24 óra, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-16 / 89. szám
Er. Pongrácz Tibor - Csatkán - a 4 km összekötőút megépítéséért, fiatalok helyben maradásáért (X) Gazdanap Kömlődön Gazdanapot, illetve mezőgazdasági gépbemutatót és vásárt rendeznek a jövő hét végén - április 23-án, szombaton - Kömlődön. A helyi önkormányzat és a Kömlődgép Kft. támogatásával sorra kerülő nagyszabású eseményre várják a földműveléssel foglalkozó kis- és középgazdákat. Azokat is, akik csak hobbiként művelik a földet, tehát a kiskerttulajdonosokat, és azokat is, akik már ebből próbálnak megélni. A bemutatón és vásáron kívül - melyen a kerti kisgépektől kezdve megtalálhatóak lesznek a 25-80 lóerős traktorok, MTZ gépcsaládok és munkagépek, sőt Massey-Fergusson traktorok is- mezőgazdasági szakemberek előadásait is meghallgathatják az érdeklődők. Szó lesz többek között a föld védelméről, pályázati lehetőségekről, falugazdászok szerepéről. A majális jellegű rendezvényre várnak minden érdeklődőt, melyen fellép többek között a helyi mazsorett csoport és lesz kirakodóvásár is. • „Aktuális” gyógyszerek Tudományos ülést rendezett csütörtökön Esztergomban, a Technika Házában a Glaxo Gyógyszergyár magyarországi leányvállalata. E termékbemutatóval egybekötött konferencián megyénk kórházi és családorvosait tájékoztatták a családi orvoslás, illetve az antibiotikus terápia, valamint a gyomorfekély-kezelés, a khemoterápia kiváltotta hányás megszüntetésének, valamint a migrénes terápia aktuális kérdéseiről. Orbán Viktor valóban hasonlít a tigrisre „Nem vagyok olyan félelmetes” Orbán Viktor egyéniség. Olyan politikus, akit lehet nagyon szeretni, ugyanakkor erős fenntartásokkal is fogadni, de nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Hogy milyen ember valójában, azt is megkérdeztük tőle, amikor a napokban Tatán járt. - Elsőként, elsőkérből szeretnénk megtudni, hogy miként módosult a Fidesz taglétszáma Fodor Gáborék távozása után? -Ha csak a számokat nézzük, nem lenne gond, hiszen kikerült 120 ember, és bejött 630, de a politikát nemcsak számokban mérik. Egy népszerű ember távozása ennél sokkal többet jelent, vagyis minőségi veszteség ért minket, számszerű nem. -A kampány finisében mindenki a koalíciós esélyeket latolgatja. A Fidesz miként? - Van egy angol mondás, miszerint a hídon akkor kell átmenni, ha odaért az ember. Éppen ezért ezzel a kérdéssel akkor kell csak foglalkoznunk, ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy érdemes lesz. Egyébként nem adom fel azt az álmomat, hogy az SZDSZ és a másik két liberális párt a Fidesszel együtt meg tudja szerezni a szavazatok többségét. A magunk részéről elvileg minden demokratikus párttal elképzelhető az együttműködés, bár én - s itt nem a pártra, hanem csakis a saját személyemre gondolok -, semmiféle olyan koalícióban nem vállalok szerepet, amelyben benne van a Szocialista Párt is. Ez egyenes beszéd. Nyilván hasonlóként magyarázza meg azt is, hogy miként került a Fidesz-lista előkelő helyére Gyuricza Béla altábornagy a nyugdíjba vonulását követő második napon, holott előzőleg ő a pártsemleges hadsereg egyik legfontosabb beosztásában szolgált. - Katonapolitikai koncepciónkat elküldtük több magas rangú tisztnek. Sokan válaszoltak, köztük Gyuricza úr is. - A többieket mégsem vették fel a listájukra. Megtudhatnánk mi volt a kiválasztás igazi oka? - őt korábban is ismertem, mert ő is székesfehérvári, és én is az vagyok, meg az ottani polgármester is, aki szintén rajta van a Fidesz országos listáján. Kétségtelen, hogy van ebben egy ilyen elem is, ami gyakorlatilag a személyes ismeretséget jelenti. - Hasonló alapon meg lehet ítélni az egyházakkal való kapcsolatukat is? - Nem. Viszonyunk egyébként kiegyensúlyozott annak ellenére, hogy nem mi állunk legközelebb a mai egyházi vezetők szívéhez. Azt gondolom, hogy ez részben a korkülönbséggel, részben szabadelvű gondolkodásmódunkkal magyarázható. - Ha lehetőségük lenne rá, mi az a három legfontosabb dolog, amivel kormányzásukat kezdenék? - Először egy csúcsminisztériumot gazdasági hoznánk létre, mert nagy káosz van amiatt, hogy az érintett minisztériumok rivalizálnak egymással. Másodszor átültetnénk a gyakorlatba azt az elvet, hogy szegény ország kormánya ne urizáljon. Harmadikként pedig megmentenénk a jelenlegi nyolcosztályos iskolarendszert a hatelemis oktatástól. - Végül arra lennénk kíváncsiak, hogy milyen ember Orbán Viktor? - Azt hiszem, hogy a politikus és az ember nehezen lenne elválasztható egymástól. - Lengyel László például kis tigrisnek nevezte. - A kicsit nem mondta, de akár így is minősíthetett volna, bár nem érzem magam egészen olyannak, mint a tigris, de annyiban kétségtelenül hasonlítunk, hogy én is húst eszem, ugyanakkor a konyhát is szeretem.vegetáriánus Mellesleg meggyőződésem, hogy nem vagyok olyan félelmetes, mint az Lengyel László írásaiból kitűnik. Velem kapcsolatban egyébként a tigris jobb hasonlat mint más állat, hiszen a tigris nem sunyi, nem dögevő, nem rágcsáló... - ...de félelmetes és rendkívül veszélyes. - Igaz, de én azt gondolom, hogy ez a hátránya eltörpül az említett előnyeihez képest. -Azért biztosan vannak sokan, akik másként gondolják! Palásti Péter A pedagógia presztízse Tematikus programjának megfelelően Szalay Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje Tatabányán, a Jászai Mari Színház, Népházban pártja oktatáspolitikájáról tartott lakossági fórumot. Az esemény vendége Horn Gábor volt, a párt oktatási műhelyének vezetője, aki „civilben” a főváros Közgazdasági Politechnikumának pedagógiai igazgatója. Már a brosúrákból kiderült, hogy a szabad demokraták átfogó programot dolgoztak ki az oktatás-nevelés témakörében. Huszonkét pontban foglalták össze azokat a problémákat, amelyeket a választások után halaszthatatlanul szükséges megoldani. Nem lehet lesöpörni az asztalról a pedagógia égető kérdéseit, nem szabad a vízzel együtt kiönteni a gyereket! -Sok a csellengő fiatal -mondta Horn Gábor. - Értelmes alternatívát kell felmutatnunk számukra, különben elkallódnak, a társadalom számára is veszélyessé válnak. Mi a hasznos oldalát kívánjuk megmutatni mindenkinek. - Szomorú az is - folytatta a szakember -, hogy minden párt látványosan igyekszik megnyerni a pedagógusokat, holott a kormánykoalíció szemében nullára redukálódott a nemzet egykori napszámosainak presztízse. Kíméletlen ideológiai harc folyik a színfalak mögött az önkormányzatok ellehetetlenítésével együtt. - S ki issza meg a levét mindennek? - kérdezzük újra és újra mi, választók. 6-tól 24 éves korig valamennyi diák, és holtbiztosan a konkrét munkát elvégző „mezei” pedagógusok. Végül mindannyian, az egész ország. Amennyiben a helyzet változatlan marad, árgus Dilettánsok vagy zsenik? A piktorok képeket festenek. Dilettánsok és zsenik egyaránt. Sajnos, a művek nem tehetnek arról, hogy ki kelti életre őket a színes anyagvilágból, de magukon viselik az alkotók keze nyomát. Ezek a gondolatok jutottak eszembe a tatabányai KPVDSZ művelődési házában, ahol Fónai Jenő, a POFOSZ elnöke, a Magyarok Világszövetségének alelnöke a következőket mondta a napokban: - Elérkezett az idő, hogy világosabban lássunk, mint az elmúlt negyven évben. Másképpen fogják az ecsetet forgatni az új festők, és remekműveket csinálnak a választások után, mert eddig csak dilettáns képet festettek rólunk. Halzl József MDF-es országgyűlési képviselőjelölt, a Rákóczi Szövetség elnöke, a Magyar Villamosipari Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy nemcsak a tatabányaiak problémáit kívánják megoldani, hanem a határainkon túl élő magyarságét is. Különösen a Szlovákiában és Kárpát-Ukrajnában élő magyarokkal szeretnének kialakítani szoros kapcsolatot. Bokor Sándor, az Erdélyi Szövetség elnöki megbízottja a május nyolcadikát követő 3. honalapításról beszélt. Szerinte a gigantománia régi árnyéka még mindig eltakarja Tatabánya elől a szebb jövőt. Halzl József mellett protestálva kifejtette, hogy a fővárosi szakember megyeszékhelyünk gondjait sajátjaként fogja kezelni a Parlamentben úgy, hogy senkinek sem okoz csalódást. A tatabányai és a dorogi erőművek ennek köszönhetően 2000-ig biztosan szolgáltatnak villamos energiát, tehát munkahely gondokra sem kell számítani ezeken a területeken. GAIA Magyarország mindig is agrárország volt A vidék felemelkedése a tét Kisbéren, a Művelődési Házban lakossági fórumon ismertette az Agrárszövetség és saját programját dr. László Tibor, a párt képviselőjelöltje. Többek között elmondta, hogy hazánkban a föld mintegy hatvan százaléka művelhető. Ez nagy kincs az ország számára. Fantasztikus erőforrás birtokosai vagyunk. Tisztán kell látni hát, hogy az agrárágazat teljesítményétől erőteljesen függ mind a falusi, mind a városi ember léte, megélhetése. - Magyarország mindig is agrárország volt - hangsúlyozta dr. László Tibor. - A korábbi kényszerű iparosítás ellenére is az maradt, s adottságainknak megfelelően az lesz a jövőben is. Az előadó kiemelte, hogy az ország sorsát a falu, a vidék helyzete határozza meg elsősorban, és nemcsak erős fővárosra, hanem hasonlóan szilárd vidékre is szükség van. Falvainknak olyannak kell lenniük, mint a burgenlandi kistelepülések. - A kihívás mára már egyértelmű és nem lehet kikerülni előle - vallotta a képviselőjelölt. - A mezőgazdaság, a magyar vidék politikai képviseletét csak akkor lehet megvalósítani, ha ezt a „politikai piacon” versenyképes politikai erőként, azaz parlamenti tényezőként tesszük. Ekkor és csak így lehet kormányzati politikában egyértelmű kötelezettséggel érvényesíteni a mezőgazdaság sajátos érdekeit. Egy olyan agrárprogrammal párhuzamban, amely kitörési pontja lehet az egész nemzet gazdaságának is. Ennek megvalósulása a vidék egészének, a kistelepüléseknek, a falun élő kistermelőknek, mezőgazdasági vállalkozóknak, szövetkezeti tagoknak és az agrárértelmiségnek éppúgy közös érdeke, mint az agrárszférán kívüli ipari dolgozóknak, vagy például az orvosoknak, pedagógusoknak, hivatalnokoknak, kereskedőknek és bányászoknak is. A választópolgárok számára mára már alapigény egy olyan politikai légkör, amely alapja lehet az odafigyelő, másokkal egyeztető, szakszerű, gazdasághoz is értő, cselekvő, tettekre is képes politizálás megszületésének. - Az Agrárszövetség vallja, hogy ezt elérve és megvalósítva a tenni és változtatni akaró polgárok jogos igénnyel mondhassák, hogy valami más, valami új kezdődik az ő érdekükben, az ő részvételükkel - mondta végezetül dr. László Tibor. -ász Kapolyi László polgármestereknél Az MSZDP Komárom-Esztergom megye 3-as számú választókerületében, dr. Kapolyi Lászlót indítja az idei országgyűlési képviselőválasztásokon. A képviselőjelölt három nappal az ajánlócédulák leadási határideje után felkereste a körzetéhez tartozó helységek polgármestereit. A látogatás célja bemutatkozás, tapasztalatgyűjtés és programismertetés volt. A polgármesterekkel folytatott beszélgetésekből kitűnt, hogy a jelölt nagy hangsúlyt fektetett a közép-kelet-európai integrációra, a keleti piacok visszaszerzésével lehetőség nyílhat a mezőgazdasági fellendülésre is. Dr. Kapolyi László szorgalmazza a térség felsőfokú képzését biztosító intézmény mielőbbi létrehozását, indoklásában kifejtette, hogy tíz éven belül a magyar diáknak már a világgal kell versenyeznie. Mezei Péter „hoppon maradtam”, avagy: Illúzióvesztésem Migaz története... ajd így lesz, meg úgy gondoltam akkor. Ezért is szavaztam Rájuk. De a dolgok valamilyen oknál fogva nem úgy alakultak, ahogy én azt naiv módon négy esztendővel ezelőtt elképzeltem. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy jól képzeltem, lehet, bennem a hiba, és a rendszerváltás úgy zajlott, ahogyan kellett. Mindegy, akárhogyan történt, jó csomó illúziómat elvesztettem. E veszteség okát kutatgatom mostanában magambam. A gazdasággal kapcsolatban nem voltak illúzióim. Tudtam, nem lesz itt ripszropsz fellendülés. A dolgok így is alakultak. A mostani szakelemzők szerint sem tudták volna mások sokkal jobban csinálni. Igaz, a mezőgazdaságot, egyetlen világszintű ágazatunkat, alaposan szétverték, de én nem ezért, pontosabban nem a rossz gazdaságpolitika miatt lettem kiábrándult. Az ideológia tett azzá. < Miért, mikor is kezdtem el szégyellni azt, hogy kire szavaztam? A címervita után tapasztaltam magamban először ezt a szégyenérzetet. Eredetileg nem a Kossuth-, hanem a koronás címer pártján álltam. Tanúm az autóm, amelyre még 1989-ben kiragasztottam. Akkor úgy gondoltam, hogy a szép magyar hagyományok közé tartozik, és az oktalanul félredobott szép dolgokat elő kell venni. Ahogy azonban erről a címerről a vita a Parlamentben zajlott, amilyen módon, stílusban, hangnemen és akik kardoskodtak mellette, kiábrándító volt. A Magyar Köztársaság hivatalos címere a koronás lett, én meg szépen lekapartam a matricáját a Ladámról. Azok az értékek, amelyek bennem ehhez az országjelvényhez tapadtak, kevésnek bizonyultak azokhoz a méltatlansághoz képest, amelyeket a róla szóló vitában reá aggattak. Kezdtem nem szeretni a történelmi új magyar címert. A legvégsőbb valóság pedig az, hogy az embereket nem szerettem, azokat, akik dohszagú magyarságukkal ezt a szép pajzsot teleaggatták. Akik a hordóról kommunistáztak, zsidóztak, a taxisblokád idején a Parlament ablakában ugrabugráltak, akik ugyanekkor pizsamás interjút adtak, később mikiegereztek, irodalmi munkásságuk részeként vérlázító butaságokat mondtak és írogattak. Egybemosódik bennem valamennyi, mintha egy ember lenne, pedig sokan vannak, nagyon sokan. És igazságtalanul is bánok velük, mert nem valahányan egyformák. Vannak közöttük valódi gazemberek, vannak demagógok és buta jóhiszeműek, szemforgató hazugok és küldetéstudatos igazak. (Velük csak az a baj, hogy senki nem küldte őket „igazuk” valóra váltására). Egyformaságuk abban van, hogy megfosztottak illlúzióimtól. Elvették tőlem a címer szépségét, magyarságom értékét, kereszténységem meghittségét. És mire (maradva a történések sorrendjénél) a médiumháború megkezdődött, már nem voltak illúzióim. Teljesen kutyaházivá lettem, vállalva ezt a lezsáki minősítést, ahogy annak idején voltak, akik kitűzték a sárga csillagot, pedig nem kellett volna... Persze, sokkal kisebb bátorság szükséges ahhoz, hogy ebben a nagy illúzióvesztésemben, most ilyesmit vállalok, de ez a kitalált analógia legalább arra jó, hogy megvilágítsa: ugyanolyan igaztalan a mostani kutyaházivá, hazaárulóvá bélyegzés, mint amilyen volt a zsidók csillagos megkülönböztetése. Igaztalan és hamis... Most, az újabb nagy kampányolás idején két nagy hazugság különösen felkapott lett. Majdnem azt írtam, hogy két nagy butaság, de nem az, mert nagyon is „okosan” használják a megfélemlíthetők riogatására. Az egyik a nagy magyarságféltés. Mielőtt még bárki komolyan megijedne, gondolja végig: történelmünk valóban „vérzivataros” századaiban, a tatár, török, Habsburg, német, szovjet megszállás és függőség ellenére megmaradtunk magyarságunkban. Miért pont most, hogy végre valóban függetlenné lehettünk, miért pont most kellene elpusztulnunk? Indokolatlan az emiatti jajveszékelés, nem egyéb hatásosnak vélt kampányfogásnál. Ha mégis butaságról beszélünk, akkor azt azért tehetjük, mert buták azok, akik azt hiszik, ezzel felnőtt embereket komolyan meg lehet ijeszteni. Mint ahogy az sem különösebben ijesztő - és ez a másik nagy kampányhazugság hogy „mind visszajönnek”: pufajkásostul, dobtáras géppisztolyostul. A kommunista restauráció: ezzel ijesztgetnek bennünket a POFOSZ idősebb urai. Ezt még meg lehet érteni, érvrendszerükből ennyire futja. De hogy ezzel kampányol a fideszes Orbán Viktor is, az kissé meglepett. Illetve, ha jól belegondolok, az egyre inkább jobbra és konzervatívba hajló Fidesztől ez nem is olyan meglepő. Mindenesetre ez a párt is egy adalék illúzióvesztésem történetéhez. Méghogy restauráció!? Hát nem a jelenlegi kurzusnak éltük, éljük át nagy restaurációs kísérletét? A két világháború közötti Magyarország urambátyám-rendszerét, a dísz- és búsmagyaros nacionalizmust, a móriczi Rokonok panamázó világát akarták visszahozni. A nemzet számára ez ugyanúgy nem kívánt restauráció, mint a kommunisták visszajövetele. Végre közelednek az új választások. Ennek egyik jele volt a közelmúltban, hogy megérkeztek a kopogtató cédulák. A mi családunkba négy is jött: a feleségemé, a két gyereké, meg az enyém. Ezért már érdemes lesz hozzánk bekopogni - gondoltam, miközben elkönyveltem a cédulák megérkezését. Már előre dörzsöltem a tenyerem és szépen kigondoltam, melyik pártnak mit mondok majd elutasítva kérelmét, amikor bekopog hozzám a cédulák reményében. Mi, választók négy évig úgysem voltunk különösebben fontosak, most, a cédulák birtoklásáért folytatott harcban ismét megnőtt az ázsiónk. Itt az alkalom, hogy megmondhassuk véleményünket. Várakozásomban volt is időm kigondolni az elutasító mondatokat. Valamennyi számításba vehető pártra az jött ki, hogy nem! Kinek adom akkor hát a cédulámat, és főleg, kire fogok szavazni? Íme, ez a tanácstalanság illúzióvesztésem újabb adata. És Ahogy a kör teljesen bezáruljon, senki nem jött a cédulá(k)ért. „Koppon” maradtam ezekkel a kopogtatókkal, így elmaradt az odamondogatás öröme is. A határidő régen lejárt, nyakamon maradtak a cetlik. Egyik pártnak sem kellek...(?) Ám van előnye is ennek a kopponmaradásnak. Még elméletileg sem köteleztem el magamat senkinek. És mivel kötelességtudó állampolgárként egészen biztosan elmegyek szavazni, felhívom a voksokért versengő pártok figyelmét arra, hogy bár nincsenek illúzióim, de szabad vagyok. Nem handabandázással, riogatással, de ésszerű és megvalósítható programmal, tisztességes kampányolással még megnyerhető a voksom... Adjátok vissza az illúzióimat! Gyimes Zsolt