24 óra, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-14 / 239. szám

Hirdetésfelvétel: hird.kom@mediaworks.hu +36-34/514-020 Terjesztés: ugyfelszolgalat@mediaworks.hu +36-94/999-120 EGY PERCBEN Támogatják a légimentőket KOMÁROM Hagyományteremtő cél­lal szervezi meg szombaton, első al­kalommal a Komárom Európa Futó Egyesület a Brigetio Futóversenyt. Szőnyi Ferenc, az egyesület elnökségi tagja elmondta, a versenyből szárma­zó bevételt jótékony célra fordítják, és a magyar légimentő szolgálatnak ajánlják fel. ► 4 Sereghajtóból éllovas MAGYARORSZÁG A baloldali kor­mányzás idején 8 százalékkal csök­kent Magyarországon a háztartá­sok egy főre eső jövedelmének reál­értéke. Ezzel szemben a 2010 utáni jobboldali kormányok idején a ma­gyar háztartások jövedelmeinek re­álértéke 45 százalékkal, uniós szin­ten a legnagyobb mértékben növe­kedett. ► 9 Botrányt okoztak LONDON A brit főváros rendőrségé­nek közleménye szerint a kedd es­ti Anglia-Magyarország (1-1) lab­darúgó világbajnoki selejtező kez­dése előtt egy magyar drukker ras­­­szista módon sértegette a segítő sze­mélyzet egyik tagját. Emiatt le akar­ták tartóztatni, és verekedés tört ki a magyar szurkolók, valamint a biz­tonsági személyzet és a rendőrök kö­zött, végül az utóbbiak meghátrál­tak. Szijjártó Péter külügyminiszter is megszólalt az ügyben: egy magyar és egy lengyel drukkert tartóztattak le, a magyar állampolgár nem kért konzuli védelmet. ► 15 Jó reggelt! O­szibáb? Az év legeslegutol­só napsugarait élveztük az Öreg-tó partján álló, rikító­an citromsárga levelű fa alatt, ami­kor hirtelen egy bajban lévő ka­csára figyeltünk fel. A vízből csak a nyaka lógott ki, úgy úszott, az­tán nagy lendülettel, körülbelül félpercnyi hosszúságú szakaszok­ban merült alá. Aztán gondolkod­ni kezdtünk. A madárnak az át­lagosnál hosszabb nyaka volt, he­gyes csőre, és jobban megfigyelve, a búvárkodás célja a vadászat le­hetett. Ekkor felbucskázott egy ki­­szögellésre, és hatalmas szárnya­it széttárva, csapkodással szárítot­ta biológiai futóműveit, így csodál­koztunk rá először teljes egészében a nyúlánk kárókatonára. R. V. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE! 2021. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK XXXII. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM. ÁRA: 200 R. ELŐFIZETVE: 138 R. www.kemma.hu­­.Városi Előfizetéssel jobban jár! Megrendelhető: 06 94/99912 Fiatalok évzáró gyakorlatát tartották Oroszlányban A jövő tűzoltói a tó partján szivattyúztak OROSZLÁNY Tucatnyi fiatal gyülekezett szerdán délután a Malom-tó partján, hogy részt vegyen az önkéntes tűzoltók ifjúsági csapa­tának szivattyúzási gyakorlatán. Rendhagyó módon a gyakorlat egyben bemutató is volt, ennek ellenére a tizenéves újoncok lelke­sen láttak neki a feladatoknak és tudásszintjükhöz mérten segítettek korosabb társaiknak. Tyukodi József, a 110 évvel ezelőtt ala­kult Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke kiemelte: komoly feladatuk az utánpótlás biztosítása, és ennek érdekében kü­lönböző toborzóakciót is indítottak a közelmúltban. ^ 3 Figyelmet fordítanak a hagyományok ápolására Táblát avattak az óvodában TATABÁNYA Nagy lelkesedés­sel üdvözölték a felsőgal­­lai óvoda csemetéi a kapu előtt lévő tábla leleplezését. A tölgyfából készült alkotást a Felsőgallán élő Barcsik Ti­bor fafaragó népművész ké­szítette, munkáját Barnafi Fe­renc asztalosmester segítette. Barnafiné Fenekes Krisztina, az intézmény vezetője mesélt a leleplezése előtt a tábláról. Korábban egy kiírás sze­repelt csak rajta: Felsőgallai Óvoda. Miután tönkrement, olyat szerettek volna, amely jól tükrözi a város legrégeb­bi gyermekintézményében folyó szakmai munkát. A betelepített svábok he­lyezték el az alapkövét 1888- ban, és évekig épült az óvoda, amely máig is a legkisebbe­ket szolgálja. A tábla két rész­re osztható. A felső részén a német, a magyar, valamint a magyarországi németek cí­mere látható. Az alsó részben pedig az intézmény emblé­mája, a terebélyes, lombos fa, és alatta a sok kisgyermek. Az intézmény vezetője el­mondta: óvodájuk zöldóvo­da, ahol kiemelt figyelmet szánnak a hagyományok ápolására is. A tábla a szülői közösség támogatásával ké­szült el. S. G. Barnafiné Fenekes Krisztina mesélt a tábláról a gyerekeknek Jelentős beruházást indít el a Lucart NYERGEÚJFALU A papírala­pú háztartási higiéniai ter­mékek gyártásában európai piacvezető Lucart 80 millió eurós beruházási tervéről adott hírt szerdán. A fejlesz­tést 2022-2024 között ab­ban a franciaországi Laval sur Vologne-i üzemben va­lósítják meg, ahonnan a cég nyergesújfalui ipari park­ban működő telephelyére is szállítanak nyersanyagokat. A cél az újrahasznosított pa­pír termelési kapacitásának növelése. A kiemelt felada­tok között szerepel új papír­gyártó gép üzembe helyezé­se, illetve három új feldolgo­zósor telepítése. A Lucart ti­zenegy üzemet működtet Eu­rópában. F. K. Felborult egy kamion Komáromban KOMÁROM Szerdán délután fel­borult egy gabonát szállító ka­mion az Ácsi úti körforgalom­ban, Komáromban. Varga Mi­hály Sebestyén tűzoltó főhad­nagy, a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy baleset követ­keztében a jármű rakománya az úttestre borult. Mint mond­ta, a komáromi hivatásos és az önkéntes tűzoltók érkeztek a helyszínre. Hozzátette, a ki­érkező egységeknek sikerült daruval felállítaniuk a felbo­rult járművet. A kifolyt üzem­anyagot pedig a közútkezelő szakemberei távolították el az úttestről. Sz. D. K. A Jókai is csatlakozott a tagsághoz ÉS2AK4C0MÁRCM Három új taggal bővült a Magyar Te­átrum­ Társaság 24. közgyű­lésén, amelyen a határon tú­li magyar nyelvű előadóhe­lyek nehézségeiről és a 2023- as Színházi Olimpiáról is szó esett. A közgyűlésen két hatá­ron túli játszóhely, a Komáro­mi Jókai Színház és a kassai Thália Színház, valamint a Karinthy Színház csatlakozá­sával 80-ra nőtt a Magyar Te­átrum­ Társaság taglétszáma. A rendezvény házigazdája a Déryné Program volt, amely­nek fő célkitűzése a kulturá­lis fejlettség növelésében ér­dekelt térségek felkarolása. 9 771416 865040 21239 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 0646/998^ HIRDRÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 06-34/514-020 MA HOLNAP 13 14 Csütörtökön az ország nagy részén már több nap­sütés várható, de keleten, északkeleten és délután északnyugaton több felhő lehet az égen. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Helén és Lívia !nevű olvasóinknak!

Next