24 óra, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-11 / 108. szám

2 3 PERCBEN Tima Endre lesz az intézmény névadója - Szombattól új nevet kap a szárligeti iskola. Miért Tima Endrét választották? - kérdeztük Pethes Zoltán is­kolaigazgatót. - Több okból is. Mindenkép­pen olyan névadót kerestünk, aki kötődűk Szárligethez. Fon­tos szempont volt, hogy olyan egyedi nevet kapjon az iskola, amelyet, ha bárhol az ország­ban meghallanak, ránk gon­doljanak. Tima Endre ilyen. Felesége, Kati néni 1970-ben jött az iskolába matematika- és kémiatanárként, sokáig igaz­gató is volt. Sőt, máig oktatja a gyerekeket. Férje, Bandi bácsi 1975-ben követte, és lett az is­kola testnevelés és matemati­ka tanára. - Mi fűződik Tima Endre nevéhez? - A sportra, elsősorban az atlétikára nagy hangsúlyt he­lyezett. Az akkori járási baj­nokságokról sokszor hozták el a szárligetiek az első helye­zést. Iskolánk is az egészséges életmódra nevelést és a sportot támogatja, így ez is kapcsoló­dó pontot jelentett az intézmé­nyünk és névadója között. - Milyen programokkal ké­szülnek a névadóra? - Szervezünk egy családi sportnapot. A Tima Endre által lemért, 1200 méteres pályán mezei futóversenyt szerve­zünk, de lesz többek közt ping­pong, kispályás foci és sakk is. Meghirdetjük a „legügyesebb férj és feleség” versenyét is, ahol asszonycipelésben, sod­­rófahajításban mérhetik össze erejüket a szárligetiek. A ren­dezvény majális jellegű lesz, este utcabált rendezünk.­­ Hagyományteremtő céllal tartják a sportnapot? - Igen. Tima Endre május 12-én hunyt el, ezért az évfor­dulóhoz legközelebbi szom­bat minden évben a játékos sportolásról szól majd a ter­vek szerint. Pethes Zoltán iskolaigazgató MEGYEI TÜKÖR Harmincöt évre emlékeznek jubileum A tatabányai Kodály-iskolában hétfőn kezdődött a programsorozat tatabánya Jubileumi hét kezdő­dött hétfőn a Kodály Zoltán Álta­lános Iskolában: az idén har­mincöt éves az intézmény. Csabai Józsefné igazgató vis­­­szaemlékezve elmesélte: annak idején úgy alapítottak iskolát, ahogyan a lakótelepek épültek, s mindegyiket számmal jelölték. Újvárosban a Kodály volt a ne­gyedik iskola, ötös számmal jelöl­ték, mert nem volt egyes. Ma is a van egy olyan pedagógusuk, aki kezdetektől náluk tanít: Törökné Takács Éva Molnár Já­­nos-díjas tanító. A harmincöt év­re megemlékezve elővették a pin­cében emiatt őrzött régi Primo­­számítógépeket, Hungária sten­cilgépet, ezeket és a diákok be­mutatkozó munkáit kiállították. Csabai Józsefné büszke a tanul­mányi eredményükre, jelenleg 4,3, a harmincöt év alatt harminc­öt ének-zenei tagozatos osztály végzett náluk. A sportéletük min­dig jelentős volt, a fiú kézilabdá­­sok diákolimpiai aranyéremmel is büszkélkedhetnek, a csapat tagjai közül az idén hárman kap­ták meg a Magyar Köztársaság jó tanuló, jó sportolója elismerést. A Kodályban 2000-ben vált hagyománnyá, hogy egy héten át ünnepelik az évfordulót, majd egy gálával zárják a hetet. Hét­főn a város harmadik és negye­dik osztályosainak hirdettek iro­dalmi vetélkedőt, a diákoknak Nógrádi Gábor Petepite című könyvéből kellett felkészülniük. Az író egyébként itt lesz szerdán egy író-olvasó találkozón és a verseny díjátadóján. A pénteki gálán fellépnek a mostani diákok, a régiek közül Demeniv Mihály, Salló Kata és­­ Pető Szabina. ■ K. M. H. A pincében gyűjtögették harmincöt év anyagát. A régi tanszereket, gépeket Halk­ Borbála és Macsuka Patrik is megcsodálta Régi-új igazgató irányítja a művelődési házat nagyigmánd Megválasztották az új vezetőt a művelődési ház élé­re, és új falugondnoka is lett a nagyközségnek. Az utóbbi állásra mintegy harmincan jelentkeztek. Nem csak helyiek ér­deklődését kel­­l Harmincan pályáztak tette fel a felhi- falugondnoknak, vás, de többeket a környékbeli településeken és egy-két nagyvárosban is. A férfiak mellett nők is megpá­lyázták a munkát. A bizottsá­gi meghallgatás után leszű­kült a pályázók köre, a testület pedig végül Vincze Istvánt, az egyik nagyigmándi jelentke­zőt választotta ki a poszt be­töltésére. Az új falugondnok már meg is kezdte a szerteága­zó munkát. A művelődési ház és a könyv­tár igazgatói álláshelyét a tör­vény értelmében kellett újra meg­pályáztatnia a testületnek, hi­szen az igazgató megbízása öt évre szólt. A felhívásra összesen hárman jelentkeztek, a meg­hallgatások után a képviselők nagy többsége a korábbi igazga­tó, Bajcsai Miklós újabb öt esz­tendőre kapott bizalmat a képvi­selőktől. ■ Sárai E. :iOJlííi:iiZ'.­­ ÜiHTBlUi.'. _tíi 4 ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] A Nagy-Kő-hegyet is í­­r,a imid megmászták a túrázók tatabánya A Lokomotiv Turista Egyesület a Börzsönyben má­sodszor rendezte meg a „Hor­váth József emléktúrát”. A 60 éve alakult szervezet alapító tagja volt a program névadója is, aki egyben az Országos Kék­túra első teljesítője. Az idén már 144-en vállalkoztak a ko­moly szintkülönbségű távok le­győzésére 10, 20, 30 és 40 km­­en. Tatabányáról a Vértes Volán szervezésében - a természetjá­ró-szakosztály a Vulkán turis­táival kiegészülve - harminc­négyen szálltak buszra, majd kisvonattal közelítették meg Szokolyán a rajt-cél állomást. Senkinek sem volt könnyű a Róka-hegyen keresztül a 383 méter magas Nagy-Kő-hegy csú­csának a meghódítása. A házigazdák, élükön Ispá­­novity Mártonnal és Rósa Lász­lóval, remekül szervezték meg a színvonalas rendezvényt. Az ellenőrző állomások és az ellá­tás tekintetében is mindent biztosítottak, hogy kellemes körülmények között teljesít­hessék a résztvevők a túraút­vonalakat. A célban mindenki nagy örömmel vette át a teljesítést iga­zoló egyedi kitűzőket és okleve­leket. ■ Munkatársunktól Pálóczi Horváth Ádám előtt tisztelegtek Kömlődön évforduló Szépíró és országgyűlési követ. Kétszázötven éve született a kis falu híressége. Kömlőd Születésének 250. év­fordulója alkalmából emlékeztek meg vasárnap Kömlőd neves szülöttjéről, Pálóczi Horváth Ádámról. 1760. május 11-én látta meg a napvilágot a községben. Itt kezd­te iskoláit, majd Császáron lakott, ahol édesapja sírja is található. Később a debreceni kollégium­ban folytatta tanulmányait. 1780- ban kimaradt, s még abban az év­ben ügyvédi és mérnöki vizsgát tett. Rövid földmérő mérnöki mű­ködés után, 1783-tól élete végéig Somogy, illetve Zala megyei köz­ségekben gazdálkodott. 1790 táján már országszerte is­mert, népszerű költő volt. Kazin­czy Ferenccel éveken át levele­zett, Csokonai Vitéz Mihályt bi­zalmas barátjává fogadta. Eposzt, drámát, dalokat egyaránt alkotott. A közéletben is szerepet ját­szott: mint követ 1790-től kezd­ve csaknem minden országgyű­lésen részt vett. 1820. január 28-án halt meg Nagybajomban. A Pálóczi-emlékév eseménye­ként szervezett programra csaknem kétszázötvenen érkez­tek a református templomba, ahol a neves irodalmárt annak idején megkeresztelték. Máté László es­peres igehirdetését követően dr. Németh József, a zalaegerszegi Göcsej Múzeum nyugalmazott igazgatója és dr. Papp Vilmos nyu­galmazott lelkipásztor méltatta Pálóczi munkásságát és életmű­vét, a Kocs-Kömlőd iskola tanulói, a helyi lakóotthon gondozottjai va­lamint a császári református énekkar adtak műsort. Az iskola udvarán Kiss Ferenc polgármester köszöntötte a ven­dégeket, aki a község bemutatá­sa mellett szólt arról is, hogy nem csak egy híressége van Kömlődnek, hiszen szintén a Pálóczi házban született 1814- ben Obernyik Károly, a magyar társadalmi dráma egyik megte­remtője, Perczel Mór pedig 1846-ban az itt élő Sárközy csa­lád egyik leányát vette feleségül. A művelődési otthonban Pálóczi-vándorkiállítás nyílt, amely a hét végéig látogatható. ■ A szülőháznál Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Szemeti Ferenc kömlődi lelkipásztor leleplezte a Pálóczi-emléktáblát 24 ÓRA - 2010. MÁJUS 11., KEDD K SM Itt a nyári szezon, és nyit a Babits-villa ESZTERGOM Itt a nyári elő­szezon, kedden megnyílik az Előhegyen a Babits Mi­hály nyugatos költő nyári lakhelyén kialakított múze­um. Az emlékházat tavaly újították fel mintegy 70 mil­lió forintból, amelyet még 1960-ban nyilvánított védet­té az Országos Műemléki Felügyelőség. A sajátos han­gulatú kiállítóhelyet kedd és vasárnap között délelőtt 11 órától délután 5-ig látogat­hatják az érdeklődők. Digitális táblákon tanulhatnak a diákok kocs A Vincze Imre Általá­nos Iskola igazgatója, Beke Ferenc és a polgármesteri hivatal munkatársa, Simon László néhány napja Veszp­rémben járt, ahol egy szak­mai konferencián a digitális oktatás módszereit tanul­mányozták. Látogatásuk el­sődleges célja az volt, hogy ötleteket gyűjtsenek annak a 7,8 millió forintnak az ideális felhasználásához, amiből még az idén szeret­nék kialakítani öt osztály­ban a digitális oktatás felté­telrendszerét. Védett virágokat néztek a képviselők kocs A településhez tarto­zó, úgynevezett Hosszú-völ­gyön is végigmentek a kép­viselő-testület tagjai, ahol természetvédelmi szakértők mutatták meg nekik azokat a virágokat és növényeket, melyekre célszerű lenni fo­kozottan vigyázni. Ennek érdekében elképzelhető, hogy helyi rendeletben megtiltják a környéken mo­torosok és a quadosok szá­guldozását. Parkolók épülnek a hajókikötőnél neszmély Jó ütemben halad­nak a Szent Ilona kikötő kö­zelében létesítendő autópar­kolók és­­ a mellette kialakí­tandó játszótér hintáinak és mászókáinak az építési munkálatai. A térkövezést már befejezték, hamarosan a parkosításhoz és a távolab­bi tereprészek rendezéséhez is hozzákezdenek. Egészségóvó tetőcsere a dorogi kistérségben dörög és vidéke Szeptember vé­géig jelentkezhetnek az egész­ség- és környezetóvó tetőcserére vágyók a dorogi kistérségben. Az azbeszt alapú palatetők környezetvédelmi célú leváltá­sára a kistérség területén lakó­­ingatlannal rendelkezők ebben az évben is 120 ezer forintot nyerhetnek házanként - ebben az évben a rendelkezésre álló teljes keretösszeg 1 millió 200 ezer forint. A támogatási kérelmeket a társulás címére kell küldeni szeptember végéig; az elbírálás ideje október vége. További in­formációk: a www.dtkt.hu, kisterseg@dorog.hu vagy a 33/441-191-es telefonon. ■ R. B.

Next