24 óra, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-07 / 234. szám

2013. OKTÓBER 7., HÉTFŐ HÍRSÁV Japán versenyző foglalta el Berki trónját torna A japán Kameja­­ma Kohej nyerte a lólengést az Antwerpenben zajló tor­na-világbajnokságon. Ber­ki Krisztián, a szer olimpi­ai, valamint világ- és Euró­­pa-bajnoka a selejtezőben rontott (leesett a lóról), így nem került a szombati finá­léba, és a 24. helyen zárt. Kamerama mögött holtver­seny alakult ki a brit Max Whitlock és a mexikói Dani­el Corral Barron között. Visszavonult a világbajnok alpesi sí Bejelentette vissza­vonulását Daniel Albrecht vi­lágbajnok svájci alpesi sí­ző, aki 2009-es balesete után csaknem három hétig kómá­ban volt. A 30 éves versenyző kitzbüheli edzésén a cél előtt, egy ugrató után a levegőben elvesztette az egyensúlyát, a hátára zuhant, s a balesetben súlyos koponya- és tüdősé­­rüléseket szenvedett. Az or­vosok három hétig tartották mesterséges kómában, majd később kezdhette meg a reha­bilitációt. A 2007-ben szuper­kombinációban világbajnok, továbbá négy világkupa-győ­zelmet aratott Albrecht fel­épülése után visszatért a lej­tőkre, de nem tudott a legjob­bak közé kerülni. Két évre eltiltották az Eb-győztest atlétika Doppingvétség mi­att az Orosz Atlétikai Szö­vetség két évre eltiltotta Ol­ga Golovkinát, az 5000 méter Európa-bajnokát. A 26 éves futó egy júliusi, versenyen kí­vüli ellenőrzésen akadt fenn. Szervezetében az anabotikus szteroidok közé tartozó de­­hidroklormetil nevű tesztosz­­teron nyomaira bukkantak. Kiütéses győzelemmel kezdett a Győr kézilabda A címvédő Győ­ri Audi ETO KC 41-22-es győ­zelmet aratott a vendég oszt­rák Hypo NÖ felett a női ké­zilabda BL 2013/14-es kiírá­sának nyitómérkőzésén. A győriek egy régi ismerőst fo­gadtak: a nyolcszoros BL-, il­letve BEK-győztes osztrákok azonban az utóbbi években meg sem közelítik azokat az eredményeket, amelyeket a kilencvenes években értek el. A világklasszis irányító, Görbicz sérülése rendbejött, így vállalta a játékot. Gruborovics Tamás volt a meccs hőse labdarúgás Gruborovics Tamás két góllal járult hoz­zá ahhoz, hogy csapata, az Inter Turku 2-0-ra legyőz­ze korábbi klubját, a sereg­hajtó JJK-t a finn élvonalbe­li labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati já­téknapján. A meccset vé­gigjátszó Gruborovics Ta­más a 75. percben lőtte az első gólt, majd a 90. percben szabadrúgásból tette biztos­sá csapata sikerét. A bajno­ki idényben hat gólnál já­ró magyar légiós tavaly au­gusztus óta először duplá­zott. . 20011 . mmSPORT P. Nagy László legény­sége 3-0-ra kikapott Szigetszentmiklóson, a házi­gazdák a 20. percben már két góllal vezettek. Az NB III. Nyugati csoportjában a Dorog együttese döntetlent játszott a Csepel otthonában. H. K.­K. L. NB II., FÉRFI, 8. FORDULÓ SZIGETSZENTMIKLÓS-TATABÁ­­NYA 3-0 (2-0) Szigetszentmiklós, 250 néző, v.: Karakó F. (Pápai Z., Kiss I. B.) Szigetszentmiklós: Sánta - I. Jakovljevics, Sz. Jakovljevics, Pollák - Barna - Bonifert (Kol­lega 63.), Kvekveskiri (Pilav­­dzic, 76.), Farkas, Khous, Zsi­­vóczky (Nagy, 76.) - Takács. Ve­zetőedző: Zorán Kuntic. Tatabánya FC: Dombai - Besztercei, Szamosszegi, Szűcs (Ludánszki, 30.), Kis (Radnai, 80.) - Bozsik, Kovács - Pólyák (Gyürki, 62.), Bakos, Móri - Sza­bó. Vezetőedző: P. Nagy László. Gólszerzők: Zsivóczky (16., 20.), Kollega (65.). Sárga lap: Pollák (32.), illetve Szamosszegi (54.), Móri (57.) Kiállítás: Kovács (72.) A Tatabánya FC együttese a tizenötödik, azaz az utolsó előt­ti pozíción, míg a Szigetszent­miklós a tizenharmadik helyen állt a bajnoki tabellán a mérkő­zés előtt. Idén már a második tétmeccsen lépett pályára a két csapat egymás ellen, ugyanis a Magyar Kupában i* találkoztak, de akkor 2-1-re nyertek Zoran Kuntic - aki egykor a Ferenc­város alakulatát is erősítette já­tékosként - tanítványai. Már a mérkőzés elején sem kezd­tek túl jól a vendégek, igazi ve­szélyt nem sikerült kialakíta­niuk, hiányzott az átütő erő a támadásaikból. A Szigetszent­miklós aztán nem is tétlenke­dett, a 16. percben Zsivóczky fejelt a kapuba, 1-0. Nem kellett sokáig várni a kö­vetkező találatig, a 20. percben tovább növelték előnyüket a há­zigazdák, Zsivóczki duplázott, 2-0. A második játékrészben nem sokat változott a játék ké­pe, továbbra is rengeteg hibával tarkítva folytatták a meccset P. Nagy László tanítványai. Ener­váltan játszottak a mieink, csak Bakosnak akadt egy ziccere, de nagy helyzetben csupán a ka­pufát találta el. A hazaiak azon­ban nem elégedtek meg ennyi­vel, Kollega volt eredményes a 65. percben, 3-0. A 72. percben emberhátrány­ba kerültünk, Kovácsot jogo­san állította ki a játékvezető. Az eredmény már nem válto­zott a találkozó végéig, ismét há­rom pontot hagyott a Tatabánya idegenben. Zorán Kuntic, a Szi­getszentmiklós vezetőedzője: - Amiben különböztünk a Tata­bányától, hogy a védelmünk sta­bilabb volt, és egy-két játékosom jobb formában játszott. Igazából többet vártam. Ez a teljesítmény a jövő héten nagyon kevés lesz. Ha ezt a mérkőzést elveszítjük, olyan helyzetben lettünk volna, mint a Tatabánya most, nekünk a három pont volt a legfontosabb. P. Nagy László, a Tatabánya FC vezetőedzője: - Nem minden játékosom érezte át, hogy mi­lyen nehéz helyzetben vagyunk. Olyan könnyelműen játszottak, mintha mi lennénk az elsők. Is­mét sikerült azt a nagy bravúrt véghezvinni, hogy az ellenfél­lel rúgattunk három gólt. Azt hi­szem, hogy eljátszottuk az utolsó lehetőségünket is. Ha még „lesz ez a hétvége”, az egy olyan meccs lesz, amit meg kell nyernünk. A forduló további eredményei: Szolnok-Dunaújváros 3-2, Kis­várda-Kozármisleny 0-2, Sió­­fok-FC Ajka 0-3, Ceglédi VSE­­ZTE FC 0-1, Soproni Vasutas- Nyíregyháza 0-1, Gyirmót-Bé­­késcsaba 1-2. Vasárnap 15 óra: Balmazújváros-Vasas FC 1-0. NB III., NYUGATI CSOPORT, FÉR­FI, 8. FORDULÓ CSEPEL-DOROG 1-1 (0-1) Csepel, vezette: Gaál Gy. (Se­bestyén L., Bornemissza N.). Dorogi FC: Frank - Kopányi, Faragó (Máj, 46.), Kinyik, Amb­rus, Schultz, Tóth B., Mészáros, Tóth Z., Fekecs, Skita. Vezető­edző: Miskei Attila. Gólszerző: Teplán (81.), illet­ve Tóth Z. (35.). Sárga lap: Haraszkó (59.), Se­­gesdi (65.), Somodi (83.), Vermo­­la (84.), illetve Kopányi (15.), Tóth Z. (35.). Kiállítva: Teplán (86.). A 14. helyezett dorogiak a forduló előtt a 7. helyen tanyá­zó együtteshez látogattak. A csepeliek egyébként veretlenek még, és csak azért szorulnak a középmezőnybe, mert magas a döntetlenjeik száma. A szurkolók gyenge mérkő­zést láthattak a „szigetország­ban”. A vendégek az első félidő hajrájához közeledve szép lö­vést követően megszerezték a vezetést, ám előnyüket nem tud­ták megőrizni, Teplán büntető­ből egyenlített a 81. percben. További eredmények: Hala­dás II.-BKV Előre 0-0, Nagy­­atád-Tököl 2-1, Körmend-Diósd 0-1, Balatonfüred-Győri ETO II. 0-1, Mosonmagyaróvár-Buda­­örs 0-2, Veszprém-Újbuda 1-2, Andráshida-Csákvár 1-2. Nem ért véget a mélyrepülős labdarúgás A Tatabánya FC vereséget szenvedett Szigetszentmiklóson MlllllllllBlBWBIIIIIIIIIIBIWWilllllllWP n 'i i i'li'H I IHlilllM11 HI'H 11 IfllPI'ililPiI1'! iMl 'liIhllliiH IIIIIIMimillHIB—■ A Tatabánya FC enerváltan és motiválatlanul játszott Szigetszentmiklóson, így újabb vereségbe futottak bele 1. Nyíregyháza 8 8 0 0 224 24 2. Siófok ___ 8 6 1 1 15-7 19~ 3. Dunaújváros 8 5 0 3 16-12 15 4JBm 8 4 2 2 14-13 14 5. Gyirmót_______8 4 1 3 11-8 13 6. Bam­a Héráth 8 4 1 3 16-14 13 7. Békéscsaba 8 3 2 3 16-14 11 - 8 3 2 3 9-13 11 9. SZTK-Erima 8 3 1 4 6-8 10 1Q.Him­­­­» M 4 9-13 10 11. Kisvárda______8 2 4 2 13 10 10 12. Szolnok______8 2 2 4 1214 8 13. Cegléd_______8_ 2 2 4 10-12 8 14. jüan 8 2 1 5 8-12 7 15. Kozármisleny 8 11 6 6-13 4 lttt Ubim 6 1 1 6 8-24 4 1. Budáéra 8 6 1 1 20-6 19 2. BKV Előre 8 5 3 - 15-2 18 3. Győri ETO II. 8 4 3 1 14-10 15 4. Csákvsz ___8 4 2 2 13-12 14 5. Újbuda FC 8 4-4 15-16 12 6. N»ft»rád 8 3 3 2 7-7 12 7. Csepel________8 2 6- 11-6 12 8­ 4Wr­iliH> 8 3 2 3 105 11 9. Tököl_________8 3 2 3 8-12 11 10. Diósd(x) 8 11. Veszprém 8 3 - 5 10-17 9 12. Hitedés 8 2 $ 3 10-10 9 13. M.magyaróvár 8 2 1 5 8-14 7 14. Dont 8 2 1 5 10-19 7 15. Balatonfüred 8 13 4 11-11 6 16. MmH»4 8 1 1 8 11-24 4 (x) 1 büntetőpont levonva____________________ 3 14 11-13 9 _________ .......... 15 Villámrajtot vettek, és győztek a tatabányai hölgyek NŐI KOSÁRLABDA NB I. B, 1. FOR­DULÓ TKC-MTK-BUDAPEST 68-56 (25- 10,17-8,13-14,13-24) Földi Imre Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Gyurka, Lö­véi. Tatabányai KC: Szekeres 1, Dömötör 2, Fehér F. 20/9, Mer­­csényi, Fülöp K. 23. Csere: Fe­kete A. 6, Rausch 6, Kiss D. 6/3, Kisznyér 2, Komiszár 2, Gaál, Fülöp L. Edző: Lukács Sándor. Az eredmény alakulása: 5. perc: 15-8,15. perc: 34- 12, 25. perc: 50-30, 35. perc: 64-44. Villámrajtot vett a Tata­bánya. A 4. perc elején már 8-0-át mutatott a sportcsar­nok eredményjelző táblája. A vendégek közben büntetők­ből szerezték pontjaikat, de a két gárda közötti különb­ség mit sem csökkent, sőt a Tatabánya ismét produkált egy 8-0-ás sorozatot és áll­va hagyta az MTK-t. A máso­dik felvonásban kiváló véde­kezésével kényszerítette hi­­bázásra a vendégeket a ha­zai együttes, a 16. percig - a negyeden belül - 11-2-re hú­zott el a Lukács-csapat. A har­madik játékrész kiegyenlí­tett játékot hozott. A két társa­ság között - ennek megfelelő­en - gyakorlatilag nem válto­zott a pontkülönbség. A haza­iak ott álltak már a győzelem kapujában. Az utolsó negyed­ben ugyan a TKC szerezte az első kosarakat, de most a ven­dégek szereztek zsinórban 9 pontot, amely azonban nem befolyásolta a végeredményt. A hajrára ugyan kissé elfá­radtak Fehérék, ám ennek el­lenére is teljesen megérdemel­ten és magabiztosan nyertek. Mózes Emil, a TKC szakosz­tály vezetője: - Nagyon fon­tos volt, hogy az első meccsen milyen eredményt érünk el. Örülünk, hogy a csapat ilyen jól teljesített. Fehér és Fülöp külön pontpárbajt vívott és mindenki játéklehetőséghez jutott. ■ KEMMA Hírek percről percre www.kamma.hu Sebastian Vettel nyert for­ma-1 A német pilóta harmincnegyedik futamgyőzelmét aratta A világbajnoki címvédő Sebasti­an Vettel, a Red Bull pilótája nyer­te a vasárnapi Forma-1-es Kore­ai Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontverseny­ben, és még közelebb került soro­zatban negyedik vb-címéhez. A 26 éves versenyző ebben a szezonban nyolcadik, pályafu­tása során 34. futamgyőzelmét aratta Jeongamban, ezzel 77 pontra nőtt az előnye az össze­tettben második, ezen a verse­nyen hatodik spanyol Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben. A koreai GP-n Kimi Räikkö­­nen másodikként ért célba, csa­pattársa, Romain Grosjean pe­dig harmadik lett. Vettel nagy­szerűen rajtolt, a mögötte érke­zők között azonban óriási küzde­lem alakult ki a pozíciókért. Ha­­milton és Alonso a 10., Grosjean áll., Vettel a 12. körben ment ki a boxba az első kerékcserékre, amelyek után a német címvédő maradt az élen, mögötte változat­lanul Grosjean és Hamilton szá­guldott a második és harmadik helyen. Utóbbi a 30. körben tudta le második kerékcseréjét, majd a mexikói Sergio Perez (McLaren) jobb első defektje miatt a 32. kör­ben a versenybíróság a pályá­ra küldte a biztonsági autót, így szinte az egész mezőny kiment a boxba újabb kerékcserékre. Amint folytatódhatott a ver­seny, újra be kellett jönnie a sa­­fety car-nak, a német Adrian Su­til ugyanis egy kanyar előtt ke­resztbe csúszva eltalálta Mark Webber autóját, amely kigyul­ladt. Webber sértetlenül megúsz­ta az esetet. Vettel mögött a kilen­cedik helyről a másodikra felzár­kózó Kimi Räikkönen, valamint Grosjean száguldott a dobogós helyeken, majd Hülkenberg, Ha­milton, Alonso sorrendben követ­keztek a többiek. Vettelt a hajrá­ban sem tudták megszorongat­ni, Räikkönen és Grosjean né­hány tized másodperces különb­séggel ért célba egymás mögött a dobogós helyeken, Hülken­berg pedig remek teljesítményt nyújtva, a negyedik pozícióban hozta be az egyébként gyen­gécske Saubert. ■ ifjú­­ nehéz­atléták kerestettek. Ötödik alkalommal rendezte meg a Doro­gi Nehézatlétikai Club az Inox Day-t, azaz A helytállás napját szombaton, az egykori Dézsa-iskola hamarosan sportcentrummá lényegülő területén. Az esemény célja ezúttal is a kistérség általános iskolás tanulóinak megmozga­tása, a birkózás népszerűsítése volt. A diákok két korcsoportban, öt verseny­számban - váltófutásban, íjászatban, farönkhúzásban, gerelyhajításban, vala­mint grundbirkózásban - mérettettek meg. Hat csapat közül a győzelmet a DOKI Eötvös József Tagintézményének növendékei szerezték meg. ■ Barlangi

Next