24 óra, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-29 / 202. szám

14 SP­O­R­T LABDARÚGÓ NB I: Ki rúg gólt a Stadlerban? Hétfőn lesz a rangadó A negyedik fordulót játszot­ták a labdarúgó NB I-ben. A Pécs - Nagykanizsa találkozó kivételével mindenütt szoros mérkőzéseket vívtak a csapa­tok. A Pécs úgy látszik kezd for­mába lendülni, jól sikerült ná­luk az erősítés, s pénz is van. A mecsekaljai gárdát sokan meg­lepetéscsapatként emlegetik már most. A Nagykanizsa ed­dig nem okozott csalódást, most is jól játszottak, de a focit gólra, gólokra játsszák. A Stadler FC első gólja még mindig várat magára. Most Kiskőrösön a BVSC-t fogadták, s a vasutasok elvitték a három pontot a Bács-Kiskun megyei városból. Lehet, hogy lebontják a most épülő stadiont? „Ess eső ess...” skandálják mindenütt a szurkolók, bár­merre megjelenik Verebes Jó­zsef az ETO FC együttesével. Nos, most Sopronban hiába ki­abálták ezt a nézők, ezúttal ki­derült az ég a hűség városában is, és természetesen Győrött is, hiszen nyert az ETO 2-1-re. Eddig Verebes alatt mozgott a kispad, most Győrfi alatt inog. A Vasas és a Kispest-Hon­véd 2-2-re mérkőzött egymás­sal. Az angyalföldiek kezdenek formába lendülni, a kispestiek pedig egyesével szerzik a pont­jaikat, nem biztató ez számukra ebben a pontozási rendszerben. A Vác továbbra is hullám­völgyben van, ismét verséget szenvedtek Csank tanítványai az eddig nem éppen remeklő Csepeltől. A Békéscsaba mindkét hely­zetét belőtte Székesfehérvárott, a Parmalat több mint féltucat­nyit kihagyott. Ez 2-1-es vihar­sarki sikert eredményezett. A Zalaegerszeg a kezdeti megilletődöttség után egyre in­kább érzi a játékot, most a Deb­recent verték 2-1-re. A két ősi ellenfél összecsa­pását, a Ferencváros - Újpest szuperrangadót hétfőn, 19 óra­kor rendezik az Üllői úton, amelyet a TV 2 is közvetít. EREDMÉNYEK: Soproni LC - ETO FC 1-2 (1-2) Sopron, 6000 néző. Vezette: Vad. Gólszerzők: Cseh (2. p. - 11-esből), illetve Argyelán (21.), Hajszán (44.) Soproni LC: Milc­ram - Varga K., Dragoner, Katona, Cseh, Ignácz, Chiratcu, Kovács L. (Borsos a szünetben), Kor­sós (Deák 51. p.), Fischer, Cservenkai. ETO FC Győr: Végh - Lázár - Kuttor, Tóth, Farkas, Csertői, Miriuta, Jagodics (Kocsis a szünetben), Hajszán, Árgyelán, Hámori (Herczeg 55. p.). Az ETO FC győzelme - jobb középpályásai révén - megér­demeltnek mondható. PMSC - Nagykanizsa 3-0 (1-0) Pécs, 6000 néző, V: Kiss B. Gólszerzők: Tolocsko (25. p.), Dárdai (48.), Warzycha (83.) PMSC: Gelei - Braun, Már­ton, Dienes, Tolocsko, Dárdai, Fehér Cs. (Jackl, 68.), Warzy­cha, Virág, Pest (Dorobant, 43. p.), Tököli. Nagykanizsa: Csáki - Szalai, Kepe, Iványi, Farkas, Agics (Fuisz, 54.), Vidóczi, Svélecz (Hegedűs, a szünetben), Dudás, Filipovics, Fehér J. A hazaiak különösen máso­dik félidei játékuknak köszön­hetően ilyen arányban is meg­érdemelten nyertek a végére teljesen elfáradt kanizsaiak el­len. Vasas - Kispest-Honvéd 2-2 (1-1) Fáy u., 6000 néző. Vezette: Pillér. Gólszerzők: Jován (35.), Ga­­laschek (58.), illetve Kovács (39.), Hamar (88.) Vasas: Sáfár - Galaschek, Erős, Juhár, Mónos, Herczeg, Máriási, Szenes, Vincze (Grica­­juk, 68.), Jován (Borgulya, 77.), Földes. Kispest: Brockhauser Hahn, Bánfi, Plókai, Pisont,­­Forrai, Milinkovics (Puhalak, 72.), Illés (Hamar, 63.), Duró, Kovács, Orosz. A Kispest-Honvéd gyenge napot fogott ki, csak szerencsé­jének köszönhette, hogy meg tudta szerezni az egy pontot. A Vasas mindenképpen megér­demelte volna a három pontot lelkes játékáért, csak önmagát okolhatja a már megszerzettnek hitt győzelem elvesztéséért. Stadler FC - BVSC 0-1 (0-0) Kiskőrös, 5000 néző, Ve­zette: Varga S. Gólszerző: Komódi (75. p.) Stadler FC: Babócsy - Liny­­nyikov (Kecskés 9. p.), Mak­­rickij, Nagy N., Kertész, Popri­­san, Molnár, Kovács J., Hleba, Lakatos (Kanál 60.), Csehi Z. BVSC: Tarlósi - B. Szabó, Csábi, Szalma, Nagy P., Farkas (Werner 26. p.), Marozsán, Kovács Z., Bognár, Vincze (Komódi 63.), Urbányi. Tovább tart az újonc Stadler FC vesszőfutása, mert már a harmadik mérkőzésen maradt alul egy góllal. Nem úgy indult a találkozó, hogy a hazai csapat vesztesen hagyja el a pályát, sőt, Csábi kiállítása után meg­nyílt a lehetőség a győzelem kivívására, de az újonc nem tu­dott élni vele. A BVSC szeren­csés győzelmet aratott, annak ellenére, hogy egy órán át tíz já­tékossal játszott. Csepel - Vác FC 1-0 (0-0) Csepel, 1500 néző. Vezette: Nagy L. Gólszerző: Vancsa (79.) Csepel: Hajdú - Váczi, Tyu­­kodi, Bereczki, Süveges (Med­­gyes, a szünetben), Vancsa, Puskas, Ács, Jakab (Zombori, 90.), Pena, Szekeres. Vác FC: Koszta - Nagy, Nyikos (Bánföldi, 74.), Kasza, Aranyos, Nyilas, Aczél, Roma­­nek, Farkas S. (Dzurják, 84.), Füle, Szedlacsek. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a valamivel aktívabb csepeliek megérdemelték győzelmet, a váciak továbbra is a keresik korábbi önmagukat. ZTE - Debrecen 2-1 (1-0) Zalaegerszeg, 4000 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Szabó II. Zs. (29. p.), Balog (70. - 1­1-esből), illetve Vadicska (83.) Zalaegerszegi TE: Tóth J. - Szabó I. Zs., Balog, Horváth J., Lendvai (Varga 89. p.), Kovács Zs., Fujsz, Szabó R., Németh, Szabó II. Zs., Preisinger (Szti­­pánovics 85.) - Debreceni VSC: Horváth B. Földvári, Gojan, Pető, Dombi, Sándor Cs., Arany (Madar 46. p.), Buliga (Va­dicska 70.), Ilea, Tóth Gy., Sándor T. Az első félidőben egyértel­műen a ZTE irányította a játé­kot. Fordulás után kitámadtak a debreceniek, ekkor a hazai kontrák voltak a veszélyeseb­bek. Végül is az egerszegiek több helyzetükből kettőt érté­kesítettek, a mezőnyben jól kombináló hajdúságiak csak eggyel válaszoltak, így a haza­iak ismét három ponttal lettek gazdagabbak. Parmalat - Békéscsaba 1-2 (1-1) Székesfehérvár, 4000 néző. Vezette: Molnár L. Gólszerzők: Zimmermann (6.), illetve Kulcsár (7., 70.) Parmalat FC: Mitring - Lő­­rincz, Disztl, Tresó, Dubecz, Zimmermann, Darica (Varsá­nyi, 53.), Bekő, Tóth N„ Hor­váth F, Tóth M. (Pálfi, 72.) Békéscsabai EFC: Baji - Szenti, Usmajev, Kovács, Fo­dor, Váczi (Zahorán, 21.), Csató J., Csató S., Horváth L. (Kasik, 83.), Kulcsár, Szarvas. Az igen jó iramú és változa­tos mérkőzésen a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. SP­O­R­T SP­O­R­T SOKAT FEJLŐDÖTT A SHOTOKAN Karatetábor Koppánymonostoron Koppánymonostor adott ott­hont, az idei nyári karatés edző­tábornak. A remek edző, Filep Imre szervezésében immár ha­todik alkalommal dolgozhattak ideális körülmények között a sportolók. A táboron több mint 100 karatéka vett részt, de a tréningeken jóval többen jelen­tek meg, mivel volt aki csak edzeni ment Koppánymonos­­torra. A tábor vezetői: Nárai Ferenc 4 dános mester, a ma­gyar női válogatott és a Budai XI. vezetőedzője, Filep Imre 2 dános többszörös magyar baj­nok, Eb 4. a komáromi karaté­­sok edzője voltak. A táboron részt vettek a magyar klasszi­sok, az Európa-bajnokságok és a világkupák helyezettjei. Az edzéseket övfokozati be­osztás szerint három csoport­ban tartották, így mindenki a saját szintjének megfelelően dolgozhatott. A shotokan karate mellett sumo (japán birkózás) férfi lábszépségverseny, szoba bajnokságok színesítet­­­ték a programot. A találkozó végén az övvizsga bebizonyí­totta, érdemes volt részt venni az edzőtáborozáson, hiszen majdnem mindenkinek sikerült az övvizsgája, akik megmarad­tak, azok jövőre, vagy a télen újra megpróbálhatják. A tábor vezetői megállapítot­ták, hogy érdemes volt egy hé­tig a karaténak élni, hisz sokan ugrásszerű fejlődésen mentek­­ keresztül, rengeteget fejlődtek, akik végigdolgozták az edzése­ket. Végül, de nem utolsó sor­ban köszönet mond Filep Imre Vida Sándornak (Solum Rt.), aki rengeteget segített abban, hogy a tábor létrejöhessen. Filep Imre komáromi karaté­­sok mestere továbbra is várja az új jelentkezőket, akik ezt a szép sportágat szeretnék űzni. A 318. sz. Szakmunkásképző In­tézet tornatermében szeptember 13-tól várják a vállalkozó kedvű fiatalokat. Péntek A koppánymonostori táborban edző fiatalok és vezetőik Filep Imre (balról) és Nánai Ferenc Bogaras Bogár bogara (Folytatás az 1. oldalról) Bogár Tamás igazi karmes­terként vezényelte a játékos délutáni programot. Volt „bo­gárevő” verseny, bogárkeresés bekötött szemmel, bogártolás két kézzel, s ami a legérdeke­sebbek egyike volt a bogártotó. Ebből a kíváncsiskodók is meg­tudhatták, hogy a Volkswagen tervezője Ferdinand Porsche bádogosmester volt, aki később zseniális mérnökként alkotta meg a cseppformájú, legendás autót. Az első bogár 1937. ja­nuár 1-jén gördült le a futósza­lagról. Ma már nem gyártják. Posche a torziós rugóval for­radalmasította az autózás tech­nikáját, amit legelőször ezek­ben a szeretetre méltó járgá­nyokban alkalmaztak először. Érdekes módon az USA-ba jó ideig nem lehetett bevinni, mert nem tekintették autónak. A va­sárnapi találkozó résztvevői nemcsak autónak tekintik a bo­garat, hanem családtagnak. S ez így van jól. Belefér valamennyi gyerek, de még a hatalmas dog is jól érzi magát benne. Különleges vezetési tudást mutattak be azok, akik az ügyességi versenyen egy vízzel teli műanyag pohárral a bogár tetején vagy az orrán úgy szla­­lomoztak, hogy a pohár a he­lyén maradt. Érdekes volt a ke­rék­gurítási verseny is, hiszen szuperrel mérték és centiméter­rel a teljesítményeket. Figye­lemre méltó, hogy ki, milyen ízlés szerint pingálja a kocsiját. Elfogadott, hogy általában az egyszínű piros, fekete vagy pasztellszínű bogarak a legked­vesebbek szemünknek. Ebben kivétel Bogár Tamás bogara, mert az indirekt színezéssel fel­tűnő hatást kelt, ami mégsem disszonáns inkább csak szokat­lan az egységes festéshez ido­mult szemünknek. A napfény természetesen el­csúszott a glancolt karosszériá­kon, bár itt ott a küszöbök alatti rozsda felütötte fejét a festék alatt. Mégis szívet melengető volt látni egy-egy felnyitott mo­torház alatt a bogár lelkét. Se­hol egy csepp olaj. -G­ 1994. augusztus 29., hétfő RÖVIDEN A férfiaknál kettős orosz győzelemmel ért véget a ve­lencei Matáv-kupa, az Euró­pai Triatlon Szövetség kör­versenyének magyarországi futama. Az erőpróbán Dmitrij Gaag és Alekszandr Merszlov az utolsó számban, a 10 km­­es futásban előzte meg a tava­lyi győztes angol Robin Brew-t. A nőknél az Európa­­bajnok dán Susanne Nielsen nyerte az olimpiai távú via­dalt két méterrel legyőzve a német Ute Schaffert. A leg­jobb magyarnak járó különdí­­jat a férfiaknál Lehmann Ti­bor, a nőknél Eszesné Vas Éva vehette át. Tollaslabda Eb, 1. forduló: Debreceni Kinizsi - Trencin (szlovák) 6:1 Honvéd Zrínyi SE - Bratislava (szlovák) 4:3 2. for­duló: Honvéd Zrínyi SE - Deb­receni Kinizsi 4:3 3. forduló: Traun (osztrák) - Honvéd Zrínyi SE 5:2. A spanyol labdarúgó-baj­nokság élvonalában szereplő Deportivo La Coruna hozzájá­rult, hogy a brazil válogatottal világbajnoki címet szerzett játé­kosa, Bebeto hazájában foly­tassa pályafutását. Az együttes másik brazil játékosa, Mauro Silva térdsérülés miatt vált harc­­képtelenné, Arsenio Iglesias vezetőedző körülbelül négy hó­napig nem számíthat rá. Orosz labdarúgó bajnoki eredmények: Szpartak Moszkva - Rotor Volgograd 0-0 Dinamo Moszkva - Szpartak Vlagyi­­kavkaz 1-1 Az élcsoport: 1. Szpartak Moszkva 33 pont/20 mérkőzés, 2. Dinamo Moszkva 29/21, 3. Kamaz Naberezsnije Cselni 25/20, ... 7. Tyeksztyils­­csik Kamisin (a Békéscsaba UEFA Kupa-ellenfele) 22/20,... 11. CSZKA Moszkva (a Fe­rencváros KEK-ellenfele) 17/20. A 2002-es téli olimpia há­zigazda szerepkörére pályázó városok szombaton bemutatkoz­tak a NOB Végrehajtó Bizott­sága előtt. Az új kiválasztási szisztéma szerint január 24-én négytagúra csökkentik a jelent­kezők körét, majd a helyszínt 1995. június 16-án Budapesten jelölik ki. A pályázók névsora: Sion (svájci), Poprád (szlovák), Jaca (spanyol), Szocsi (orosz), Graz (osztrák), Östersund (svéd), Tarvisio (olasz), Quebec (kanadai) és Salt Lake City (egyesült államokbeli). A holland labdarúgó bajnok­ság újabb fordulójában a Kis­pest-Honvéd FC UEFA Kupa­beli ellenfele, az FC Twente ide­genben döntetlent ért el. A magyar labdarúgó-vá­logatott szövetségi kapitánya, Mészöly Kálmán még nem hir­dette ki keretét a szeptember 7- ei Európa-bajnoki selejtezőre, az ellenfél, a török nemzeti együttes szakvezetője viszont már megtette. Kollégája, Fatih Terin 20 meghívottja hétfőtől a macedóniai Skopjében gyakorol a népstadionbeli összecsapásra, amelyen az olasz Pairetto lesz a játékvezető. Mészöly Kálmán kedden hozza nyilvánosságra a névsort, a kerettagok szeptember 1-jén kezdik meg közös felké­szülésüket.­­ A török keret: ka­pusok: Engin, Bender (mind­kettő Fenerbahce) védők: Tayfur (Fenerbahce), Bülent (Galatasa­­ray), Ogün (Trabzon), Fethi (Bursa), Gökhan, Recep (mind­kettő Besiktas) középpályások: Abdullah (Trabzon), Ogüz, liker (mindkettő Fenerbahce), Meh­met, Sergen (mindkettő Besik­tas), Suat, Arif, Tugay (vala­mennyi Galatasaray) csatárok: Ertugrul (Besiktas), Ohran (Trabzon), Hakan, Saffet (mind­kettő Galatasaray). Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya kedden 10 órakor hozza nyilvánosságra a törökök ellen készülő játékosok névso­rát.

Next