24 óra, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-21 / 143. szám
Richter-részvények irmában Dorogon és Budapesten Hol van a Richter-részvények eladásából származó bevétel másik fele? - A szerződés feltétele Várja a város a félmilliárd forintot Beszélgetés dr. Tittmann János polgármesterrel, akit lemondásra szólítottak fel 1994. október 6. - Megszületik az a szerződés, amely szerint a dorogi önkormányzat Richter-részvényeinek ügyében eljáró gazdasági társaságnak az értékpapírok feletti rendelkezési jog megnyílását követően három hónapig 150 százalékos részvény névértékben kizárólagos vételi joga van. 1996. december 17. Az ÁPV Rt.-vel folytatott tárgyalások eredményeként létrejön az a megállapodás, amelynek értelmében 121 401 - darabonként ezer forint névértékű - Richterrészvény jut a dorogi önkormányzat tulajdonába. 1997. január 22. - Peren kívüli megállapodás keretében érvényét veszti az 1994. október 6-án aláírt szerződés. - Miért döntöttek úgy, hogy felbontják a korábbi szerződést az önkormányzat Richter-részvényeinek ügyében eljáró gazdasági társasággal? Mennyibe került a peren kívüli megállapodás a városnak? - kérdeztük dr. Tittmann Jánost, Dorog polgármesterét. - Az 1994-ben kötött szerződést azért bontottuk fel, mert a társaság ezen szerződésben három hónapra kizárólagos vételi jogot biztosított önmaga számára a részvénynévérték 150 százalékán. A számunkra kedvezőtlen megállapodást úgy tudtuk megszüntetni, hogy ötvenmillió forintos „kártalanítást” követően visszavontuk a megbízást a gazdasági társaságtól peren kívüli megegyezés keretében. - Mi indokolta a részvények gyors eladását? - A képviselő-testület január utolsó napján zárt ülést tartott a Közösségi Házban. Itt dr. Kertész Károly tanácsadásra felkért tőzsdeszakértő elmondta, hogy véleménye szerint a Richter-részvények árfolyama a következő néhány hónapban nem fog emelkedni, sőt nem lepődne meg egy tízszázalékos árfolyamcsökkenésen sem. Húsz százaléknál a tőzsde felfüggeszti az adott részvény kereskedését. Nagyon sokan - köztük nagy tételben „játszó” spekulánsok - készülnek arra, hogy több százezer darabból álló csomagot küldjenek a tőzsdére. Egyértelműen részvények gyors eladására a biztatott a szakértő. Melyik gazdasági társaságnál áll alkalmazásban Kertész úr? Milyen javaslatra, ki kérte fel tanácsadásra? - Dr. Kertész Károly a Diana Investment Kft. ügyvezetője. Én kértem fel tanácsadásra. - Több szóbeli érdeklődés és informálódó tárgyalás jelezte, hogy van érdeklődés a részvények iránt. Az önkormányzat részéről ki tárgyalt az információkat kérőktől? - A Richter-részvények iránt érdeklődő brókercégek szóban tőlem és a pénzügyi osztályvezetőnktől kaptak információkat. A portfólió-kezelési ajánlatkérések során elküldtük testületünk azon határozatát, amely az értékpapír-kezelésre vonatkozik. A fizetés időpontja az eladó jóváhagyását követően ötven százalék nyolc banki napon belül, a fennmaradó százalék harminc banki napon belül. Fizetési mód az eladó rendelkezése szerint. Az értékpapír átadásának időpontja 1997. január 31. Az értékpapír átadásának módja a vevő rendelkezése szerint. Az eladó az értékpapírokat letétbe helyezi a Keller Rt.-nél, az eladó 1997. február 3-áig átadja a részvénycsomagra vonatkozó letéti igazolást - nagyjából így foglalható össze a Globex Holding ajánlata. - Végül is hány ajánlatot kapott az önkormányzat? - írásos ajánlatot kaptunk a Newyork Bróker Budapesttől, a Globex Holdingtól és a Magyarországi Német Értékpapír Kereskedelmi Kft.-től. Az önkormányzati képviselő-testület a január 31-én megtartott zárt ülésén - tizenöt igen és két nem szavazattal hozott határozatával - egyetértett a Globex Holding szerződéstervezetével. A többségi határozatnak megfelelően jött létre az adásvételi szerződés, amelynek értelmében a Globex Holding Deutschland AG 1 milliárd 65 ezer forintért megvette Richterrészvényeinket. - Mi volt a képviselő-testület szándéka? - Az, hogy a részvények eladásából származó pénzt tartósan fektessük be. Szerényebb nyereségtartalmú, kisebb kockázatú vagyonhasznosítási stratégia mellett döntöttünk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy tartós vagyonkezelési szerződés keretében a pénz hetven százalékát állampapírokba, harminc százalékát egyéb garantált értékpapírba kell fektetni egyéves időtartamra, a megbízó garanciájával. - Milyen ajánlatokat kaptak a tartós vagyonkezelésre? - A City Bank 20,25 százalékos, a Globex Brókerház 24 százalékos, az MKB Értékpapír Rt. 20,5 százalékos, a Raiffeisen Értékpapír Rt. pedig 19,5 százalékos hozamot ajánlott. Az OTP Rt. nem vállalt tartós prognosztizálást. - A tartós vagyonkezelési szerződést a mai napig nem írták alá. 1997. április 3. - Rendkívüli ülésén úgy dönt az önkormányzati képviselő-testület, hogy a legmagasabb hozamú ajánlatot tevő társasággal - a Globex Brókerház Rt.-vel - köt befektetési szerződést. Feltételként szabja, hogy a brókerháztól korábbi szerződés teljesítéseként járó - diszkont kincstárjegyben lekötött - ötszázmillió forintot 1997. április 10-én a brókerház átutalja az önkormányzat számlájára. A Globex Brókerház vitatja az 500 millió forint készpénzben való átutalásának indokoltságát. Ezen kívül azt állítja a cég, hogy az általuk vállalt 24 százalékos hozam elérhetőségének feltételét a brókerház lekötött értékpapírjai jelentik, ezek értékesítése jelentené az 500 millió forint kifizetésének alapját. - Végül is hol vannak a Richter-részvények eladásából származó bevételek? - A bevétel első fele - 21,4 százalékos hozammal - az OTP-nél van lekötve. A vételár második fele véleményünk szerint - késedelmi kamatokkal terhelten - a Globex Brókerháznál van. Képviselő-testületünk álláspontja változatlan: pénzügyi rendünk megköveteli az 500 millió forint OTP számlaszámunkon való megjelenését. Amíg ez a feltétel nem teljesül, addig nem tudjuk aláírni a vagyonkezelési, befektetési szerződést. Fenyvesi Károly Dr. Tittmann János: Álláspontunk változatlan Teigler István, a Munkáspárt dorogi elnöke: 350 millió a veszteség A Munkáspárt dorogi szervezete képviseletében Teigler István elnök lemondásra szólította fel dr. Tittmann János polgármestert, illetve az önkormányzati képviselő-testület valamennyi tagját. Indokként a várost megillető Richter-részvények nem megfelelő eladását jelölte meg. Az eladás időszakában a 121 millió forint névértékű részvény valós tőzsdei ára meghaladta az 1,3 milliárd forintot. Ezzel szemben 1 milliárd forintért adtak túl a részvénycsomagon. De még ezt a pénzt sem kapta meg Dorog városa. A szerződés szerint az eladást lebonyolító Globexnek két részletben 500-510 milliót kellett volna átutalnia - mondta el érdeklődésünkre Teigler István, majd így folytatta: - Dorog egyszámlájára eddig mindössze 500 millió érkezett meg. Ebből - testületi döntéssel - kifizettek 100 millió forintot a volt X-es utca építéséből adódó hátralékra, valamint ötvenmilliót egy budapesti ügyvédi irodának. A város árfolyamvesztesége minimálisan 300 millió forint, és ehhez jön a „kártalanítás.” Az elnök tovább is számolt: Most pénzügyi jogászhoz fordult az önkormányzat, hogy kiderüljön a meg nem érkezett 500 millió forint sorsa. A tiszteletdíjat a képviselők fizetik? Tételezzük fel, hogy valamilyen módon megkerül a város pénze, így már csak 350 millió forint a veszteség. Ennek kamataiból akár három-négy bölcsődét is nyugodtan fent lehetne tartani. Kérjük a 24 Óra segítségét, mert úgy látszik, helyileg nem tudunk előre jutni ebben a nagy horderejű kérdésben. A Globex-család tagjai A Globex név már 1989-ben feltűnt a hazai és a nemzetközi üzleti életben, ekkor alakult meg a Globex Holding Rt. Budapest. A cég leányvállalataként 1996- ban jött létre a Globex Holding Deutschland Részvénytársaság, amely alaptőkéjének 40 millió márkára emelésével és elért eredményeivel ma már a konszern anyavállalata és irányító szerve. A Globex Holding Rt. elsősorban ingatlan- és tőkepiaci tevékenységgel, ingatlanüzletek lebonyolításával, ingatlanfejlesztéssel, portfóliókezeléssel és vállalkozások reorganizációjával foglalkozik. Sikeres befektetési és pénzügyi tanácsadói, illetve lízing és faktoring tevékenységet is folytat, továbbá jelen van a magyar és a német médiapiacon. A Globex Holding tagja a Vagyonkezelő-, a Brókerház-, a Befektetésialap-kezelő- és a Nyugdíjpénztár Rt. Elpuskázott lehetőség - Örömmel fogadtuk az ÁPV Rt azon döntését, hogy a Richter Rt. és Dorog városa között fennálló több évtizedes jó kapcsolat további elemmel bővül, és a város önkormányzata a részvényekkel tulajdonosi szerepet is betölthet társaságunknál - mondta el érdeklődésünkre Schweiger Éva, a Richter Gedeon Rt. PR menedzsere. - Mi történt azután, hogy a dorogi önkormányzat megkapta a Richter-részvényeket? -* Társaságunk azonnal felajánlotta, hogy a polgármester úrnak illetve a képviselő-testület tagjainak tájékoztatót tart a cég helyzetéről, eredményeiről. Ezt rendszeresen megtesszük más befektetők számára is. Válaszolunk a feltett kérdésekre, így befektetésük jövőjéről megalapozott döntéseket hozhatnak részvényeseink. - A tájékoztatóból nem lett semmi. - Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az önkormányzat nem akart élni ezzel a felkínált lehetőséggel, mi több, a részvénycsomag azonnali eladása mellett döntött. Különösen sajnálatos a város szempontjából, hogy a részvényeknek nemcsak olyan kisebb részét értékesítették, amely aktuális kiadásaikra fedezet lett volna, hanem a teljes csomag ellenértékét máshol kívánták kamatoztatni. - Jobb megoldást találtak...? - A várost nem csak az a körülbelül 300 millió forintos veszteség érte, amellyel - számunkra meglepő módon - az aktuális piaci árfolyama alatt adták el a részvényeket. Az azóta eltelt néhány hónap igen jelentős árfolyam-emelkedésének eredményétől is elestek, sőt, a napokban kifizetett, a ’96-os év eredménye után járó osztalék sem került oda. Nem várt csattanó a Globex Holding fővárosi irodaépületében Ha a képviselők kérik, a cég utalni fog A dorogi önkormányzat tulajdonába juttatott Richter-részvények értékesítése kapcsán felmerült kérdések tisztázása érdekében Baranyai Lőrinc országgyűlési képviselő és lapunk munkatársa együtt kért információkat a Globex Holding budapesti irodaépületében dr. Vellai Györgyi általános vezérigazgató-helyettestől. A kérdezz-felelek nem várt csattanóval fejeződött be. - Hogyan került a Globex Dorogra? Volt-e ehhez valamilyen köze dr. Haller Zoltán országgyűlési képviselőnek? - A privatizációk nyomán az önkormányzatoknak járó vagyonra vonatkozó parlamenti döntés kapcsán a hazai önkormányzatok felével felvettük a kapcsolatot. Ezek egyike a dorogi volt. Dr. Haller Zoltánnak a nevét már hallottuk, de nem ismertük, nem találkoztunk vele. - Tudtak-e azokról a cégekről, amelyek szintén ajánlatot tettek a részvények megvásárlására? - A további pályázókról nem voltak információink. - A dorogi képviselő-testület ülésén tanácsokat adó dr. Kertész Károly tőzsdeszakértővel van kapcsolatuk? - Nincs. - A magyar parlament focicsapata - amelyben dr. Haller Zoltán is szerepel - nemrég Bonnban játszott. Vajon miért a Globex látta őket vendégül? - A csoportból egyedül Puskás Öcsi útját fizette a Globex Holding Deutschland. Ő fogalom, szerepeltetésével az ország hírnevét tudtuk öregbíteni. - Az adásvételi szerződés szerint a vevőnek - a Globex Holding Deutschlandnak - az 1 milliárd 65 ezer forintos vételi árat két részletben kell kifizetnie. Az első fele késéssel érkezett meg, a másik felét - információnk szerint - még nem kapta meg az önkormányzat. Az első részletet határidőre, a másodikat tíz nappal a fizetési határidő előtt kifizettük. Ennek bizonyos hányadát a dorogi önkormányzat OTP-számlájára utaltuk át, a többi rész - értékpapír formájában - a központi értékelszámoló háznál, a Keller Rt.-nél van a dorogi önkormányzat alszámláján. Az értékpapírok felett rendelkezési joga van az önkormányzatnak, pontosan: a polgármesternek, a jegyzőnek és a pénzügyi osztály vezetőjének. Akkor mit keres az az ügyvédnő, akit azzal bízott meg az önkormányzat, hogy képviselje álláspontját és érdekeit? -A szakértő a szerződések teljesítését véleményezi a számviteli és értékpapírtörvény tükrében. Kérésére mindazon dokumentumot rendelkezésére bocsátottuk, amely bizonyítja, hogy a hivatkozott szerződések vételárrészlete az önkormányzat megbízásából, értékpapír formájában, az önkormányzat rendelkezésére áll. Teljesen nyíltak vagyunk ebben a témában is, úgy érzem az önkormányzaton belüli kommunikációs okozhatta a félreértéseket.zavar - A képviselők - a pénzügy vizeli rendre hivatkozva - addig nem engedik aláírni a vagyonkezelési, befektetési szerződést, amíg a követelt ötszázmillió forint nem jelenik meg az önkormányzat OTP-számláján. Lesz aláírt szerződés? A szerződés létrejött, akkortól él, amikor az ajánlatot a képviselő-testület elfogadói, és erről az ajánlatot tevőt értesítette. Az írásbeliség nem szükségszerű. Ha a testület úgy dönt, hogy az önkormányzat belső szabályzatát követve az OTP számlán is keresztül kell futtatni a vételárrészletet, mi készek vagyunk azt a portfoliókezelési szerződés feltételei szerint átutalni az önkormányzatnak. F. K. Baranyai Lőrinc és dr. Vellai Györgyi: Meglepetéses kérdezz-felelek fotó: mónos Gábor