itt nem a pártra, hanem csakis a saját személyemre gondolok -, semmiféle olyan koalícióban nem vállalok szerepet, amely­ben benne van a Szocialista Párt is.­­ Ez egyenes beszéd. Nyilván hasonlóként magyarázza meg azt is, hogy miként került a Fi­­desz-lista előkelő helyére Gyu­­ricza Béla altábornagy a nyug­díjba vonulását követő második napon, holott előzőleg ő a párt­semleges hadsereg egyik leg­fontosabb beosztásában szol­gált. - Katonapolitikai koncepci­ónkat elküldtük több magas rangú tisztnek. Sokan válaszol­tak, köztük Gyuricza úr is. - A többieket mégsem vették fel a listájukra. Megtudhatnánk mi volt a kiválasztás igazi oka? - őt korábban is ismertem, mert ő is székesfehérvári, és én is az vagyok, meg az ottani polgármester is, aki szintén rajta van a Fidesz országos lis­táján. Kétségtelen, hogy van ebben egy ilyen elem is, ami gyakorlatilag a személyes is­meretséget jelenti. - Hasonló alapon meg lehet ítélni az egyházakkal való kap­csolatukat is? - Nem. Viszonyunk egyéb­ként kiegyensúlyozott annak el­lenére, hogy nem mi állunk legközelebb a mai egyházi ve­zetők szívéhez. Azt gondolom, hogy ez részben a korkülönb­séggel, részben szabadelvű gondolkodásmódunkkal ma­gyarázható. - Ha lehetőségük lenne rá, mi az a három legfontosabb do­log, amivel kormányzásukat kezdenék? - Először egy csúcsminisztériumot gazdasági hoznánk létre, mert nagy káosz van ami­att, hogy az érintett minisztéri­umok rivalizálnak egymással. Másodszor átültetnénk a gya­korlatba azt az elvet, hogy sze­gény ország kormánya ne uri­­záljon. Harmadikként pedig megmentenénk a jelenlegi nyolcosztályos iskolarendszert a hatelemis oktatástól. - Végül arra lennénk kíván­csiak, hogy milyen ember Or­bán Viktor? - Azt hiszem, hogy a politi­kus és az ember nehezen lenne elválasztható egymástól. - Lengyel László például kis tigrisnek nevezte. - A kicsit nem mondta, de akár így is minősíthetett volna, bár nem érzem magam egészen olyannak, mint a tigris, de an­­­nyiban kétségtelenül hasonlí­tunk, hogy én is húst eszem, ugyanakkor a konyhát is szeretem.vegetáriánus Mellesleg meggyőződésem, hogy nem vagyok olyan félel­metes, mint az Lengyel László írásaiból kitűnik. Velem kap­csolatban egyébként a tigris jobb hasonlat mint más állat, hiszen a tigris nem sunyi, nem dögevő, nem rágcsáló... - ...de félelmetes és rendkí­vül veszélyes. - Igaz, de én azt gondolom, hogy ez a hátránya eltörpül az említett előnyeihez képest. -Azért biztosan vannak so­kan, akik másként gondolják! Palásti Péter A pedagógia presztízse Tematikus programjának megfelelően Szalay Gábor, az SZDSZ országgyűlési képvise­lőjelöltje Tatabányán, a Jászai Mari Színház, Népházban pártja oktatáspolitikájáról tar­tott lakossági fórumot. Az esemény vendége Horn Gábor volt, a párt oktatási mű­helyének vezetője, aki „civil­ben” a főváros Közgazdasági Politechnikumának pedagógiai igazgatója. Már a brosúrákból kiderült, hogy a szabad demokraták át­fogó programot dolgoztak ki az oktatás-nevelés témakörében. Huszonkét pontban foglalták össze azokat a problémákat, amelyeket a választások után halaszthatatlanul szükséges megoldani. Nem lehet lesö­pörni az asztalról a pedagógia égető kérdéseit, nem szabad a vízzel együtt kiönteni a gyere­ket! -Sok a csellengő fiatal -mondta Horn Gábor. - Értel­mes alternatívát kell felmutat­nunk számukra, különben elkal­lódnak, a társadalom számára is veszélyessé válnak. Mi a hasz­nos oldalát kívánjuk megmu­tatni mindenkinek. - Szomorú az is - folytatta a szakember -, hogy minden párt látványosan igyekszik meg­nyerni a pedagógusokat, holott a kormánykoalíció szemében nullára redukálódott a nemzet egykori napszámosainak presz­tízse. Kíméletlen ideológiai harc folyik a színfalak mögött az önkormányzatok ellehetetle­nítésével együtt. - S ki issza meg a levét min­dennek? - kérdezzük újra és újra mi, választók. 6-tól 24 éves korig valamennyi diák, és holt­biztosan a konkrét munkát el­végző „mezei” pedagógusok. Végül mindannyian, az egész ország. Amennyiben a helyzet változatlan marad, árgus Dilettánsok vagy zsenik? A piktorok képeket festenek. Dilettánsok és zsenik egyaránt. Sajnos, a művek nem tehetnek arról, hogy ki kelti életre őket a színes anyagvilágból, de magu­kon viselik az alkotók keze nyomát. Ezek a gondolatok jutottak eszembe a tatabányai KPVDSZ művelődési házában, ahol Fó­­nai Jenő, a POFOSZ elnöke, a Magyarok Világszövetségének alelnöke a következőket mondta a napokban: - Elérke­zett az idő, hogy világosabban lássunk, mint az elmúlt negy­ven évben. Másképpen fogják az ecsetet forgatni az új festők, és remekműveket csinálnak a választások után, mert eddig csak dilettáns képet festettek rólunk. Halzl József MDF-es or­szággyűlési képviselőjelölt, a Rákóczi Szövetség elnöke, a Magyar Villamosipari Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy nemcsak a tatabányaiak problémáit kívánják megol­dani, hanem a határainkon túl élő magyarságét is. Különösen a Szlovákiában és Kárpát-Uk­­rajnában élő magyarokkal sze­retnének kialakítani szoros kapcsolatot. Bokor Sándor, az Erdélyi Szövetség elnöki megbízottja a május nyolcadikát követő 3. honalapításról beszélt. Szerinte a gigantománia régi árnyéka még mindig eltakarja Tatabá­nya elől a szebb jövőt. Halzl József mellett protestálva kifej­tette, hogy a fővárosi szakem­ber megyeszékhelyünk gondjait sajátjaként fogja kezelni a Par­lamentben úgy, hogy senkinek sem okoz csalódást. A tatabá­nyai és a dorogi erőművek en­nek köszönhetően 2000-ig biz­tosan szolgáltatnak villamos energiát, tehát munkahely gon­dokra sem kell számítani eze­ken a területeken. GAIA Magyarország mindig is agrárország volt A vidék felemelkedése a tét Kisbéren, a Művelődési Házban lakossági fórumon is­mertette az Agrárszövetség és saját programját dr. László Ti­bor, a párt képviselőjelöltje. Többek között elmondta, hogy hazánkban a föld mintegy hatvan százaléka művelhető. Ez nagy kincs az ország számára. Fantasztikus erőforrás birtoko­sai vagyunk. Tisztán kell látni hát, hogy az agrárágazat teljesítményétől erőteljesen függ mind a falusi, mind a városi ember léte, meg­élhetése. - Magyarország mindig is agrárország volt - hangsú­lyozta dr. László Tibor. - A ko­rábbi kényszerű iparosítás elle­nére is az maradt, s adottsága­inknak megfelelően az lesz a jövőben is. Az előadó kiemelte, hogy az ország sorsát a falu, a vidék helyzete határozza meg első­sorban, és nemcsak erős fővá­rosra, hanem hasonlóan szilárd vidékre is szükség van. Falvainknak olyannak kell lenniük, mint a burgenlandi kis­települések. - A kihívás mára már egyér­telmű és nem lehet kikerülni előle - vallotta a képviselője­lölt. - A mezőgazdaság, a ma­gyar vidék politikai képvisele­tét csak akkor lehet megvalósí­tani, ha ezt a „politikai piacon” versenyképes politikai erőként, azaz parlamenti tényezőként­­ tesszük. Ekkor és csak így lehet kormányzati politikában egyértelmű kötelezettséggel ér­vényesíteni a mezőgazdaság sa­játos érdekeit. Egy olyan agrár­­programmal párhuzamban, amely kitörési pontja lehet az egész nemzet gazdaságának is. Ennek megvalósulása a vidék egészének, a kistelepüléseknek, a falun élő kistermelőknek, me­zőgazdasági vállalkozóknak, szövetkezeti tagoknak és az ag­rárértelmiségnek éppúgy közös érdeke, mint az agrárszférán kívüli ipari dolgozóknak, vagy például az orvosoknak, peda­gógusoknak, hivatalnokoknak, kereskedőknek és bányászok­nak is. A választópolgárok számára mára már alapigény egy olyan politikai légkör, amely alapja lehet az odafigyelő, másokkal egyeztető, szakszerű, gazda­sághoz is értő, cselekvő, tet­tekre is képes politizálás meg­születésének. - Az Agrárszövetség vallja, hogy ezt elérve és megvalósítva a tenni és változtatni akaró pol­gárok jogos igénnyel mondhas­sák, hogy valami más, valami új kezdődik az ő érdekükben, az ő részvételükkel - mondta végezetül dr. László Tibor. -ász Kapolyi László polgármestereknél Az MSZDP Komárom-Esz­­tergom megye 3-as számú vá­lasztó­kerületében, dr. Kapolyi Lászlót indítja az idei ország­­gyűlési képviselőválasztáso­kon. A képviselőjelölt három nappal az ajánlócédulák leadási határideje után felkereste a kör­zetéhez tartozó helységek pol­gármestereit. A látogatás célja bemutatkozás, tapasztalatgyűj­tés és programismertetés volt. A polgármesterekkel folyta­tott beszélgetésekből kitűnt, hogy a jelölt nagy hangsúlyt fektetett a közép-kelet-európai integrációra, a keleti piacok visszaszerzésével lehetőség nyílhat a mezőgazdasági fel­lendülésre is. Dr. Kapolyi László szorgal­mazza a térség felsőfokú kép­zését biztosító intézmény mie­lőbbi létrehozását, indoklásá­ban kifejtette, hogy tíz éven be­lül a magyar diáknak már a vi­lággal kell versenyeznie. Mezei Péter „hoppon maradtam”, avagy: Illúzióvesztésem Migaz története...­ ajd így lesz, meg úgy­­ gondoltam akkor. Ezért is sza­vaztam Rájuk. De a dolgok valamilyen oknál fogva nem úgy alakultak, ahogy én azt naiv módon négy esztendővel ezelőtt elképzeltem. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy jól képzeltem, lehet, ben­nem a hiba, és a rendszerváltás úgy zajlott, ahogyan kellett. Mindegy, akár­hogyan történt, jó csomó illúziómat elvesztettem. E veszteség okát kutatgatom mostanában magambam. A gazdasággal kapcsolatban nem voltak illúzióim. Tudtam, nem lesz itt ripszropsz fellendülés. A dolgok így is alakultak. A mostani szakelemzők szerint sem tudták volna mások sokkal job­ban csinálni. Igaz, a mezőgazdaságot, egyetlen világszintű ágaza­tunkat, alaposan szétverték, de én nem ezért, pontosabban nem a rossz gazdaságpolitika miatt lettem kiábrándult. Az ideológia tett azzá. < Miért, mikor is kezdtem el szégyellni azt, hogy kire szavaz­tam? A címervita után tapasztaltam magamban először ezt a szé­gyenérzetet. Eredetileg nem a Kossuth-, hanem a koronás címer pártján álltam. Tanúm az autóm, amelyre még 1989-ben kira­gasztottam. Akkor úgy gondoltam, hogy a szép magyar hagyo­mányok közé tartozik, és az oktalanul félre­dobott szép dolgokat elő kell venni. Ahogy azonban erről a címerről a vita a Parla­mentben zajlott, amilyen módon, stílusban, hangnemen és akik kardoskodtak mellette, kiábrándító volt. A Magyar Köztársaság hivatalos címere a koronás lett, én meg szépen lekapartam a mat­ricáját a Ladámról. Azok az értékek, amelyek bennem ehhez az országjelvényhez tapadtak, kevésnek bizonyultak azokhoz a mél­tatlansághoz képest, amelyeket a róla szóló vitában reá aggattak. Kezdtem nem szeretni a történelmi új magyar címert. A legvég­sőbb valóság pedig az, hogy az embereket nem szerettem, azokat, akik dohszagú magyarságukkal ezt a szép pajzsot teleaggatták. Akik a hordóról kommunistáztak, zsidóztak, a taxisblokád idején a Parlament ablakában ugrabugráltak, akik ugyanekkor pizsamás interjút adtak, később mikiegereztek, irodalmi munkásságuk ré­szeként vérlázító butaságokat mondtak és írogattak. Egybemo­sódik bennem valamennyi, mintha egy ember lenne, pedig sokan vannak, nagyon sokan. És igazságtalanul is bánok velük, mert nem valahányan egyformák. Vannak közöttük valódi gazembe­rek, vannak demagógok és buta jóhiszeműek, szemforgató hazu­gok és küldetéstudatos igazak. (Velük csak az a baj, hogy senki nem küldte őket „igazuk” valóra váltására). Egyformaságuk abban van, hogy megfosztottak illlúzióimtól. Elvették tőlem a címer szépségét, magyarságom értékét, keresz­ténységem meghittségét. És mire (maradva a történések sorrend­jénél) a médiumháború megkezdődött, már nem voltak illúzióim. Teljesen kutyaházivá lettem, vállalva ezt a lezsáki minősítést, ahogy annak idején voltak, akik kitűzték a sárga csillagot, pedig nem kellett volna... Persze, sokkal kisebb bátorság szükséges ahhoz, hogy ebben a nagy illúzióvesztésemben, most ilyesmit vállalok, de ez a kitalált analógia legalább arra jó, hogy megvilágítsa: ugyanolyan igazta­lan a mostani kutyaházivá, hazaárulóvá bélyegzés, mint amilyen volt a zsidók csillagos megkülönböztetése. Igaztalan és hamis... Most, az újabb nagy kampányolás idején két nagy hazugság különösen felkapott lett. Majdnem azt írtam, hogy két nagy buta­ság, de nem az, mert nagyon is „okosan” használják a megfélem­­líthetők riogatására. Az egyik a nagy magyarságféltés. Mielőtt még bárki komolyan megijedne, gondolja végig: történelmünk valóban „vérzivataros” századaiban, a tatár, török, Habsburg, német, szovjet megszállás és függőség ellenére megmaradtunk magyarságunkban. Miért pont most, hogy végre valóban függet­lenné lehettünk, miért pont most kellene elpusztulnunk? Indoko­latlan az emiatti jajveszékelés, nem egyéb hatásosnak vélt kam­pányfogásnál. Ha mégis butaságról beszélünk, akkor azt azért te­hetjük, mert buták azok, akik azt hiszik, ezzel felnőtt embereket komolyan meg lehet ijeszteni. Mint ahogy az sem különösebben ijesztő - és ez a másik nagy kampányhazugság hogy „mind visszajönnek”: pufajkásostul, dobtáras géppisztolyostul. A kommunista restauráció: ezzel ijesztgetnek bennünket a PO­FOSZ idősebb urai. Ezt még meg lehet érteni, érvrendszerükből ennyire futja. De hogy ezzel kampányol a fideszes Orbán Viktor is, az kissé meglepett. Illetve, ha jól belegondolok, az egyre in­kább jobbra és konzervatívba hajló Fidesztől ez nem is olyan meglepő. Mindenesetre ez a párt is egy adalék illúzióvesztésem történetéhez. Méghogy restauráció!? Hát nem a jelenlegi kurzusnak éltük, éljük át nagy restaurációs kísérletét? A két világháború közötti Magyarország urambátyám-rendszerét, a dísz- és búsmagyaros nacionalizmust, a móriczi Rokonok panamázó világát akarták visszahozni. A nemzet számára ez ugyan­úgy nem kívánt restau­ráció, mint a kommunisták visszajövetele. Végre közelednek az új választások. Ennek egyik jele volt a közelmúltban, hogy megérkeztek a kopogtató cédulák. A mi csa­ládunkba négy is jött: a feleségemé, a két gyereké, meg az enyém. Ezért már érdemes lesz hozzánk bekopogni - gondoltam, miközben elkönyveltem a cédulák megérkezését. Már előre dör­zsöltem a tenyerem és szépen kigondoltam, melyik pártnak mit mondok majd elutasítva kérelmét, amikor bekopog hozzám a cé­dulák reményében. Mi, választók négy évig úgysem voltunk kü­lönösebben fontosak, most, a cédulák birtoklásáért folytatott harcban ismét megnőtt az ázsiónk. Itt az alkalom, hogy meg­mondhassuk véleményünket. Várakozásomban volt is időm ki­gondolni az elutasító mondatokat. Valamennyi számításba ve­hető pártra az jött ki, hogy nem! Kinek adom akkor hát a cédulá­mat, és főleg, kire fogok szavazni? Íme, ez a tanácstalanság illúzióvesztésem újabb adata. És Ahogy a kör teljesen bezáruljon, senki nem jött a cédulá(k)ért. „Koppon” maradtam ezekkel a kopogtatókkal, így elmaradt az odamondogatás öröme is. A határidő régen lejárt, nyakamon ma­radtak a cetlik. Egyik pártnak sem kellek...(?) Ám van előnye is ennek a kopponmaradásnak. Még elméleti­­leg­ sem köteleztem el magamat senkinek. És mivel kötelességtudó állampolgárként egészen biztosan el­megyek szavazni, felhívom a voksokért versengő pártok figyel­mét arra, hogy bár nincsenek illúzióim, de szabad vagyok. Nem handabandázással, riogatással, de ésszerű és megvalósítható programmal, tisztességes kampányolással még megnyerhető a voksom... Adjátok vissza az illúzióimat! Gyimes Zsolt

Next